Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból.
A SpaceX űrhajó-egység helyi idő szerint a kora reggeli órákban hagyta el a kilövőállást az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában Cape Canaveral-ban.
A legénység amerikai parancsnoka egy iráni származású űrhajósnő, Jasmine Moghbeli, a légierő pilótája, akivel együtt egy orosz és egy dán mérnök, valamint egy japán orvos dokkol a Nemzetközi Űrállomáson a tervek szerint vasárnap.
A küldetést vezető amerikai űrhajós, miután elérték a világűr határát, rádióüzenetében azt hangoztatta, hogy egy egységes csapatban, közös céllal indultak útnak.
Az Európai Űrügynökség főigazgatója az indulás előtti percekben szintén a nemzetközi együttműködést méltatta. Ahogy Josef Aschbacher fogalmazott, hogy az "űr igazán globális tér, ahol a nemzetközi együttműködés kulcs".
Első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok területéről a négyfős űrkabinban négy különböző országból származó űrhajós induljon a világűrbe. A NASA eddigi gyakorlata szerint a négy székből legalább kettőt mindig hazai asztronauta foglalta el.
Az új legénység a március óta a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodókat váltja, és a tervek szerint szeptember közepén Kazahsztánból még két orosz és egy amerikai szakember érkezik a Föld körüli pályán keringő űrlétesítménybe.
A szombati sikeres felbocsátással, a NASA SpaceX-szel kötött szerződésének keretében, a magáncég már 8 űrhajóst juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, a másik hasonló szerződést a Boeinggel kötötte az amerikai űrhivatal, ám a repülőcég űrkabinja hibák miatt egyelőre 2024-ig nem emelkedhet a világűrbe.
Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból.
A SpaceX űrhajó-egység helyi idő szerint a kora reggeli órákban hagyta el a kilövőállást az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában Cape Canaveral-ban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.
A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”
Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.
A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:
„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”
Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”
A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:
„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”
A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”
A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.
A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:
„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”
Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”
Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.
A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.
A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.
A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.
Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.
Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.
A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Hermánszegen sem kímélte az időjárás a lakókat: cseresznye nagyságú jégszemek potyogtak az égből, látványos és egyben ijesztő képet festve a nyári viharszezon egyik leghevesebb napjáról.
Debrecen környékét látványos peremfelhős vihar érte el, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadékot zúdított a városra. A csatornák nem tudtak megbirkózni az esővel, így villámárvíz alakult ki, írja az Időkép.
A légkör a keleti országrészben még mindig labilis volt, ami kedvezett a heves zivatarok kialakulásának. A természet élt is a lehetőséggel: északkeleten szélrohamok, jégeső és özönvízszerű eső váltotta egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.
A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:
„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”
Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”
A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”