KULT
A Rovatból

Hogy segíti egy pakisztáni templom meglátogatása a rákból való kigyógyulást? – Megnéztük az On the Spot új sorozatát

Az On the Spot „Sonu – Egy gyógyulás története” című új évada utazás az emberi lélek, a spiritualitás mélyére. Megnézése után talán kicsit másképp fogunk gondolni a rákra.


Bármilyen hihetetlen, már több mint 26 éve indult az On the Spot. Cseke Eszter és S. Takács András a Spektrumon indította útjára dokumentumfilm-sorozatát, amely Robert Capa híres mottóját követi:

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

A sorozat címe is olyasmit jelent, hogy "a helyszínen". Műsoraikat az jellemzi, hogy nem csak ellátogatnak a helyszínre, de ha kell, akár évekig ott élnek egy adott helyen, hogy elnyerjék a kiszemelt riportalanyok bizalmát, mint például Az istenek szigete esetén, amit Balin, az ubudi királyi családdal forgattak.

Azóta bejárták a világot és a magyar tévéket. Évekig láthattuk őket a köztévén, A hosszú élet titka című évad a Telekom TV Go-n tűnt fel, 2022-ben pedig az RTL-hez igazoltak. Minden évadnak van egy központi témája, mint például Törzsek, Diktátorok gyermekei, vagy épp A hosszú élet titka.

On the Spot: Sonu – Egy gyógyulás története – ez a címe az új etapnak, és az indiai származású Sonu Shivdasani küzdelmeit mutatja be egy halálos betegséggel. Cseke Eszter és S. Takács András hét éven keresztül dokumentálták főszereplőjük rákból való felépülését a kemoterápiától a pszichedelikus pszichoterápiáig.

A hatrészes új sorozat a világ egyik legexkluzívabb magánszigetén játszódik a Maldív-szigeteken, ahol korunk legnagyobb sztárjai töltik szabadságukat Angelina Jolie-tól David Beckhemig. Stanley Tucci például szerepel is az egyik epizódban. A szigeten a vendégek és a tulajdonosok mezítláb járnak, biozöldségeket esznek a saját veteményesből, hétről hétre más Michelin-csillagos séf főz rájuk.

A történet középpontjában Sonu áll, a szigethotel alapítója, aki – feleségével, az egykori modell Evával – huszonöt éve fogadja a világ leggazdagabb családjait, mígnem váratlanul negyedik stádiumú rákot diagnosztizálnak nála.

Sonu minden lehetséges eszközt bevet a betegség ellen: a hagyományos onkológiai kezeléseket alternatív terápiákkal egészíti ki, a böjtöléstől és a hiperbárikus oxigénterápiától a magyar fejlesztésű hipertermiáig, amely a rákos sejtek számára nehezen elviselhető hőmérsékletre melegíti fel a testet.

A kiegészítő kezeléseknek köszönhetően a kemoterápia mellékhatásai annyira enyhülnek, hogy Sonu már másnap visszatér az edzőterembe, este pedig étteremben vacsorázik.

„Nem szokványos rákbeteg” – jegyzi meg róla onkológusa.

Kezdetben Sonu a fél világot bejárja a legmegfelelőbb klinikát keresve (a sorozat öt országban készült), később saját klinikát alapít a szigetén ahova nyugati és keleti orvosok költöznek, köztük a hagyományos kínai gyógyászat és az indiai ájurvéda képviselői is. A betegség azonban újra és újra kiújul, miközben Sonu pénzügyi nehézségekkel is szembesül.

A Sonu – egy gyógyulás története nem csupán száraz egészségügyi beszámoló, hanem egy belső utazás története. Ha az ember megpróbálja elmesélni, miről is szól, nehéz nem közhelyekbe futni: „a pénz mit sem ér, ha beteg vagy”, „a rák csak tünet, a lelkedben kell rendet rakni, hogy meggyógyulj”. Pedig a sorozat minden, csak nem közhelyes.

A lényeg a részletekben rejlik. Először is, Sonu egy sikeres ember és úgy is viselkedik. Üzletemberként megszokta, hogy felelősséget vállaljon magáért és a döntéseiért, és a gyógyuláshoz is így fog hozzá. Nem esik pánikba, hanem racionálisan végiggondol minden eshetőséget, és úgy választja ki, kikre bízza rá magát. Egy pillanatra sem engedi ki a kezéből az irányítást. El is mondja, hogy legjobban a kontrol elvesztésétől fél. Amikor például olvas egy egerekkel végzett kísérletről, elhatározza, hogy a kemoterápia előtt böjtölni fog, mert állítólag akik így tesznek, azokat sokkal kevésbé viseli meg a kezelés – és ez beválik.

Arra is ügyel, hogy olyan klinikát válasszon – egy isztambuli intézményt –, ahol a nyugati orvoslás mellett alternatív eszközöket is használnak. Közben a lelki egészséggel is törődik: nem csak azt tárja fel, hogy az anyja milyen kapcsolatban lehet az ő megbetegedésével, de amikor valakitől azt hallja, hogy a transzgenerációs traumák is közrejátszhatnak az ilyen problémákban, felkeresi azt a pakisztáni falut, ahonnan a családjának az 1947-es szétválás után hindukként úgy kellett elmenekülnie egyik napról a másikra, hogy ég a templomuktól sem búcsúzhattak el.

Nem szeretnék mindent lelőni, a sorozat január 20-tól mind a hat epizóddal elérhetővé válik az RTL+ Premiumon.

Cseke Eszter és S. Takács András nagy erénye, hogy egyáltalán nem akar véleményt formálni arról, amit látunk. Nem mondják, hogy hatásos az ájurvéda, nem állítják, hogy valóban létezik transzgenerációs trauma. Ők egész egyszerűen megmutatnak mindent, amit Sonu átél, és ránk bízzák, hogy véleményt alkossunk, mit fogadunk el belőle.

Ez a sorozat is az On the Spot jól ismert eszköztárával készült: ketten, két kiskamerával, szinte zavarba ejtően közelről vettek fel mindent. A nehéz téma ellenére egyáltalán nem depressziós a műsor. Igaz, maga Sonu sem egy búvalbélelt, magába roskadó személyiség. Optimistán, életvidáman jár-kel a mindennapokban akkor is, amikor küzd a betegséggel, akárcsak párja, a mosolygós Eva. Persze a házaspár magánbeszélgetéseiből azért kiderül, hogy közel sem kezelik olyan félvállról, könnyedén a helyzetet, mint ahogy kívülről látszhat, de nem akarják megadni magukat semmilyen szinten a betegségnek.

A drámaiság apró mozzanatokban kúszik be. Sonu kemoterápiája alatt például halljuk egy asszony sírását a háttérből – egy másik páciens, aki közel sem viseli olyan jól a kezelést, mint a hoteltulajdonos. Vagy látjuk Sonu arcán az érzelmeket, amikor orvosa arról értesíti, hogy a rák visszatért.

Ahhoz, hogy az embert nem keríti hatalmában a búskomorság, nagyban hozzájárul Sonu otthona, a trópusi szigetvilág festőisége, illetve Balázs Ádám fantasztikus aláfestő zenéje.

Arra természetesen nem kapunk választ, hogy győzhetjük le a rákot. Ahogy azt minden epizód elején kihangsúlyozzák a készítők, ez egyetlen ember gyógyulásának a története.

Semmi garancia nincs rá, hogy ugyanezek a módszerek ugyanígy beválnának másoknál is.

Nem mellesleg Sonu dúsgazdag ember. Nem sokan tehetjük meg, hogy a világ másik felére repülünk kezelésre, vagy hogy saját klinikát rendezünk be, ahová a világ minden tájáról odacsődítjük a tudományos és – nevezzük így – alternatív rákgyógyítás legnevesebb képviselőit.

De ezzel együtt is érdemes rászánni a hatszor 45 percet, hogy végignézzük a sorozatot. A Sonu – Egy gyógyulás története nem csak azért érdekes, mert végig követhetjük egy ember viszontagságait. Az On the Spot kamerái segítségével eljuthatunk a világ, az emberi psziché és spiritualitás olyan területeire, ahová egyszerű, halandó ember ritkán téved.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András író
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hallásveszély, avagy a srác esete, aki túl jól hallott, ezért felcsapott széftörőnek – A zongorahangoló az idei nyár nagy filmes meglepetése
Niki White akár egy tragikus szuperhős is lehetne, hiszen van egy különleges képessége, ami épp annyi fájdalmat okoz neki, mint amennyi haszna van.


Elöljáróban annyit, hogy talán a 2019-es A metál csendje (A fém hangja címen is ismert) óta nem volt ennyire fontos a hang használata egy egész estés filmben. Ez pedig nem véletlen, hiszen mindkét film főszereplőjének módosult a hallása az átlagemberekéhez képest. A metál csendje dobosa, Ruben (Riz Ahmed) fiatalkora ellenére szép lassan kezdi elveszíteni a hallását, zenész létére pedig ezt első körben el kell fogadnia, majd meg kell vele birkóznia. A zongorahangoló Nikije (Leo Woodall) pedig épp ennek az ellenkezőjét tapasztalja. Neki ugyanis hiperakúzisa, avagy túlhallása van, ami fokozott hangérzékenységet és a környezeti zajok alacsony tűrőképességét jelenti. Vagyis hősünknek minden hangos, éles zaj nagy fájdalmat okoz, így a nap 24 órájában füldugó van a füleiben, a számára extrémebb helyzetekben (mint például egy forgalmas utcán sétálva) pedig még egy zajcsendesítő fülhallgatóval is megspékeli a lárma visszafogását.

Niki egykor csodagyerek volt, már gyerekkorától kezdve zongoravirtuóznak számított, a betegsége miatt azonban fel kellett hagynia a zenéléssel, így azóta zongorahangolóként dolgozik a mesterével, Harryvel (Dustin Hoffman). Egy nap azonban rádöbben, hogy a különleges képességével szinte játszi könnyedséggel ki tud nyitni bármilyen széfet, hiszen minden apró, csak speciális eszközökkel fogható kattanást jól ki tud venni.

Amikor pedig az idős Harry – aki a feleségével, Marlával (Tova Feldshuh) tetemes mennyiségű adósságot halmozott fel – kórházba kerül, Niki úgy dönt, csatlakozik egy bűnbandához, akik biztonsági cégnek adják ki magukat, hogy gazdagok széfjeiből csórjanak el ezt-azt. Közben hősünk életébe még a szerelem is betoppan, amikor megismerkedik a zongorista Ruthie-val (Havana Rose Liu), aki egy elismert maestro (Jean Reno) asszisztensi állására pályázik, ezért éjt nappallá téve gyakorol. Persze a bűnözés csak rövid távon kifizetődő, a sors pedig nem foglalkozik azzal, hogy egy alapvetően jó ember tért le a helyes ösvényről…

A zongorahangoló végső soron egy első film, bár a rendezője és társírója, Daniel Roher 2023 óta már Oscar-díjas. Roher ugyanis a mozgóképes karrierje kezdete, vagyis 2011 óta rövidfilmeket és dokumentumfilmeket készített, az utóbbi műfaj terén pedig annyira tehetségesnek bizonyult, hogy 2023-ban Oscart nyert a Navalnij című filmjéért a Legjobb dokumentumfilm kategóriájában. Azóta készített még egy doksit, a 2024-es Pillantást (amelyben egy apa és egy anya nagy utazásra viszik a gyerekeiket, mielőtt azok elveszítik a látásukat egy ritka genetikai rendellenesség miatt), majd elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítes az első egész estés játékfilmjét.

A zongorahangoló tavaly mutatkozott be a Telluride-i Filmfesztiválon, majd a torontói mustrán választották az év 10 legjobb filmje közé, ezután pedig végigfesztiválozta a világot Londonon és Zürichen át Vancouverig és a Sundance-ig. Idén került a mozikba világszerte, és micsoda szerencse, hogy Magyarországon is a nagyvásznon lehet megnézni Daniel Roher filmjét, amely a nyár egyik nagy meglepetése lett.

A zongorahangoló cím, amelyet a magyar keresztségben kapott, ugyanakkor megtévesztő lehet, mivel egy európai művészfilmet sugall (valljuk be, nem hangzik túl izgin), miközben egy ügyes műfaji elegyről van szó: a leginkább talán heist film (rablófilm), de éppúgy hangsúlyos benne a dráma, a romantika és valamennyire a thriller is.

Megspékelve klasszikus zenékkel, pergő, dinamikus snittekkel, kiváló színészi alakításokkal, izgalmakkal és fordulatokkal. Jól hangzik, nem? Daniel Roher filmje egyszerre játszik a nézők megannyi billentyűjén, amelyek a legkülönfélébb reakciókat és hatásokat hívják elő belőlük.

A főszerepben látható Leo Woodall a jövő nagy filmsztárja. Bár szerepelt a Tom Holland-féle Cherry: Az elveszett ártatlanságban (2021) is, a szélesebb közönség A Fehér Lótusz 2. évadában ismerhette meg Jackként. Majd a 2024-es Egy nap című minisorozatban kapott először főszerepet, 2025-ben pedig magát Renée Zellwegert hódította meg a Bridget Jones: Bolondulásigban, ahogy Rachel Weiszt is a Vladimir című idei netflixes soriban.

Woodall pedig rendre bizonyítja, hogy sokkal több van benne egy szimpla szépfiúnál, akit amúgy imád a kamera, A zongorahangoló fizikailag és lelkileg is sérült Nikijét is kifogástalanul hozza.

Az először hűvös, majd szép lassan feloldódó és elvihatott Ruthie-ként Havana Rose Liu is méltó társa (őt egyébként a szintén nemrég mozikba került Életem legjobb számában is látni lehet egy kisebb szerepben), ahogy a sokadik jutalomjátékát adó Dustin Hoffman is, aki ezúttal is bizonyítja, hogy még közel a kilencvenhez is (jövő augusztusban tölti be) egy színészisten.

A zongorahangoló tehát abszolút javallott mindazoknak, akik torkig vannak az ötlettelen és jellegtelen hollywoodi blockbusterekkel, és inkább valami olyasmit néznének a moziban, ami valóban próbára teszi a szemeiket, a füleiket (Oscart a hangmérnököknek) és az agyukat is. Érdemes ráhangolódni erre a filmre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk