„Nem kell a magyar népmeséket átírni ahhoz, hogy elfogadóak legyenek” – interjú Kónya Klárával a Király Áldozata című színházi előadásról
– Mostanában nagyon népszerű téma a magyar népmesék világa. Az ötlet az aktuális trendeket lovagolja meg, vagy ezektől függetlenül alakult ki?
– Egy éve kezdtünk a témával foglalkozni, aztán jött a Meseország Mindenkié körüli ügy. Kaptunk is egy felkérést, hogy performansz formájában foglaljunk állást az ügyben, de visszautasítottuk, ugyanis ez nem a mi témánk. A mi előadásunk nem foglalkozik közvetlenül LMBTQ ügyekkel, hanem a közös magyar értékeket keresi, és mindkét oldalhoz szeretne szólni. Ezenkívül azért sem vállaltuk, mert ez megérne egy külön darabot, és nem szerettünk volna egy mini performanszban erről beszélni.
A Meseország Mindenkié átírt meséket tartalmaz, de szerintem nem kell a magyar népmeséket átírni ahhoz, hogy inkluzívak legyenek. Féllábú királylányok, azonos neműek vonzalma, kisebbségek kérdése – nagyon sokféle történettípus jelenik meg az eredeti mesékben is.
Az egy másik kérdés, hogy miért azok kanonizálódtak, amelyek nem ilyenek – hisz döntően csak azokat látjuk. De a Pirosmalac története például arról szól, hogy van egy asszony, aki nagyon szeretne gyereket, de kismalaca születik. Egy kisfiú pedig beleszeret az iskolában, és később elveszi feleségül. A malac aztán átalakul a nászéjszakán. Nem feltétlenül kell itt konkrétumokra gondolni, mert elég összetett szimbólumrendszer – de nem a tipikus heteronormatív kapcsolat, az biztos.
– A StageHive pályázatára készült promó-videótokban feltűnik egy vegán királylány is.
– Lehet, hogy vegán királylány nincs az eredeti népmesékben, de a lelkiismereti vegánságra – a húsról való lemondás okozta szenvedés és az állat szenvedésének problematikájára, az egyensúly elérésére – van kódja a népmeséknek!
Az a hős tud győzedelmeskedni, aki tiszteli a környezetet, megszánja a kisállatot, aki kenyérmorzsát kér tőle – cserébe kap is egy szőrszálat, ami három kívánságot biztosít neki. Az ember felelősséggel tartozik a környezetéért.
Ezek az ősi kódok tökéletesen lefordíthatóak a mai élethelyzetünkre. És mondanak más dolgokat is, alternatívákat a mostani modern működésmódunkhoz képest – akkor lesz sikeres ez a darab, ha ezeket át tudjuk adni!
– Ezek az értékek mind megjelennek majd az előadásotokban? Miről szól majd A király áldozata?
– Egyelőre még csak a cselekményváz van meg és a karakterek, jelenleg a jeleneteket írom. A cím kétértelmű. Van egy alapvetően jó uralkodó, aki hoz egy nagy áldozatot az országért, de az ügy valahogy félrecsúszik. A kérdés, hogy a nép hogyan viszonyul ehhez a félresikláshoz. Alapvetően felnőttekhez szól majd. Eléggé grafikus lesz.
Én hozok egy javaslatot a szövegkönyvre, ami (remélem) a társulat többi tagjából erős érzéseket vált majd ki, és amíg a vitás kérdésekben meg nem egyezünk, addig tart a folyamat első fele. Aztán pedig jön a színpadra állítás. Nagyon stílusos lenne március 15-én bemutatni, de nem ragaszkodunk hozzá, hiszen nem lesz egyszerű a próbafolyamat. Minden tagunk nagyon aktív közéleti szinten – önkénteskednek, a kisebbségekért dolgoznak, van, aki nővédelemmel foglalkozik, az én PR cégem is civil szervezetek és kulturális projektek ügyeit intézi. Szóval mindenki a saját bőrén érzi ezeket az ügyeket, amik előkerülnek majd az előadásban.
Emberi problémákra vonatkozó megoldási kódok lesznek benne. De egy színházi előadás azért is jó, mert a néző ezeket épp annyira engedi be, amennyire neki komfortos.
– Közösségi finanszírozásból szeretnétek megvalósítani a darabot. Mennyire rizikós ez? Mekkora összeg szükséges ahhoz, hogy létrehozzátok A király áldozatát?
– Mivel nagyon újak vagyunk, pályázati pénzekre nem igazán számíthatunk, eddig legalábbis nem sikerült kapnunk. A pályázati rendszer politikai motiváltsága is megnehezíti a helyzetünket.
Én halálra vagyok rémülve, mert az a bizalom, amit az adományozóktól kapunk nagy felelősség. Így, hogy tudjuk, kik adtak pénzt, anélkül, hogy bármit is láttak volna belőle – van egy elég erős megfelelési vágy. Alkotóként viszont ezt muszáj elengedni, mert ha elkezdünk a közönségnek, a kritikusoknak vagy a télapónak írni – az onnantól már nem igaz. De a közönséggel folytatott párbeszéd, amit az Affér Színházzal rendszeresen csinálunk, nagyon sokat segít.
1.800.000 lenne az ideális. Ha belegondolsz, hogy 9 fős stábbal dolgozunk intenzíven minimum 4 hónapon keresztül, akkor ez nem olyan hatalmas összeg. Elsősorban tehát munkadíjakra gyűjtünk. Bár voltak tanácsadók, akik azt mondták, hogy „a magyarok nem adnak ilyenre”, szóval az adománygyűjtésnél inkább titkoljuk el.
Állítólag egy csomóan gondolják úgy, hogy a művészeket nem kell kifizetni, mert ha szerelemből csinálják, ne kérjenek érte pénzt. Ezen mi megütköztünk, és arra jutottunk, ha így indítjuk el a közösségi finanszírozási kampányunkat, akkor hozzájárulunk a probléma elmélyüléséhez.
Arra gyűjtünk ezért elsősorban, hogy mindenki kapjon a munkájáért pénzt. Másrészt pedig, mivel ez egy fantasy, többet kell jelmezre és díszletre költenünk – nem kell nagyon elrugaszkodott dolgokra gondolni, ez Ecseri piacot jelent meg különböző alapanyagokat. A látványtervezőnk például az egyik színészünk lesz, Lovas Dani, ő elég jó asztalos képességekkel rendelkezik, ő építi majd meg a díszletet – de nagyon drága a faanyag az Obiban!
Jelenleg 744 ezernél tartunk, ha összejön 900 ezer, akkor nagy kompromisszumokkal, de el tudunk kezdeni dolgozni. Sokkal több lesz a kézműves munka, sokkal többet kell varrnunk. De az, hogy már ennyi összejött, iszonyúan megtisztelő!
Az Affér Színház kampányát itt találod!
