KULT
A Rovatból

Művészetek Völgye: „Türelemmel fogadjuk a »régen minden jobb volt« típusú észrevételeket is”

Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgatót arról kérdeztük, honnan hová jutottak el az elmúlt 10 évben, amióta ő áll a stáb élén, majd az idei újdonságokon is végigmentünk vele.


Július 21-én indul a 32. Művészetek Völgye: 10 nap alatt összesen több mint 2200 programmal várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Ezek között több újdonság is található, például a könnyűzenei produkciókat befogadó Lőtér, a Közlekedési Múzeum zenélő retró busza, valamint egy új színházi helyszín, ami a (szintén megmaradó) eddigivel szemközti templomban kapott helyet.

Az interjú egyik apropóját a fentiek adták, és mivel Oszkó-Jakab Natália vezetésével éppen 10 éve vette át a mostani stáb magja a fesztivál szervezését, erről is beszélgettünk.

– Honnan hová sikerült eljutni az elmúlt egy évtizedben?

– Akkoriban nehezebb időszakát élte az addigra már több mint két évtizedes dicső múlttal rendelkező Művészetek Völgye. Épp kisebb látogatottsággal, csekély jegybevétellel és főleg kapolcsi helyszínekkel működött, miközben a nehéz gazdasági időszakban egyre inkább megcsappant a támogatók köre is. Jellemző, hogy kis, A5-ös formátumú, fekete-fehér műsorfüzetre futotta csak, vagy jó példa az is, hogy néhány évre a csigabuszt sem engedhette meg magának a fesztivál. Az alap helyszínek maradtak meg, és épp azok a színházi, komolyzenei vagy jazz programok koptak ki, amelyeket a Művészetek Völgye alapértékeinek tekintünk. 2022-re már újra 120 ezren voltunk, és ezzel párhuzamosan 40 programhelyszínen osztozott három település.

Visszahoztuk és folyamatosan növeltük a színházi helyszínek számát, lett ismét szimfonikus koncert, sőt az Operaház is becsatlakozott produkciókkal. Meghonosítottuk az újcirkusz műfaját, de elhoztuk a Völgybe a kortárs táncot is. Az irodalomnak a Kaláka Versudvar mellett már a POKET is teret ad, sok különleges crossover produkció érkezik, vagy jön létre a Völgyben. Idén már több mint 2200 programmal várjuk a látogatókat, a Művészetek Völgye a hazai kultúra átfogó metszetét képes bemutatni.

Emellett a fesztiválnak egy kis udvarból, folyamatosan építve újra lett nagyobb könnyűzenei helyszíne is, a Panoráma Színpad, de reagálva a fiatalabb korosztályok igényeire is ez most már nem a fesztivál körforgásán kívül, Monostorapátiban, hanem Kapolcs egy arra alkalmas szélső területén helyezkedik el. Így jobban teljesíthető az a missziónk is, hogy a közönségünk a programjaink legváltozatosabb elemeit egyszerre érhessék el és láthassák, ne külön látogatói legyenek a napközbeni kulturális eseményeknek és az esti könnyűzenei koncerteknek, ahogy az évekig megfigyelhető volt.

Szintén fontos fegyvertény, hogy a fiatalok újra megtalálták magunknak a fesztivált: tavaly a látogatóinknak már igen jelentős hányada ebből a korosztályból került ki és tőlük is azt tapasztaljuk, hogy minden programunk irányában nyitottságot mutatnak.

A legnagyobb értéke a Völgynek viszont, melyre a 10 évem alatt a legbüszkébb vagyok, még mindig az, hogy meg tudott maradni az a szervező csapat és közösség, amit közösen formáltunk. Barátokként, a Völgy minden rezdülésére és egymásra hangolódva szervezzük évről évre ezt a fesztivált kétszázan, kialakult rendszer szerint. Ide mi is feltöltődni járunk és ez érződhet a fesztivál minden szegletén.

– Van-e bármi, amit hiányoltok a régebbi időkből, vagy minden szempontból jobbnak tartjátok a mostani Völgyet a ‘90-es, 2000-es évekhez képest?

– Eleve nem szeretjük ezt a szembeállítást, az utóbbi időkben túl gyakran, sokszor mesterségesen vált témává valamiféle régi és új Művészetek Völgye összehasonlítgatása. Eközben a fesztivál meghatározó eleme a programok és művészek, a jelentős arányban visszatérő közönség, a mindig velünk lévő helyiek, ezért önmagában a szervezőcsapatban több évtized után bekövetkező változásoktól nem lesz a mostani egy másik fesztivál, amit kényszeresen hasonlítgatni kéne egy korábbi verziójához.

Ráadásul a Művészetek Völgye az első két évtizedében is folyamatosan változott és fejlődött: könnyen lehet, hogy a kilencvenes évek eleje és a kétezres évek közepe között több vagy legalább annyi a különbség, mint a mostani és a tizenöt évvel ezelőtti fesztivál között. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minden megőrizhető értéket megtartsunk, viszont kreatív, alkotó emberek vagyunk mi is, hozzátesszük a magunk részét is a Művészetek Völgyéhez, ahogy mindenki más is hozzáteszi.

És persze meghallgatjuk a fellépőink és a látogatóink ötleteit és igényeit is, valamint türelemmel fogadjuk a „régen minden jobb volt” típusú észrevételeket is. Amit tudunk, hasznosítunk belőlük, egyébként pedig igyekszünk megértőek lenni azokkal a panaszokkal is, amelyek valójában sokszor nem is nekünk szólnak, hanem esetleg a világ változásainak.

A Művészetek Völgyének annyira gazdag a múltja és a jelene egyaránt, hogy bárkinek bármiben hiányérzete van, szinte mindig konkrét példákkal tudjuk cáfolni – akár azt kifogásolja, hogy miért nincs most valami, ami régen volt, vagy hogy kerül most valami a Völgybe, ami régen nem volt.

Oszkó-Jakab Natália a fesztivál idei sajtótájékoztatóján

– Menjünk végig sorban az újdonságokon! A legnagyobb szabású debütáló helyszín a taliándörögdi Lőtér. Itt az elmúlt években a Nemzeti Színház, majd az Újszínház kitelepülése működött, miért lett most könnyűzenei irányvonala?

– Színházi helyszínekből is nyitunk újat, legfeljebb méretben igaz az állítás, hogy a Lőtér könnyűzenei színpada lesz idén a legnagyobb újdonság. Viszont műfaji adottság, hogy miközben az épített falusi környezetet a vizuális művészetek vagy a színházi műfaj tudja igazán tartalommal megtölteni, a könnyűzenének a tér a legfontosabb. A Lőtér a színházi produkcióknak tágas volt és kicsit kiesett a körforgásból, a könnyűzene számára viszont ideális, nem véletlen, hogy a múltban volt már itt máskor is könnyűzenei helyszín. Aki elég régóta látogatja a fesztivált, az jó másfél évtizede hallgathatta itt már akár a 30Y-t vagy a Csík Zenekart is, akik idén egyébként mind a Panoráma Színpad fellépői lesznek.

Igyekszünk továbbá a helyiek észrevételeire is minél inkább odafigyelni, márpedig a falvak lakosainak alapvető igénye, hogy az esetleg zajosabb zenei helyszínek inkább a települések szélére költözzenek és a belső területeken a csendesebb programok kapjanak teret.

Viszont ahogy említettük, a fiatalabb korosztály fesztivál iránti érdeklődése folyamatosan nő, elemi érdekünk, hogy bővítsük azoknak a helyszíneknek a számát és befogadóképességét, ahol a nap végén megtalálják az igényeik szerinti programokat, miután napközben felfedezték az egyes udvarokban elrejtett kulturális kincseket is.

Így kerülhető el az a felesleges zsúfoltságérzés, amelyet a Művészetek Völgyétől továbbra is távol szeretnénk tartani, még akkor is, ha mostanság sok fesztivál direkt ambicionálja.

– A Közlekedési Múzeum egy zenélő retró buszt indít, amelyen mindennap más előadó játszik majd. Honnan jött az ötlet, és mennyire lesz nehéz jegyet szerezni rá?

– Minden évben igyekszünk akár meglepő újdonságokat hozni a fesztiválra, egy ideje pedig már elkezdtük a közös gondolkodást a Közlekedési Múzeummal is, hogy mi lehet az a közös metszet, ami megkapó módon mutat meg programot és a múzeum sajátosságait a látogatóknak. Így adta magát a zenélő busz ötlete. Ahogy mondod is, ez egy zenélő retró busz lesz, mindennap más népszerű előadóval. A busz a taliándörögdi Lőtérről indul majd minden nap és ide is ér vissza. A Színház Színpadhoz hasonlóan itt is érkezési sorrendben kapnak majd sorszámot a fesztiválozók, így juthatnak fel a buszra.

– Dörögdön a már hagyományos Színház Színpadon kívül lesz egy másik is, a vele szemben lévő templomban. Miben tér el a kettő?

– A Színház Színpad Templom egy kisebb színházi helyszín lesz, amely lehetőséget biztosít az intimebb, a közönséggel még inkább együtt lélegző darabok bemutatására. A Színház Színpad előadásai nagyon népszerűek, minden előadás teltház előtt megy, ezért is szerettük volna bővíteni a színházrajongó közönség számára a lehetőségeket és magától értetődött, hogy azt egy közeli, a falu belső területéhez tartozó helyszínen tegyük meg.

– Miért költözött a Harcsa Veronika Udvar Kapolcs másik végébe, a Malompartra? Át lehet vinni ide az eddigi különleges atmoszférát?

– A Malompart a természetközeliségével tökéletesen hozza majd a megszokott és szeretett hangulatot. A Művészetek Völgye mindig bekapcsolódik a település szövetébe és ahogy a falu és lakói változnak, úgy van, hogy a Völgy egy-egy helyszíne is változik vagy költözik. Itt is ez történt, viszont így Kapolcs Tapolca felőli oldala is jobban be lesz kapcsolva a fesztivál vérkeringésébe.

Egyébként ne felejtsük el, hogy nem az első alkalom, hogy a jazz műfajának a Malompart lesz a fő helyszíne, mert több éven keresztül volt már így. Korábbi fesztivállátogatók láthatták itt akár Pege Aladárt, akár Sárik Péter másfél évtizeddel ezelőtti produkcióit, és örökké emlékezetes marad az is, hogy Orszácky Jackie a Malompart színpadán adta 2007-ben egyik utolsó koncertjét.

Bőven van tehát hagyomány, amire egy új, erős karakterű jazz helyszínt lehet építeni, egy egyébként már felújított, korszerű, de legalább annyira természetközeli környezetben.

– Családi KultúrTér néven a kisgyerekeseket is új helyszínnel várják. Milyen programok kapnak itt helyet?

– Bábelőadások, zenék és zenés mesék, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi és természetismereti programok, játéksarok várja a gyerekeket az új családi helyszínen. Természetesen a Családi KultúrTér programjai úgy lettek kitalálva, hogy a szülők se unatkozzanak: számukra gyerekneveléssel és irodalommal kapcsolatos beszélgetésekkel, illetve koncertekkel készülnek. Egyébként a gyerekprogramokat

külön GyermekVölgy név alatt össze is gyűjtöttük a programfüzetben, segítve a családdal érkezőknek a programok közti tájékozódást.

– Miért nem szerepel az idei felhozatalban a VölgyImpró a BlueSpot zenekarral?

– Páratlan, de mégis tipikus jelensége a Művészetek Völgyének a Blue sPot zenekar, akik időről-időre néhány évre a teljes tíz nap programfolyamának részévé válnak, elindítanak újdonságokat, majd pár évig csak néhány fellépésre térnek vissza, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy később valami újdonsággal majd újra megjelennek. Örömmel veszünk minden ilyen kreatív energiát, amelyek a legváltozatosabb irányból érkeznek, legyenek azok hagyományos kulturális intézmények, nevesebb művészek vagy lelkes és kellő szervezőképességgel rendelkező kreatív személyiségek.

Ne felejtsük el, hogy ez a zenekar indította el 2012-ben azt a Blue sPot Café nevű helyszínt, ami végül a Panoráma Színpaddá nőtte ki magát.

A mostani VölgyImprónak két évadon keresztül volt meg az az újdonságereje, ami kellően motiválni tudott minden résztvevőt. Az idei évi koncertfellépésük egyfajta erőgyűjtés ahhoz, hogy kitalálhassuk, jövőre miben és hogyan tudnának újra szerepet vállalni, ami nekik is megfelelően új kihívás és a fesztiválnak is újabb lendületet adhat.

– Már most bejelentettétek, hogy jövőre csatlakoztok a The Big Green nevű uniós környezetvédelmi-művészeti programhoz. Lesz ennek valami előjele az idei fesztiválon is?

– Igen, a Művészetek Zöldje udvaron 20 civil szervezet munkáját lehet megismerni és ott is már több művészeti ágazattal találkozni, belemerülni az ökoművészetbe és abba, hogyan csatlakozik össze művészet és környezetvédelem. Ilyenek például a Rock The Planet vagy a Bábozd Zöldre Egyesület programjai is, de a Szörnyek és sellők című zenés mesedarab is ezt a kettőt köti össze, ezt majd a Filmio Pajta Mozgóban lehet megtekinteni. Emellett a háttérben már az idei fesztiválon is készülünk, a The Big Green csapata végig jelen lesz, hogy inspirálódjanak.

– Sorolj fel egy-egy programot mindegyik művészeti ágból, amit semmiképp nem érdemes kihagyni!

– Nagyon nehéz egy-egy programot kiemelni, de szívemnek kedves a Duda Éva Társulat darabja, amelyet igazán különleges élmény lesz a csillagok alatt megnézni a Cirque du Tókertben. Ugyanitt ajánlom az Operaház darabjait, míg a Filmio Pajta Mozgóban a Némafilmhez filmzenét döntője ígérkezik izgalmasnak, ahol élőben kísérik majd zenészek a némafilmes vetítést. Nagyon szeretem a Kaláka Versudvar ökomenikus istentiszteletét is minden évben a zárónapon.

Az Analóg Udvarban ajánlom mindenkinek a fotós programokat, a kollódiumos fotókészítés például igazán speciális és maradandó élmény – szó szerint. Nagyon várom a Harcsa Veronika Udvar új helyszínét is, a kislányom pedig a Gyermekvölgyben felsorolt rengeteg program között már most próbálja kitalálni, hogy majd mire vigyem el. Ha valaki nehezen dönt a programok között, akkor érdemes kipróbálni a saját programtervezőnket, amely segít eligazodni a több, mint 2200 program között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk