KULT
A Rovatból

Mindenkit szétlőtt, hogy megmentse a tinédzser prosti Jodie Fostert, durván megverte Leonardo DiCapriót  - Robert De Niro 80 éves lett

Az Oscar-díjas színész augusztus 17-én szülinapos. Érdemes újranézni a kedvenc háborúellenes filmünket, ami a Jokert is inspirálta, Scorsese egyik legagresszívebb mozija, és időtlen remekmű.

Link másolása

Kezdjük azzal a kikerülhetetlen ténnyel, hogy noha sokunk nagypapája sajnos nem érte meg a 80-at, de Hollywood legnagyobb dühöngő bikája, a sokarcú zseni nemrég lett hetedszerre apa, ilyen fiatalos. Ha az örök, köztünk lévő nagy színészeket emlegetjük, ő jut talán először eszünkbe Jack Nicholson és Al Pacino mellett. Kiérdemelte, hogy így gondoljunk rá, ezúttal pedig egy sokszínű összeállítással tekintünk vissza a karrierjére. Először is lássunk egy ütős jelenetet az Ez a fiúk sorsa című filmből, melyben Leonardo DiCaprio kegyetlen mostohaapját játszotta:

Nem szeretem az összehasonlítást, de gondolatkísérletnek jó lenne összegyűjteni, vajon melyik színész játszott annyi klasszikussá vált remekműben és annyi zseniális rendezővel, mint De Niro. Mindezt a lehető legtermészetesebben, alázattal és minden görcsös Oscar-hajszolás nélkül csinálta, csak pár cím: Aljas utcák, A keresztapa II, Taxisofőr, New York, New York, A szarvasvadász (még mindig csak 1978-nál tartunk!), Dühöngő bika, Volt egyszer egy Amerika, Brazil, Nagymenők, Ébredések, A rettegés foka, Bronxi mese, Casino, Szemtől szemben, Jackie Brown, Napos oldal. 

Neki azt is megbocsátjuk, hogy olykor jó, olykor kevésbé jó vígjátékokban szerepel az utóbbi egy-két évtizedben, mert egyrészt mindig vicces - itt írtunk a humoráról -, másrészt megérdemli, hadd érezze jól magát, ha már sokszor megjárta a poklokat egy-egy szereppel.

Van egy film - több ilyen is, de ez különösen - a színész karrierjében, amely minden fő alkotója oldaláról tiszta művészi szándékból készült. Sőt, a stúdió még ellene is ment a Taxisofőrnek, ami végül De Niro és Scorsese máig egyik legikonikusabb közös munkája lett. Üzleti szempontból tényleg nem feltétlenül tűnt nagy kasszasiker-várományosnak: egy Vietnámból hazatért veterán éjjelenként taxizik benne, a háború utáni meghasadt lelkiállapota meghasonlásba torkollik, teljesen magára marad, majd mindenki és önmaga ellen fordul a haragja.

Az egyik leghatásosabb poszt-vietmáni, sőt, háborús traumát feldolgozó film a Taxisofőr, amiben nem szerepel maga a háború. Elég azt látni, mit művel egy emberrel.

De Niro, mint ahogy a fenti interjúban is elmondja, komolyan veszi, ha valaki bőrébe belebújik. Ebben az 1981-es beszélgetésben elárulta, hogy fizikai oldalról közelíti meg a szerepet. Ha például egy egyszerű járásmódra rátalál a karakter számára, máris segít átbillennie a figurába, de a Taxisofőrre felkészülve például taxizott. Itt érzett rá a karakter egyik fontos aspektusára, és összesen kétszer ismerték csak fel, az egyik alkalommal ráadásul egy színész: arra, hogy a taxis olyan, mint egy pincér, láthatatlan mások számára, nem létezik. 

Ez azért is érdekes, mert addigra De Niro már Oscar-díjas színész volt A keresztapa II után. A magányos sofőr szerepében hátborzongató alakítást nyújtott Scorsese kultfilmjében. Ebben a jelenetben már elindul a karakter mentális változása, mely során a Vietnamot megjárt, valódi emberi kapcsolat nélkül felőrlődő, érzékeny, szeretetre vágyó fiatal férfi egyre dühösebb lesz maga körül a világra:

Jodie Foster játszotta a tini-prostituáltat De Niro oldalán a Taxisofőrben. Az akkori néző még nem tudhatta, de sejthette, hogy nem véletlenül landolt ilyen korán ilyen jó kezekben, Scorsese és a színészzseni mellett Foster, aki remek mentorra talált De Niróban. A film katartikus lezárása valójában törvényszerű: a De Niro által játszott Travis fegyverrel hatol be a tinilányt bújtató stricihez, ahol mindenkit szétlő, hogy Foster karakterét kimentse a "pokolból". A saját poklát már megjárta, itt már mindegy is neki, vele mi lesz.

De Niro munkamoráljára jellemző, miként készült fel a szerepre: 15 órákat taxizott, hogy automatizmus legyen a lehasznált, kiüresedett állapot az alakításában. Travis figurájának lelki leépüléséhez a mentális betegségek tanulmányozásába is elmélyedt. Ellátogatott egy amerikai katonai bázisra is, ahol diktafonra vette a középnyugati katonák beszélgetéseit, hogy hiteles legyen az akcentusa.

A Taxisofőr egyébként egy ideig a levegőben lógott, kész szerencse, hogy elkészült. A stúdió ugyanis veszélyesnek tartotta a projektet, aggódtak a fogadtatása miatt. Aki látta a filmet, tudja, hogy

Scorsese egyik legkeményebb mozija, egyszerre nyomasztó, feszült, szomorú és erőszakos film. Ráadásul De Niro épp akkor kapta meg a keresztapás Oscarját, amikor forgatni kezdtek volna,

és az alkotók aggódtak miatta, hogy oscaros színészként már nem fogja annyiért vállalni a szerepet, amennyiben eredetileg megegyeztek. A gázsi 35 ezer dollár volt. De Niro viszont nagyon akarta a filmet, és kielőzte a stúdiót, nehogy azért állítsák le a gyártást, mert ő talán többe kerülne. Közölte, hogy nem kér többet, azért, hogy a film biztosan elkészülhessen.

A Taxisofőrrel kapcsolatban érdekesség, hogy Paul Schader forgatókönyvíró először csak a magányról akart írni, amikor nekikezdett a Taxisofőrnek, aztán valahogy azon vette észre magát, hogy már a magány patológiájáról ír. Az elmélete szerint egyes fiatal férfiak (akárcsak ő maga is) tudat alatt ellöknek mindenkit maguktól azért, hogy fenntartsák az elszigetelődést, képtelenek őszintén kapcsolódni. Ez Travis tragédiája is: a szenvedése gyökere a magánya, de képtelen kitörni belőle, sőt, csak még jobban belezárja magát. Ennek a komplex lelkiállapotnak a színészi megfogalmazására egyetlen színész volt képes ekkor, Robert De Niro. Isten éltesse!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk