Mise éjfélkor – egy kegyetlen gyomros a klasszikus horror zsánernek
Nem árulhatok el sokat a történetről, hiszen a Netflix sem tette. A trailer alapján nem lehet eldönteni, hogy miről is fog pontosan szólni a minisorozat, így sem szeretném lelőni a csavarokat – szinte spoilermentes leszek. Míg Mike Flanagan egyik előző munkája, A Hill-ház szelleme, átírta a kísértetfilmek kliséit, addig
Természetesen, aki kedveli a zsánert, az első perctől kezdve tudni fogja, hogy hova halad a történet, viszont dicsérendő, hogy nem engedtek a marketing gépezetnek és homályban tartották kicsit a nézőket. Rendező és író szerepet is magára vállaló Flanagan, játszi könnyedséggel fogja ezt a nyomasztó atmoszférát és tölti meg kő kemény drámával, vallási fennhanggal, valamint elképesztő érzelmi töltettel.
Egy 127 fős halászfaluban játszódik a sorozat, egy szigeten, ahol mindenki ismeri a másik legsötétebb titkait. Ebbe, az elzárt világba érkezik a Zach Gilford alakította Riley, aki hazakényszerül egy szerencsétlen baleset miatt.
Nincs igazi főszereplő, fontosabb karakterek egymással való interakciója, közös drámája viszi előre a történetet, ami egy horror esetében azt jelenti, senkit se kedveljünk meg. Kate Siegel alakítja a másik fontos szereplőt, a szerethető terhes tanárt, Erin Greene-t. Akiket mindenképpen ki kell még emelni, az Hamish Linklater és Samantha Sloyan. Előbbi a sziget új papját, utóbbi pedig a vallási fanatikust, Bev Keane-t játssza. Mindketten megkapták a megfelelő alapanyagot, hogy valami maradandót alkossanak, és véleményem szerint zseniálisak a szerepükben.
A félelem faktor nem magas, inkább egy állandó nyomasztó érzést kelt az erős atmoszférájával. Egy-két jelenetben azért sikerült „Flanagan”-es jumpscare-ekkel megugrasztani a gyanútlan nézőt. Aki ismeri a rendezőnk előző munkáit, az tudja miről beszélek: lassú, hosszú kompozíciók és egyszer csak
Én az Oculus óta követem a rendező munkásságát és azt kell, hogy mondjam folyamatosan fejlődik és próbál valami újat mutatni, miközben a nézőt nem csak ijesztegeti, hanem filmjeinek komoly üzenete is van.
Sajnos itt fog sok nézőt veszíteni a sorozat.
Tömérdek mennyiségű párbeszéd van benne, amelynek nagy része Bibliai eredetű, így nem csak vér és rettegés vár ránk, így sokan lassúnak fogják találni.
bibliai hasonlatok, vallási alapon történő megbélyegzés, bigott vallásosság. Amit ki kell emelnem még, hogy nagyon 18+-os a sorozat. Nem kímélnek senkit benne, legyen az mozgássérült, gyermek vagy kisállat.
Átgondolt és érthető koncepció van az egész sorozat mögött – a bűn és bűnhődés kérdésköre, erős vallási vonalon tálalva. A megbocsátás és megváltás kérdésköre.
ízlésesen tálalva, úgy gondolom még Stephen King is megnyalná mind a tíz ujját. A filmben nincs igazán gonosz szereplő, mindenki a saját logikus érdekei szerint cselekszik, még a szörny motivációja is tiszta és világos: gyarapodni és szaporodni.
A szereplőkön túl, meg kell említeni a helyszínt is.
A szigeten lévő település is folyamatosan degradál, a szereplők mentális állapotával párhuzamosan. Nagyon eltalált helyszín a kis halászfalu.
A maszkok ügyesek, néhányszor azonban, egy-egy szereplő esetében kilóg a lóláb – főleg az „öregebb” maszkok esetében. Ezek az első pár részben eléggé elütnek. Ezen kívül minden szinte tökéletes: a vér, a helyszín és a szörny egyszerű design-ja, mind-mind kiválóak.
ami nagyon ritka, nagyon dicsérendő és elképesztően hatásos, pedig sokkal költségesebb megoldás, mint a CGI.
A rendezőnek sikerül egy újabb maradandó horrort alkotnia, ebben a túlszaturált, kissé unalmassá váló zsánerben.
Voltak lassúbb jelenetek, túl sok párbeszéddel és kegyetlen jelenetek, de valahogy a mondanivalója megérintett, megragadott és felemésztett a végére. Úgy gondolom ez, az utóbbi idők egyik legerősebb horror-dráma sorozata.
