prcikk: Mindent belead Kapolcson a Momentán | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Mindent belead Kapolcson a Momentán

A Művészetek Völgye egyik legizgalmasabb helyszíne a Momentán Társulat udvara. Ha nem vagytok ott, akár online is követhetitek.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. július 31.



Már akkor tudtuk, hogy rengeteg időt töltünk majd a kapolcsi Momentán Udvarban, amikor pár hónapja interjút készítettünk a társulat két tagjával, és elmondták, mi mindennel készülnek. Nem csalódtunk: ha ebből az egy helyszínből állna a fesztivál, legszívesebben az összes programot megnéztük volna.

Persze nem ez a helyzet: ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, óriási a bőség zavara. Azért így is jó néhány előadásra eljutottunk, és az utolsó három napban is biztosan többször visszatérünk még.

DSC01166

DSC01182

Egyébként úgy tűnik, hogy a Momentán egyből bekerült a Völgy szervezőségének keménymagjába: az ő udvarukban tartották a hivatalos megnyitót múlt pénteken, sőt még a beharangozó sajtótájékoztatóra is a színházukban került sor Budapesten. Nem csoda, hiszen tényleg hatalmas lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálják mindannyian.

A mi kedvencünk talán a Főhős című produkció, amelynek múlt vasárnap itt volt az ősbemutatója, de a tervek szerint ősztől a rendes repertoárba is bekerül. Lényege, hogy meghívnak egy ismert személyt, beszélgetnek vele, majd az életéből vett különféle szituációkra improvizálnak.

DSC01611

DSC01620

Harcsa Veronika például elmesélte, hogy tizenéves korában elég befolyásolható volt barátnői által, sokszor ők vitték vele a rosszba. A társulat pedig erre modellezte, hogy nézhetett ki az a jelenet, amikor az addig szende kislányt ráveszik a cigizésre, piálásra és hasonlókra. Mindezt rímekbe szedve, dalban.

De azt is eljátszották, ahogy bejelenti a szüleinek: nem fog lediplomázni a műszaki egyetemen, ahová sokáig járt, inkább minden erejével az éneklésre koncentrál. Sőt, a közönség javaslata alapján arra is több variációt mutattak, hogyan reagálna, ha lekésne egy repülőgépet. Utóbbiról kiderült, hogy valóban Veronika legnagyobb félelmei közé tartozik, tehát tökéletesen működött az összhang a nézők és a színpadon lévők között.

DSC01860

A Főhősnek vendége volt még Palya Bea, Lackfi János és Mautner Zsófia is, szombat délután pedig a pszichológus F. Várkonyi Zsuzsa érkezik. Kíváncsian várjuk, ősszel milyen vendégekkel folytatják.

Nemcsak ők hívtak meg másokat, az is előfordult, hogy a társulat néhány tagja ment vendégségbe. Kedden MAOmentán néven volt egy különleges kooperáció a Modern Art Orchestra színpadán, a szintén rögtönzésre épülő együttes részvételével.

Itt is nagyon sok vicces pillanat volt, a legjobban talán az tetszett, amikor a MAO egyik zenésze kiállt szaxofonjával, és amit játszott, arra a színészeknek úgy kellett reagálniuk, mintha beszélt volna.

DSC01568

DSC01571

Persze nem maradhatott ki a programból az alap Momentán-élményt nyújtó RögvEst sem, ami már az előző években, a Palya-udvar idején is állandó műsorszám volt. Most pedig négy alkalommal is játsszák, az utolsó kettő még hátravan: holnap délelőtt 10-től egy családi verzió, este 9-től pedig a klasszikus.

Erről az előadásról felesleges bármit is írni: a társulat 2003-as megalakulása óta közel 900 alkalommal játszották, mégis máig stabilan telt házzal megy, hiszen minden egyes alkalom teljesen más és más. Legalább egyszer mindenkinek látnia kell, azután pedig esélyes, hogy többször is, hiszen akkora élmény.

DSC01266

DSC01264

A repertoár többi előadását is mind bemutatták Kapolcson: volt a párkapcsolati szituációkat boncolgató Ketten, a különállónak induló, improvizált jeleneteket összekapcsoló Mozaik, illetve a Momentán Junior csapat által játszott Spuri is, ma este pedig a férfi-női agy különbözőségeit taglaló Fröccs lesz terítéken.

A társulat előadásain kívüli programokra sem lehet panasz: koncertezett például Sub Bass Monster, a Melodisztik és a Jónás Vera duó, holnap lesz Rájátszás, és más improvizációs társulatok is lehetőséget kaptak.

DSC01566

A Völgy és az udvar vasárnap estig még nyitva áll, így ha eddig kihagytátok, akár a hétvégén is pótolhatjátok, tényleg megéri. Ha nem tudtok jönni, az előadások nagy részét online streamen is követhetitek, a Momentán nemrég indult blogján. A programról további infókat és érdekességeket pedig Fb-oldalukon találtok.

Ha tetszik, amit a Momentán csinál, oszd meg ezt a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk