Müller Péter Sziámi: Soha nem voltam semelyik politikai oldal papagája
A közelmúltban új albummal jelentkezett a Sziámi AndFriends. Ebből az alkalomból kérdeztük Müller Péter Sziámit.
– Régen, ha kijött egy album, hatalmas esemény volt. Ha megjelent a bakelit, vagy később a CD, az egy szertartás volt: elmentünk megvásárolni a boltba, vagy a koncerten, dedikáltattuk. Manapság a legtöbb esetben az album azt jelenti, hogy feltöltenek egy csomó dalt az internetre. Mennyire változott az, ahogy te mint alkotó gondolsz egy albumra?
– Az egészen biztos, hogy mostanában dalonként születnek meg a programok. Amikor összegyűlik valamennyi – nem is biztos, hogy csak annyi, amennyi egy albumhoz kell, de úgy érezzük, hogy közte van egy album – akkor kiadjuk.
Szerencsére a mi közönségünk valamiért még hajlamos megvenni fizikailag is.
– Régen az igazán jó albumoknak volt egy íve, nem volt teljesen véletlen, hogy milyen sorrendben követték egymást a dalok. Most viszont lehet, hogy nem is abban a sorrendben játsszuk le őket, ahogy te megálmodtad. Mennyire figyelsz még arra, hogy a dalok kiadjanak valami kerek egészet?
– Én hiszek a szólás és a hallgatás szabadságában. Mindenki úgy hallgatja, ahogy akarja. De az előbb is erre próbáltam utalni: hogy ha felgyülemlenek a dalok, megnézzük Kirschner Péterrel, vannak-e köztük olyanok, amik összetartoznak, vagy olyan kontrasztok, amiknek egymás mellé kell kerülniük. A Gyere te bárki szerintem egy értelmezhető, kerek egész.
– Az album címadó dalán furcsa kettősséget érzek. A zene balkáni hangulatot ébresztő, vidám, de a szöveg meglehetősen keserű, kicsit mintha búcsúzás lenne. Vagy ezt csak én magyarázom bele?
– Ezt te. (nevet) Nekem ez nem búcsúzós hangulat, hanem arról szól, hogy megnyílik a világlélek. Amikor például az ember berúg, megmámorosodik valamitől, akkor azt mondja, hogy
Ez a központi motívuma. Nem az élettől való búcsúzás van benne. Egy kicsit az igen, hogy néha el kell búcsúzni emberektől, mert egy szerelem vagy egy barátság ellehetetlenül. Az benne van.
– A dal talán legkeserűbb sora így hangzik: „Üssetek még, régi barátok.”
– Erről beszélek. Az ember tudattalanul ír verset, és én előbb vagyok költő, mint rockénekes. Ihletett állapotba kerülsz, és írás közben nem mérlegelsz. Aztán a végén meg kell nézni, hogy helyükön vannak-e a szavak.
De ezt én is néztem, és azt hiszem, ebben a sorban visszaköszönt egy csalódottság, hogy meddig tud elmenni a kommentelők népe. Volt ilyen élményem mostanában, hogy sok-sok embert az mozgósított gyalázkodásra meg számonkérésre, hogy én miért állok szóba a másik oldalról emberekkel. Soha nem tartoztam semmilyen oldalhoz, nem voltam semmilyen politikai oldal papagája, mindig azt mondtam, amit éreztem. Ez pedig megrökönyödést okoz hol az egyik, hol a másik oldalon. Ezzel nem törődök, soha nem írok politikus dolgokat. Ha jön egy ihletett pillanat, akkor megszületik magától, de nem írok soha programverseket.
Azt is sokszor elmondtam, hogy aki megszólít, azzal szóba kell állni.
Ez nem olyan rossz alapelv, más kérdés, hogy milyen következtetéseket vonsz le, mire jó ez, hogy megismered a másképp gondolkozó véleményét.
De születtek olyan szélsőséges megnyilvánulások, amikre már nem tudtam semlegesen reagálni, eltávolítottam azokat az embereket, akik rendíthetetlenül gonoszak és ostobák lettek – arra az adott pillanatra, mert mint tudjuk az emberek alapvetően jók.
– Azért izgalmas, amit mondasz, mert azt gondolom, hogy azon egyre kevesebb dalszerzők egyike vagy, akinek a szövegei nagyon is politikusak, csak nem pártpolitikai értelemben.
– Amikor a nyolcvanas években írtam a dalokat a Kontrollcsoporttal, az URH-val vagy a Sziámival, akkor az én fejemben soha nem motoszkált, hogy amit írok, az valami közéleti üzenet. A politika rohadtul nem érdekelt. Pontosan ismertem a természetét és azt gondoltam, hogy ez nem az én terepem. Ha az ember költő, akkor nem tartozhat semelyik politikai táborhoz. Én a költészetben vagyok tag.
Utólag azt vettem észre, hogy mindenki dicsér azért, mert bátorságot tanúsítottam. De erre az volt a válaszom, hogy köszönöm szépen, jól esik, meg az ember persze próbál vagány lenni és maradni. Viszont nagyon fontos, hogy az én megélésem szerint ezek nem közéleti, hanem közérzeti sorok.
Belőlem mindig az jön vissza, amiről az emberekkel beszélek, amiről olvasok.
Ez az a híg szar, amiről ha ember azt gondolja magáról, hogy költő – márpedig én hároméves korom óta azt gondolom magamról, és csak a harmincas éveimben csöppentem bele a rock and rollba –, akkor nem engedheti meg magának.
– Ennek ellenére valahogy a szövegeid és a dalaid nagyon alkalmasak arra, hogy az ember azokon keresztül megélje bizonyos lázadásait, legyen az lázadás a szüleink ellen, vagy akár a rendszer ellen. Te ezek szerint valójában nem lázadsz?
– Látszólag nagyon egyszerű, de mégis nagyon bonyolult. Én egy abszolút szabadúszó, szabadon gondolkodó ember vagyok. Ez a lényege. De ez nem valami tökösség, hanem ilyen a természetem. El sem tudom képzelni, hogy ebben korlátozzanak.
Mostanában különösen bizarr dolog a szólásszabadságról, vagy annak hiányáról beszélni, mert 1994-ben megnyílt valami (az internet), ami aztán azóta rákosan elburjánzott, amit szólásszabadságnak, vagy szólásszabadosságnak hívhatunk. Ez az, amiről az előbb is beszéltem.
Nem kérdés már, hogy amit az ember gondol, vagy ami az indulata, azt egyszerűen odaöntheti a freudi lélekhálóba, ami ma világhálónak hívnak, de ez mindig is létezett. Mindig is egy volt a világlélek.
Ha kimondod azt, amit érzel vagy amit gondolsz, akkor feltehetőleg helyből – legalábbis bizonyos részletekben, vonatkozásokban – szembe kerülsz a hatalommal, a fennálló renddel, attól függetlenül, hogy az micsoda. És ez a részemről semmiképp sem azért van, mert valamilyen eszme uszályába kerültem, vagy személyében utálok egy vezető személyiséget. Más kérdés, hogy valaki szimpatikus, valaki pedig nem. Ha ez lázadás, akkor lázadó vagyok.
– Nekem az albumról a kedvencem a Mi vagyunk a magyarok, amin Másik János és Petrik Ádám is közreműködik zenészként. Látszólag egy borzasztóan egyszerű ötlet, amire azt mondja az ember, „nekem ez miért nem jutott eszembe”, közben pedig nem is lehetne ennél jobban megragadni azt az abszurditást, ami ma Magyarországon zajlik. És számomra sokkal szimpatikusabb, kifejezőbb és sokrétűbb, mint a direkt megközelítések, mondjuk egy Majkáé.
– Nagyon jó kis alapszabály, amit kimondtál: ez a műfaj nem tűri a direktet, napi politizáslást. A lázadást természetesen igen, a vélemény kimondást annál inkább. Nekem a kedvenc szerzőim Cohen és Dylan, vagy Lennon, akiknek mindig volt társadalmi, közérzeti mondanivalójuk.
Ez persze nagyon könnyen át tud alakulni közéletivé, de az már nem az én üzenetem, hanem a felhasználói oldal. Bármire fel lehet használni egy dalt.
Ami a konkrét dalt illeti, annak a kiinduló pontja egy babitsi gondolat. Valahogy úgy hangzik – nem szó szerint –, hogy igenis érdemes kutatni azt, hogy mi a magyar. Minél többet tudjunk meg az eredetünkről, a kalandjainkról. De azt megkérdezni, hogy „te magyar vagy-e?”, vagy erőszakkal definiálni, hogy ki számíthat magyarnak, az nettó gonoszság és ostobaság, és tudjuk, meddig vezethet.
Én nyelvésznek készültem, és nagyon foglalkoztatott a nevek eredete. A magyar családneveknek van egy nagyon combos csoportja, ami más nemzeteknek a nevei. Magyar emberek, akiknek a magyarsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen magyarul beszélnek, sokan közülük ismertek, letettek az asztalra valami elismerésre vagy felháborodásra méltót. Őket úgy hívják, hogy olasz, német, török, orosz, lengyel, cigány, vagy úgy, hogy görög. Tehát a magyar történelemnek azt a nagy vonulatát képviselik, amikor különböző nemzetiségű emberek hozzánk csapódtak, magyarrá lettek, és ők is magyarok. Mindannyian magyarok vagyunk, ezen a szinten ez nem kérdés.
– Mik az idei tervek, mikor lesz koncert?
– Nem akarom elkiabálni, de nagyon sűrű és szép évnek ígérkezik 2025. Most szombaton, március 1-jén lesz az első pesti koncertünk a Gödör Klubban. Ide nem hívtunk vendéget. Az új lemezről is játszunk néhány számot, de zömében azokat a kedvenceket adjuk elő, amiket muszáj lejátszani, ha nem akarjuk, hogy megverjenek.
Hagyomány nálunk, hogy mindig mindenhová viszünk magunkkal előzenekarnak egy tehetséges fiatal bandát. Ezúttal a Szelid zenekar tart velünk.
Fontos, hogy február 27-én, azaz csütörtökön 13 órától a Petőfi Rádióban lesz a Hajrá Magyarokban egy lemezbemutató beszélgetés és élő zenélés Mák Katával.
– Távlati tervek?
– Áprilisban lesz egy nagy koncert, ahol a Pink Floyd Projecttel játszunk az Erkelben. Jön a tavaszi klubturné, utána fesztiválszezon, sokfelé fogunk játszani. Az utolsó a Sziget Fesztivál lesz, ahol immár 30 éve mi adjuk a záró koncertet.
De én igazából máig szabadidőzenész vagyok. Főállásban egyébként színházat írok, fordítok, rendezek. Darabokat, darabokba dalokat. Most volt a bemutatója a Tolcsvay Lászlóval közös, Koldus és királyfiból készült musicalnek. Nagy Viktor rendezte, akivel régóta alkotói hármast alkotunk.
Pillanatokon belül, március 28-án lesz bemutatója A mágus című darabunknak. Sebestyén Áron írta, Szabó Máté rendezi, én a dalszövegeket követtem el.
Fordítok egy darabot, ami téli bemutató lesz a Magyar Színházban. Borzasztó nehéz és jó meló, de ezt még nem árulhatom el, micsoda. Összesen több mint tíz különböző darabomat játsszák különböző társulatok.
Egyik legközelebbi barátom volt Szakcsi-Lakatos Béla, nagyon sokat koncerteztük duóban itthon és külföldön. Sajnos Béla elment. Felhívott a zseniális fia, Szakcsi-Lakatos Róbert, komponált egy dalt az apja emlékére, és felkért, hogy írjak rá szöveget. Ezt most fejeztem be.
Gubik Petrával is folyamatosan dolgozom. Én írtam az első lemezét Szirtes Edina Mókussal.
Ezen kívül még két projekt van az életemben, amit fontosnak tartok bár nem ennyire populáris. Az egyik, hogy az elmúlt két-három évben több mint 130 magyar faluban jártunk a Romano Drommal zenéltünk, beszélgettünk, dalt írtunk a gyerekekkel. A legszegényebb magyar településekről van szó.
A másik egy építészeti projekt Bihari Ádám barátom vezetésével fiatal szakemberekkel, akik elkötelezettek a környezettudatos építészet mellett. A vályogházak szerelmese vagyok. Laktam is jó pár évig Zalában egy vályogházban. Meggyőződésünk, hogy ha Magyarország nagyon gazdag egyetlen nyersanyagban, ez az agyag.
Pedig korszerű, környezetbarát és egészséges. Lehetne rá építeni.
