PROGRAMOK
A jeles alkalomhoz idén is koncertek, kiállítások és különleges programok kapcsolódnak – cikkünkben ezek közül válogattuk össze a legizgalmasabbakat.
PROGRAMOK
Január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepeljük a kézirat születését, amelyet Erkel Ferenc zenéje tett teljessé 1844-ben.
PROGRAMOK
Tízezer lejes (közel nyolcszázezer forintos) büntetést szabtak ki a két hete felállított Kölcsey-szobor miatt, mert azon csak magyar felirat szerepel, román nem.
PROGRAMOK
Az előző képen Ferenczy István szobra volt látható Kölcsey Ferencről, de a lehető legrosszabb szemszögből, félreérthető módon.
PROGRAMOK
Első olvasatra úgy tűnik, hogy a verskezdemény a költő Dobozi című versének tematikus, motivikus gyökere, Berényi címmel.
PROGRAMOK
Csak limitált példányszámban adják ki ezeket az emlékérméket, amelyek a Himnusz megírásának 200. évfordulója alkalmából készültek.
PROGRAMOK
Volt, hogy átírták, volt, hogy remixelték, le is akarták cserélni – íme, a Himnusz első kétszáz évének érdekességei.
PROGRAMOK
A magyar kultúrát természetesnek vesszük, hiszen ebben élünk. Ez mégis egy olyan nap, amikor egy pillanatra megállhatunk és elgondolkozhatunk, mit is jelent számunkra.
PROGRAMOK
A nyugatra tekintő fejfák eredetéről sokféle elképzelés kering. A ma is dolgozó fafaragó mester 'megörökölte' a szakmát. A különleges síremlékek készítéséről és a temető múltjáról is mesélt.
Népszerű
Ajánljuk