KULT
A Rovatból

„Nem éreztünk politikai nyomást, hagytak minket dolgozni” – találkozás Módos Péterrel

Módos Péter, a klasszikus magyar zenei televíziózás egyik kulcsembere, az Egymillió fontos hangjegy és a Pulzus műsorok szerkesztője mesélt a hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjéről és a tévézésről.


Módos Péter 1968-ban került a tévé zenei és szórakoztató főosztályára, és ez az időszak ma is úgy él benne, hogy akkor kezdődött a magyar televíziózás fénykora. 32 évet töltött a tévénél, és nevéhez fűződik több olyan műsor, amelyek mérföldkövet jelentettek a zenés televíziózás műfajában, mint az Egymillió fontos hangjegy, a Pulzus, majd a Pori jazz-fesztivál koncertjeinek felvétele.

A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadónál az Egymillió fontos emlék című memoárkötet, amelyben Módos Péter Kabai Józseffel idézi fel életét, egymásra találásukat élete párjával, Verával, és természetesen a tévézéshez, a zenéhez fűződő emlékeit. Mi elsősorban ez utóbbiakról beszélgettünk.

„Az volt a legfeltűnőbb, hogy valamennyien új fiúk-lányok voltunk és senki sem dicsekedhetett azzal, hogy többet tud a másiknál. Akadtak persze olyanok, akiknek a vérében volt ez a műfaj. Magatartásunk is ennek megfelelően alakult, mindenkiben volt egy kis tartózkodás, és távol állt tőlünk a nagyképűsködés. Aztán később megjött az önbizalmunk, felszínre kerültek azok az ambícióink, amelyek a televíziós munkához feltétlenül szükségesek, de azért többségünk megmaradt szerénynek. Nem volt „gizdáskodás”, ahogy akkoriban mondták, mindenki betartotta a saját szabályait, és így jól szinkronban lehettünk egymással.”

Módos Péter azért nem minden előzmény nélkül csöppent bele ebbe a világba. Klasszikus zongoratanulmányokat folytatott, de már a 60-as évek elejétől rendszeresen járt a budai Ifjúsági Parkba, a különböző klubokba és személyesen is megismerkedett a magyar beat-korszak első nemzedékével, akik utat törtek maguknak a könnyűzenében. Tagja volt a KISZ KB által létrehozott Budapesti Könnyűzenei Ifjúsági Klub elnökségének is, amelynek elnöke Bergendy István volt, ő pedig az egyik alelnök Illés Lajos és Sztevanovity Zorán mellett.

„A hagyományos tánczene már a végét járta. A korai beat-zenészek újszerűsége nemcsak a repertoárban, az előadásmódban nyilvánult meg, hanem a közönséggel való élő kapcsolatteremtésben is, ez létkérdés volt számukra, hiszen a lemez- és tv-felvételek előtti időkben így válhattak csak népszerűvé. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, ugyanakkor sokat tanultunk is tőlük, olyasmit, amit a hagyományos tánczenétől nem kaptunk meg. Én különösen szerettem a Bergendyéket, mert ők a tartalmas, jazzes irányzatot képviselték, amelyben kijött zenei képzettségük. És nagyon izgalmasak voltak az Illés zenekar törekvései. Igazi vagány gyerekek voltak, akik mindenféle zenéhez a legnagyobb természetességgel tudtak hozzányúlni. Ezek az együttesek, de említhetném a Metrót vagy az Omegát is, húzták maguk után a mezőnyt, mert pontosan tudták, hogy mit akarnak. Mi pedig loholhattunk utánuk… Nekünk, tévéseknek rá kellett hangolódnunk a beat-zene stílusára, miközben a korszak társművészetei, főleg a filmek, is hatottak ránk. Együtt nőttünk fel velük, és együtt is öregedtünk meg”.

Ha már a filmnél tartunk: Módos Péter dolgozott Kovács András Extázis 7-től 10-ig című, 1968-ban készült filmjében, amely mai szemmel is rendkívül fontos kordokumentum a beat-jelenség hatásáról, társadalmi szerepéről és megítéléséről. „A beat által kiváltott extázist nem a szó szoros értelmében kell érteni, hanem mint egy természetes módon belénk ivódó érzést, ami miatt nem volt szégyellni valónk”. A film egyik érdekes színfoltja, hogy megjelenik egy lakli fiatalember, aki a Horváth Charlie vezette Olympia zenéjére táncol, majd a Rolling Stones-ról beszél. Földes László, azaz Hobo.

„Hobo nagyon érdekes fazon volt, mert nem a kis zenei tudományokat képviselte, hanem az egész látásmódot. Nem tudott ugyan g-dúrban skálázni, de benne volt az egész életérzés, és jó stílusérzéke volt.”

Hamarosan elindultak a zenés tv-show-k. Módos az elsőt Koncz Zsuzsával készítette, akivel a mai napig egész családja szoros baráti viszonyban van, aztán jöttek a többiek: az Illés, az Omega, az Locomotív GT. Ezek a félórás műsorok, amelyek az előadók egy-egy új nagylemezére épültek, képi világukban, vágásaikban jó egy évtizeddel megelőzték a videóklip-világdivatot. Máig emlékezetes például az Add a kezed című Illés-film, amelynek rendezője Sándor Pál volt. Ő később többször dolgozott az LGT-vel, Módos Péter másik nagy kedvencével.

„Presser Gábor fogalom volt, és ma is az. Az LGT-ről bátran kijelenthetjük, hogy messze megelőzték a korukat, és mindig kitaláltak valami újat, amivel meg tudtak lepni bennünket. Ezek a bandák mind vágytak a vezető szerepre, és tettek is érte szorgalommal, lelkesedéssel.”

1976-ban új színfoltot jelentett az akkor még egyetlen csatornán sugárzó magyar televízióban, az Egymillió fontos hangjegy című, hetenként húsz percben jelentkező műsor, amelyben igyekeztek a pop-rock műfaj legszélesebb skáláját bemutatni a jazzes törekvésektől a diszkóig. Különböző nosztalgia-műsorokban, vagy mostanában szilveszterkor az éjfél utáni zenés programban gyakran látjuk viszont ezeket a felvételeket.

A címet szabadon „loptuk” Mark Twain Egymillió fontos bankjegy című novellájából, és egy szójáték is volt benne, mert a hangjegyek fontosságát akartuk vele hangsúlyozni. Hét éven át csináltuk nagy örömmel, sok leleménnyel. Ez a műsor volt az egyik legfontosabb eszköze a lemezek propagálásának.” Módos Péter szerint nemigen éreztek politikai nyomást, hagyták őket nyugodtan dolgozni, a „zenei köröktől távolállók” is nagy türelemmel viseltettek irántuk és örültek a sikereiknek.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: