KULT

Nicolas Cage tette sztárrá, fél Hollywooddal randizott, és nem bízik azokban, akik sosem drogoztak – Johnny Depp 60 éves

Szegény gyerek- és tinédzserkor, kábítószer, pia, depresszió, dühkitörések: sötét helyről került a filmvilág csúcsára, hogy onnan jó meredeken bucskázzon le újra. Vajon van még a számára remény?

Link másolása

Hollywood egyik legnagyobb filmsztárja John Christopher Depp II néven született 1963. június 9-én a Kentucky állambeli Owensboróban, John és Betty Sue Depp gyermekeként. Depp édesapja építőmérnökként dolgozott, édesanyja pedig pincérnőként, illetve ő vezette a háztartást is. Négy gyermek közül Johnny volt a legfiatalabb, saját bevallása szerint pedig visszahúzódó volt és különc. Az apja munkája miatt gyakran költözött a família, végül a floridai Miramarban kötöttek ki, Johnny 7 éves korában. Nagyjából egy évig egy motelben éltek, amíg az apja munkát keresett.

Depp utálta az új otthonát, és a családi problémák okozta stressz miatt már 12 évesen elkezdett dohányozni, drogokkal kísérletezni, és önpusztító életmódba kezdett. „A pubertáskor nagyon homályos volt. Szó szerint bezártam magam egy szobába, és gitároztam” – emlékezett vissza.

1978-ban, Johnny 15 éves korában váltak el a szülei, s az ő feladata lett, hogy eljárjon az apja irodájába, és felvegye a heti gyerektartáspénzt. A család szétesése miatt Depp eléggé elhidegült az apjától. 16 éves volt, amikor otthagyta a középiskolát, és csatlakozott a Kids nevű zenekarhoz gitárosként. A csapat viszonylag rövid időn belül elég sikeres lett ahhoz, hogy olyan ismert formációk előzenekara legyen, mint pl. a Talking Heads vagy a The B-52’s, megélni azonban nem tudtak belőle. Volt, hogy Depp hónapokig egy barátja ’67-es Chevy Impalájában élt.

A bűvös 21-es szám

1983-ban, vagyis 20 évesen Johnny megismerkedett a nála 5 évvel idősebb sminkessel, Lori Allisonnal, akit még abban az évben feleségül is vett, s szintén ez volt az az év, amikor a zenekarával együtt Los Angelesbe költöztek a nagy siker és a befutás reményében. Még ekkoriban is igen kevés pénzből éltek, ezért egy telemarketing cégnél tollak eladásából tartották fenn magukat.

Egy évvel később azonban Depp úgy döntött, kipróbálja magát színészként, amikor a felesége, Lori bemutatta őt az exének, Nicolas Cage-nek, akinek a karrierje ekkoriban volt felívelőben, már túl volt a Lány a völgyből és a Rablóhal című filmeken.

Cage meglátta Deppben a lehetőséget, és összehozta őt egy dörzsölt hollywoodi ügynökkel. Néhány kisebb statisztaszerep után (amik olyan kicsik voltak, hogy az IMDb sem jegyi őket) pedig Johnny megkapta első igazi filmszerepét a Rémálom az Elm utcában (1984) című horrorfilmben, amiben kapott egy emlékezetes haláljelenetet is (ágy…vérszökőkút…mindannyian emlékszünk…).

1985-re a Kids felbomlott, nem sokkal később pedig Depp házassága is. Az Allisonnal való szakítása után összejött a színésznő Sherilyn Fenn-nel (Twin Peaks), akit a Dummies (1985) című rövidfilm forgatásán ismert meg. El is jegyezték egymást, de az esküvőre már nem került sor. A szakításuk után pedig Johnny megismerkedett Jennifer Grey-jel (Dirty Dancing), akinek szintén megkérte a kezét, ám az ő románcuk sem tartott sokáig.

Depp ekkor már komolyan elkezdett színészetet tanulni: először a Los Angeles-i Loft Studio óráin, majd egy magántanárnál. A leckék végül 1987-ben kifizetődtek, amikor ő ugorhatott be Jeff Yagher helyett a tinik közé beépített zsaru, Tommy Hanson szerepébe a 21 Jump Street című népszerű, kanadai gyártású tévésorozatban.

A széria pedig szinte azonnal sztárrá tette Deppet: egyik napról a másikra tinibálvány lett belőle, bár ő maga neheztelt erre a címkére.

A Telegraph-nak adott 2006-os interjújában elmondta, hogy úgy érezte, a sorozat előrehaladtával egyre inkább stagnált, egyhelyben toporgott. "Egyszerűen kezdett az egész egy akciódús konzervdobozzá válni. Csak gyártod, és elküldöd, ennyi" - mondta Depp, aki állítólag megpróbálta kirúgatni magát a produkcióból, egy ízben még a lakókocsiját is szétverte. Amikor 1989-ben lejárt a 21 Jump Street-es szerződése (közben kapott egy mellékszerepet Oliver Stone Oscar-díjas háborús filmjében, A szakaszban is), rögtön megragadta a lehetőséget, hogy kihívásokat keressen, és más szerepekben is kipróbálhassa magát.

Ollókkal a csúcsra

1990-ben Depp főszerepet játszott John Waters '50-es években játszódó zenés filmjében, a Cry-Babyben, ami kultikus siker lett, s ugyanebben az évben lehetőséget kapott arra is, hogy megmutassa színészi sokoldalúságát Tim Burton fantasyje, az Ollókezű Edward címszerepében, amelyben nem félt szépfiús imidzsét lecserélni egy szadomazo cuccokba bújt, hegekkel teli, csúnyácska, ám csupaszív androidra. A film nemcsak A-listás színészként tette ismertté Deppet, hanem több mint 86 millió dolláros bevételt is hozott a kasszáknál.

A siker után Johnny komolyabb, sötétebb, sajátos szerepeket keresett, távol tartotta magát a blockbusterektől, és következetesen olyan szerepeket választott, amelyek a kritikusokat és a közönséget egyaránt meglepik.

Az Ollókezű Edward felvételein ismerte meg Winona Rydert, akire már A rock ’n’ roll ördöge (1989) című film premierjén történt rövid találkozásuk alkalmával szemet vetett. A forgatáson kezdtek el randizni, és hamarosan hollywoodi álompárrá váltak. Öt hónappal az első randevújuk után el is jegyezték egymást. Szerelmük megerősítésére Depp még a "Winona Forever" feliratot is rátetováltatta a jobb karjára. 1993-ban azonban szétmentek, miután Ryder szülei megtiltották a lányuknak, hogy férjhez menjen.

A magánéletén kívül Depp továbbra is virágzott, kritikai elismerések sorát és egyre nagyobb népszerűséget szerzett alaposan megválogatott munkáival. A jelentősebb karakterei közé tartozott a Benny és Joon (1993) című filmben a mizantróp Sam, amiért Golden Globe-jelölést kapott (korábban az Ollókezű Edwardért is kijárt neki egy), vagy a Gilbert Grape (1993) címszereplője.

Vad évek

1993 augusztusában Depp és két üzlettársa megvásárolta a Los Angeles-i The Viper Room nevű klubot, amely azonnal a Sunset Strip legmenőbb szórakozóhelyévé vált. Johnny arra kezdte használni a klubot, hogy a vendégeket megismertesse újonnan alakult P nevű zenekarával, amellyel gyakran adott ott sikeres koncerteket.

Még ugyanezen év október 31-én került be a hely a köztudatba egy tragédia miatt, amikor a 23 éves elismert színész, River Phoenix a klub előtt kábítószer-túladagolás miatt rohamot kapott, néhány órával később pedig meghalt a kórházban.

Ekkoriban Depp is gyakran drogozott, és időnként mély depresszióba zuhant. „Nem bízom senkiben, aki soha nem volt önpusztító valamilyen módon. Egy kicsit meg kell ütnöd magad, hogy megtudd, ki vagy” – magyarázta egyszer a színész, aki ez idő tájt kezdett kapcsolatba a szupermodell Kate Moss-szal, akivel folyamatosan a bulvárlapok címlapján szerepeltek szenvedélyes és kiszámíthatatlan viselkedésükkel. 1994-ben történt pl. Depp hírhedt dühkitörése, amelynek során lezúzott egy New York-i hotelszobát az egyik veszekedésük során.

Érdekes módon azonban Johnny vad és botrányos magánélete, úgy tűnt, nincs hatással a karrierjére. 1994-ben például újra együtt dolgozott Tim Burtonnel az Ed Wood című életrajzi filmben, amely a hírhedt B-filmes rendezőről szólt. A film Deppnek a kritikusok elismerését és egy újabb Golden Globe-jelölést hozott, sokak szerint pedig megmentette a szakmai pályáját. Így a kilencvenes években tovább alakíthatta főként különc karaktereit, s olyan filmekben tűnt fel, mint a Halott ember (1995), a Don Juan DeMarco (1995), a Holtidő (1995) vagy a Fedőneve: Donnie Brasco (1997).

1998-ban aztán Depp szakított Kate Moss-szal, és elvállalta Hunter S. Thompson újságíró alteregójának szerepét Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasban című, később kultikussá vált mozgóképes őrületében. A forgatás alatt Depp szoros barátságot ápolt Thompsonnal, amely egészen az író 2005-ben bekövetkezett haláláig tartott, s a színész finanszírozta a temetését is.

Kasszasikerekre készen

Az ezredforduló időszaka is bővelkedett a kiváló szerepekben és filmekben (A kilencedik kapu – 1999, Az Álmosvölgy legendája – 1999, Csokoládé – 2000, Betépve – 2001, A pokolból – 2001), 2003-ban azonban az addig főként kisebb, független vagy szerzői filmekből ismert színész úgy döntött, készen áll arra, hogy elvigyen a vállán egy nagyköltségvetésű hollywoodi blockbustert, ráadásul egy olyan műfajból, amellyel akkoriban nem mertek kísérletezni, mivel szinte minden korábbi próbálkozás megbukott.

A 2003-as A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka azonban hatalmas anyagi siker lett, Jack Sparrow kapitány szerepéért pedig Depp megkapta élete első Oscar-jelölését. Eddig további négy alkalommal bújt bele legismertebb karakterének bőrébe, és természetesen sikert sikerre halmozott vele.

Az Amerikai Filmakadémia pedig végre felfedezte magának Johnnyt, hiszen a következő években többször is beválogatták őt a legjobb férfi főszereplő kategóriájának nomináltjai közé: az Én, Pán Péterrel (2004) és a Sweeny Todd: A Fleet Street démoni borbélyával (2007) is.

A következő években pedig olyan további kasszasikerekben tűnt fel (a kalózos filmeken kívül), mint pl. a Charlie és a csokigyár (2005), a Közellenségek (2009), az Alice Csodaországban (2010) vagy Az utazó (2010). A The Numbers nevű filmes bevételi adatbázis szerint a Depp főszereplésével készült filmek együttesen kb. 8,3 milliárd dollárt hoztak a hazai és a nemzetközi jegypénztáraknál. Ha ehhez még hozzávesszük az egyéb szerepeit is, Depp a 12. helyen áll a valaha volt legtöbbet hozó színészek között.

Vanessával a Paradicsomban

Johnny 1998-ban, A kilencedik kapu című Roman Polanski-film forgatása közben Franciaországban megismerkedett Vanessa Paradis francia színésznővel, énekesnővel és modellel, s rögtön egymásba szerettek. Paradis még abban az évben teherbe esett az első gyermekükkel, Lily-Rose Melody Depp pedig 1999 májusában jött a világra. Három évvel később megszületett a második gyermekük, John Christopher Depp III nevű fiuk, aki apja és nagyapja születési nevét kapta, de a szülei csak Jacknek hívják.

Lily-Rose 15 évesen a Chanel modellje lett, majd követte apját a színészi pályán.

Első filmje a 2014-es Agyar volt, azóta pedig szerepelt többek között a Jógamániában (2016), a Planetáriumban (2016), A hűséges férfiben (2018), az V. Henrikben (2019), a Crisisben (2021), az Utazás a semmibe című sci-fiben, a Csendes éjben (2021), illetve főszerepet kapott Az idol című sorozatban, amely nemrég debütált az HBO Maxon.

Jack Depp ugyanakkor nagyrészt távol tartotta magát a nyilvánosságtól, de szoros kapcsolatban van a nővérével. Édesapja megjegyezte, hogy Jackben is ott a művészi hajlam, mivel saját zenekart alapított, és szerinte kiválóan rajzol.

Depp és Paradis szakításáról 2012-ben keringtek először pletykák, amelyeket a színész kezdetben tagadott, a képviselője azonban júniusban megerősítette a szakításuk hírét. Összesen 14 évig voltak együtt, de sosem házasodtak össze.

Lefelé a lejtőn

Sajnos Depp következő nagyobb költségvetésű vállalkozásai közel sem sikerültek olyan jól, mint a korábbi filmjei. 2012-ben ráadásul régi alkotótársával, Tim Burtonnel együtt bukott az Éjsötét árnyék című fantasyvel, 2013-ban pedig még nagyobbat hasalt A magányos lovas című Disney-filmmel. A 2015-ös Fekete misével egy kicsit visszaédesgette magához a kritikusokat, noha ez a gengszterfilm sem lett túl sikeres a kasszáknál. S bizony ugyanígy járt a Transzcendenssel (2015), a Mortdecaijal (2015) és az Alice Tükörországbannal (2016) is.

Ez időszakban pedig a magánéletétől is újra hangos volt a sajtó, méghozzá az Amber Hearddel való kapcsolatától, akivel 2012-es filmje, a Rumnapló forgatásán találkozott, amikor még együtt volt Paradis-val.

Mindenesetre Depp és Heard a köztük lévő 23 év korkülönbség ellenére nem zavartatták magukat, 2013 karácsonyán eljegyezték egymást, 2015 februárjában pedig kimondták egymásnak a boldogító igent. Majd egy év házasság után jött a botrány, amely majdnem teljesen tönkretette Deppet. Amber ugyanis beadta a válókeresetet, illetve távoltartási végzést is kért a színész ellen azzal a váddal, hogy verbálisan és fizikailag is bántalmazta őt. A feleknek sikerült megegyezniük néhány hónappal később, a válást pedig 2017 januárjában véglegesítették is. Majdnem két évvel később azonban Heard írt egy véleménycikket a Washington Postba, amelyben leírta a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tapasztalatait, amely miatt a színészt kirúgták (pontosabban visszalépésre kérték) a soron következő Legendás állatok-filmből, és sok más szereptől is elesett. Depp ezért néhány hónappal később 50 millió dolláros rágalmazási pert indított a volt felesége ellen, viszonzásként pedig Heard visszaperelte őt, szintén rágalmazásért.

A perük 2022. április 11-én startolt, és országos figyelmet keltett. Június 1-jén az esküdtszék végül Depp javára döntött, így Heardnek 15 millió dollár kártérítést kellett fizetnie. S bár Johnny végül bizonyítani tudta ártatlanságát, az évek óta tartó hercehurca alaposan rányomta a bélyegét a karrierjére. Hiszen, bár a 2010-es évek második felében újra ki tudott nyögni magából sikeres filmeket (Legendás állatok-filmek – 2016, 2018, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Gyilkosság az Orient expresszen – 2017), Heard vádjai miatt persona non grata lett Hollywoodban, így azóta csak kisebb, sok vizet nem zavaró, független filmekben kapott szerepeket (Richard búcsút mond – 2018, Hazugságok városa – 2018, A barbárokra várva – 2019, Minamata – 2020). A következő 2-3 évben pedig nem is forgatott…

Van-e még remény?

Idén, Cannes-ban 2020 óta először lehetett Deppet látni egész estés filmben: a Jeanne du Barry – A szerető című kosztümös alkotásban XV. Lajos francia királyt alakítja.

A Croisette-en Deppet a rajongók meleg fogadtatásban részesítették, a film végén pedig állva tapsolták meg. A színész a fesztiválon az újságíróknak azt mondta, hogy bár továbbra is filmes munkákra vágyik, „nincs többé szüksége Hollywoodra", és elismerte, hogy a jogi csatározások alatt úgy érezte, bojkottálják őt.

S hogy mit hoz a jövő? Állítólag az 1997-es A halál ára után a második rendezésére készül, egy életrajzi filmet szeretne forgatni Amedeo Modigliani olasz festő és szobrászról, ráadásul Magyarországot szemelte ki a felvételek helyszínének. Ugyanakkor egészen frissek azok a híresztelések is, amelyek szerint talán hatodszorra is magára öltheti Jack Sparrow kalózhacukáját. Persze ez utóbbi ellentmond a fenti, Cannes-ban tett nyilatkozatának, de ha mégis igaznak bizonyul a hír, az azt jelenti, hogy az álomgyár visszafogadta kegyeibe a valaha volt egyik legnagyobb sztárját, aki amúgy továbbra sem szereti ezt a címként: „Nem tudok magamra hírességként gondolni. Túl furcsa. Ha választani kell aközött, hogy állandóan bámulnak, vagy hogy egy sötét szobában ülök egy székben, akkor inkább a sötét szobát választom.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Végre egy okos sci-fi a moziban – Denzel Washington fia kilép apja árnyékából Az alkotóban
Egyértelműen látszik, hogy Az alkotó Gareth Edwards rendező/író szerelemgyereke. Régóta dédelgetett álma volt ez a szomorkás, grandiózus sci-fi, amellyel kicsit vissza is térhetett a gyökereihez. De miért is lett ilyen jó a film?

Link másolása

Amikor megérkezett a mozikba a Zsivány Egyes 2016-ban, én nagyon élveztem. Nem csak azért, mert a fanoknak minden pillanatban volt egy utalása az eredeti Csillagok háborújára, vagy a rajongósimogató utolsó nagy akciójelenet miatt. Nekem a Zsivány Egyes egy klasszikusan drámai sci-fi volt katonákról, akik mindent feladtak a céljukért, még az életüket is.

Ha levesszük a Star Wars-köpenyt róla, akkor is egy értékelhető mű lett volna, kevesebb főhajtással és utalással az űroperára persze.

Nem tudom, ki emlékszik a Zsivány Egyes körüli balhéra, a rendezőt állítólag kirúgták, és a végső vágásban már csak az írótárs és producer Tony Gilroy vett részt. Gilroy egyértelműen jelentős név az írószakmában, rengeteg nagy hatású műve mellett neki köszönhetjük például az Andor-sorozatot is.

De mi történt Edwardsszal? Nem rendezett filmet 2016 óta, ami erősen sugallja, hogy a stúdió valamiért nem volt megelégedve vele. Pedig a vizuális szakemberből író/rendezővé avanzsáló fiatalembert hatalmas tehetségnek tartották.

Az első nagy rendezése a szintén hangulatos, Szörnyek című sci-fi óriási siker volt, az alacsony költségvetés ellenére.

Majd a Godzillával elindított egy új franchise-t is. Ezt követően pedig jött a legnagyobb áttörés, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, ami minden tekintetben elismerésre méltó. Sokan megkérdőjelezték a sikert, egyrészt a hollywoodi dráma miatt, illetve kérdés, hogy vajon mennyit segített a nála sokkal tapasztaltabb és nagyobb nevű Gilroy. Edwards tényleg ennyire tehetséges?

A válasz immár egyszerű: igen. Elnézést a hosszú bevezetőért, de ez a fiatalember letett az asztalra egy grandiózus, több, mint kétórás science fiction drámát 80 millió dollárból. Ez a költségvetés egy ilyen vállalkozásra hihetetlenül hangzik. Pedig igaz, sőt a film szebben néz ki, mint egy 300 millió dolláros Marvel-szuperhősfilm.

Edwards a kisebb költségvetésű filmek világából érkezett Hollywoodba úgy, hogy ő maga csinálta a vizuális effektjeit, így pontosan tudja, hogy mire kell költeni, és mit-hogy kell felvenni, hogy jól nézzen ki.

Amennyire menő volt a Godzilla ejtőernyős jelenete, annyira menő az egész Alkotó. Nem kell vizuális orgiára számítani, mert az alkotók próbálnak a tudományos fantasztikum földhözragadtabb oldalán maradni, és hihető is az egész. A két operatőr, Greig Fraser és Oren Soffer kompozíciói álomszépek. Persze aki akar, az fog hibát találni a filmben.

Történetünk nagyon sok csavart tartogat, ezért csak annyit mondanék el róla, hogy a három nagy fejezetre osztott, szomorkás drámába oltott sci-firől van szó. Főhősünk, Joshua (John David Washington) egy leszerelt katona, akit visszarángatnak a szolgálatba a nemrég elhunyt feleségét (Gemma Chan) felhasználva. A célja megtalálni egy fegyvert és megsemmisíteni azt, mielőtt a gonosz mesterséges intelligencia fel tudná használni azt az emberiség ellen.

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a Terminátor-féle ítéletnap megvalósult volna, majd a kezdeti robbantás után az emberek állnának győzelemre.

Joshua eközben találkozik egy gyermekkel (Madeline Yuna Voyles), akit el kell kísérnie valahova, hogy a céljait elérhesse. Nem mondok el tényleg többet, ennyit is elég tudni róla. Ugyan vannak hibák a forgatókönyvvel és a film is lehetne 15-20 perccel rövidebb, illetve az üzenetet is kicsit arcunkba tolják, de az egész egyben egyértelműen magával ragadó.

Beszippant minket Edwards világa, és még többet akarunk ebből a kegyetlennek tűnő, búskomor jövőből. A színészek teszik a dolgukat,

John David Washington először kapott olyan szerepet, ahol lehetősége volt kitűnnie apja, Denzel Washington árnyékából és ez sikerült is neki.

Nem egyszerű az ő szerepe, de csillagos ötös lett a megvalósítás. Nagyon jó a gyermeket játszó Madeline Yuna Voylessel a kapcsolatuk, talán úgy tudnám őket jellemezni, mint az év eleji Last of Us sorozat két főszereplője közti kapcsolatot. Nehezen indul, de aztán elválaszthatatlanok lesznek. Allison Janney-t még érdemes kiemelni a mellékszereplők közül a viszonylag egydimenziós Howell ezredes szerepében: amit tudott, azt kihozta a szerepéből. A vizuális effekteket is csak dicsérni lehet.

Egyszerűen ilyen költségvetés mellett ez a látványvilág, CGI és praktikai trükkök elképesztőek.

A film zenéje is hasonló minőségi szintet üt meg, Hans Zimmer ismét elővette a zsenijét, és meglepett minket egy elektronikus álommal.

A mesterséges intelligencia gondolata most nagyon divatos, Edwards filmje mégis okosan, ügyesen, bár kissé kiszámíthatóan, de szórakoztatóan nyúlt hozzá a témához. Nem azt mondom, hogy filmtörténeti klasszikus, de

az utóbbi időben nem jut eszembe nagybetűs sci-fi, ami a nyomába érne.

Jó a szerkezete, sodró a lendülete, van kellő ideje kibontakozni, talán még egy kicsit sok is, de mégis egyben egy kerek egészet alkot. Van vele probléma, de az előadásmód, a látványvilág és az alapgondolat miatt megéri átsiklani ilyen apróságok mellett. Aki szereti a kissé lassabb, földhözragadtabb, emberközelibb, vagy „géphezközelibb” és kissé letargikus történeteteket, azok ne hagyják ki Az alkotót. Nem könnyű film, de csak ajánlani tudom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Szirtes András filmművész
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.

Link másolása

Ma délelőtt került ki a Facebookra a Filmművész Szövetség közleménye Szirtes András haláláról.

Szirtes András 1969-ben érettségizett egy elektroműszerész szakközépiskolában, és villanyszerelő ipari tanuló lett. 1969–1994 között a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelő, műszerész, kábeles, segédmikrofonos, szalagjátszós, vágóasszisztens, vágó, segédoperatőr, operatőr, rendezőasszisztens, végül rendező volt.

1974–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. 1975-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. 1987–1989 között az USA-ban tartott egyetemi előadásokat. 1990-től a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Filmrendezők Céhének; a Kisoroszi Természetvédők Egyesület elnöke.

Szirtes András 72 évet élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Leadták a Petőfi rádión az Orbán nevének közmédiás kisípolására utaló Carson Coma-dalt
A Petőfi tévén februárban kikevertek Beton.Hofi dalából két sort. Erre utal a Carson Coma A Feldobom a követ című dalában, de a Megafon is megkapja a magáét.

Link másolása

Péntek este leadták a Petőfi rádióban az Orbán Viktor nevének közmédiás kisípolását emlegető Carson Coma-dalt – szúrta ki a 444.

Többek között ezek a sorok szerepelnek a Carson Coma áprilisban bemutatott, Feldobom a követ című dalában:

„Utcai harcos orcán fintor,

Ki fogod sípolni, hogy ***?

Mikor az ember strómanként viccel,

Mandinerből a gyűlölet spriccel”

A miniszterelnök nevének kisípolása arra utal, amikor februárban a közmédia Petőfi tévéjének műsorában kikeverték Beton.Hofi Bagira című dalából azt a két sort, hogy „Belehalok, milyen szabad ország ez/ Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”. Péntek este nem sokkal este tíz óra előtt adták le az ugyancsak a közmédiához tartozó Petői rádióban a Feldobom a követ című Carson Coma-számot.

A dalban az ominózus kisípolás felemlegetése mellett más NER-kritikus sorok is vannak, a Carson Coma pedig korábban nyíltan kritizálta a kormányt.

A 444 szerint a képet némileg árnyalja, hogy korábban is voltak a Petőfin Carson Coma-számok, igaz, ezt a rendszerkritikus dalt nem találták meg a korábban játszottak között. Ugyanakkor a Feldobom a követ leadása akár egyfajta szerkesztői reakció is lehetett arra a pénteki hírre, miszerint tömeges leépítés zajlik a Petőfi rádiónál.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Brutálisan gyilkolják meg az ingatlanos feleségét – Ütős krimit a népnek, ezt tudja a Hidegvér
A Netflix leújabb saját gyártású krimije felteszi a kérdést: vajon tényleg jobbak a skandináv krimik a kőkemény amerikai nyomozós filmeknél? A válasz egy gyors: igen, jobbak, de…

Link másolása

Lassan ugyan, de azért kezdik érezni a Netflixnél, hogy mi kell az embereknek. Bár jelenleg nem áll túl erősen a kritikusok között a film,

de a közönség imádja.

Ami nem csoda, mert nem lett rossz a Hidegvér. Sőt, kimondottan szórakoztató is a maga módján. Lehet tanultak valamit a skandináv krimikből az amerikaiak.

Akik szeretik a kőkemény klasszikus nyomozós stílusú krimiket, azok imádni fogják a film minden pillanatát.

Kicsit a Drót című sorozatra emlékeztet hangulatával és a nyomozás bemutatásával.

De miről is szól a Hidegvér? Egy ingatlanközvetítő (Justin Timberlake) feleségét brutálisan meggyilkolják, a nyomozást pedig Tom Nichols detektív (Benicio Del Toro) vezeti, aki gyakorlatilag beházasodott a helyi rendőrségbe. Felesége (Alicia Silverstone) nagybátyja vette át a helyi igazságszolgáltatókhoz, miután előző rendőrkörzetéből kiutálták, mert úgy gondolták, anno beköpött mocskos zsarukat.

Ez pedig a rendőrök között egy hatalmas tabu, nem lehetsz spicli a saját munkatársaidra, még akkor sem, ha tényleg törvényt szegnek.

Így új helyén egy kegyetlen gyilkossági nyomozás közepén találja magát, ahol sok dolog nem áll össze, ráadásul minden és mindenki gyanús.

A három megnevezett színészen kívül is parádés a gárda, Eric Bogosian, a kapitány, akit olyan sorozatok mellékszerepeiből ismerhetünk, mint A férjem védelmében, a Milliárdok nyomában, az Utódlás, vagy az újabb Interjú a vámpírral-sorozat. Nagyon jól hozza a szerethető, de gyanús karaktereket, ez a képessége itt is jól jön.

Domenick Lombardozzit pont a Drótból ismerhetjük, itt is hasonló zsarut játszik. Aki ismeri az örök klasszikus sorozatot, az tudja, mire gondolok.

Fontos mellékszereplő még a mindig gyanús tekintetű Michael Pitt. Ő egy megkárosított ingatlantulajdonos fiát játssza, aki bosszút akar állni Timberlake-en és családján, mert kisemmizték őket. De elmondhatjuk bátran, hogy ahogyan azt már említettem, itt mindenki gyanús a főszereplőn kívül, még a feleség sem tűnik feddhetetlennek. Ezt a paranoid hangulatot jól követi a csavaros történet, amely folyamatosan próbálja kétségek között tartani a nézőt, egészen addig, míg össze nem áll az egész, és Benicio Del Toro feltöri az ügy kemény páncélját.

A forgatókönyv tehát ügyes, a színészek alapos munkát végeznek, de Benicio mellett szinte mindenki mellékszereplő. Ez az ő nyomozása és az ő filmje. Justin Timberlake is ügyes a gyanús ingatlanos szerepben, amúgy is illik rá ez a nyálkás üzletember karakter. Sok karakterfejlődést nem várhatunk, de fordulatokat és pálfordulásokat bőséggel. Az akciójelenetek nem túl hosszúak, szinte robbanásszerű az erőszak. Ismerős ez a módszer, amikor

kicsit kizökkentik a nyomozásba belemerült nézőt a nyomasztó környezetből egy rövid, de annál erőszakosabb lőpárbaj erejéig.

Kicsit klisés a végső fordulat, illetve erőltetettnek hat, de végül működik. Az ügy végső megoldását nem rágják a néző szájába. Pontosan ki tette és hogyan? A bűnösök megbűnhődnek-e és túléli-e az ügyet nyomozónk? Kiderül, ha megnézzük a filmet. Talán itt érzek egy kis csalódást, mert a valahogy a befejezés kicsit súlytalan lett.

A kamerakezelés és a zene működik, építik a feszültséget. Aki szereti a krimiket, ne hagyja ki a Hidegvért, aki nincs oda értük, annak lehet, hogy picit hosszú lesz a több mint 130 perces játékidő.

A színészek hozzák a kötelezőt, a forgatókönyv kellően csavaros, a hangulat feszült.

Kicsit odafigyelős film, tehát nem gondolom, hogy a vasárnapi ebéd után félkómásan követni tudnám, mi is zajlott a Hidegvérben, de egy péntek esti randifilmnek szerintem tökéletes. Főleg akkor, ha a zsánert is kedveljük. A Hidegvér megtekinthető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: