KULT
A Rovatból

Egy hely Kapolcson, ahol árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat

Silye Julival, az Élő Galéria megálmodójával beszélgettünk arról, hogyan vált élete meghatározó részévé az alkotás és a művészetterápia, és mit tud átadni ebből a két koncert között „beeső” fesztiválozóknak.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. július 06.


Link másolása

A Művészetek Völgye egyik izgalmas alternatív helyszíne a Tűzoltószertár – Élő Galéria, ahol a kiállított műtárgyak aktív párbeszédet folytatnak a programokkal. A középpontban a művészetterápia áll, ami jóval kevésbé ijesztő és elvont annál, ahogy elsőre hangozhat. Hogy miért, arról maga a házigazda mesélt.

– Mi az első emléked a Művészetek Völgyéről?

– Ha két szóban kellene összefoglalnom: eső és pálinka. 2001-2002 körül kezdtem el járni, egy haverommal mentünk akkor és főleg egymás társaságát élveztük. Nem sok programon vettünk részt, inkább csak a házigazda néni és a szállás autentikus falusi bútorzata okozott kultúrsokkot. Nagyon sokat röhögtünk, a mai napig fel tudom idézni.

A Völgy-élménynek több fokozata van: az első, hogy az ember elázik. Utána jön, amikor egy darabig azt hiszi, hogy ez nem más, mint egy kézműves túra a malom környékén.

Sokaknak ki is merül ennyiben, nekem az volt a szerencsém, hogy megismerkedtem „igazi” völgyes arcokkal, akik bevezettek a fesztivál rejtelmeibe. Ha túljutsz a „nézzünk szét a kézművesek között, együnk egy langallót, igyunk egy fröccsöt” kötelező körön, hajlandó vagy ennél több időt is ott tölteni, akkor onnantól nincs megállás: elkap a gépszíj.

Én azóta egy évet sem hagytam ki.

– Hogyan kerültél a szervezői csapatba?

– 2018-ban volt az első kiállításom, már azt is összekötöttem a művészetterápiás kísérleti projektjeimmel. A Tűzoltószertár addig egy sima kiállítótér volt, de amikor én állítottam ki, akkor jó visszajelzéseket kaptunk a komplexebb és játékos jelleg miatt. Szerintem ezért tartottak meg... Komoly inspiráló erővel hatott rám, hogy ez eleve egy összművészeti fesztivál. Kifejezetten ehhez a fogalomhoz próbálok hű lenni már az elejétől fogva, abban az értelemben, hogy egy konkrét helyszínen belül is árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat, alkotó területeket. Én többször éreztem már, hogy egy kiállítás vagy koncert után/közben rám tör az alkothatnék – ennek az inspirált állapotnak adtam teret.

– Mit jelent az, hogy Élő Galéria?

– A művészetnek itt az a célja, hogy valamiféle élő közösségi programot adjon, ezáltal átélhető legyen. Azt éreztem, hogy az emberek egyre jobban elidegenednek egymástól, ezért szükség van olyan terekre és ingerekre, ahol közösségi élményben lehet részük. Amit én hoztam, nem újítás, inkább egy régóta bevált dolog: játékkal, nevetéssel, alkotással a középpontban. Ez mindig közösséget teremt, összerántja az embereket.

– Kik térnek be hozzád, van-e közös jellemzője a látogatóknak?

– Egyrészt azok, akik épp csak megérkeztek Kapolcsra, mivel nagyon szerencsés lokációja van a helynek. Emiatt zsilipként is funkcionál, egyfajta „jajj de jó, itt vagyunk, mindjárt átvesszük a karszalagot” érzéssel. Sok esetben én kapom ezeket az első, kiéhezett tekinteteket, ami nagyon hálás dolog. De egyre többen vannak visszajárók is.

Az első évben, 2019-ben a művészetterápia szó még sokaknak ijesztően hatott, valahogy úgy, mint a savanyú cukor. Ezért inkább a kreatív önismeret kifejezést használtam. Azóta viszont már eléggé elterjedt, kíváncsiságot vált ki az emberekből, ezért egyre nő azoknak a száma is, akik kifejezetten emiatt érkeznek, vagy ha meglátják, hogy ez is van, inkább érdeklődve fogadják.

– Mi történik ezeken az alkalmakon?

– A művészetterápia egy olyan folyamat, amikor az adott területen végzett alkotás, illetve maga a produktum egyfajta eszköz. Méghozzá annak az eszköze, hogy felvedd a kapcsolatot magaddal és a körülötted lévőkkel. A produktum meditatív jelleggel egy másik agyterületet kapcsol be, elvisz a hétköznapi működésről egy ősibb, regresszív állapotba. Ez pedig nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember kimozduljon azokból a körökből, amelyeket a hétköznapok során tesz meg újra és újra.

Az önismereti csoportfolyamat hosszú időt vesz igénybe, meg kell teremteni a kereteit és a biztonságát. Emiatt nagyon szoktam igyekezni, hogy az Élő Galériában ennek inkább egy fesztiválkompatibilis verzióját mutassam be. Az aktivitások, workshopok – amelyek egyébként a kiállítási tárgyakhoz kötődnek – mindegyike figyel arra, hogy megmaradjon az ember fesztiválhangulata, amikor belép ebbe a térbe, majd kilépve is ott folytathassa, ahol abbahagyta.

Itt impulzusokat kap az ember, ezek egyik része a lelkiségre hat, a másik pedig a kreativitásra megy rá. Fontos, hogy minél több kreatív területet fel tudjak villantani, amiben valakinek „aha-élménye” lehet. Sokszor hallom, hogy „jajj, én nem tudok rajzolni”, az emberek hajlamosak nagyon hamar elkönyvelni magukat kevésbé kreatívnak. Egyszerűen azért, mert a ceruza-papír kombinációja nem vált be nekik, pedig ezt a horizontot megfelelő gyakorlatokkal abszolút lehetne tágítani.

Az embernek lehet vizuális tehetsége úgy is, hogy nem tud rajzolni. Sok szakma épül erre, vagyis a belső képalkotási tehetségre és egyáltalán nem baj, hogy ez nincs összekötve a saját kezével. Nekik utat kell mutatni afelé, hogy ezt a tehetséget milyen más területeken tudják kamatoztatni.

A Művészetek Völgye részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Gombor József volt a Művészetek Völgye ikonikus festőművésze. Mit gondolsz, nagyobb szerep hárul-e rád most, a halála után a fesztivál képzőművészeti kínálatában?

– Az ő helyét soha senki nem fogja tudni betölteni. Egyáltalán nem is célom próbálkozni ezzel. Ugyanakkor ha valakit a képzőművészet érdekel, eddig is többféle impulzust kapott, hiszen ott van például a MANK ArtPorta, az 51-es körzet, Debreczeny Zoli, vagy a többi helyi, illetve a térséghez kötődő csodálatos alkotó. A pótolhatatlan veszteség ellenére biztos vagyok benne, hogy ez idén is így lesz, ahogy akkor is így volna, ha én nem lennék. Szerencsére ezen a téren is rendkívül gazdag a fesztivál.

– Te mikor kezdtél festeni, mióta érdeklődsz a képzőművészet iránt?

Nekem inkább iparművészeti érdeklődésem volt, azon belül is az animációs vizualitás foglalkoztatott. Már kicsi koromban is elvarázsoltak az egyes karakterek, figurák mozgásai. A képzőművészet részéről inkább egyfajta távoli hívogatást éreztem: sokáig nem voltam képes ilyen formában közölni a mondandómat, de ez talán nem is baj, hiszen annál tovább hagyhattam érni.

Harminc-egynéhány évesen éreztem, hogy már vannak olyan dolgok, amelyek ki akarnak jönni belőlem, de mintha le lenne betonozva az a rész, ahol az inspiráció átjárhatna, a Kint és Bent legfontosabb témái áramolhatnának, és végül vizuális formában testet ölthetnének.

A Covid-időszakban kezdtem el először bátrabban hozzányúlni témákhoz képzőművészeti eszközökkel. A leállást úgy éltem meg, mintha egy fazékban lassan leülepedne az addig kavargó, iszapos víz. Leláttam az aljára, és ott voltak azok a témák, amelyek versengenek a vászonért, vagy a szoborként való megmunkálásért.

Erre, mármint a témáim „castingjára” is bőven hagytam időt magamban – sokszor még így sem vagyok elégedett azzal, ami végül kijön, maga a folyamat viszont fontos.

– Mit emelnél ki az idei programból?

– Nagyon izgalmas lesz a Feldmár Intézettel való együttműködés: Huszár Annamari jön egy olyan workshoppal, ahol a halogatás, a körülményeskedés okait járjuk körül művészetterápiás eszközökkel. Ehhez a workshophoz is tartozik egy műalkotás, hiszen az Élő Galéria lényege, hogy a kiállított tárgyak kapcsolatban vannak a programokkal. Idén először jelenik meg a térben a filozófia, ezzel szintén összművészeti jelleggel fogunk foglalkozni, amiben például Csonka Berta és Kraszkó Zita lesz a segítségünkre.

Káli Kata imprós színész és férje, Csobay Bence saját képzőművészeti projektjükről mesélnek, aminek keretein belül festettek 17 képet, a közös alkotás folyamatát pedig végig dokumentálták. De szerepel a programban kortárs művészeti kvíz Hamerli Judit képzőművésszel, közös dalírás Nirnsee Krisztiánnal (Hollywoodoo), feminista fókuszú népmeséket dolgozunk fel Takács Dalmával, a Safespace művészetterápiás központ alapítójával, én pedig többek között önismereti hiphoppal készülök.

Az Élő Galéria részletes programja ide kattintva érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Barátja és kollégája megható szavakkal búcsúzott a néhány napja meghalt magyar menedzsertől
Ferich Balázs Azahriah mellett a Wellhello, a Follow The Flow vagy az Anna and the Barbies partnere is volt. Az egész zenei szakma megrendülten búcsúzott a szakembertől.

Link másolása

Ferich Balázs halálát mi is megírtuk. Tóth Gergő, a menedzser üzlettársa és barátja jelentette be közösségi oldalán a hírt, egy rendhagyó megemlékezéssel. Ebből idézünk.

2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez. Együtt találtunk ki minden hülyeséget is, nagyon egy húron pendültünk, ami a poénkodást illeti. Néha nem voltak határaink ebben, sokan nem is értették a vicceinket. Mi viszont nagyokat nevettünk együtt. A Blind egy underground banda volt, de a Bazsival töltött időszak volt az egyik legsikeresebb korszaka.

Amikor felvettek a Magneotonba és belekezdtem a zenekarok menedzselésébe, minden áldott nap a melómról beszéltem vele. Ő ajánlotta a Cloud 9+-t, én pedig megmutattam a főnökeimnek. (...) Amikor megalapítottuk a Supermanagementet, hatalmas kockázatot vállaltunk. A mai napig hatalmas hálát érzek a Wellhellónak, hogy bíztak bennünk, hiszen feladtak egy nagykiadós hátteret két fekete humorú hülyegyerek által összegrundolt, no name vállalkozásért. Velünk tartottak az újrakezdésben. Egy pici lakásban volt az első irodánk, Bazsi albérletében. Az első pár hétben csatlakozott az Anna and the Barbies és leszerződtettük a Follow the Flow-t. Aztán egyre nagyobb lett a cég. Megszállottként dolgoztunk, 24/7-ben. Egyre nagyobb irodákba kellett költöznünk, egyre több szuper, aranyos kollégánk lett. A cloudos Biksi Gabi beajánlotta nekünk Dzsúdlót, Szakács Geri a Follow-ból pedig Azahriah-t és Desht. A kis független kiadónkból, menedzsmentünkből komoly vállalkozás lett. (...) Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem. Soha nem emelte fel a hangját gyerekei jelenlétében, olyan kedves volt velük, hogy mindig ő lesz az egyik legnagyobb inspiráció számomra gyereknevelésben. (...) Persze voltak vitáink is. Egyszer nagyon megsértettem, és hiába kértem bocsánatot, egy darabig nem volt minden perfekt közöttünk. A kapcsolatunk akkor vált újra tökéletessé, amikor 3 évvel ezelőtt a legrohadtabb betegséggel diagnosztizálták. Az elmúlt időszakban soha semmin nem vitáztunk, mindent teljes egyetértésben csináltunk. Már most iszonyatosan hiányzik.

Nagyon szeretlek Bazsi.

– zárta megemlékezését Tóth Gergő.

Ferich Balázs három évig harcolt az életéért súlyos betegségével.

A zenésszakma részéről többen is búcsúztak a szakembertől:

Jajj, srácok... megrendülve állunk. Sok-sok szeretettel gondolunk Bazsira, a családjára és rátok, Geri. Őszintén együttérzünk és sok erőt kívánunk Nektek, az egész zenekar, a stáb nevében” – Anna and the Barbies.

Őszinte részvétem, Gergő, sok erőt a családnak, mérhetetlen fájdalom...” – Tóth Gabi.

Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok, Gergő!” – Czutor Zoltán.

Döbbenet, részvétem” – Molnár Tamás, fekete szíves emojival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: