A diszkó, ahol minden hallgató a saját belső útját járja

Örmény, grúz, török, arab és egyéb népek zenéje, modern technoalapokra keverve.

Arról beszélgettünk, pontosan mi történik ezeken az alkalmakon, vajon egy csak magunkban megélhető, vagy közös élményről van-e szó, és megosztható-e egyáltalán másokkal az önismeret.

– Hogy kell Önismereti Diszkózni?

– A mottó így hangzik “Még sosem voltam az Önismereti Diszkóban, de már sokkal jobban érzem magam”. Ezt nagyon szeretem. Ami fontos az a szándék. Nem érdemes azzal a hozzáállással elmenni Önismereti Diszkóba, hogy húha két hete szakítottam, elmegyek táncolok egy kicsit és akkor majd el fog múlni a szakításom, mert akkor már van egy ilyen elvárás. Sokkal jobb odajönni aztán megfigyelni a hatást. Az se baj, ha az ember csak szórakozik egyet, akkor is töltődik. De a résztvevők beszámolnak néha nagyon szép menetekről, mert ez zene, tehát a szavak szintjére tényleg csak a töredékét lehet lehozni, nem azért mert annyira magasztos, csak a szavaknak a világa az nem ez

– Mitől különleges?

– Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit kell az Önismereti Diszkóban csinálni, azt mondom, hogy azt nem tudom elmondani, mert ha elmondanám, akkor az az én utam lenne. A hallgató a saját belső útját járja. Az a plusz benne, hogy Önismereti Diszkónak hívjuk. Ez egy nagyon frappáns név. Kiben ahogy megjelenik a névnek a jelentése, úgy működik majd benne az Önismereti Diszkó.

Teljesen uniformizált a kommunikáció. Én ebből egy icipicit kilépnék, és valahogy vissza szeretném adni az embereknek a figyelmet. Talán ezért van ekkora igény a mindfulnessre is. Nem szeretném az embereket traktálni, hogy megértsenek dolgokat, meg üzeneteket értelmezzenek. Inkább megpihentetni szeretnénk őket ebben.

– Hogyan történik az Önismereti Diszkózás?

– Ami az összes Önismereti Diszkóban egységes, az annyi, hogy szól a zene. Ezen túl pedig már az alfajairól kell beszélgetnünk. A “veretős” Önismereti Diszkó azért veretős, mert táncolni is lehet rá. Technoalapokra szól. Ez a szívemhez áll közel. Aztán van a “chilles”, amikor leginkább feküdni szoktak az emberek félálomban vagy álomban. Az meg a lelkemhez áll sokkal közelebb. A zene közben időre modelleket rajzolós (“LIFE drawing”) az egyik kedvencem most. Nagyon koncentrált. Modelleket kell rajzolni és közben szól a technoalapú pszichedelikus zene. Élő emberekre koncentrálsz. Akikre koncentrálsz, azok is koncentrálnak. Ők mozdulatlan modellek, mi meg figyeljük, hogy mi van a levegőben és arra próbálunk meg vagy feszesebb, vagy lazább zenét rakni. Kurva jó.

Latorczai Balázs

– Kezdjük talán a “chillessel”, hiszen te is azzal kezdted…

– 2012-ben vagy 13-ban kezdtük. Super 8-as filmeket vetítünk. Ezek különböző forrásokból összegyűjtött, régi, 60-as 70-es évekből megmaradt homevideók, grillpartik, ilyesmik. Alatta pedig nagyon lassú, non-tempo, nagyon szép ambient és ősi zenei énekek szólnak. Tulajdonképpen ezzel született az Önismereti Diszkó. Ezt az élményt hívtuk úgy, hogy spirituális nosztalgia. Nagyon bele lehet csúszni. Szoktak nagyon jókat beszélgetni is alatta, de leginkább azt szeretem amikor csak bambulnak az emberek egy relaxációban. Ez általában a Szimpla Kertben történt.

Sokan ott maradtak egész este. Néha sajnáltam őket, mert bulizni indultak, ehelyett relaxáltak, de a meglepetés, meg az ajándékélmény miatt nagyon sok szeretetet kaptunk vissza. És nagyon jó volt. Volt ott mindig egy helyiség, amit megtudtunk tölteni olyan energiával, hogy így wow! Nem is gondolta volna az ember.

– És utána mi történt?

– Ennek a “chilles” Önismereti Diszkónak, ami oly közel áll a lelkünkhöz, nem lett saját közönsége. Aztán miután elkezdődött a járvány. kevesebb ember jött, és szembesülnöm kellett azzal, hogy ez önállóan magában nem áll meg. Kiderült, hogy ha nincsen tömeg, akkor ez csak egy installáció. Mint a Tate múzeumban. Mint egy szoba, ami mondjuk valakinek a varrószobája. Így nézett ki, tessék. Azon dolgoztam, hogy felvázoljunk olyan nagy lelki folyamatokat, hogy közösség, meg belső megélés, meg önismeret. Aztán egyszer csak egy installáció lett belőle. Ugyanúgy ment a film, szólt a zene, ki voltak rakva a babzsákok, és közben semmi nem maradt. Nulla. Ha az a körülmény, amiben ez az egész született, nincs meg körülötte, akkor nem életképes. Most gondolkodunk, hogyan lehet ennek így még értelme. Valószínűleg úgy, hogyha nem egész estés, csak két és fél órás. A Tilos Rádióban volt ilyen szettünk, amit amúgy önismereti csoportokban is játszottunk már. Úgy vagyogat szegényke, de nincs olyan konkrét teste és kerete már, mint a “veretősnek”.

– És milyen a “veretős” teste? Techno alapok? Akkor ez egy technodiszkó?

– Amúgy az is! Tényleg modern technoalapok, és rá vannak keverve örmény, grúz, török, arab, meg egyéb zenék. Maga a dallam, az nem techno, csak a svung, a húzás. Van egy nagyon régi közhely a technozenével kapcsolatban, hogy a techno a sámánzene utóda. Mivel ugyanaz a monoton dobritmus idézi elő azt a módosult tudatállapotot, amit a sámánok is. Jól rámennek ezek a régi dallamok, és nem sámándob van alatta, hanem techno. Engem egyébként gyerekkorom óta zeneileg mindig is a világzene mozgatott meg. Amiben volt világzene valamilyen fúzióban, azt szerettem.

Kiskoromban nagyon sok VHK-t hallgattam, az is népies, vagy amikor kispálos voltam, akkor abból is a Zsákmányállat meg ezek tetszettek a legjobban. A világzenének van gyökere. Visszanyúlik valamilyen kultúrához. Ha mondjuk egy dél-amerikai kultúrának az alapja van megzenésítve gépekkel vagy hangszerekkel, nincs is közünk hozzá, és mégis valami archetipikus érezhető benne. Minden régi világzenében. A techno pedig a csomagolás. A sámándob. A sámándob pedig a mennydörgés becsomagolva. Amikor a sámándobot tolták, akkor azok voltak éppen a legmodernebb eszközök, amikkel ezt lehetett csinálni. Most a hangfalak a legmodernebb eszközök. Én ezt a technot tudom csinálni. Nem vagyok egy nagyon-nagyon jó zenész. Szeretem, mert foglalkoztat. De nem nagyon járok hasonló bulikba, csak csinálom.

Most ezt a technós Önismereti Diszkót nyomjuk leginkább és közben keresem, hogy hogyan tudjuk feléleszteni az ambientet.

– Ez egy magadban megélt vagy közös élmény? Megosztható egyáltalán az önismeret?

– Tyű, hát inkább magadban, mert zenehallgatásról meg táncról van szó. Nincs annyira erős kontakt a résztvevők között mint egy beszélgetéskor. De nagyon érdekesek a beszámolók komoly pszichedelikumokat használó fesztiválokról, mert az derül ki belőlük, hogy ott is van egységélmény. Ez valahol önismeret, hiszen az illető egyedül, belül éli meg, hogy egységben van az összes többi emberrel, aki ott van körülötte. Ha ott vannak, mondjuk ötezren, mindenki egységélményt él át, akkor most ötezer darab egységélményről van szó, vagy egy darab ötezer fős élményről? Akkor ez most egy közös élmény?

Fontos, hogy a zene eredetileg szertartászene volt. Amikor még a mágikus gondolkodás volt előtérben, akkor a szertartások azért voltak, hogy valami változást idézzenek elő akár a közösségben, akár a termésben, akár az időjárásban. De a szertartás mindenképpen olyan közösségi dolog volt, ami valahol belső munka. A táncház is olyan, hogy bennünk történik valami, és az ami bennünk mind megtörtént majd a közösségben jelenik meg.

– Milyen közösségekben mozogsz te, amikben ez majd megjelenik?

– Nagyon felhígult közösségben élek most, amit úgy hívnak, hogy társadalom. Emiatt az Önismereti Diszkónak is csak egy formája bír lenni egyelőre, méghozzá az, hogy vannak rendezvények, szól a zene, az emberek meg táncolnak, aztán ezt ki hogy veszi le. Van aki tök jól bulizik, van aki meg közben megéli, átéli, elengedi, vagy befogadja szóval ami dolga éppen van vele. Ha a “Közösséget” a társadalom váltotta fel, akkor a “szűk közösséget” pedig a szubkultúrák. Mint DJ páros egy-két szubkultúrában tök jól működünk. A Zengető egy ilyen szubkultúra, vagy a Gyüttment. A Szimplában rendszeresen vagyunk, de ott ez nem jelenik meg külön eseményként. Az atmoszférát azt megteremti, de nem egy szubkultúrának a közösségi összehozása. Vannak közösségek ebben a társadalomban, de én nem hiszek bennük.

– Nem hiszel a közösségekben? Akkor miben hiszel te?

– A laza szövetségben. Most már mindenki individuum és nem akarja magát bedobni egy közösségbe. Inkább létre akarna hozni egy közösséget, de gyakran megelégszik azzal, hogy kihirdeti és aztán nem történik semmi.

Nem annyira közösségről szól az Önismereti Diszkó, hanem inkább az önismeretről. Hogyha az önismeretünk rendben van, akkor jobban tudunk egymással szövetségben élni,

– Mesélsz arról, hogy te ki vagy, hol kezdted, mit csináltál még az Önismereti Diszkón kívül?

– Fú, csak azt mondom, aminek köze lehet az Önismereti Diszkó kialakulásához. Először szerzetesnek akartam elmenni, de hamar kirúgtak. Utána volt 5-6 év, amikor szerkezetlakatos voltam. Ez is nagyon sokat hozzátett a felismeréshez, hogy az embernek szüksége van valamilyen belső támaszra. A színészet után elkezdtem zenélni, aztán meg koncerteket, kiállításokat, meg mindenfélét szervezni. Rengeteg koncertet szerveztem, nagyon sok kulturális eseményen vettem részt, egy kicsit sok is volt.

– Hol szerveztél koncertet?

– A Szimpla volt a munkahelyem az utóbbi 10 évben, de előtte a Könyvtár Klubban, a MOST-ban, a jelenben, a Dürer kertben.

– És csak így fogtad magad, aztán nekiláttál koncerteket szervezni?

– Amikor menő zenekarunk volt, akkor mások azt látták, hogy egy csomó embert ismerek. Dolgoztam a Bahiában, meg az A38-on. A Könyvtár Klub volt az, ahol felkért az üzletvezető, hogy hetente egy koncertet csináljak. Így kezdődött és tök jól ment. Aztán csináltam egy saját brandet, a “Tajtékost”, azzal tudtam kitörni. Több helyen is programokat csináltam, és így kalandoztunk szépen. Amikor a Szimplába fölvettek és elkezdtem ott dolgozni, akkor bezártam ezt a “Tajtékos” dolgot, mert elérte a célját. Lett egy munkahelyem.

– Akkor most egy újabb brandet építesz magadnak? Ez történik?

– Igen, de a “Tajtékost” még nem magamnak építettem hanem csak eszembe jutott, hogyha elnevezem, amit csinálok, akkor az önálló életre fog kelni. Az Önismereti Diszkó is ilyen, de az sokkal inkább rólam szól, hiszen én csinálom. A “Tajtékosra” oda meghívtam zenekarokat és a “Tajtékos” az ernyő volt.

– Ez akkor egy közös alkotási élmény?

– Ó, mondhatnám közösség.

– Laza szövetség?

– Nem, ez közösség. Hehe. Ketten vagyunk benne. Na jó, nem. Igazából dolgozunk sok emberrel. A Gracza Balázs rajzol nekünk néha, imádjuk. Volt a Painter’s Palace ahol a rajzolásokat szervezték, a modelleket hozzá. Igyekszünk társítani egyéb tök jó dolgokat, amik még hozzáadnak.

– Hova viszi ez az életedet, mit szeretnél ezzel kezdeni?

– Hát a koncertszervezésből is ki lehet égni. Hét- és tízezer között van a koncertek száma, amiket szerveztem. Nem lehet kiszámolni olyan rengeteg. Egy idő után elkezdtem keresni az új formáit a rendezvényeknek. Kezdetben nagyon foglalkoztatott az ambient. Nem az ambient zene, hanem a környezet.

A Szimplán belül is játszottam azzal, hogy mi történik akkor, ha az embereket babzsákra vagy bárszékre ültetem, vagy ha csak egyszerűen állva hagyom. Teljesen máshogy viselkednek. Ugyanúgy ahogy teljesen máshogy viselkednek, hogyha egyszerre menetelnek haza egy focimeccsről. Az embereket jól lehet így befolyásolni, biztos, hogy van erre több tudomány is. Nem vagyok ennek a tudósa, csak szeretem ezt megfigyelgetni és jó lenne, ha több lehetőségem lenne ilyen tereket kialakítani.