hirdetés

KULT

Olvass kortárs magyar írók műveiből! - Grecsó Krisztián, Deres Kornélia és Krusovszky Dénes

20/20 néven érzékenyítő kampányt indított a Mastercard, melyben kiváló kortárs írók, költők és a Budapest Street Photography Collective tagjai fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. Oldalunkon a közös munkákból válogatva mutatunk be részleteket!

Link másolása

hirdetés
Kortárs kulturális programot indít a Mastercard

A 20/20 a Mastercard jövőre induló kortárs kulturális programjának nyitóprojektje, melyben népszerű kortárs írók és street fotósok különböző társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet. A felvezető kampányban a Könyves Magazinnal működnek együtt. A Budapest Street Photography Collective fotósainak képei alapján – amelyek 20 szemszögből dolgoznak fel a megadott témákban történeteket – 20 kortárs író alkotását olvashatjuk a projektoldalon szegénység, digitalizáció és környezetvédelem témakörben.

A kampány szerzői: Deres Kornélia, Grecsó Krisztián, Harag Anita, Izsó Zita, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Krusovszky Dénes, Lackfi János, Moskát Anita, Nemes Z. Márió, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián, Seres Lili Hanna, Simon Márton, Sirokai Mátyás, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Terék Anna, Tóth Krisztina, Závada Péter

Oldalunkon decemberben a közös munkákból válogatva mutatunk be részleteket, melyek folytatásait a projekt oldalán olvashatod el!

Grecsó Krisztián: A szegénység fonalai

Gyakran utaztam arra, Siófok és Szárszó között, a Balaton kacér tájain. A félálomban kuporgó nyaralók mellett úgy kanyargott az öreg piros vicinális, mintha hegyeken kígyózna föl. Pedig a déli parton sima a táj, mintha Isten vonalzóval rajzolta volna meg. Biztos mert így kalandosabb, gondoltam kamaszként, biztosan azért köt annyi hurkot az a vonal, hogy emlékezzünk rá, ha már jártunk arra.

hirdetés

Nekem az a környék volt a teljesség, minden nyáron ünnepi lélekkel ültem a kopott, apró vagonokban, és mindig gyötört a vágy: valakibe feltétlenül és reménytelenül szerelmes voltam, aki a másik vagonban utazott a táborozásra, vagy ha abban, amelyikben én, nem mertem szólni hozzá.

Fotó: Mónus Márton

Gyönyörű nyári hétfő volt, az éves iskolai táborba mentünk, és már leszállni készültünk Földváron (Szárszó alsón nem állt meg a gyors, a földvári állomás meg közelebb volt a táborhoz), amikor beszédbe elegyedtem vele. Egészen konkrétan: megszólított a legszebb lány az általam ismert világon. Annyira zavarba jöttem, hogy zihálva kapkodtam a levegőt. Azt gondoltam addig, hogy a fiúságnak ugyanaz az előnye, mint a hátránya: neked kell ugyan kezdeményezned, leégetned magad, cikinek lenned mindenestül, ám cserébe téged sohasem érhet felkészületlenül semmi.

Beszélt hozzám a lány, táncoltak húsosan vastag ajkai. Nyolcadikba mentem, már kajla kamasz voltam, sosem láttam még olyan kihívóan kerekedő ajkat, és azt vártam, hogy m hang következzen, édes mindegy, mit mond, csak érjen össze mammogva az ajka, mert az olyan erotikus, hogy alig bírom tartani csenevész testem.

Grecsó Krisztián: A szegénység fonalai c. történetének a folytatását a projekt irodalmi partnerének oldalán, a Könyves Magazinon tudod elolvasni.

Krusovszky Dénes: Nem történt semmi, mindent láttam

Úgy bámultam, mintha egy bűvészmutatványt lestem volna ki. Vártam, hogy lelepleződjön a szemfényvesztés, vagy amit addig annak hittem, ha hittem egyáltalán bármit bárminek. Vagyis gondoltam-e, hogy a látvány mögött van egy másféle értelem. Bocsánat, kicsit össze vagyok zavarodva. A kisfiú, vagy kislány volt, nem tudom, maradjunk kisfiúnál, szóval elejti a telefont és lehajol. De amikor elejti, már hajol is, és amikor hajol, ismét arra gondol, hogy el fogja ejteni. Gondolom én, ilyenek a gyerekek. Azért vesznek kézbe mindent, hogy elejthessék, és azért ejtik el, hogy újra kézbe vehessék. Ilyen körforgásokból áll össze minden, csak az értelme nem világos. Lehet, hogy úgy vagyunk mi is, mint a tengeri halak, ha nem úsznánk, meghalnánk. Nekünk is folyton mozognunk kell. Igaz, én most meg sem moccanok, csak a gondolataim kavarognak, de talán az is ér valamit.

Fotó: Varga Benedek

November 12-e volt, csütörtök délután fél kettő előtt pár perccel, amikor megálltam a gyalogátkelőhely előtt, mert a jelzőlámpa pirosan világított. Hogy hol, mindegy, bárhol lehettem volna. Csak annyi számított, hiszen ennyit érzékeltem csupán a világból, hogy egy gyalogátkelőhely előtt állok. Egy zebra előtt, de valamiért nem szeretem zebrának nevezni, mintha komolytalan lenne, méltatlan ahhoz, hogy kimondjam, zebra. Akkor már inkább gyalogátkelőhely, igaz, ettől meg rögtön úgy érzem magam, mint egy közlekedési rendőr vagy egy KRESZ-oktató. Jobb szó nincs, ez van, nem mindig segítenek a szavak.

Krusovszky Dénes: Nem történt semmi, mindent láttam c. történetének a folytatását a projekt irodalmi partnerének oldalán, a Könyves Magazinon tudod elolvasni.

Deres Kornélia: Közép-európai paradicsom

Húzz el innen, cica! Végignéztek ezen a padon.

Túl sokan is. Végére értek az észnek,

és csak egy focipálya volt,

ami a fejükben elnyúlt.

Fejecskéjükben.

Így rázkódtak az elnyűtt rongyok mögött.

Holnaptól maszkfelismerő iskolát nyitok.

Ahol ráncaink fordulnak csak egymás felé.

A szembenézés rizikója: ahogy átkaparunk

egy másik arcba. Mintha jég alá, téli halak közé.

Padon alszol majd a fehér évszakban, és

nem ismernek rád. Galamb voltál régen.

Most mit lesel madárszemeiddel?

Nem tétlenkedtél. Mindig is ment a lélekcsipkedés,

csipegetés. Szárnyasom vagy. A hízóm.

Fotó: Temesi Ádám

Deres Kornélia: Közép-európai paradicsom c. versének a folytatását a projekt irodalmi partnerének oldalán, a Könyves Magazinon tudod elolvasni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Megszólaltak az Elk*rtuk producerei – Elárulták, miért nem adták oda senkinek Gyurcsány szerepét

Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya az M5 csatornának adtak interjút a film bemutatója kapcsán csütörtök este.

Link másolása

hirdetés
„Aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata”

– vélekedik Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere. Hozzátette: mi, magyarok szemérmesek vagyunk a történelmünkkel foglalkozni. Szerinte azonban nem baj, ha a társadalom kibeszéli magából ezeket a dolgokat, sőt itt volt az ideje, hogy „el lehessen mondani ezt a történetet végre”. A producer szerint a témaválasztás kavart indulatokat, holott bölcsebb lett volna utóbb véleményt nyilvánítani róla, mint a bemutatót megelőzően egy előzetes alapján – írja az MTI az interjú alapján.

Helmeczy Dorottya, a film másik producere arról beszélt, hogy a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimiben az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet saját maga játssza el. Ezt részben azzal indokolta, hogy így jelenítik meg a korabeli felvétekkel, hogy az akkori miniszterelnök hogyan kezelte azt a helyzetet.

Emellett morális oka is volt annak, hogy nem akarták odaadni ezt a szerepet senkinek.

Azt, hogy a film körül fennforgás alakult ki, Helmeczy Dorottya azzal a félelemmel indokolta, hogy ha valami egy művészeti eszköz által létrejön, akkor az sokkal jobban bevonul a történelembe és letagadhatatlan részévé válik a múltnak.

„Van, akinek kényelmetlen ezzel szembenézni”

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a filmben mennyi a fikció, azt válaszolta: a két főszereplőn kívül semennyi – ennek kapcsán a Titanichoz hasonlította az alkotást.

Kálomista Gábor arról is beszélt, hogy a film első premierje Brüsszelben lesz, amit ő különösen fontosnak tart. Rámutatott: annak idején különböző bizottságok nem vizsgálódtak, a filmmel szerinte esélyt adnak nekik, hogy ezen elgondolkodhassanak. Kifogásolta, hogy "az emberi jogi szervezetek hol voltak", amikor "az embereket halomra lőtték szembe".

hirdetés

Kálomista Gábor azt mondta: rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel. Méltatva a külföldi stáb ideológiamentes hozzáállását bírálta, hogy ez Magyarországon nem tud megtörténni.

„Én leteszem a politikai batyumat a színház ajtajában”

– fogalmazott, hozzátéve: nincs jobb- és baloldali mozinéző, csak mozinéző van, nincs jobb- és baloldali színháznéző, hanem színházkedvelő emberek vannak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

Torz kép, gonoszkodó Klárával Gyurcsány helyett – Megnéztük az Elkxrtukat

Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, itt Klára rángat mindenkit a politikai színtéren.
Fotók: Megafilm/YouTube - szmo.hu
2021. október 22.


Link másolása

hirdetés

Magam se tudtam, mit veszek nyakamba az Elkxrtuk megtekintésével: már a jegyvásárlás is arcpirító perceket tartogatott. A Gyurcsány-film címe eleve belekényszerít a káromkodásba, hiszen X-es változatban felér egy nyelvtörővel, így kénytelenek vagyunk szó szerint idézni az exminiszterelnök kirohanását.

Ezen a ponton szerencsére a jegypénztáros csaj is velem vihogott, sőt: cinkos kis mosollyal biztosított róla, hogy a teremben ülhetek szinte bárhová. A képernyőn zöld, üres helyek sorai villogtak.

Amikor öt perccel a kezdés előtt a vetítőterembe léptem, meghitt csend ölelt át: magam voltam nyolc sor bársonyszékkel és a köztük világító hangulatlámpákkal. Igaz, ebből az este fél kilences vetítésen még nem érdemes messzemenő következtetést levonni, a célközönség egy része talán már ágyban lehet.

Hamarosan mégis megjelent pár popcornos vödröt egyensúlyozó nyugdíjas, és az angol feliratos vetítésnek hála egy-két külföldi is. Ki tudja, őket talán nem vezérelte más, csak az elfogulatlan kíváncsiság. Ami, lássuk be, nem lett volna alaptalan.

Az Elkxrtuk létjogosultságát ugyanis hiba megkérdőjelezni: teljesen valid igény a szembenézés 2006 eseményeivel, akár egy dokumentum- vagy nagyjátékfilm által is, ami új értelmezési keretbe helyezhetné a tizenöt éve történteket.

hirdetés
Csakhogy a most készült mozi egy teljesen esetleges narratívát állít a valóság helyére. Értsd: mindez talán pont így történt meg, talán (és ez a valószínűbb) azért nem pont így. Itt viszont egyfajta mese- és valósághibriddé áll össze, ami valóban lezajlott azon az emlékezetes őszön, és amit a forgatókönyvíró/a rendező/a propaganda láttatni akar, hogy még jobban feltüzelje az azóta sem csituló indulatokat.

A sokáig csendben csordogáló történet kezdetén máris egy szimpatikus fiatal pár, az újságíró gyakornok Nándi (Mózes András) és a közvéleménykutató intézetnél dolgozó Réka (Bánovits Vivianne) dörgölőzik a szívünkhöz. Megtudjuk, hogy Réka főnöke, Hann Endre (a Medián akkori vezetője) a lány tudtán kívül rábízza az őszödi beszéd kikerülését megelőző felméréseket is, amivel akaratán kívül a cinkosává válik.

Réka emiatt annyit dolgozik, hogy nem vesz részt még a keresztfia szülinapján sem. Ezen a tesója úgy berág, hogy még a Kisvakond-maratonra sem hívja át hozzájuk, sőt a kutyáját, Bélát sem simogathatja meg - hiába, kellett a két órás filmbe egy ilyen fajsúlyos drámával terhelt cselekményszál. Ha a tesó karaktere mégis bárkihez közel kerülne érzelmileg, ezúton jelezzük: ő még komoly összetűzésbe kerül az egyenruhásokkal a film második felében, ezzel is növelve Réka elszántságát, hogy magánakcióba kezdjen.

Miután nagyot robban Gyurcsány beszéde, Réka nyomozni kezd az elvetemült Endre ellen: mégis, kinek az oldalán áll a főnöke? Eközben újságíró pasija az évtized sztoriját szeretné behúzni, bizonyítván: az ostrom idején tudatosan hagyták rendőri erősítés nélkül az MTV-székházat, hogy utólag az utcán randalírozó "fasiszta csőcselék" nyakába varrják az egész balhét.

 Izgalmas elmélet, még akár igaz is lehet, épp csak semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, itt meg már kordokumentumok közt bemutatva szerepel.

Hann Endre mellett kétes szerepben és kontextusban bukkan fel többek közt a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Szilvásy György, vagy a zöldfülű tanácsadó Karácsony Gergely is.

De hol marad a Feri? Hiába sző át mindent a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál, maga a miniszterelnök csak az eredeti híradó- és riportbevágásokban szerepel.

Annál többet láthatjuk galád feleségét, a Jackie Kennedy-re fazonírozott Klárát, aki bábmesterként rángat mindenkit fel-alá a politikai színtéren. Fekete mikrobuszok hátuljában és kerti partikon gonoszkodik, Réka és Nándi ellen szervezkedik, sőt: egy ízben azt is kijelenti, ha az október 23-i megemlékezésen civilek is odavesznének, hát, az csak járulékos veszteség lenne.

A méregkeverő nőszemély szavait Réka diktafonnal rögzíti a parlament közepén. Pechére lebukik, és óriási hajsza veszi kezdetét, aminek közepette a leleményes partizánnő pizzás robogón hajt a tüntetők közé, magyar zászlóba tekeri a fejét, kuka mögé bújik stb. de mindhiába, mert - és ezt másfél évtizede tanúsíthatjuk - Gyurcsányéktól nem könnyű megszabadulni.

Ez az utolsó negyedóra már-már akciófilm színvonalú, ám a zombibelezős, poszt-apokaliptikus aláfestő zene így sem hagy illúziókat a minőségről. Mivel előző éjjel egyben daráltam le a Squid Game-et a Netflixen, letaglózott a kontraszt: amott pattanásig feszült idegekkel néztem, ahogyan egy játék részvevői formákat vájnak ki mézeskalácsból, itt meg a dörgedelmes zenei betétek dacára is elpilledtem a rendőrterrorba oltott autós üldözésen.

Az Elkxrtuk nem váltja ki azt az instant szekunder szégyent, mint egy Stop Gyurcsány-reklámszpot. Sőt, egy kereskedelmi csatornán sem vitatnám a létjogosultságát a délután hármas műsorsávban, épp csak unottan biggyesztve továbbkapcsolnék.

Annál nagyobb gond, hogy valós, vagy nagyon is valósághű felvételek keverednek itt a fikciós elemekkel. Ember legyen a talpán, aki szétválogatja, mégis mi ebből feltételezés, konteó, netán valódi politikai cselszövés bizonyítéka. Én megtippelni se merném, pedig 16 éves voltam a történtek idején. Azóta már lassan felnőtt egy újabb generáció, nekik végképp fogalmuk sincs az egészről.

Az őszödi beszéd és utóélete éppen attól ilyen szignifikáns eseménysorozat, mert a mai napig magyar családok ezrei üvöltöznek róla a vasárnapi húsleves fölött, hogy a Feriék tényleg elk.rták-e, és ha igen, mennyire. Netán éppen akkor és ott, Őszödön hívták életre azt az óriás csápjaival mindent bekebelező szörnyet, amire ma már NER-ként hivatkozunk.

Fajsúlyos téma ez, millió vetülettel, árnyalattal, megközelítési móddal, okok és okozatok bonyolult láncolatával. Ezek felfejtését az FBI-ra talán rábíznánk, Kálomista Gáborra és Keith English angol rendezőre viszont már kevésbé.

Ha a politikai film nálunk is meghonosodott és létező alműfaj lenne, ha készült volna még két-három ilyen témájú, de más megközelítésű alkotás, akkor az Elxrtuk talán elférne mellettük a palettán. Így azonban torz, sarkított, egydimenziós képet fest a XXI. századi magyar történelem egyik legfontosabb momentumáról, nem mellesleg dögletesen unalmas.

Propagandaalkotásként viszont még a filmbéli Klára asszony is csettintene rá - pláne, ha ezt is ő rendelte meg az ellenség megtévesztése céljából.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

A bolygó neve… – Megnéztük a Dűnét

Az Érkezés és a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője úgy döntött, mozivászonra álmodja minden idők egyik legnagyobb sci-fi-eposzát. Most végre hozzánk is megérkezett a Dűne első fele.

Link másolása

hirdetés

Frank Herbert 1965-ben megjelent science fiction-regénye, a Dűne a műfaj egyik mérföldköveként vonult be az irodalomtörténetbe, és számos meghatározó filmet, könyvet, sorozatot, novellát stb. inspirált az elmúlt 56 évben. A sci-fi mozgóképes előretörése idején, vagyis a ’70-es években A vakond és A szent hegy chilei rendezője, Alejandro Jodorowsky éveken át dolgozott a Dűne nagyszabású filmes feldolgozásán, ám az elképzelése annyira nagyratörő volt (10-14 órában tervezte leforgatni bődületes költségvetésből), hogy a projektből végül nem lett semmi.

Az 1977-es Star Wars IV. rész – Egy új remény utáni sci-fi-hullámot meglovagolva, 1984-re mégis sikerült Hollywoodnak előállnia egy filmadaptációval, méghozzá az akkor épp feltörekvő David Lynch-csel a rendezői székben.

Lynch és csapata viszont felettébb bátor (és botor) módon egyetlen, 137 perces filmbe próbálták beleerőszakolni a sok száz oldalas, kiterjedt univerzummal rendelkező összetett sztorit. Az eredmény: kritikusi és nézői fanyalgás, anyagi bukás.

Ezután 16 évet kell ugrani a következő próbálkozásig, 2000-ben került ugyanis a tévék képernyőire egy háromrészes miniszéria, ami a hosszabb játékidőnek hála már jobban ki tudta bontani a történetet, sőt, két technikai Emmy-díjat is nyert, a regények rajongói mégis kénytelenek voltak tovább várni egy méltó, nagyívű és látványos filmváltozatra.

Ezt hozta most el nekünk Denis Villeneuve, aki sikeresen letette névjegyét a zsánerben az Érkezéssel és a Szárnyas fejvadász 2049-cel, s végre valóra válthatta álmát, filmre vihette hőn szeretett Dűnéjét. A kanadai direktor viszont csak azzal a feltétellel vállalta el a stáb irányítását, ha két epizódban mesélheti el Herbert sivatagi show-ját. És mivel a Warnernél erre azonnal belecsaptak a tenyerébe, így egy évvel az eredetileg kitűzött premier után (a Covid miatt 2020 őszéről csusszant idén szeptemberre – nálunk októberre – a bemutató) hozzánk is befutott az Atreidesek, a Harkonnenek és a fremenek csetepatéjának első fele.

hirdetés

Villenuve Dűnéjét nem véletlenül várták annyian, hiszen a rendező korábban már több ízben bizonyította, hogy ért a sci-fi nyelvén, és odafigyel a narratívára, valamint a karakterekre is, így Herbert regénye aranybánya lehet a számára.

És valóban, az új feldolgozás azonnal beszippant.

Egy ekkora volumenű sci-fi-világ mozgóképes bemutatásánál általában nagy hiba, hogy egyből berántják a dolgok sűrűjébe a nézőt, aki csak kapkodja a fejét a sok furcsa név, lény, gépezet, bolygó és hasonlók közt, a rázúdított és számára ismeretlen információk tömegében pedig inkább már az elején elengedi az egészet, és páff, oda az érzelmi belehelyezkedés. Villeneuve azonban óvatosan, apránként és okosan csepegteti belénk az expozíciót, hogy a Dűne-szűz néző is felfoghassa, hol járunk, kik a felállított sakkbábuk, és mi forog itt kockán.

A forrásanyagban olvasottakat az alkotók természetesen ezúttal sem szóról szóra mondták fel nekünk, így aki netán rongyosra olvasta a regényt, készüljön fel rá, hogy a körülbelül 155 perc hosszúságú első részben hiába keresi IV. Shaddam császárt és a lányát, Irulan hercegnőt (a Lynch-filmben José Ferrer és Virginia Madsen játszották őket), ők ugyanis egyelőre nem tűnnek fel, az uralkodóról viszont sokat beszélnek.

Ráadásul azoknak sincs jó hírem, akik a két mentátot, Thufir Hawatot és Piter De Vriest istenítik a leginkább, mivel eléggé megkurtították a szerepüket a regényhez képest. Sőt, a ’84-es Dűnében Sting által kissé komikusan megjelenített Feyd Rautha Harkonnen sem teszi tiszteletét egyelőre Villeneuve-nél.

Jelentősen kibővített szerepet kapott viszont az Arrakis bolygó őslakosai, a fremenek közt ténykedő planetológus, Dr. Liet Kynes (Lynch-nél Max Von Sydow, itt Sharon Duncan-Brewster), aki fehér férfiból ezúttal fekete nővé vált.

Természetesen a karakter neme nem határozza meg a képességeit és tudását, ráadásul az általa közvetített modern üzenetek, például a bolygó gondozásáról, az erőforrások drágaságáról és okos felhasználásáról vagy a helyi közösségekkel való kapcsolatteremtés szükségességéről ma is aktuálisak, így érthető a hírvivő modernizálása is.

A fentiek tükrében tehát kijelenthető, a film nézése közben pedig érezhető, hogy Villeneuve-nek tényleg fontos volt a Dűne, illetve kétségtelen, hogy a regény méltó és az eddigi legjobb feldolgozásával van dolgunk, ám a rendező filmográfiájában nem ez a bejegyzés lesz a legerősebb. Valami ugyanis hiányzik belőle.

Több mint megkapó felmondása Herbert fejezeteinek, mondatainak és szavainak, épp csupán magát, Villeneuve-öt nem látni, nem érezni benne. Mintha nem lett volna vele igazán mondanivalója, csupán szépen és látványosan le akart volna vezényelni az ismert sztoriból egy monumentális, látványos és itt-ott művészi, ám mindenekfelett epikus sci-fit. Félreértés ne essék, a játékidő teljes hossza alatt

szinte kifogástalan élményt és szórakozást nyújt a film, és ebben nagy szerepe van az eddig leírtakon kívül a csodálatos fényképezésnek, a minden díjra érdemes látványtervezésnek, a parádés vizuális effekteknek és Hans Zimmer eget rengető zenei aláfestésének is,

ám az Érkezés vagy a Szárnyas fejvadász 2049 friss gondolatiságát hiába keressük benne. Ráadásul nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csupán egy félfilmet látunk, senki ne csalódjon tehát, ha a történet kellős közepén egy vágás és a végefőcím a jussunk. Anyagi siker esetén a folytatás viszont garantált, különösen érdemes tehát betámadni a mozikat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

Az Elk*rtuk producere szerint a filmben annyi a fikció, mint a Titanicban

Kálomista Gábor szerint rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel.

Link másolása

hirdetés

Aki csalással hatalmat szerez és erőszakkal megőrzi, az nem demokrata - mondta Kálomista Gábor, az Elk*rtuk című magyar játékfilm producere az M5 csatornának a produkció bemutatója apropóján csütörtökön.

Kálomista Gábor azt mondta: mi, magyarok szemérmesek vagyunk a történelmünkkel foglalkozni. Szerinte azonban nem baj, ha a társadalom kibeszéli magából ezeket a dolgokat.

A mozifilm műfaja szerint széles rétegeket vonz, a mozi régebben is a fiatalok mozgástere volt, most is az, így próbálták elhozni a fiatal közönségnek és azt célozták, hogy a világon bárhol meg lehessen mutatni, "el lehessen mondani ezt a történetet végre".

Példaként említette, hogy míg a környező országokban élők, a szlovákok, a románok vagy épp a csehek így próbálják megőrizni a nemzeti öntudatukat, Magyarországon ilyen esetekben sokan úgy vélik, hogy "jobb arról nem beszélni, hátha baj lesz belőle".

Ez a film azonban feldobja a labdát - tette hozzá a producer, aki szerint a témaválasztás kavart indulatokat, holott bölcsebb lett volna utóbb véleményt nyilvánítani róla, mint a bemutatót megelőzően egy előzetes alapján.

Helmeczy Dorottya, a film másik producere arról beszélt, hogy a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimiben az akkori kormányfőt, Gyurcsány Ferencet saját maga játssza el. Ezt részben azzal indokolta, azért jelenítik meg a korabeli felvétekkel, mert így jól látható, hogy az akkori miniszterelnök hogyan kezelte azt a helyzetet. Emellett morális oka is volt annak, hogy nem akarták odaadni ezt a szerepet senkinek - tette hozzá.

hirdetés

Helmeczy Dorottya a film műfaját politikai krimiként határozta meg, amely picit dráma is. Ez egy komplex műfaj, amely a dráma, a szerelem mellett a fikciós vonalat is megjeleníti.

A film körül kialakult fennforgást Helmeczy Dorottya azzal a félelemmel indokolta, hogy ha valami egy művészeti eszköz által létrejön, akkor az sokkal jobban bevonul a történelembe és letagadhatatlan részévé válik a múltnak. Van, akinek kényelmetlen ezzel szembenézni - jegyezte meg.

Ő is azt hangsúlyozta, hogy a társadalomnak fel kell dolgoznia az akkori időszakot. Arra a kérdésre, hogy a filmben mennyi a fikció, azt válaszolta: a két főszereplőn kívül semennyi. Példaként említette a Titanicról forgatott filmet, amelyről ugyancsak tudni lehet, hogy megtörtént események alapján készült, ugyancsak egy férfi és egy nő főszereplésével.

Arra a kérdésre, hogy mit mondhat a film annak, aki 2006-ban például 5 éves volt, most meg 20, a producer úgy felelt: ez a jövő filmje, mert azt is megmutatja, merre van az út.

Kálomista Gábor arról beszélt, hogy a film első premierje Brüsszelben lesz, amit ő különösen fontosnak tart. Rámutatott: annak idején különböző bizottságok nem vizsgálódtak, a filmmel szerinte esélyt adnak nekik, hogy ezen elgondolkodhassanak. Kifogásolta, hogy "az emberi jogi szervezetek hol voltak", amikor "az embereket halomra lőtték szembe".

Helmeczy Dorottya szerint külföldön téves kép alakult ki az akkori eseményekről, nem tudták, hogy ez egy morális történet. A produkció megalkotásában részt vevő Keith English rendezővel és Josep M. Civit operatőrrel összefüggésben azt hangsúlyozta: "jött két külföldi szem", akik miatt az európai piac is könnyebben nyit a film felé.

Kálomista Gábor azt mondta: rengeteget bántották a film szereplőit és elítélte, hogy egy színészt azért bántanak, mert egy filmben szerepel.

Méltatva a külföldi stáb ideológiamentes hozzáállását bírálta, hogy ez Magyarországon nem tud megtörténni.

"Én leteszem a politikai batyumat a színház ajtajában" - fogalmazott, hozzátéve: nincs jobb- és baloldali mozinéző, csak mozinéző van, nincs jobb- és baloldali színháznéző, hanem színházkedvelő emberek vannak.

Helmeczy Dorottya arra a kérdésre, hogy mit jelenthet a véleménybuborékban élőknek ez a film, ők meggyőzhetőek-e, azt válaszolta: legalábbis megingathatja őket. Szerinte aki józan ésszel megnézi az alkotást, átértékeli mindazt, amit az akkor történtekről gondolt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: