Miért követ el egy tizenéves fiú gyilkosságot?
A Bebukottak című dokumentumfilm a '80-as évek egyik legkultikusabb alkotása volt. Monory Mész András a tököli börtönben raboskodó fiatal elítéltek elképesztő életkörülményeit mutatta be – az érzékeny téma miatt a filmet hamar be is tiltották, csak a rendszerváltás után vált széles körben ismertté.
Azóta eltelt 30 év, az egykori kamaszokból felnőtt férfiak lettek. Egy fiatal rendező, Gerő Marcell pedig arra vállalkozott, hogy felkutatja őket, és új filmben mutatja be, mi történt velük azóta. Valamint azt – és ez még érdekesebb –, fel tudták-e dolgozni magukban szörnyű tettüket, és esélyt kaptak-e arra, hogy normális, hétköznapi életet éljenek.
Bebukottak (teljes film):
Káin gyermekei (előzetes):
Valószínűleg nem lövöm le a csattanót, ha elárulom: a válasz mindkét esetben negatív. Mindazonáltal mégse volt olyan érzésem, hogy végig egyfajta "na, én megmondtam" felkiáltás lebegne a levegőben rendezői részről. Maga Gerő Marcell is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy legjobban annak örült volna, ha egy igazi sikersztorit is talál az egykori gyilkosok utóéletét kutatva. Ez azonban hiú ábránd volt: mindannyian a társadalom legaljára csúsztak, hajléktalanként és/vagy munkanélküliként tengetik napjaikat.
A rendezővel készült interjúkat (például EZT, EZT vagy EZT) egyébként érdemes olvasgatni, ugyanis rendkívül izgalmas részletek derülnek ki belőle már arról is, milyen fordulatos nyomozás után sikerült a szereplők nyomára bukkanniuk.
A Bebukottak hat fiatalja közül hármat találtak meg: Pali tizenöt évesen lelőtte saját apját, Zsolt egyik barátját szúrta szíven, Gabesz pedig intézeti nevelőtanárát ölte meg.
Nem is tudom eldönteni, melyik a hihetetlenebb: az, hogy ezek az ártatlan arcú, 14-15 éves fiúk tényleg képesek voltak gyilkolni, vagy az, hogy negyvenes-ötvenes éveikre mennyire meggyötört, lecsúszott emberi roncsok váltak belőlük.
Gabesz
Pali és gyerekei
A film vágása egyébként még inkább ráerősít erre: bár adja magát, mégis rendkívül hatásos, amikor egy másodperc alatt három évtizedet ugorva úsztatják át egymásba a szereplők arcát. Tényleg mestermunka.
De mint írtam, mégsem maga a történetmesélés adja a Káin gyermekei valódi lényegét. Gerő Marcell azokat a kérdéseket is felteszi, amelyek valószínűleg mindenkiben felmerülnek a téma kapcsán, Dosztojevszkij óta legalábbis mindenképp. Lehet-e szabadulni egy gyilkosság béklyójából? Elég-e arra 30 év, hogy az elkövetők megbocsássanak maguknak, és szabad emberként éljenek tovább?
Az emberi lélek legmélyebb mélységei tárulnak fel a szemünk előtt. A vallomásokon nagyon jól látszik, hogy gyakorlatilag kiszakadnak három évtizednyi kényszerű hallgatás után. A film talán legszívbemarkolóbb jelenetében a hajléktalanná vált Gabesz egy elhagyott, piszkos vasúti kocsiban fakad ki, és kiabálja elcsukló hangon, többször egymás után:
Zsolt
Zsolt anyja
Pedig mindegyiküknek volt oka a tettére: Gabeszt például konkrétan molesztálta a nevelője, Palit egy lopás miatt még gyerekként börtönbe záratták a szülei (édesanyja egyébként nagyon szépen beszél, jól esik hallgatni), Zsolt pedig azért támadt rá a barátjára, mert az kikezdett az anyjával. Mégis a mai napig mardossa őket a lelkiismeret.
Én kicsit tényleg sajnáltam őket. Amennyire az általuk megölt emberek sorsára lehet mondani, hogy ennyi egy élet, úgy kicsit rájuk is illik ugyanez. Bár nem haltak meg, de tulajdonképpen nem sokban különbözik a helyzetük. Pedig voltak terveik: a film a Bebukottakból átvett jelenettel zárul, amiben szabadulásuk utáni jövőjüket tervezgetik. Azt a jövőt, aminek végül teljes ellentéte lett az osztályrészük.
A Káin gyermekeit egy sor külföldi fesztiválszereplés, és elnyert díj után végre a hazai mozikban is vetítik, február 12-től. Nem az erősségem a filmkritika műfaja, pláne az ezzel járó nagy megfejtések, úgyhogy csak annyit mondok: nézzétek meg, érdemes. Tényleg.
Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!
