HÍREK
A Rovatból

Negyedórát kell gyalogolni a diákoknak az ebédért, mert nincs ebédlő a másfél milliárdért felújított iregszemcsei iskolában

A gyerekeknek a forgalmas 65-ös főúton is át kell kelniük minden nap, hogy eljussanak az ebédlőbe.


Másfél milliárd forintból újították fel az iregszemcsei általános iskolát, az ebédlőt ugyanakkor kifelejtették az intézményből - írja a Blikk. A lap szerint az iskolásoknak így negyedórát kell sétálniuk az ebédért a forgalmas 65-ös számú főút mellett, ráadásul át is kell kelniük rajta.

"Az út nagyon forgalmas, ezért nem szerencsés, hogy annak mentén kell bandukolnia az általános iskolásoknak. Ráadásul egy olyan gyalogátkelőhelyen kell átkelniük az út másik oldalára, ami nem túl jól belátható, így veszélyes is. De nincs más megoldás egyelőre, mert a suli felújításakor nem alakítottak ki ebédlőt, ezért az önkormányzat egyik intézményében étkeznek a diákok"

- írta a Blikk egyik olvasója ahhoz a szerkesztőségnek elküldött fotóhoz, ami az úton szakadó esőben átkelő gyerekekről készült a Tolnai megyei község főutcáján.

A település egy másik lakója azt mondta a lapnak, nagyon megdöbbent és felháborodott, amikor megtudta, hogy az étkező kialakítása úgy maradt el, hogy a felújításra 1,5 milliárd forintos állami és uniós támogatás állt rendelkezésre. A férfi hozzátette: az önkormányzat azt ígérete, busszal szállítják majd a gyerekeket, de egyelőre ebből semmi sem lett.

Az iskola igazgatója korábban maga is kérte az önkormányzatot, hogy oldják meg a problémát, ugyanis 200 diáknak negyed órát kell sétálnia azért, hogy eljusson az ebédlőbe.

Az intézményvezető szerint pályázati forrásból az iskola közelében lévő önkormányzati területen vagy a volt kisiskola épületében lehetne kialakítani az ebédlőt.

Az iskolát 2020-ban újíttatta fel a Tamási Tankerületi Központ 1,5 milliárd forintos állami és európai uniós támogatásból. Közbeszerzési Értesítőben megtalálható eredményhirdetés szerint a meglévő 11 terem mellé öt tanterem létrehozását írták elő csoportszobákkal, vizesblokkal, nagyobb tanárival és aulával. Említést tesznek még a hirdetményben a porta, az igazgatási irodák, a teakonyha, a szaktanári öltöző, a gépészeti helyiség, sőt a sportpálya felújításáról is, de étkezőről nem esik szó - írja a Blikk.

A lap megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, akik közölték:

"Új ebédlőt azért nem sikerült kialakítani, mert az önkormányzat erre saját projekttervvel rendelkezett".

Hozzátették: "A gyermekétkeztetés az önkormányzat feladata, amit nem kötelező az iskola épületében ellátni, ha van erre kijelölt és alkalmas hely".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: