HÍREK
A Rovatból

Merkely: az esetszámok robbanásszerű növekedésére kell számítani a vírus korábbinál gyorsabb terjedése miatt

A Semmelweis Egyetem rektora szerint az álhírek gyengítik a járvány elleni védekezést, így növelik a súlyos megbetegedések és halálozások számát.


A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát - közölte szombaton az intézmény. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.

A rektor szerint a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet. Mivel pedig védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát.

Merkely ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.

A vírus korábbinál gyorsabb terjedése miatt az esetszámok robbanásszerű növekedésére kell számítani, az oltatlanok pedig még nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint eddig - emelte ki a rektor.

Merkely Béla úgy fogalmazott: "mindenkit buzdítok a harmadik oltás felvételére, mert csak ezzel lehet esélyünk az egészség és a munkaképesség megőrzésére".

A nemzetközi tapasztalatokból az látható, hogy a vakcinák a korábbi variánsokhoz képest az omikron esetében kevésbé nyújtanak védelmet magával a fertőzéssel szemben. Ugyanakkor, ha kialakul az oltottaknál a Covid-19, az jellemzően csak enyhébb lefolyású, szezonális felsőlégúti kórkép formájában jelenik meg, és nem a szervezetet komplexen érintő súlyos betegségként.

A teljes körű, azaz három oltás legfontosabb előnye tehát, hogy minimálisra csökkenti a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulását, a kórházba kerülés és a halálozás rizikóját - tette egyértelművé az egészségügyi szakember.

A rektor jelezte, hogy a Semmelweis Egyetemnek kezdettől fogva prioritás volt az oltások biztosítása, hiszen ez az egyetlen eszköz, amivel középtávon legyőzhető a koronavírus-járvány. Éppen ezért munkatársai mindig készen álltak az oltópontokon a feladatra.

Felidézte: a járvány első két hullámát a vuhani, a harmadikat a brit, a negyediket a delta variáns okozta.

Mint fogalmazott:

"úrrá tudtunk lenni" a negyedik hullámon, ugyanakkor kijelenthető, hogy a rendkívül fertőzőképes omikron variáns megjelenésével és elterjedésével elkezdődött az ötödik hullám.

Ez arányaiban kevésbé okoz súlyos lefolyású betegséget, de kiemelkedő fertőzőképessége miatt az esetszámok jelentős növekedésével kell számolni Magyarországon is. Akár napi több tízezerre felmehet az új megbetegedések száma, ezért összességében a súlyos esetek száma is emelkedni fog. Ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy minél nagyobb legyen a lakosság átoltottsága - fűzte hozzá Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetemen 2020. december 26-án - az országban elsők között - kezdődött meg a vakcináció, és ezt követően is mindig azonnal reagáltak az olthatók körének bővülésére. 2021. január 7-én indult el a szociális intézmények és idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása, amely a fővárosban a Semmelweis Egyetem feladata volt. 2021. február 4-e óta folyik a családorvosok által beutalt oltásra jogosultak vakcinációja is, 2021. március 27-től pedig hazai szinten elsőként az egyetem oltotta a várandósokat és szoptató édesanyákat. 2021. június 14-én az elsők között kezdte meg az intézmény a 12-15 évesek, december 15-től pedig az 5-11 év közöttiek oltását - sorolta.

A múlt év novemberében és decemberében megszervezett oltási akcióheteken megemelt kapacitással várták az embereket az egyetemi oltópontok. Az egészségügyben dolgozó egyetemi munkatársak körében százszázalékos az átoltottság, és a harmadik oltás felvételének aránya is közelíti ezt.

Merkely Béla hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem a kezdetektől fogva a legmesszemenőbbig elkötelezett a vírus elleni harcban minden fronton; a megelőzésben, a tanácsadásban és a betegek kezelésében egyaránt. Az oltási hajlandóság növelésében a rektor kulcsfontosságúnak tartja az érthető, szakmai alapú kommunikációt, amelyet az egyetem kezdetektől követett.

"Az infodémia, a vírussal kapcsolatos álhírek, a zavart keltő információk gyengítik a járvány elleni védekezést, az oltásellenes erőket erősítik és csökkentik az oltási hajlandóságot, ennek következtében pedig növelik a súlyos megbetegedések és halálozások számát. Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a lakosság hiteles forrásokból tájékozódjon"

- jegyezte meg.

Merkely Béla reményének adott hangot, hogy az idei év összességében könnyebb lesz, mint az előző, és arra számít, hogy az omikron variáns elhozza a járvány végső lecsendesedését, de ehhez is arra van szükség, hogy minél többen felvegyék az oltást.

Az egyetem három oltópontján továbbra is várják az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra jelentkezőket.

Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu felületen lehet, időpontfoglalás (a regisztráció után) az EESZT felületen érhető el. Ezenkívül januárban is lesznek országos szintű oltási akciók, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni oltásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 10 pontos programot hirdetett - Orbánt és a Fideszt meg sem említette
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten dől el, hanem a falvakban is. Úgy fogalmazott, a terv nem kívánságlista, hanem munkaterv.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.

  • A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
  • A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
  • A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
  • Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
  • Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
  • Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
  • A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
  • A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
  • 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
  • Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.

A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.

A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”

Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.

„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”

Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”

Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.

„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”

Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
A két kutatóűrhajós Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át a kitüntetést a Sándor-palotában.


Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában, írja az MTI.

A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket

- emelte ki az államfő.

Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink világszenzációi is minden magyar öröme és büszkesége, úgy a mai nap kitüntetettjeinek fantasztikus űrmisszióit is méltán övezi magyarok millióinak nagyrabecsülése - hangsúlyozta az államfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: