Molnár Emese: "A dalaink mélyebb rétegeket mozgatnak az emberekben, és gondolatokat ébresztenek"
Örökérvényű, de modern mesék elevenednek meg Molnár Emese és zenekarának legújabb, Bennem a világ című lemezén. Az esszenciát az énekesnő korábbi zenei élményei adják, melytől az egész album elképesztően személyessé és intimmé válik.
A JaMese formáció március 8-án, az Opus Jazz Clubban tartja különleges lemezbemutató koncertjét, az énekesnővel többek között erről és az éneklés horderejéről beszélgettünk.
- Mióta fontos számodra a zene?
- Már gyerekkorom óta végigkísér. Az anyai nagypapám zongoratanár volt, a szüleim mindketten tanultak zenélni, a nagybátyám, Szőke Szabolcs gadulka művész és olyan produkciók kötődnek a nevéhez, mint a Tin-Tin Quartet, Ektár vagy a Hólyagcirkusz társulat. Anyukám már korán észrevette, hogy az éneklés könnyedén megy és élvezem is, így zenei általánosba íratott. Zongoráztam és kórusba is jártam, aztán egy tanárnőmnél népdaléneklést tanultam, akivel sok versenyre elmentünk, volt is pár jó eredményem.
A gimi utáni továbbtanulásnál már egyértelmű volt, hogy valamilyen énekléssel kapcsolatos dolgot kell választanom, így a magyar szakos bölcsész képzés mellett elvégeztem az ének tanári szakot is.
- Akkor volt már saját zenekarod?
- A főiskola mellett énekeltem egy jazzkórusban és akkoriban hallottam először a Kőbányai Zenei Stúdióról is, ahol a diploma után továbbképeztem magam. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem zenekarokkal együtt dolgozni és zenésztársakat találtam, folyamatosan motoszkált bennem, hogy hogyan tudnám magam megmutatni a dalokon keresztül. Ennek az eléréséhez elég hosszú út vezetett, ott van például a Why Not nevű zenekarom, ami egy kreatív és egyedi zenei alkotó csapat, de egy idő után azt éreztem, hogy a saját gondolataimat kevésbé tudom angol nyelven kifejezni. Velük a mai napig együtt dolgozunk, és élvezzük az akusztikus zene adta lehetőségeket, de azt gondolom, hogy a magyar nyelvnek nem csak rám van sokkal erősebb hatása, de azokra az emberekre is, akiknek éneklek.
- A JaMesében a dalok főleg a te szövegeidből és dallamaidból indulnak ki, majd a zenekarral közösen ezekből alkotjátok meg a végső dalt. Ez a formáció hogyan forrta ki magát?
- Az együttes 2012-ban alakult, amikor már voltak dalkezdemények, de ezeket végül közösen szedtük rendbe. Mikor elkészültünk, jelentkeztünk a Szimpla Lemming Programra és onnantól kezdve már nem volt visszaút, nem lehetett lazsálni, hamarosan meg is jelent a Csak a Napba című albumunk. A második lemezünk, a Bennem a világ a JaMese zenekar kiteljesedése, ezen minden zenét mi szereztük. Négy dal szövegét versek adják, öt dalnak én írtam a szövegét és van egy érdekes „mashup” is, amit a Nature Boy jazzstandardből és egy moldvai népdalból gyúrtam össze. Úgy érzem, hogy ez a lemez lenyomata mindannak, ami az elmúlt években történt velem és olyan érzelmeket is elmesél, amelyekről eddig talán nem mertem volna énekelni.
JaMese feat. Horváth Kristóf, aka Színész Bob: Szabad benned a levegő
- A címadó dalt Lackfi János költővel közösen szereztétek.
- Körülbelül három évvel ezelőtt egy interjúban hallottam, hogy János hetente tart kreatívírás-órákat, én pedig pont akkoriban éreztem, hogy szeretnék fejlődni szövegírásban. Elmentem egy ilyen alkalomra, és kiderült, hogy több szálról is ismerjük egymást. Mivel ez alapvetően egy prózai alkotókör, rákérdeztem, hogy nem tartana-e lírai továbbképzéseket is, amire nemet mondott, de helyette felajánlotta, hogy szívesen leülne velem, hogy alkossunk közösen valamit. Ez nyilván egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett és nem is akartam kihagyni. Egy énekdallam már régóta kavargott bennem és végül a lemez intrója is erre épült.
János egy nagyon inspiratív költő, akinek a kisujjában van a szavakkal való játék, ismeri a magyar nyelv dallamait és rejtett lehetőségeit, ráadásul nagyon jól rezonál a női energiára.
Talán azért is érezheti mindenki úgy, hogy ez az én szövegem, mert tényleg engem tükröz.
- A lemez egyik legerősebb és legintimebb szerzeménye a Két kezem című dal. Ennek mi a története?
- Ez a duett a bizalomról szól és arról, hogy mit érzek a párkapcsolatomban, annak minden nehézségével együtt. A mondanivalója valami olyasmi, hogy milyen nehéz a másikban megbízni még akkor is, ha hosszú ideje együtt vagytok, de ha jól csináljátok, akkor létrejön egy olyan szimbiózis, ami sok mindent összetart. Erős vízióim vannak a kézzel, mint szimbólummal, hiszen a kezemmel érintem meg a másikat, azzal készítem neki az ételt, azzal támogatom, ha szüksége van rám, átölelem, megfogom az ő kezét, vagyis többek között ezzel fejezem ki, hogy szeretem. Ezt a dalt
iszonyú nehéz volt megírni és vállalni, hogy sok ember előtt is kimondom és kiéneklem azokat a szavakat, melyek sokszor csak kettőnk közt hangoznak el.
- Volt olyan dal, ami valamiért mégis nehezen fogant meg?
- A Tisztítótűznek volt egy nagyon erős dallama, de egyszerűen nem jött hozzá a szöveg. Gyúrtuk jobbról-balról, de mégsem sikerült. A folyamatot aztán Palya Bea rendhagyó énekes coachingja segítette. Még két éve kerestem fel, mert már akkor úgy éreztem, hogy ő tud nekem utat mutatni. Így is lett, sok mindenben segített, a Tisztítótűz dallamára pedig olyan gondolatokat és érzelmeket hozott felszínre belőlem, hogy az énekóránk után két napra megszületett a szöveg.
- Hogy érzed, a mai magyar zenei szcénában mennyire van igény az általatok játszott zenére?
- A mi dalaink szövegcentrikusak, a számokban pedig sok zenei stílus fuzionál, így eleve szűkösebbek a lehetőségeink, de ez engem sosem zavart. Tudom, hogy
az ilyen típusú dalok nem úgy működnek, mint a rádiós slágerek, mélyebb rétegeket mozgatnak az emberekben és gondolatokat ébresztenek.
Hiszek benne, hogy megélnének a rádiós közegben is, elég csak Sting Englishman in New York-ja gondolni, mely teljesen ellentmond a slágergyártás szabályainak, de mégis működik.
Alapvetően azt gondolom, hogy mi a fellépések által érhetjük el a közönségünket. A koncert akkor kerek egész, ha az előadó felhasználja a közönség energiáját. Én erre egy körforgásként tekintek: kiéneklem magamból a dalokat, a közönség pedig reagál rá és ebből formálódunk tovább aznap este. Remélem, hogy a zenénk megemeli az embereket és gondolatokat ébreszt. Jó lenne, hogy az amit kapnak tőlünk továbbgyűrűzne bennük, rávilágítana dolgokra és olyan nézőpontokat kapnának, amire két nappal ezelőtt nem is gondoltak volna. Ha ez megvan – még akkor is, ha csak két emberrel történik meg - már sikeresek vagyunk. Idáig csak pozitív fogadtatásunk volt, ami számomra azt jelzi, hogy van létjogosultságunk.
- Ezt viszed tovább az élményének workshopokon is?
- Igen, a JaMese Élményének Workshopok is ehhez kapcsolódnak, csak ott nincsenek klasszikus előadói és befogadói szerepek, helyettük a közösségi éneklésen van a hangsúly valamint azon, hogy az éneklés élményszinten jelen legyen. Régóta formálódik bennem ez a dolog.
Egyéni énekórákat hét éve tartok, ahol rengeteget tanultam magamról, az emberi hangról és úgy érzem sokat tudtam segíteni a hozzám járóknak.
A csoportos munka azonban más. Megvan a maga felszabadító ereje annak, amikor egyszerre több hang szólal meg, ez belül nagyon nagy érzelmeket tud felszabadítani.
Ezt a régóta dédelgetett álmomat a kapolcsi Harcsa Veronika Udvarban tartott nyári halandzsa-workshopom erősítette meg. Azt éreztem, hogy az embereknek erre tényleg van igénye és működik az a tematika, amit elképzeltem. Eddig két alkalmon vagyunk túl az ötből, és bátran mondhatom, hogy minden képzeletemet felülmúlta az az élmény, amit egymásnak adtunk a résztvevőkkel. Fantasztikus dolgok születnek meg abban a három órában és nagyon erős érzelmek szabadulnak fel.
VIDEÓ: JaMese - Csak a napba
- Nyakunkon A Bennem a világ lemezbemutató koncertje, mire számíthatunk majd?
- Nagyon bízom benne, hogy aki eljön, feltöltődik, és új gondolatokkal tér majd haza a koncertünkről. A Bennem a világ album dalai sodró lendületűek és tényleg mély érzelmekkel teliek, szeretném mindezt élőben átadni a közönségnek. Magyarországon az Opus Jazz Club akusztikai tere az egyik legjobb, ezért nekünk is élmény ott játszani és bízom benne, hogy a közönségnek is az lesz!
Címlapfotó: Emmer László
