Ott bukott el a Két magányos farkas, ahol az ilyen filmek szoktak, és a George Clooney-Brad Pitt kettős sem viszi el a hátán
Ennek a filmnek papíron működnie kellett volna! Én szégyellem magam, hogy ilyen színészekkel és háttérszakemberekkel képes volt az AppleTV+ majdnem elaltatni. Ez nem pénteki premier-randifilm, ez egy vasárnapi, ebéd utáni kaja-kóma háttértévé.
Angolul csak Wolfs című akció-vígjáték két eltakarítóról szól. Nem, nem azokról, akik a szobát takarítják, hanem két olyan szakemberekről, akik problémamegoldóként megszabadulnak bizonyos kényes, nem túl legális bizonyítékoktól.
Legyen az, pénz, drog vagy holttest. Jelen esetben az utóbbi kettő áll főhőseink célkeresztjében.
Az eredeti cím pedig azért vicces, mert kedves utalás Quentin TarantinoPonyvaregényére, ott hívták Wolfnak a problémamegoldóembert.
Sajnos a Két magányos farkasnak csak ennyi köze van egy igazán jó filmhez, hogy egy klasszikus előtt hajol meg a címe. A felvetés ügyes, de ahova, és ahogy kifut a produkció, egyszerűen gyenge. Nem egyértelműen rossz, de nagyon unalmas. Ami egy ekkora starpowerrel talán még rosszabb, mintha egy rossz „bűnös szenvedély”-típusú film lenne.
Történetünk szerint egy drágának látszó szálloda lakosztályában történik valamiféle baleset.
Egy fiatal srácot (Austin Abrams) vérben úszva látunk a padlón, és egy félpucér idősebb nő, Margaret (Amy Ryan) pedig próbál segíteni rajta, de a fiú nem reagál. Ekkor előveszi a telefonját, de nem a rendőrséget vagy a férjét hívja, hanem egy megoldóembert. Mivel a hölgy a legfelsőbb ügyész New York államban, így egy nagyhatalmú ismerősétől kapta ezt a számot. Margaret embere (George Clooney) be se mutatkozik, indul is a helyszínre. Ám nem sokkal később kiderül, hogy az újonnan épült hotelnek a vezetője, Pam (az Oscar-díjas Frances McDormand, csupán telefonban jelenik meg) látta rejtett kamerákon az eseményeket, és hívott egy másik „takarítót” (Brad Pitt) Margaretnek.
Így erre a melóra a két vérprofi szakember is jutott.
A két férfi persze nem jön ki egymással, ám a péniszek méregetése közepette feltűnik nekik egy táskányi drog is, amivel valamit kezdeni kell, hiszen ezt biztos fogják keresni. Innentől csak bonyolódik a cselekmény, nem akarom tovább taglalni, de igazi régi stílusú akció-vígjáték. Talán túlságosan is régi stílusú.
Kezdjük a pozitívumokkal, hiszen jó szájízzel kezdjük a bulit. A Pitt-Clooney kettős immáron az Ocean’s filmek és az Égető bizonyíték után itt is működik, és nem akarom őket külön filmben látni. Még mindig remek közöttük a kémia, és ügyesen pattognak egymás idegein. Szórakoztatóak, de mégsem tudják elvinni a filmet a hátukon.
Hiába jók a színészek, ha a forgatókönyv ennyire fáradt.
A pontból elmennek B pontba, ahol rájönnek, hogy C pontba kell eljutniuk D-n keresztül, hogy elvigyék az A pontban szerzett tárgyat. Klisés, olyan alap-forgatókönyvírói elemekből építkezik a történet, hogy ha nem tudnám, mikori a film, elsőre 1968-asra lőném be. A fenébe, azt mondtam, a pozitívumokról lesz szó… A látványvilág kellemes, a havas New York-i látkép akarva-akaratlanul karácsonyi hangulatot ébreszt az emberben, ami vicces így szeptember végén. De ennyi.
Már több negatívum is szóba került: rossz forgatókönyv és régi stílusú történetvezetés. Jon Watts szövegkönyve és rendezése sem üti meg az eddig önmagának felállított mércét, a Pókember-filmek mérföldekkel jobban sikerültek ennél, bár ki tudja, mennyire szóltak bele a Disney/Sony producerek. Ráadásul ezek olyan komoly problémák, amiket a főszereplőpáros karizmája is képtelen feloldani. Unalmas a film. Az akciójelenetek nem jók, a ritmus rossz, nem szórakoztató az egész cselekmény. Illetve, ami a legnagyobb hiba: nem vicces.
Ez a két színész nemcsak remek akciósztár, de zseniális komikus is. Általában jól működnek együtt, itt mégsem tudtak megnevettetni.
Inkább csak jópofa, megmosolyogtató poénok vannak, és a macsó adok-kapok megy. Szerintem, ha kétszer nevettem az akcióvígjátéknak csúfolt Apple+ produkción, akkor lehet, hogy sokat mondok. Ez nem több, mint egy tipikus „lassú streamingfilm”. Legutóbb a netflixes Ryan Reynolds–Dwayne Johnson-féle Red Notice-on éreztem hasonlót. Valószínűleg az almás cég is észrevehette, hogy valami nem stimmel, hiszen nem is oly rég lemondták a film moziforgalmazását. Úgy döntöttek, nem éri meg a kockázatot, és milyen jól tették! Ez a film is akkorát hasalt volna, mint a szintén Apple-produkció, a Vigyél a Holdra. A nagy starpower ellenére is megbukott.
Megéri megnézni a filmet? Ha a kedvenc színészeink valamelyike játszik a filmben, akkor talán. Háttértévének elmegy, de péntek esti streaming premiernek nagyon gyenge.
Nem mondom, hogy megbántam a 100 percet, amit elvett az életemből, de jobban szórakoztam volna, ha közben vacsorát főzök, vagy keresztrejtvényt fejtek.
Ezt persze sose fogjuk megtudni, mert balgamód figyeltem a cselekményre. Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna. A Két magányos farkas megtekinthető magyar szinkronnal az AppleTV+ streamingszolgáltató kínálatában.
Angolul csak Wolfs című akció-vígjáték két eltakarítóról szól. Nem, nem azokról, akik a szobát takarítják, hanem két olyan szakemberekről, akik problémamegoldóként megszabadulnak bizonyos kényes, nem túl legális bizonyítékoktól.
Legyen az, pénz, drog vagy holttest. Jelen esetben az utóbbi kettő áll főhőseink célkeresztjében.
Az eredeti cím pedig azért vicces, mert kedves utalás Quentin TarantinoPonyvaregényére, ott hívták Wolfnak a problémamegoldóembert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ilyen durva baki még nem volt hazai koncerten – Ütős electrocore-élmény lehetett volna, durva csalódásba fordult az Electric Callboy koncertje
Azon szerencsések, vagy szerencsétlenek közé tartozom, akik harmadjára láthatták élőben Budapesten egyik kedvenc zenekarukat, az Electric Callboy-t. A német szupersztár zenekar tarol a Spotify-on, a YouTube-on, a közbeszédben – de valahogy ez élőben nem sikerül. Magyarországon pedig harmadjára is kudarcot vallott a project.
Először 2022-ben voltam Electric Callboy koncerten, akkor még a Petőfi-híd melletti Barba Negra Trackben, ahol ugyan a hangulat tökéletes volt, az idő azonban ellenünk dolgozott. Szakadt az eső, fáztunk, csúsztunk a sárban, de kitartottunk, még úgy is, hogy a zenekar kettő helyett csak egy frontemberrel érkezett, mivel a koronavírus elérte a csapat „ordítós” énekesét. Lement a buli, enyhe hiányérzet, de korrekt volt.
Egy évvel később a csepeli Barba Negrában ismét a német electrocore zenekar elé vetettem magam, de a buli élvezhetetlen volt, mivel akárcsak megannyi koncert a kinti Barbában, ez is úgy szólt, mintha egy liftben hallgattam volna a performanszt. Éppen ezért nagyon vártam, hogy rendes körülmények között, egy arénában is szem- és fültanúja lehessek egy koncertjüknek. Ez a nap eljött, azonban olyan csalódást okozott, mint korábban semmi.
Csalódás a köbön
Az MVM Dome adott otthont a bulinak, de hiába mentek el az állójegyek, ülőhelyből maradt bőven, sőt, a felső szektorokat le is zárták. Így sem telt meg a koncertterem, de éppen elegen gyűltünk össze ahhoz, hogy egy tökéletes estét varázsoljunk az Üllői út szórakoztatóipari arénájába. De nem sikerült. Nagyon nem.
Két énekes van, de nem szól az egyik mikrofon. Ez egy falunapon, vagy egy klubkoncert első dalánál előfordul, de persze ezt összeszorult gyomorral és kellően megemelkedett vérnyomással azonnal orvosolják a helyi technikusok. Most azonban tanúi lehettünk annak, hogy egy egész koncerten keresztül nem szól az egyik frontember mikrofonja, sőt, nagyjából három másodpercre az egész zenekar elnémult az egyik dal kellős közepén. Ez egy külföldi csúcsprodukciónál, többtízezres jegyáraknál, többtízezres nézőszámnál baromi ciki.
Az pedig, hogy a kicsit több mint másfél órás koncert alatt semmit sem változott a helyzet, kifejezetten felháborító.
Annak tudatában pláne, hogy milyen lehetett volna a buli.
A zenekar fénykorát éli, jobbnál jobb dalokkal rukkolnak elő, érződik rajtuk, hogy megtalálták a „hangjukat”. Egy átlagos metálzenekarból korunk egyik, ha nem a legjobb electrocore zenekarává nőtték ki magukat. A színpadi jelenlétük több mint kiváló, érezhető a német precizitás, minden percre pontosan ki van találva, így nyújtják a maximális élvezetet a közönség számára. Természetesen a pirotechnikán sem spóroltak, tűz, füst, konfetti, mindent ellőttek, amit kell – ám az igazán nagy durranás elmaradt.
Ezek nem örömkönnyek
A zenekar az összes slágerét eljátszotta a magyar közönségnek, de sajnos alkalmanként csak találgatni lehetett a hangnemet, a főének dallamai nélkül egy masszív zúzdát és egy értelmezhetetlen kását hallottunk. Ez szerencsére nem szegte kedvét a nagyérdeműnek, kitartóan tapsoltunk és ordítottunk a dalok között, de érezhető volt a csalódottság. A koncert kiemelkedő pillanatai közé tartozott egy semmiből berobbanó Dj szett, valamint a viszonylag új dobos, Frank Zummo szólója. Érdekesség, hogy Zummo korábban a Sum41 dobosa volt, az Electric Callboy pedig feldolgozta a Still Waiting című klasszikust, amit minden idei koncerten eljátszanak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vegyes közönségnek játszott a zenekar. Aki eljött a koncertre, tudta, mire vállalkozik. Kőkemény breakdown-ok, masszív screamelés, valamint nyugtató jelleggel dallamos refrének. Ebből azonban most pont a dallamos részek maradtak ki.
A zenekari tagok minden koncerten magukra öltik a videóklipekben használt jelmezeket, ez persze most sem maradhatott el, sőt, a közönségből többen is bundesliga-séróval, susogós melegítőben virítottak, ünnepelvén a Hypa Hypa, vagy a Pump It című slágereket, a legnagyobb ovációt azonban a gombahajú, fehér szettes We Got The Moves kapta, amely a koncert záródalaként szolgált.
Röviden összefoglalva, a látvány fantasztikus, a zenekar csodálatos, az ötlet kiemelkedő, a hangosítás kritikán aluli. És ez sajnos elég ahhoz, hogy megöljön egy olyan bulit, amit mindannyian át szeretnénk élni, legalább egyszer.
Először 2022-ben voltam Electric Callboy koncerten, akkor még a Petőfi-híd melletti Barba Negra Trackben, ahol ugyan a hangulat tökéletes volt, az idő azonban ellenünk dolgozott. Szakadt az eső, fáztunk, csúsztunk a sárban, de kitartottunk, még úgy is, hogy a zenekar kettő helyett csak egy frontemberrel érkezett, mivel a koronavírus elérte a csapat „ordítós” énekesét. Lement a buli, enyhe hiányérzet, de korrekt volt.
Egy évvel később a csepeli Barba Negrában ismét a német electrocore zenekar elé vetettem magam, de a buli élvezhetetlen volt, mivel akárcsak megannyi koncert a kinti Barbában, ez is úgy szólt, mintha egy liftben hallgattam volna a performanszt. Éppen ezért nagyon vártam, hogy rendes körülmények között, egy arénában is szem- és fültanúja lehessek egy koncertjüknek. Ez a nap eljött, azonban olyan csalódást okozott, mint korábban semmi.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Berobbant Az olajügynök 2. évada – de tényleg hozza azt, amit vártunk tőle?
A sorozat új évadának nyitánya pontosan azt nyújtja, amit elvártunk egy ilyen remek első évad után. Billy Bob Thorton és Demi Moore is visszatér! Ez pedig még csak a kezdet!
Az olajügynök új szezonja kielégíti a rajongók elvárásait: egy feszes, lendületes, mégis elegánsan lassan pulzáló western-drámasorozat, amely tovább építi Taylor Sheridan sajátos világát. Már az első rész hangulatából is süt az a lelkesedés, amellyel Sharidanék nekiálltak a folytatásnak.
Ez az alkotó csapat ismét bebizonyítja, hogy kivételes érzékük van a klasszikus történetmeséléshez.
Az amerikai vidék mítoszát modern, mégis hagyományos köntösbe csomagolják. Ezt már a Yellowstone és annak előzménysorozatai esetében is bizonyították. Az Olajügynök második szezonja nemcsak folytatja az első évadban lerakott alapokat, hanem tovább is mélyíti azt a morálisan ingoványos, emberi sorsokkal teli világot, ahol a hatalom, a pénz és a becsület állandó ütközőpontjai formálják a karaktereket. De a legfontosabb, amit senki se felejtsen el: Texasban az olaj az úr!
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző felvonás sorsdöntő eseményei abbamaradtak. Apró spoiler azoknak, akik nem látták az előző évadzárót! Monty Miller (Jon Hamm) halála nem pusztán egy drámai lezárás volt, hanem egy új korszak nyitánya is.
Monty, a milliomos olajmágnás távozásával hirtelen megváltozik a hatalmi struktúra, és az első jelenettől fogva érzékelni ennek a hatásait.
A középpontban ismét Tommy áll, akit Billy Bob Thornton olyan természetességgel és könnyed profizmussal alakít, hogy szinte már érezzük a cigi füstöt a képernyőn. Thornton egyszerre hoz fáradt bölcsességet, valamint cinikus, mégis szerethető életfelfogást. Ez a kettősség teszi a karaktert igazán izgalmassá ebben a szezonban is.
Monty özvegyének, Cami-nek (Demi Moore) hatalomátvétele erőteljesen felforgatja az olajbiznisz dinamikáját. Spoileres szakasz vége. Demi Moore kimondottan jól illeszkedik Sheridan világába: egyszerre elegáns és veszélyt sugárzó, egyszerre törékeny és céltudatos. Azzal, hogy ő lép a vállalat élére, egy teljesen új irány kerül a történetbe, amit a részvényesek elégedetlensége csak tovább fokoz.
A belső feszültségek és a vállalaton belüli törésvonalak rendkívül izgalmas teret adnak Tommy újabb vészhelyzeteinek.
Ismét elő kell kapnia azt a megátalkodott, de hatékony problémamegoldói attitűdöt, amelyet korábban megszerettünk.
A második évad szezonnyitójának egyik legnagyobb erőssége, ahogy a mellékszereplőket kezeli. Mindenki a saját célját próbálja megvalósítani ebben a kis „Sharidanverseben”. Bob Knowles, Colin Ferguson alakításában visszatér, és várhatóan hangsúlyosabb szerepet kap, mint korábban.
Ferguson mindig is kicsit a mellőzött, mégis sokoldalú karakterszínészek közé tartozott, és itt végre megvillanthatja azt a sűrített energiát, ami miatt sokan kedvelik.
Egyik kedvenc szereplőm volt anno az Euréka című sorozatban. Jelenléte tovább gazdagítja a szereplőgárdát, amely már eddig is erős volt, de a második évad még tudja fokozni.
Ha már Jon Hamm elköszönt a produkciótól, helyette érkezett egy újabb nemzeti kincs: Sam Elliott. Az ő érkezése egy igazi aduász lehet az Olajügynök történetében. T.L. figurája már az első rövid kis jelenetével felhívja magára a figyelmet.
Elliott ikonikus hangja és megjelenése nem csupán westernes romantikát teremt, hanem azt a fajta hiteles, régi iskolás szikárságot, ami egy Sheridan produkcióiban mindig jól működik.
A színész szinte már egy klasszikus archetipus őspéldánya: olyan figura, aki megtestesíti az amerikai határvidék kemény, mégis becsületes hagyományait. Andy Garcia már feltűnt az első évad szezonzárójában, meglátjuk mekkora szerepben tér vissza majd a folytatásban.
A sorozat képi világa továbbra is kifogástalan. A fényképezés egyszerre komor és festői, a lassú tempójú beállítások olyan atmoszférát teremtenek, amelybe az ember akarva-akaratlanul belesüpped. Sheridan és csapata mesterei annak, hogy a táj önmagában is meséljen.
Az olajfúró kutak gépies ritmusa, a poros utak és a kopár vidéki horizont egy egészen különös, megfoghatatlan romantikát árasztanak.
Ez a hangulat teszi az Olajügynök világát különlegessé: a látszólag száraz iparági háttérben ott vibrál az emberi szenvedély, a hatalomvágy és a törékeny morális tartás. A munkások azért küzdenek, hogy túléljenek egy újabb napot, miközben a főnökeik napi 20.000 dollárt keresnek az ő izzadságos munkájukkal. Mégis mindenki teszi a dolgát.
A zenei aláfestés továbbra is kiválóan működik. A megfontolt tempójú western-hangulatú dallamok, a modern country elemek és az időnként melankolikus hangulatfestések egységes tónust adnak a sorozatnak. A sorozat legnagyobb hibája valójában a legnagyobb erénye is: túl gyorsan ér véget. A feszes tempójú első epizód annyira élvezetes, hogy szinte frusztráló, amikor a rész véget ér, és egy egész hetet kell várni a folytatásra.
A Paramount által közölt nézettségi adatok szerint az évadnyitót háromszor annyian látták, mint az előző szezonét.
Azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni, ez igencsak beszédes statisztika. Így kell sorozatot készíteni, ahogy Sharidanék csinálják. Januárban írtam az előző évadzárólól és már itt van a második kezdése. A Netflixen meg várunk egy Stranger Thingsre és egy One Piecere három éveket. Persze érthető, itt nincs annyi CGI, de akkor is, a munkamorál egészen más.
A második évadnyitánya tehát nem csupán méltó folytatása az elsőnek, hanem bizonyos értelemben még túl is szárnyalja azt. A színészi játék, a történetvezetés, a képi megoldások és az atmoszféra egységesen erős.
Ennyi ember nem tévedhet. Sheridan ismét olyan világot teremtett, amelyben a dráma és a könnyedebb, feel-good elemek egymást erősítik.
Tényleg öröm nézni, tele stílussal, energiával és emberi történetekkel, én már nagyon várom a folytatást! Aki kekeckedni akar persze felróhatja a néha idegesítő mellékszereplőket (khm, Ali Larter Angie-je...), vagy buta sztereotípiákat, esetleg a szexista beszólásokat, de mit is várunk Texasban? Aki nem kezdte még el a sorozatot, az sürgősen pótolja be az első évadot, ritkán készül ilyen kiegyensúlyozott, mégis lendületes modern western-dráma.
Az olajügynök új szezonja kielégíti a rajongók elvárásait: egy feszes, lendületes, mégis elegánsan lassan pulzáló western-drámasorozat, amely tovább építi Taylor Sheridan sajátos világát. Már az első rész hangulatából is süt az a lelkesedés, amellyel Sharidanék nekiálltak a folytatásnak.
Ez az alkotó csapat ismét bebizonyítja, hogy kivételes érzékük van a klasszikus történetmeséléshez.
Az amerikai vidék mítoszát modern, mégis hagyományos köntösbe csomagolják. Ezt már a Yellowstone és annak előzménysorozatai esetében is bizonyították. Az Olajügynök második szezonja nemcsak folytatja az első évadban lerakott alapokat, hanem tovább is mélyíti azt a morálisan ingoványos, emberi sorsokkal teli világot, ahol a hatalom, a pénz és a becsület állandó ütközőpontjai formálják a karaktereket. De a legfontosabb, amit senki se felejtsen el: Texasban az olaj az úr!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rita Sahatçiu 1990. november 26-án született egy jómódú koszovói albán családban, Pristinában, a ma már független Koszovó fővárosában. Csupán egyéves volt, amikor a családjával – az édesanyja, Vera, az édesapja, Besnik és a nővére, Elena – elmenekültek otthonról a délszláv háború kitörése idején. Politikai menedéket kértek Londonban, amit megkaptak, ott pedig Besnik megvette a The Queens Arms nevű pubot az észak-londoni Kilburnben. Ezután kezdte el használni a másik családnevét, az Orát (ami időt jelent albánul) a könnyebb megjegyezhetősége miatt. Néhány évvel később Ritának és Elenának kisöccse született, Don. „Londonban felnőve nagyon elfogadottnak éreztem magam. A környék, ahol felcseperedtem, eléggé vegyes volt. Én pedig szerencsés, mert soha nem éreztem magam kívülállónak. Iskolába jártam, és az osztályomban sokféle bevándorló és menekült volt. Különböző kultúrák között nőttem fel, szomáliaiak, németek és albánok mellett, s úgy éreztem, mintha egy csapat lennénk, egy társaság” – emlékezett vissza.
Ora apai nagyapja, a híres színházi és filmrendező Besim Sahatçiu mindig is tudta, hogy az unokájából sztár lesz. A szülei ennek megfelelően Besim kedvenc hollywoodi sztárja, Rita Hayworth után nevezték el.
Rita csupán hatéves volt, amikor csatlakozott a Voices Foundation nevű iskolai kórusprogramhoz. Évekkel később a családi kocsmában tartott nyílt mikrofonos esteken énekelt, és végül részleges ösztöndíjat nyert egy művészeti középiskolába. „A neveltetésem hihetetlenül szabad volt abban az értelemben, hogy ilyen fiatalon elkezdhettem zenélni, és meg tudtam győzni a szüleimet, hogy a zene az én világom, bár számukra csak a tanulás számított. A szüleim nagyon támogattak ebben” – mondta.
Egy nehéz, de jó döntés
Orát azonban a színészet is érdekelte, és ebben is tehetségesnek bizonyult. 14 évesen kapta meg az első szerepeit, miután egy helyi vidámparkban éneklés közben felfedezte őt a svéd zenei producer és dalszerző, Martin Terefe. Pár évvel később, amikor Terefe a stúdiójában járt, összefutott a brit énekessel, Craig Daviddel, ami oda vezetett, hogy Rita lett David egyik háttérénekese.
Sőt, őt választották ki mindössze 19 évesen arra, hogy képviselje az Egyesült Királyságot a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ám Rita elutasította az ajánlatot. „Olyan fiatalon ez egy elég nehéz döntés volt.
Még tinédzser voltam, és nagyon éhes a sikerre. De abban a pillanatban úgy éreztem: hű, biztos, hogy ez az én nagy esélyem? Majd úgy döntöttem, nem vállalom... Azt akartam, hogy lemezkiadók szerződtessenek, és igazi művész lehessek.” Az intuíciójára (és leendő menedzsere, Sarah Stennett tanácsára) hallgatott, és abszolút megérte: szinte azonnal öt albumra szóló szerződést kötött Jay-Z lemezkiadójával, a Roc Nationnel.
A világ tetején
A dolgok 2012-ben indultak be igazán, amikor Daniel Stein, azaz DJ Fresh, a brit producer meglátta Orát a Roc Nation promóciós videójában. Kiderült, hogy énekesnőt keresett a Hot Right Now című dalához. Ora csatlakozott a projekthez, és így meglett az első slágere az Egyesült Királyságban. A dal ráadásszámként szerepelt a debütáló albumán, az Orán is, amely végül szintén abban az évben jelent meg. A lemez az Egyesült Királyság eladási listájának első helyén debütált, és Ora karrierje rendesen beindult.
Azóta olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Iggy Azalea, Drake, Ed Sheeran, Charles Hamilton és Liam Payne, illetve olyan filmekben vállalt szerepeket többek között, mint a Harry Potter és az azkabani fogoly (csak statisztaként tűnt fel a háttérben), a Halálos iramban 6, A szürke ötven árnyalata-filmek (Christian Grey húgát, Miát játszotta), a Mélyütés, a Pokémon – Pikachu, a detektív, az Utódok – Vörösök felemelkedése, az Ólomkatona vagy a Túl sok című idei sorozat, amiben önmagát alakította. De fellépett Barack Obama volt amerikai elnök előtt, Teréz anya pápai szentté avatásán a Vatikánban, az Oscar-gálán és a koszovói függetlenség 10. évfordulójának ünnepségén is. Kinevezték őt az UNICEF brit nagykövetévé és Koszovó tiszteletbeli nagykövetévé, ami szerinte azt jelenti, hogy: „Fel kell tennem az országomat a térképre, és meg kell győznöm az embereket, hogy ez is egy gyönyörű hely, és érdemes meglátogatni.” Annak ellenére, hogy évekkel ezelőtt lemondott az Eurovízióról, végül karriert épített ki a tévés tehetségkutató műsorokban is, mivel benne volt a The Voice-ban, az X-Faktorban, a The Masked Singerben és az America’s Next Top Modelben is.
Eddig három stúdióalbumot adott ki, az Orát 2012-ben, a Phoenixet 2018-ban, a You & I-t pedig 2023-ban. A legutóbbi zenei turnéját még a Covid előtt, 2019-ben tartotta, mostanában pedig inkább a színészkedésre koncentrál, mivel több filmje is készül.
A He Bled Neon című akció-thrillerben például Paul Wesley-vel (Vámpírnaplók) és Josh Hollowayjel (Lost – Eltűntek) játszik majd együtt, a Voltron című, Rawson Marshall Thurber (Családi üzelmek, Központi hírszerzés, Felhőkarcoló) által rendezett sci-fi-fantasyben egyenesen Superman, azaz Henry Cavill partnere lesz (ez a két film már utómunkálati fázisban van), jelenleg pedig a Viqueens című animációs filmet készíti, pontosabban abban lesz az egyik főszereplő, Hedvig szinkronhangja
Fordított szerepek
Ora egyébként spirituálisnak tartja magát, de vallásosnak nem, természetesen beszél albánul, és hatalmas rajongója az angol Manchester City futballklubnak.
2013-ban jött össze a skót DJ-vel, Calvin Harrisszel, akivel 2014 júniusáig járt. Majd 2016-ban az amerikai zenész Andrew Watt rabolta el a szívét, akivel három évig volt együtt, 2019 októberéig, igaz, volt közben egy kb. négy hónapos mosolyszünet. 2021-ben azonban jött a nagy szerelem, méghozzá a nála 15 évvel idősebb, Oscar-díjas új-zélandi filmrendező, Taika Waititi (aki olyan filmeket készített többek között, mint a Hétköznapi vámpírok, a Vademberek hajszája, a Jojo nyuszi, A győztes gól, valamint a Thor: Ragnarök és a Thor: Szerelem és mennydörgés) személyében. 2022 augusztusában házasodtak össze, és jelenleg Los Angelesben élnek.
Mint kiderült, egy rögtönzött szertartás keretében kötötték össze az életüket, amit mindössze két hét alatt szerveztek meg. Ez azután történt, hogy az énekesnő egy Palm Springs-i kirándulásuk során feltette a nagy kérdést a szerelmének. „Megkérte a kezemet, én pedig rögtön igent mondtam” – mesélte Waititi.
A villámceremóniára a saját Los Angeles-i otthonukban került sor, amelyen mindössze nyolc ember vett részt, csak a legközelebbi barátok és családtagok, valamint a külföldön élő szülők Zoomon keresztül. A menyasszony három különböző ruhát viselt, amiket az ismert divattervező, Tom Ford álmodott meg. Ritát a nővére, Elena kísérte az oltárhoz, a szertartás után pedig, immár friss házasokként az egyik barátjuk házába mentek ünnepelni, ahol többek között egy Elvis-imitátorral lepték meg őket.
Rita Sahatçiu 1990. november 26-án született egy jómódú koszovói albán családban, Pristinában, a ma már független Koszovó fővárosában. Csupán egyéves volt, amikor a családjával – az édesanyja, Vera, az édesapja, Besnik és a nővére, Elena – elmenekültek otthonról a délszláv háború kitörése idején. Politikai menedéket kértek Londonban, amit megkaptak, ott pedig Besnik megvette a The Queens Arms nevű pubot az észak-londoni Kilburnben. Ezután kezdte el használni a másik családnevét, az Orát (ami időt jelent albánul) a könnyebb megjegyezhetősége miatt. Néhány évvel később Ritának és Elenának kisöccse született, Don. „Londonban felnőve nagyon elfogadottnak éreztem magam. A környék, ahol felcseperedtem, eléggé vegyes volt. Én pedig szerencsés, mert soha nem éreztem magam kívülállónak. Iskolába jártam, és az osztályomban sokféle bevándorló és menekült volt. Különböző kultúrák között nőttem fel, szomáliaiak, németek és albánok mellett, s úgy éreztem, mintha egy csapat lennénk, egy társaság” – emlékezett vissza.
Ora apai nagyapja, a híres színházi és filmrendező Besim Sahatçiu mindig is tudta, hogy az unokájából sztár lesz. A szülei ennek megfelelően Besim kedvenc hollywoodi sztárja, Rita Hayworth után nevezték el.
Rita csupán hatéves volt, amikor csatlakozott a Voices Foundation nevű iskolai kórusprogramhoz. Évekkel később a családi kocsmában tartott nyílt mikrofonos esteken énekelt, és végül részleges ösztöndíjat nyert egy művészeti középiskolába. „A neveltetésem hihetetlenül szabad volt abban az értelemben, hogy ilyen fiatalon elkezdhettem zenélni, és meg tudtam győzni a szüleimet, hogy a zene az én világom, bár számukra csak a tanulás számított. A szüleim nagyon támogattak ebben” – mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szenzációs siker: a Disney együttműködést kötött a magyar zongoravirtuózzal, Péter Bencével, itt vannak az első klipek
A közös projekt első gyümölcse, a “Disney Halloween - Thrilling Piano with Peter Bence” című EP, amelyhez klipek is készültek, melyeken az elképesztő karriert befutó zongorista megmutathatja egyedülálló játékát.
A Disney felfigyelt Péter Bencére, és együttműködést kötött a magyar zongoravirtuózzal. Péter Bence lenyűgöző tehetsége és egyedi játékstílusa világszerte meghódította a közönséget. A közös projekt első gyümölcse, a “Disney Halloween - Thrilling Piano with Peter Bence” című EP, amely Halloween előtt jelent meg és igazi különlegességnek számít a Disney zenei palettáján.
A lemezen három ikonikus Disney mesefilm “gonoszainak” témadalai kapnak új, izgalmas hangzást Bence sajátos zongorajátékának köszönhetően. Az EP-hez három videoklip is készült, amelyeket a Disney hivatalos csatornáin láthat a közönség.
Ez a siker zenetörténelmi jelentőségű, hiszen korábban még egyetlen magyar előadóművész sem dolgozott együtt ilyen formában a Disney-vel.
A projekt megvalósításában kulcsszerepet játszott Bence menedzsere, aki megtalálta azokat a kapcsolódási pontokat és partnereket, amelyek révén a Disney figyelme Bencére irányult. A közös munka nemcsak a művész nemzetközi karrierjében jelent mérföldkövet, hanem Magyarország számára is kiemelkedő elismerés.
"Mindig is hatalmas Disney rajongó voltam, már az együttműködés előtt is írtam át Disney témákat zongorára és szimfonikus zenekarra, ez utóbbi több hazai és külföldi szimfonikus koncert programjában is szerepelt. Nagyon örülök ennek az egymásra találásnak és remélem ez egy hosszú barátság kezdete" - mondja Bence.
VIDEÓ: Peter Bence - This Is Halloween (From "Disney Halloween: Thrilling Piano with Peter Bence")
És itt egy másik darab is:
Peter Bence - Poor Unfortunate Souls (From "Disney Halloween: Thrilling Piano with Peter Bence")
A folytatás: Peter Bence - Disney Classics
A történet nem áll meg itt: november végén érkezik a következő kiadvány, a “Peter Bence - Disney Classics”, amelyen a művész a legismertebb Disney filmbetétdalokat dolgozta át zongorára.
Az album különlegessége, hogy Bence egy innovatív technikai megoldás segítségével önmagával játszik négykezes darabokat, a zongora ugyanis ezzel az eszközzel képes rögzíteni és visszajátszani a szólamokat. Az így létrejövő lenyűgöző performanszok a videoklipekben is láthatóak lesznek, ahol a nézők szinte szó szerint többszörözve látják a művészt.
Péter Bence - a zongorafenomén
Péter Bence 2012-ben a világ leggyorsabb zongoristájaként került a Guiness Rekordok Könyvébe, azóta elképesztő karriert futott be. Internetre feltöltött videói több, mint 2 milliárd megtekintésnél tartanak és olyan legendás előadók dicsérték játékát, mint David Foster, Hans Zimmer és Elton John.
Bence az elmúlt években teltházas koncerteket adott Európában, Amerikában és Ázsiában, fellépett a legnagyobb koncerttermekben, köztük a Sydney Operaházban, a London Palladiumban, a párizsi Grand Rexben és a torontói Massey Hallban.
Egyedi, energikus stílusával hidat képez a klasszikus és a modern popzene között, miközben minden előadása magával ragadó látvány- és hangzásélményt nyújt. A hazai rajongók örömére 2026. október 10-én Péter Bence ismét a budapesti MVM Dome színpadára lép, ahol grandiózus koncerttel készül és ahová egy világhírű meglepetésvendéget is színpadra hív majd - lehet, hogy épp a Disney fedélzetéről?
A Disney felfigyelt Péter Bencére, és együttműködést kötött a magyar zongoravirtuózzal. Péter Bence lenyűgöző tehetsége és egyedi játékstílusa világszerte meghódította a közönséget. A közös projekt első gyümölcse, a “Disney Halloween - Thrilling Piano with Peter Bence” című EP, amely Halloween előtt jelent meg és igazi különlegességnek számít a Disney zenei palettáján.
A lemezen három ikonikus Disney mesefilm “gonoszainak” témadalai kapnak új, izgalmas hangzást Bence sajátos zongorajátékának köszönhetően. Az EP-hez három videoklip is készült, amelyeket a Disney hivatalos csatornáin láthat a közönség.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
