'Most már ismerem a színpad összes sarkát' – interjú a Wellhello egykori hangmérnökével, Lugosi Dániellel
Lugosi Dániel neve több helyről is ismerősen csenghet: évekig turnézott a Wellhellóval, főszerepet játszott a Feketerigó című filmben, decemberben pedig teltházas koncertet adott Nirvana tribute bandájával az A38 Hajón. Azonban mindez csak a kezdet. Dani – saját bevallása szerint – ismeri a színpad minden sarkát, de most már rá is szeretne lépni. Zenei karrieréről, munkáiról és jövőbeni terveiről mesélt nekünk.
– Beszéljünk kicsit a kezdetekről. Gyerekkorodtól kezdve az életed szerves része a zene. Emlékszel arra a pillanatra, amikor körvonalazódott, hogy zenész szeretnél lenni?
– Hároméves voltam, mikor bementem apukám szobájába, miközben felvett egy számot. Láttam a nagy kék villámos gitárját, a kazettás magnót és egyéb hangtechnikai eszközöket, és azonnal egyértelmű volt, hogy vonz ez a világ. Amúgy mindig azt a zenét hallgattam, ami otthon szólt, Queent, Gary Moore-t és Beatricét, és ezek rávezettek arra, hogy énekelni is szeretnék. Nyilván nagy befolyással volt rám apukám, Lugosi László zenekara, a Beatrice, emlékszem a ’91-es novemberi Budapest Sportcsarnokos koncertjére… a keverőpultban ültem anyával.
– Előnynek vagy hátránynak érzed inkább zenei karrieredben apukád munkásságát? Volt benned megfelelési kényszer felé?
– Eleinte nagyon szerettem volna megfelelni neki, de pont a kényszeresség miatt nem tudtam szerelemből játszani. Nem élveztem a gyakorlást, túl szigorú voltam magamhoz, felhúzott, ha valami nem ment. Akkor változott ez meg, amikor 15-16 éves koromban elkezdtem a saját számaimat írni, és azokat már szívesebben gyakoroltam. Ha valami nem ment elsőre, kerestem a saját megoldásaimat, apa pedig támogatott. Utána lett egy-két tinédzserkor zenekarom, de újabb kihívást akartam és fejlődni. Az még előnyt jelentett, hogy apának nagyon jó zenei ízlése volt, és nagyon sok jó zenei látásmódot adott át nekem. A fő szempont az volt, hogy ha egy ízlés jó, akkor egyedi is legyen mellé. Eleinte féltem attól, hogy „a Lugosi Laci fia”-ként definiálnak majd ahelyett, hogy Lugosi Dani lennék. De szerencsére úgy érzem, nem így lett.
– Már csak azért sem lett így, mert a zene mellett téged a színészet is vonzott. Gyerekként te alakítottad Ács Ferit a Pál Utcai Fiúkban, majd pár évvel ezelőtt a Feketerigó című filmben is szerepeltél.
– Igen, gyerekkoromtól tagja voltam a Studio K kísérleti színháznak, és játszottam több musicalben is a Madách és a József Attila színházban, szerepeltem klipekben, és gyerekként szinkronszínészkedtem. De egy idő után kényszeresnek éreztem ezt a világot, és a Studio K-n kívül csalódtam a legtöbb színház felfogásában. Ehhez képest a zene mindig inspirált, minden életszakaszomban megtaláltam a hozzám illő stílust, számokat vagy albumot. Igaz, mára ez a tempó lelassult, de még mindig úgy érzem, hogy ez sosem fogy el. Csak rajtunk múlik, mennyire vagyunk nyitottak az újra.
Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!
