FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ő lehetett a hírhedt zodiákus gyilkos: túl sok furcsa véletlen köti a halálesetekhez

Hülyét csinált a rendőrökből, hidegvérrel gyilkolt, de valahogy mindig megúszta.


A hatvanas évek végén egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben Észak-Kaliforniát, legalább öt embert megölt. Saját magának adta a zodiákus nevet, amikor kapcsolatba lépett a sajtóval: rejtjeles üzeneteket küldött a szerkesztőségekbe olyan levelek kíséretében, amelyekben beismerte, hogy ő a gyilkos, és további vérfürdőt helyezett kilátásba. Macska-egér harcot játszott a nyomozókkal, de olyan ügyesen, hogy sosem tudták elkapni.

Gyerekeket molesztált, az biztos

Arthur Leigh Allen a kaliforniai Vallejóban nőtt fel, arrafelé, ahol később a zodiákus sorra szedte áldozatait. Megjárta az amerikai haditengerészetet, majd tanárnak állt. Az első iskolából azért rúgták ki, mert egy töltött fegyver volt a kocsijában, a másodikban molesztált egy diákot.

Miután munka nélkül maradt, visszaköltözött a szüleihez, és inni kezdett. Egy benzinkúton dolgozott, de innen is kirúgták, mert túl sok érdeklődést mutatott a „kislányok” iránt. 1974-ben bizonyítottan molesztált egy gyereket, emiatt három évet börtönben ült.

Számos ok támasztja alá azt a gyanút, hogy ő lehetett a zodiákus gyilkos. Először is, a gyilkos is megjárta a haditengerészetet. Másodszor, Allen közel élt sok gyilkosság helyszínéhez. Harmadszor, olyan órát viselt, amin a gyilkos által hátrahagyott levelekben szereplő szimbólum volt. Ráadásul ugyanolyan írógépe volt, amin a gyilkos az üzeneteit írta.

Különösen érdekes egybeesés, hogy Allen 1969-ben egy könyvtervről beszélt egy ismerősének. A történet egy zodiákus fedőnevű gyilkosról szólna, aki párokat végez ki, gúnyt űz a rendőrségből, és a leveleiben az óráján lévő szimbólumot használja.

Túlságosan furcsa véletlenek

Az első, bizonyíthatóan a zodiákushoz köthető gyilkosság 1968-ban történt. Allen otthonától mindössze hét percre volt az a hely, ahol kivégezték Betty Lou Jensent és David Faradayt. A rendőrség később rájött, hogy Allennél ugyanolyan lőszer volt, mint amilyennel a két embert lelőtték.

A zodiákus következő áldozatai Darlene Ferrin és Mike Mageau voltak 1969-ben. Őket mindössze négy percnyi távolságra ölték meg Allen otthonától. Ferrin egy étteremben dolgozott ugyanazon a környéken, vagyis Allen minden bizonnyal ismerte őt.

Mageau túlélte a támadást, és azonosította az elkövetőt. Amikor 23 évvel később, 1992-ben megmutatták neki Allen fényképét, Mageau felkiáltott: „Ez ő! Ő az a férfi, aki rám lőtt!”

De vannak még egybeesések. Miután 1969-ben megkéselték Cecelia Shepardot és Bryan Hartnellt, Allent véres késekkel látták. Azt állította, hogy csirkét ölt velük. Ráadásul ugyanazt a fajta katonai bakancsot viselte, mint a gyilkos, és 44-es lábméretük is egyezett.

A zodiákus utolsó ismert áldozata Paul Stine taxisofőr volt, akit 1969-ben gyilkoltak meg San Franciscóban.

Évtizedekkel később Allen egyik ismerőse, Ralph Spinelli azt mesélte a rendőröknek: Allen előtte bevallotta neki, hogy ő a zodiákus gyilkos, és „hogy ezt bebizonyítsa, San Franciscóban fog megölni egy taxisofőrt.”

Ráadásul a zodiákus leveleinek időrendjében is megfigyelhetőek különös egybeesések. Allent a nyomozók 1971 augusztusában kihallgatták, ezután két és fél évig hallgatott a zodiákus gyilkos. Majd amikor Allent 1974-ben letartóztatták gyerekmolesztálásért, a zodiákus is elnémult.

Arthur Leigh Allen a kedvenc gyanúsítottja Robert Graysmith karikaturistának is, akinek könyvéből, a Zodiákusból készült a 2007-es film is.

A döntő bizonyíték mindig hiányzott

Mindezek ellenére a nyomozók sosem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy letartóztassák. A tenyérnyomata és az ujjlenyomata nem egyezik azzal, amit a taxisofőr autójában találtak, illetve ami az egyik levélen szerepel. Kézíráselemzés alapján sem sikerült rábizonyítani semmit.

Az ABC7 1991-ben készített vele interjút, amelyben mindent tagadott. Kicsit furcsán fogalmazott: „Nem én vagyok a zodiákus gyilkos, ezt a lelkem mélyén tudom.”

Allen 58 évesen, 1992-ben halt meg cukorbetegségben. Az FBI San Franciscói irodájának nyomozása a mai napig nyitott és megoldatlan.

(Forrás: All That is Interesting, ABC7 News, The Zodiac Killer)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szexuális fantáziája miatt amputálta a saját lábát, most börtön vár a brit sebészre
Neil Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. szeptember 05.



Egy brit sebészről kiderült, hogy évekig félrevezette az embereket a lábamputációja körülményeivel kapcsolatban. A férfi végül börtönbe került, mert csalással próbált pénzhez jutni.

Neil Hopper a tévében azt mesélte, hogy vérmérgezés miatt veszítette el a lábait. A This Morning című műsorban arról beszélt, hogy 2019-ben egy családi kempingezésen ő és a lánya is rosszul lettek. A gyermeke hamar felépült, őt viszont kórházba vitték, ahol állítása szerint szepszis miatt amputálták a lábait.

Az igazság azonban egészen más volt. Hopper szexuális fantáziája miatt szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. A bíróság 32 hónap börtönbüntetést szabott ki rá, és 466 fontot is ki kell fizetnie, mert két biztosítótól is megpróbált pénzt kicsalni.

Az ügy akkor került napvilágra, amikor a rendőrség letartóztatta Marius Gustavson-t, akit „eunuch-csinálóként” ismernek. A férfi saját nemi szervét, mellbimbóját és lábát is eltávolította, és másokat is erre biztatott. Gustavson életfogytiglani börtönt kapott, miután sötét videókat tett közzé a weboldalán.

Hopper tőle vásárolt olyan felvételeket, amelyeken férfiak távolítják el a nemi szervüket. Több mint 1500 üzenetet váltott Gustavson-nal arról, hogyan tudná levágni a saját lábát. Nicholas Lee ügyész így fogalmazott:

„Az üzenetekből egyértelműen kiderül, hogy Mr. Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Ennek a valaminek a megszállottja volt, és szexuálisan izgatta a gondolat, hogy ő is amputált legyen.”

A férfi ügyvédje, Andrew Langdon KC hozzátette, hogy Hopper egy walesi faluban nőtt fel, és már gyerekként úgy érezte, rossz testben van. A nemétől is szorongott, és nő akart lenni.

Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött. A kórház szóvivője közölte, hogy a vádak nem kapcsolódnak Hopper szakmai tevékenységéhez. Hozzátette: ha valamelyik korábbi páciensében kételyek merülnek fel, keressék meg őket bizalommal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: pár percet sem bírt ki a vízen, szinte azonnal elsüllyedt egy vadonatúj luxusjacht
A Dolce Vento nevű, 24 méteres hajó Zonguldaknál került bajba, miután a vízre engedték. A fedélzeten tartózkodó négy ember sértetlenül jutott ki a partra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 06.



Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.

A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.

A jármű az oldalára dőlt, majd elmerült a hétméteres vízben.

A fedélzeten a tulajdonos, a kapitány és két legénységi tag utazott. Mindannyian sértetlenül jutottak ki a partra.

A hajó elsüllyedéséről videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„El tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – életfogytiglant kapott Dubajban a brit egyetemista, az anyukája sem gyűjthet neki pénzt
A GoFundMe szerint a kampány megsértette a szolgáltatási feltételek egy pontját, amely tiltja bizonyos bűncselekmények jogi védelmének támogatását. Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 évet jelent.


Mia O’Brien, egy 23 éves liverpooli joghallgató életfogytiglani börtönbüntetést kapott Dubajban, számolt be róla a LadBible. Az édesanyja, Danielle McKenna szerint tavaly október óta egyik családtag sem találkozott vele.

„Ez egy fiatal lány, aki jogi egyetemre járt, és sajnos rossz úgynevezett barátokkal került kapcsolatba” – fogalmazott Danielle a GoFundMe-oldalon, ahol adománygyűjtő kampányt indítottak Mia megsegítésére. A cél 1600 font (kb. 740 ezer forint) lett volna, ám a kampányt 700 font (kb. 325 ezer forint) után eltávolították – írja a The Sun.

A GoFundMe szóvivője azt közölte, hogy

a kampány törlésére azért került sor, mert az megsértette a felhasználási feltételek Tiltott tevékenységek szakaszának 9-es pontját. Ennek értelmében tilos pénzt gyűjteni bizonyos feltételezett bűncselekmények jogi védelmére.

Danielle az adománygyűjtés leállítása előtt megköszönte a felajánlásokat, és azt írta, hogy „ez a pénz Mia megsegítésére megy”. Azt is hozzátette, hogy az összeget jogi költségekre, illetve arra fordítanák, hogy a családból valaki elutazhasson Dubajba, mivel október óta senki sem látta Miát. „Biztosan el tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – írta az édesanya.

Amikor arról kérdezték, hogy szerinte a lánya kábítószer-kereskedelemmel volt-e kapcsolatban, Danielle azt mondta, hogy nem hiszi, hogy „kérték volna tőle, hogy hozzon vissza bármit is”, de elismerte, hogy „kokainnal kapták el egy lakásban”.

„Körülbelül 50 gramm volt” – mondta, azt állítva, hogy még két ember volt a lakásban, köztük a barátja, és mindannyiukat „kábítószer-kereskedelemmel vádolják”.

A Daily Mailnek elmondta: lánya jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, és nemrég egy másik börtönbe szállították át, miután megkapta az életfogytiglani ítéletet.

A Detained in Dubai nevű szervezet blogján arról írnak, hogy

a rabok fehér egyenruhát kapnak, színes ruhadarabok nem megengedettek. A beszámoló szerint előfordul, hogy nincs ágy, csak egy mosatlan takaró jut a földre. Egy-egy helyiségben 96 emeletes ágy található, azaz 192 férőhely van. Az étkezések reggel 5 órakor, 11 órakor és este 5 órakor történnek.

A korábbi hírek szerint Mia korábban Dubaj központi börtönében volt. Édesanyja később megerősítette, hogy már egy másik intézménybe került át.

David Haigh, a Leeds United korábbi ügyvezető igazgatója – aki maga is 22 hónapot töltött börtönben Dubajban – az Independentnek azt mondta:

„Az egyetlen szó, amivel le lehet írni, milyen börtönben lenni Dubajban: pokol.”

Hozzátette: „Engem 22 hónapig tartottak fogva, és soha nem fogom elfelejteni – a bűzt, a koszt, a meleget, és azt, hogy semmiféle információt nem kaptunk.”

A lapok szerint Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 év közötti időtartamot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Betolt egy zacskó chipset – amit utána érzett, megmentette az életét
Az ír nő égető fájdalmat tapasztalt, de csak bizonyos ételek fogyasztása után. Még jó, hogy gyanút fogott: az orvosok rákot diagnosztizáltak nála.


A 45 éves Hazel Smyth akkor kezdett gyanakodni, amikor a nyelve jobb oldalán égető érzést tapasztalt, miközben koktélrák ízesítésű chipset evett. Először csak allergiára vagy intoleranciára gondolt. A fájdalom tíz perc után enyhült, de aztán más ételeknél is jelentkezett, ezért orvoshoz fordult.

A biopszia után 2024 augusztusában első stádiumú nyelvrákot diagnosztizáltak nála, így megműtötték: a nyelve egy részét eltávolították. Kiderült azonban, hogy a daganat átterjedt a nyirokcsomóira, így az állapota negyedik stádiumra súlyosbodott.

Az orvosok 50 százalékos túlélési esélyt adtak neki, ezért Hazel újabb műtétet vállalt – ekkor már két daganatot távolítottak el a nyirokcsomóiból. Végül tavaly novemberben gyógyultnak nyilvánították.

Hazel visszaemlékezve azt mondta, valójában csak chipsevés közben érezte, hogy valami nem stimmel, de hiába figyelte a nyelve jobb oldalát, ahol a csípő fájdalom jelentkezett, semmilyen külső nyom nem utalt elváltozásra.

„Pár hónappal később aztán kínai csirkecurryt ettem, és a nyelvem annyira csípett, hogy hideg vízzel kellett öblögetnem. Pedig csak egy enyhe curry volt. Amikor újra megpróbáltam enni, ugyanaz történt, és mindig a nyelvem jobb oldala fájt. Olyan volt, mintha égett volna a szám, és körülbelül tíz percig tartott. Ha nem ettem fűszeres ételt, jól voltam. Nem volt semmilyen más tünetem.”

Hazel szerint a chips és a curry „segített megmenteni” az életét. „A testem jelezte, hogy valami nincs rendben. Bárkinek azt mondanám, hogy ha fájdalmat vagy változást tapasztal a szájában, menjen el orvoshoz.”

Hazel arról is beszélt, hogy úgy érezte, „a halállal néz farkasszemet”, és azon gondolkodott, vajon meg kell-e terveznie a saját temetését, amikor megtudta, hogy a rák átterjedt, és 50–50 százalék esélye van a túlélésre.

A nő azóta felgyógyult, újra sportol és kerékpárversenyeken indul, illetve egy vakmerő ejtőernyős ugrásra is készül, amellyel a rákbetegség megelőzésével és kezelésével foglalkozó Action Cancer szervezet számára gyűjt pénzt.

(LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET: