KULT
A Rovatból

„Olyan, mint a drog, a teljes önbizalma a lájkra van felépítve” – a Karantén Zóna című magyar thriller szereplőivel beszélgettünk

Az első magyar misztikus thrillerben Panni, az influenszer a barátja, Kristóf szeme láttára alakul át valaki teljesen mássá. Tolnai Klára és Krausz Gergő a szerepükről meséltek.
Rónyai Júlia. Fotó: A Karantén Zóna/Facebook - szmo.hu
2022. július 25.



Tolnai Klára nevét több hazai sorozatból ismerhetjük, de játszott netflixes produkciókban, így az Árnyék és csontban, illetve az Utolsó királyságban is. Most A Karantén Zóna című magyar thrillerben bukkan fel, ahol a külsőségeknek élő influenszert, Pannit alakítja. Barátja, Kristóf szerepében Krausz Gergőt (Szegedi Nemzeti Színház) láthatjuk, aki döbbenten figyeli, hogyan alakul át Panni az összeköltözésük után - méghozzá a szó szoros értelmében.

– A Húsbáb című szkeccs - többek közt - bemutatja, hogyan változhat meg egy párkapcsolat a bezártság hatására. Mi az, amivel elsőre megnyert titeket a forgatókönyv és az elsőfilmes rendező, Zsótér Indi Dániel?

Tolnai Klára: Mi már dolgoztunk együtt rendhagyó, őrült projektekben Zsótér Danival, például a Csehov: Medve horror előadáson. Ott már kiderült, hogy az abszurd humor és az önirónia közös metszéspontunk. Másrészt a Black Mirror az egyik kedvenc sorozatom, szóval amikor elhangzott hívószónak, még jobban felkaptam rá a fejem.

A Húsbáb forgatókönyvét már babaváltozatában is nagyon szerettem. A groteszkségét, az abszurditását, hogy tükröt mutat a társadalomnak. Ráadásul sokat imprózhattunk, közös ötletelések is zajlottak, nagyon inspiráló, rendhagyó próbafolyamat volt.

Krausz Gergő: Már első olvasatra lejött a forgatókönyvről, hogy ha jól van kivitelezve, nagyon ütős film lehet belőle. Nagy thriller-rajongó vagyok kölyökkorom óta, és szerintem ilyen Magyarországon még nem volt. De azzal együtt, hogy a történet para, szól is valamiről, ami számomra lényeges egy misztikus thrillernél. Ez már az első draftban is egyértelműen látszott, pedig végül a tizenhetedik változatot forgattuk le.

– Panniról a történet során kiderül, hogy képtelen az influenszer szerepét elválasztani a magánéletétől, de távolról sem ez az egyetlen gond vele. Spoiler nélkül: mit mondanátok, mi derül ki róla a barátja, Kristóf számára?

Gergő: Itt most egy klisét használnék: lakva ismerszik meg az ember. Ez a két karakter négy hónapja van együtt, tehát nagyon friss kapcsolatban költöznek össze, ami ráadásul egyenlő az összezártsággal ebben a helyzetben.

Ilyenkor rögtön felnagyítódnak a pici dolgok, és kijönnek azok a meghatározó személyiségjegyek, amiket nem veszünk észre a hétköznapi találkozások alkalmával.

Kristóf számára kiderül, ők valójában nem is illenek össze annyira, mint ahogyan azt a külvilág felé mutatják. Kristóf zárkózottabb, rendszeretőbb, Panni pedig hebrencsebb, és ezek a különbségek nagyon kiütköznek.

– Klára, színésznőként vagy magánemberként van-e számodra konfliktus a kifelé mutatott kép, illetve a valóság közt? Hogy látod, a hétköznapjainkban hol jelenik meg leginkább ez a probléma?

– Én folyamatos belső konfliktusban vagyok azzal kapcsolatban, hogy mennyit mutassak meg magamból a külvilágnak. Egyelőre inkább csak a munkáimat szoktam, van bennem egy szemérmesség azzal kapcsolatban, hogy a magánéletembe adjak betekintést, de tudom, hogy így csak egy kis szelet látható abból, aki valójában vagyok.

Tetszenek azok a kezdeményezések, amikor emberek őszintén beszélnek a saját gyengeségeikről, mert ez valóban segíthet másoknak. Csak a bibi ott van, hogy ha ebben a túlfilterezett világban kiteszel magadról egy pattanásos képet, akkor rögtön jönnek rá a kommentek: “Hogy néz ki? Adjál már magadra!”

Vagy ha írsz egy mélyebb posztot arról, hogy miért nem érzed jól magad, rögtön jönnek a támadó kommentek: “Mit siránkozik ez? Miért tartozik ez ránk? Menjen inkább kapálni!” Nem véletlenül mondják, hogy a kommentek sokkal inkább szólnak a kommentelőről, mint arról, akit kommentelt.

A másik, hogy önmagát zárja a tökéletesség látszatának börtönébe az, aki ilyen képet állít fel magáról. Borzasztó lehet úgy élni, hogy az ember nem mer hibázni, vagy nem mer kilépni egy számára terhes helyzetből, mert abból jól megél, és inkább saját magának is elhiszi a hazugságot a képeken.

– A szerep kedvéért Klárának sok időt kellett különböző prosztetikus maszkokban töltenie. Mi volt ebben a kihívás? Mennyire volt ez időigényes feladat, illetve mennyire volt kényelmetlen a viselésük?

Klára: Azokon a napokon, amikor prosthetic maszkkal forgattam, általában hajnal 5 körül keltem és este végeztem. Nem volt szünetem azon kívül, hogy pisilni elmehettem, mert vagy sminkeltek, vagy próbáltunk, vagy forgattunk, vagy a prostheticet helyezték rám.

Egy nagyobb prosthetic felrakása egy, másfél órát vett igénybe, és néha egy nap több ilyet is fel kellett rám tenni. Volt, amikor külön ember segített A-ból B-be eljutni, mert az egyik szemem teljesen le volt fedve, a másikból kulcslyuk nagyságban láttam ki, a karom fel volt polcolva, és volt olyan jelenet, ahol mindkét lábam fel volt akasztva.

A forgatás előtti fejlenyomatvételt - mindenki meglepetésére - nagyon élveztem. Összesen 3 óráig tartott, ebből 45 percet töltöttem úgy, hogy miután gipszes gézzel bekenték az egész arcom, a szemhéjam, a füleim, a szám, nem nyithattam ki a szemem, nem mozoghattam, nem pisloghattam, nem beszélhettem, és csak óvatosan nyelhettem.

Féltek, nehogy ráparázzak, de valamiért elöntött egy mélységes nyugalom. Azt éreztem, hogy órákig benne tudnék maradni ebben az állapotban. Sokat segített ebben Hámori Dani, Beregszászi Lili és Pálmai Bálint jelenléte, mert nagyon figyelmesek és profik voltak, amitől biztonságban éreztem magam. Aztán amikor megszáradt rajtam minden, és ki kellett bújnom a gipszből, elképzeltem, hogy egy kisdínó vagyok, aki kikel a tojásából. Próbáltam játékosan hozzáállni és élvezni a helyzetet, mert ritkán élhet meg az ember ehhez hasonlót.

Gergő: Számomra ebben az volt a színészi kihívás, hogy Kristóf sokszor nem mutatja ki az érzéseit, gondolatait Klára megváltozott külsejével kapcsolatban. Azt kellett belőnünk, milyen mértékben “szabad” mégis reagálnia erre, amiben én teljesen Zsótér Danira bíztam magamat.

– A filmet hasonlították a Black Mirrorhoz és a Twilight Zone-hoz is. Benneteket milyen sorozatok vagy színészi alakítások inspiráltak ebben a szerepben? (Nekem például azonnal beugrott a Black Mirror “lepontozós” epizódja.)

Klára: Nagyon impulzívan hatott rám az a rész, és hogy mennyire kiszolgáltatjuk magunkat a lájkoknak. Félelmetes belegondolni, hogy mennyi mindent határoz meg.

A Black Mirror-epizódot már többször láttam, és amikor készültem erre a szerepre, sokat segített. A főszereplő ott is úgy érzi, hogy az élete múlik azon, hogy mennyi lájkot kap.

A teljes önbizalma erre van felépítve, arra, hogy minek látják mások. Olyan, mint a drog. És ha megkapja a megfelelő napi adagját, akkor nem néz mélyebbre, hogy lehet valamit ő rontott el, lehet, hogy valamin neki kéne változtatni, hiszen a külvilág folyamatosan azt csatolja vissza neki, hogy ő szép, ő jó, ő gyönyörű.

Láttam még a Sweat című lengyel influenszerről szóló drámát is, de főleg influenszervideókat néztem rogyásig, mert a valóságból szerettem volna meríteni. Azért, hogy még jobban bele tudjam élni magam a szerepbe, csináltam otthon influenszervideókat, amiket aztán elküldtem Zsótér Daninak és Vida Orsinak (társ-forgatókönyvíró), és ezekből inspirálódva új jelenet is bekerült a filmbe. Rengeteget beszéltünk a karakterekről, a motivációikról, improvizáltunk, ezért mire eljutottunk a forgatásig, már biztonságban éreztem magam Panni karakterében.

Gergő: Engem kifejezetten az érdekelt, emberileg hogyan tudjuk a legjobban felépíteni Kristóf karakterét. Nem igazán inspiráltak más filmek vagy alakítások, inkább Zsótér Dani és Vida Orsi személye. Ahogyan ők kommunikáltak és íróként reagáltak a mi improvizációnkra, azzal nagyon sokat segítettek benne, hogy a “saját gyermekünk” legyen egy-egy karakter.

– A Karantén Zóna egyik legfontosabb témája az összezártság, és az, hogy milyen irányba formálja egy ilyen helyzet az emberi kapcsolatainkat. A film számomra nagyon hatásosan felidézi ezt a nyűglődést. Ti hogy éltétek meg ezt az időszakot? Merítettetek ebből a szerephez?

Klára: Ez az időszak nagyon kiélesített minden kérdőjeles helyzetet. Amikor elárulva érzed magad, kiszolgáltatva, próbálod megbeszélni a dolgokat a másikkal, de a szavak valahogy elcsúsznak. Pedig a tiszta kommunikáció szerintem az egyik legfontosabb dolog egy párkapcsolatban.

Bennem ekkoriban nagyon felerősödött az önmunka fontossága, elkezdtem tudatosan dolgozni a rossz mintáimon és felülírni azokat, minden nap meditáltam, az erdőt jártam. És elkezdtem szembenézni a gyerekkoromból hozott félelmeimmel, a kételyeimmel és az önbizalomhiányommal. Szétszálaztam az életemet és nagyon sokat beszélgettünk ezekről a tapasztalatokról telefonon a közeli barátaimmal. És persze az egzisztenciális parák is előjöttek.

De összességében egyre jobban megtaláltam az origómat azáltal, hogy őszinte voltam magammal, míg Panni egyre jobban eltávolodott saját magától.

Gergő: Nagyon nehezen éltem meg, rengeteg emberi és szakmai változás történt akkoriban az életemben. Igyekeztem ezekre fókuszálni és ezeken keresztül megismerni önmagamat. Kristóf szerepéhez viszont ez nem adott hozzá, nem ebből merítettem. Sokkal inkább a közös munkából, ami már a forgatás előtt körülbelül fél évvel elkezdődött. A napokban éppen visszanéztem a régi videókat, amik alapján nyomon tudtam követni, hogyan is alakultak folyamatosan ezek a jelenetek, a semmiből egészen a kész filmig.

– Klára, mennyiben más számodra a Netflix után egy kisebb költségvetésű hazai produkcióban dolgozni? Melyik világ áll hozzád közelebb, ha lehet választani egyáltalán?

– Az a legfontosabb számomra, hogy inspiráló legyen a közeg, amiben forgatunk. Hogy tudunk-e szikrát gyújtani egymásban, lelkesíteni egymást. Ezért van az, hogy olyan ügyek mellé is odaállok, amik lehet, hogy anyagilag kevésbé érik meg, de hiszek az emberekben, a vízióban, az ügyben.

És van olyan is, amikor ez a kettő szerencsésen találkozik egymással és anyagilag is támogatva van a vízió, a munka, miközben nagyon kreatív és tehetséges csapat gyűlik össze. Én nagyon örülök neki, hogy mindkettőt megtapasztalhattam.

Van számomra valami nagyon megható abban, amikor ennyi ember össze fog egy filmért, az alkotók, illetve az, hogy részben közönségfinanszírozásból készült. Csodálatos volt a hit és lelkesedés, ami az egész forgatást áthatotta. Miután befejeztük, többször is álmodtam azt, hogy folytatjuk és beszéltünk róla Danival is, hogy nagyon jó lenne még csinálni filmet ezzel a csapattal.

– Gergő, ha jól tudom, te először szerepelsz nagyjátékfilmben. Milyen élmény volt számodra a forgatás, és mit gondolsz, milyen lehetőségeket nyithat meg neked a film a jövőben?

Valóban ez volt az első nagyjátékfilmem. Lehengerlő, elképesztő élmény volt. Olyan jó crew jött össze! Ráadásul mindannyian a filmbe vetett hitünk miatt voltunk ott, ami óriási kohéziós erőt jelentett.

Zsótér Dani nem szereti, amikor ezt mondom az interjúkban, de úgy érzem, engem ő tanított meg filmezni - azzal, ahogyan a karaktert megalkottuk és végül kiviteleztük. Eldöntöttem, hogy maximálisan megbízom benne, és majd utólag meglátjuk, igaza volt-e. Láss csodát, mindenben igaza volt.

Remélem, ezután is jönnek még szerepek, de annak különösen örülnék, ha a jövőben is tudnék vele dolgozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
2025 eddigi legjobb mozijában Leonardo DiCaprio a lányáért küzd – Az Egyik csata a másik után instant kultfilmmé válhat
A kopott, koszos fürdőköpeny mostantól hivatalosan is a menőség jelképe! A Boogie Nights és a Vérző olaj rendezőjének pedig kijárna már egy Oscar-díj!


Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

Legújabb választása, az Egyik csata a másik után pedig igazából egy a hollywoodi mennyekben köttetett kapcsolatból alakult ki.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Hogy mindez milyen műfajban fogant? Azt nehéz pontosan megállapítani. Talán a krimi és a dráma ugranak be először, ez azonban nem elegendő, tekintve, hogy nem kevés akciójelenetet is kapunk, ami pedig még váratlanabb, jól működő humort is.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

Innentől kezdve kb. egy nap történéseit sűríti bele Anderson a hátralévő játékidőbe, méghozzá annyi feszültséggel, izgalommal, kiváló dialógussal, káosszal, erőszakkal és teljesen őrült jelenetekkel, amelyek láttán bátran kijelenthető, hogy egy új, instant filmklasszikus született, s egyben 2025 eddigi legjobb filmje is.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Annál is inkább, mivel az Egyik csata a másik után biztosan nem merül majd a feledés homályába, kultfilmmé nemesedik nem is olyan sokára, és minden bizonnyal kiemelt helye lesz majd a 2026 márciusában sorra kerülő 98. Oscar-gála legfőbb kategóriáiban is.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meghalt Elek Judit
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 87 éves volt.


Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

a Sziget a szárazföldön, a Majd holnap, a Mária nap, a Tutajosok és a Mondani a mondhatatlant.

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a sorozat pont olyan, mint egy korsó Guinness: kesernyés, erős és teljesen addiktív!
Ha azt hitted, a kosztümös drámák már unalmasak, a Netflix új sorozata pár perc alatt rácáfol. Ne lepődj meg, ha egy epizód után azt veszed észre, hogy már a harmadik résznél jársz.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 30.



A Netflix új kosztümös drámája, A Guinness család pontosan az a fajta sorozat, amire titkon mindenki vágyott, csak eddig nem tudta. Mert hát, valljuk be, a zsáner az utóbbi időben kissé porosnak tűnt, csinos ruhák, nagy házak, kis intrikák. Downton Abbey, A Bridgerton család és társai, de semmi, ami igazán felrázná a nézőt. Nos, Steven Knight megtette, amit tőle elvárhattunk, kapunk egy történetet, ami egyszerre izgalmas, sötét, vicces és szívszorító. Mindez a Guinness-sör keserű ízébe csomagolva.

Knight pályája önmagában is megérne egy külön sorozatot. Elég csak a Locke feszült kamaradrámájára vagy a legendásan pocsék Vihar előtt című sci-fi-thrillerre gondolni, hogy belássuk, kevés alkotó ingázik ilyen könnyedséggel a zseniális és a botrányosan rossz produkciók között.

De, amint sorozatról van szó, ott Knight általában telibe talál. A Birmingham bandája óta tudjuk, hogy a szakember nemcsak kiváló író a feszült, több szálon futó drámák terén, hanem képes úgy újrafogalmazni a múltat, hogy az egyszerre legyen autentikus és modern. A Guinness család pedig ennek a hagyománynak a méltó tagja.

A történet 1868-ban indul, amikor Sir Benjamin Guinness (Graham Ashworth), távozik az élők sorából. Az örökség, ahogyan az lenni szokott, a családtagok között vihart kavar, miközben az egész ország a polgárháború határán táncol. Írország ekkor forrongott csak igazán, katolikusok és protestánsok csaptak össze, a szegények próbálnak életben maradni, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. A Guinness-birodalom tehát nemcsak egy sörfőzde, hanem politikai és társadalmi játszmák terepe is. Knight nem rest mindezt színes, fordulatos kitalált történetté gyúrni.

Az örökösödési játszmája elsőre klasszikusnak tűnhet: Arthur (Anthony Boyle), a politikai ambíciókkal túlfűtött idősebb testvér és Edward (Louis Partridge), a munkamániás öccs, akik közösen kapják meg a serfőzdét, de teljesen eltérő álmokkal és törekvésekkel. Ehhez jön a másik két testvér, a részeges Benjamin (Fionn O’Shea), valamint az egyetlen lány, akit már férjhez adtak, így a családi hatalomért vívott csatába nincs beleszólása. Az ember azt hinné, ez lesz a fő konfliktus, de Knight mást gondolt. A sorozatban jóval több a csavar, mint amit egy örökség köré fel lehetne húzni, ráadásul rengeteg évet haladunk előre a történetben.

Pont ez az egyik legnagyobb erőssége, hogy minden epizódban történik valami váratlan, ami miatt lehetetlen nem tovább nézni.

A színészek egyszerűen lubickolnak a szerepeikben. Louis Partridge végre kitör a kosztümös, ifjú szépfiú skatulyájából és hoz egy igazi megszállott munkamániás karaktert, akinek minden pillanata vibrál. Anthony Boyle játékában pedig ott van az örök dilemmázás, a hatalmat vagy a valós énjét válassza. Miközben a háttérben lévő két mellékszereplő, akik minden jelenetet feldobnak: James Norton, mint a kemény intéző, Mr. Rafferty, és Michael McElhatton, mint a hűséges, cinikus komornyik, Potter. Valójában ők ketten a széria titkos fegyverei. Annyi humort, emberi pillanatot, brutalitást és finom szarkazmust csempésznek a történetbe, hogy nélkülük sötétebb lenne az egész sorozat, mint egy jó pofa hideg porter sör.

Ha valaki látta a Birmingham bandáját, azonnal felismeri Knight kézjegyét. A brutalitás nem öncélú, inkább a korszak nyers valóságát mutatja meg. A kosztümök és díszletek pedig olyan autentikusak, hogy szinte érezzük a sörfőzde páráját vagy a dublini nyomornegyed szagát. Az atmoszféra sűrű, mégis könnyen befogadható. Egyszerre mesél a társadalmi ellentétekről és a családi drámáról, miközben sosem felejti el, hogy ez egy szórakoztató produkció akar lenni.

Itt van az igazi hős, maga a nagybetűs ZENE. A filmzenéről ritkán mondhatjuk, hogy szinte külön szereplője a történetnek, de jelen esetben pontosan ez a helyzet.

A klasszikus vonósnégyesek összefonódnak az ír punkzenével, és valami egészen új, energikus élményt adnak. A lassú, melankolikus jelenetek után egyszer csak berobban a Magyarországról kitiltott Kneecap nevű zenekar, és olyan erővel szaggatja szét a képernyőt, hogy az embernek kedve támad felugrani a kanapéról. Ez a zenei kettősség tökéletesen illik a sorozat világához, a múlt eleganciája és a jelen nyers ereje találkozik benne.

A sorozat nem fél megmutatni az ír történelem sötétebb oldalait sem. Látjuk a nyomort, a betegségeket, a kolerás, kihalt kisvárosokat, miközben bepillantunk a protestáns elit intrikáiba és képmutatásába is. De mindezt úgy teszi, hogy megértjük mindkét oldal céljait és nem csinál ellenségképet egyik félből sem. Nem egy száraz történelmi lecke, hanem egy menő, modern kosztümös akció-dráma, ami épp annyira szól a családi lojalitásról, mint a társadalmi egyenlőtlenségekről.

A Guinness család az az alkotás, amiért érdemes újra és újra belépni a Netflix platformjába.

Egyszerre mesés és nyers, könnyed és súlyos. Knight ismét bizonyította, hogy a sorozatkészítés az ő igazi terepe és itt szabadon játszhat karakterekkel, történetekkel és hangulatokkal. Az eredmény pedig egy olyan széria, amelynek minden epizódja úgy csúszik le, mint egy korsó Guinness, kesernyés, sűrű, de a végén csak azt érzed, hogy akarsz még egyet. Azt ki kell emelni, hogy a sorozat ordít a folytatásért, reméljük érkezik majd még repeta.

Azt azért ki kell emelni, hogy ugyan igaz történet inspirálta, de ez mégiscsak egy mese modern köntösben, pazar színészi játékkal, ügyes rendezéssel és sziporkázó zenével.

Maradjunk annyiban, nem ebből fogjuk megismerni igazán Írország geopolitikai helyzetét.

Ha eddig kételkedtél a kosztümös drámákban, ez a sorozat meggyőz arról, hogy a zsánerben még rengeteg élet van. Nézd, élvezd, és hagyd, hogy magával ragadjon a Guinness-ház története.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
20 perc tömény borzongás, ráadásul a végén az áldozatból lesz a bűnös – film készült a szexuális határátlépésekről
Jelenleg szinte napi szinten lehet hallani a fiatalkorúak, valamint gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekről. Miközben egy országot tart lázban, hogy ki is az a „Zsolt bácsi”, egy házaspár előrukkolt egy rövidfilmmel, ami arra próbál megoldást találni, hogy milyen eszközei lehetnek az áldozatoknak, ha a jog nem védi meg őket.
Kocsák Krisztián - szmo.hu
2025. október 01.



Ha velem történt volna, én nem csinálnék belőle ekkora ügyet! Ha velem történt volna, én megvédtem volna magam! Ha velem történt volna, én azonnal szóltam volna! Ha velem történt volna, én... és még sorolhatnánk. Mondatok, amelyek olyanok szájából hangoznak el, akik soha nem estek szexuális határátlépés áldozatául, kívülről azonban egészen másképp látjuk ezeket a helyzeteket, mint belülről. 2024-ben 444 büntetőeljárás indult gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt, a valós szám azonban ennél jóval magasabb lehet a be nem jelentett esetek miatt. Ugyan a statisztika javult az elmúlt években, a probléma mégis mélyen gyökeredzik és már önmagában elkeserítő, hogy statisztikáról kell beszélnünk egy ilyen témában. Na de milyen eszköze van egy gyereknek, ha ilyen jellegű atrocitások érik? Kiben bízhat, kivel beszélhet, hol van az a bizonyos „safe space”?

Áldozathibáztatás, vagy munkahelyi kötelesség?

„Csak ki ne derüljön!” címmel készített rövidfilmet Bendó Zsuzsanna és Muchichka László, melyet a Cirko-Gejzír moziban vetítettek le. Az alkotás egy olyan témát dolgoz fel, ami már önmagában nyomasztó, pláne, ha ilyen jól meg van csinálva és még igaz történeten is alapul. A két rendező célja azonban nem a pénzkeresés, hanem a gyermekek megvédése, segítése és edukálása.

Spoilerveszély! A filmben tizedikes diákok egy álprofillal kicsalnak egy dickpic-et (péniszfotó) az egyik tanáruktól, aki

szexuális határátlépést követ el azzal, hogy az általa 14 éves lánynak hitt kamuprofilnak elküld egy képet a nemi szervéről.

Amikor erre az egészre fény derül, az igazgató az intézmény hírnevét próbálja megvédeni, így gőzerővel keresni kezdi a diákokat, akik részt vettek az akcióban, ahelyett, hogy támogatásáról biztosítaná őket és segítséget nyújtana nekik.

A film több társadalmi problémára is rávilágít: a szülő-gyerek kapcsolat hiányosságaira, az áldozathibáztatásra, a bizalmi körök beszűkülésére, az intézményvezetők morális instabilitására és a jogrendszer kiskapuira egyaránt.

A nagyjából 20 perces film levetítése után síri csendben ültek a nézők és valószínűleg estig nem szólaltunk volna meg, ha nincs a kerekasztal beszélgetés az alkotókkal, valamint Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjével és Jármi Évával, aki bullying szakértő.

Bendó Zsuzsanna elmondta, hogy az interneten belefutott egy történetbe, amely ugyan ellentmondásos, mégis kellően részletes volt. Magát a témát Muchichka Lászlóval érdemesnek találták egy kisfilm elkészítésére, melybe hamar bevonták Gyurkó Szilvia szakértőt, aki további példákkal segítette a munkát, így a film igazából több igaz történet összefonódása.

Muchichka László hozzátette, hogy az írói szándék az volt, hogy minden jelenetben más karakter aspektusát mutassák meg ezzel rávilágítva, hogy bizonyos szemszögből mindenkinek igaza van, más szempontból viszont nincs és ezzel teljes mértékben be tudják mutatni, hogy mi is az a szexuális határátlépés.

Minden az iskolákban kezdődik

Az alkotás független filmes környezetben jött létre, nyertek a „Közös Értékeink” független EU-s pályázaton, valamint a civilek is hozzájárultak a költségvetéshez. A forgatás során is megmutatkozott, hogy mennyien és milyen szinten képesek összefogni, ha egy ilyen fontos témáról van szó. Az alacsony költségvetés ellenére olyan színészek vállalták a szereplést a produkcióban, mint Herczeg Adrienn, Láng Annamária, Hajdu Zsigmond, Kováts Adél, vagy Török-Illyés Orsolya.

A filmben a fiatal színészek is teljesen átszellemülve, kiválóan alakítják megtört karaktereiket. Szinte olyan, mintha tényleg átélnék a bántalmazás különböző formáit. Muchichka László kiemelte, hogy a téma fontosságát ugyan szem előtt tartva, de jó hangulatban teltek a forgatások és végig figyeltek arra, hogy ne sérüljön senki abban, hogy túlságosan átéli a történéseket. A mű bemutatja, hogy a fiatalok mennyire eszköztelenek bizonyos helyzetekben, valamint rossz példával is szolgál, mindez azonban prevenciós jelleggel készült és pont, hogy a helyes döntések és korai felismerések alapköveként tudna funkcionálni.

A két rendezőnek nem az volt a célja, hogy a Cinema City VIP termében popcornozva szörnyülködjön a közönség, hanem belülről próbálják megoldani a problémát. Éppen ezért minél több iskolában szeretnék vetíteni a filmet diákoknak, tanároknak, valamint szülőknek. Eddig nyolc intézményben sikerült bemutatniuk az alkotást, mindenhova személyesen mennek el egy mentálhigiénés szakemberrel, hogy a feloldást jelentő beszélgetésben részt tudjanak venni. Elmondásuk alapján vitakörök alakulnak ki a művet látva, felmerül a kérdés, hogy mi a helyes, mi nem az, ki cselekedett jól, ki nem, ki a jó és ki a rossz. Ez pedig tökéletesen tükrözi, hogy a szexuális határátlépés témája korántsem fekete-fehér.


Link másolása
KÖVESS MINKET: