KULT
A Rovatból

Melegbotrányba keveredett, a fia halálával zsarolták, és már kétszer tönkretette a karrierjét – John Travolta 70 éves

A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legfőbb hollywoodi szívtiprója volt, majd a szcientológia miatt majdnem teljesen eltűnt a süllyesztőben. Azonban sem ez, sem a borzalmas családi tragédiák nem tudták kiölni belőle az optimizmust: John Travolta máig képes nevetni magán.


„Nagyon türelmetlen gyerek voltam, majd nagyon türelmetlen tinédzser, és nagyon türelmetlen felnőtt" – mesélte John Travolta. "Az a fajta fickó voltam, aki azt mondta: »Ha 25 éves koromra nem értem el valamit ebben a szakmában, figyelmeztessetek, hogy csináljak valami mást'." Szerencsére senkinek sem kellett pályamódosítást javasolnia neki, hiszen 24 éves korában már filmsztár volt. Addigra a Grease-ben és a Szombat esti lázban játszott szerepei miatt már világszerte híres volt, a Time magazin pedig egyenesen Robert De Niróhoz és Al Pacinóhoz hasonlította őt. De kezdjük egy kicsit korábból!

John Joseph Travolta 1954. február 18-án jött a világra, a második generációs olasz-amerikai Salvatore Travolta és Helen Cecilia Burke ír-amerikai színésznő és énekesnő hat gyermeke közül a legfiatalabbként. John New Jersey-ben nőtt fel, ahol a korábbi félprofi amerikaifutball-játékos apjának volt egy gumiszerelő műhelye.

Tinédzserként azt tervezte, hogy egy repülőtéren dolgozik majd csomagkezelőként vagy jegyárusként, ehelyett azonban végül úgy döntött, hogy édesanyja nyomdokaiba lép, és színész lesz.

Ezt annyira komolyan gondolta, hogy 16 évesen New Yorkba költözött, hogy megvalósítsa álmát. 18 éves korára már bejárta Amerikát a Grease színpadi változatának szereplőjeként, fellépett a Broadwayn is, illetve feltűnt több tévéjátékban. Első nagyobb filmszerepét Brian De Palmától, a Stephen King regényéből készült Carrie című filmben kapta, de először az 1978-as Szombat esti láz narcisztikus, diszkókirály Tony Manerójaként (amelyhez hónapokig tartó tánctréningen vett részt) figyelt fel rá a világ. Főként, hogy megkapta érte az első Oscar-jelölését is.

Majd egy évvel később végérvényesen Hollywood egyik legfőbb szívtiprója lett, amikor a Grease filmváltozatában immár a főhős Danny Zukóként dobogtatta meg a női szíveket. Travolta a vagányság és a magabiztosság megtestesítője lett. Karizmája volt, tudott színészkedni, énekelni és táncolni. Úgy tűnt, semmi sem állíthatta meg abban, hogy a világ legnagyobb sztárja legyen. A nyolcvanas évek azonban megállították. Legalábbis egy időre. És nem azonnal.

Beszélő babák

1980-ban még a Városi cowboy is sláger volt középpontjában a countryzenével és a mechanikus bikalovaglással. Majd a következő évben érkezett Travolta talán legfontosabb szerepe, amikor újra összeállt Brian De Palmával és Nancy Allennel a Carrie-ből a Halál a hídon című thriller kedvéért.

Ez a film ugyanis lehetőséget adott Travoltának arra, hogy drámai színészként is kibontakozzon, és a komfortzónáján kívül bizonyíthasson. Ezúttal nem számított a jó megjelenése, a tánctudása és az énekesi képessége.

Bár a Halál a hídon nem volt akkora siker, mint a korábbiak, de hamar kultstátuszt kapott. Az anyagi sikertelensége miatt azonban Travolta visszatért ahhoz, amit biztonságosnak érzett, ezért legközelebb az 1983-as Életben maradni című filmben tűnt fel, vagyis a Szombat esti láz Sylvester Stallone által rendezett folytatásában. A kritikusok utálták a filmet, de ez nem számított, mert a közönség így is elárasztotta a mozikat, és ez lett Travolta korai karrierjének utolsó sikere.

A karrierje azonban ezután zuhanórepülésbe kezdett. 1985-ben Jamie Lee Curtisszel az Ingerlő idomokban borzasztott el sokakat, majd négy évig nem is tűnt fel semmiben, hogy aztán 1989-ben a Nicsak, ki beszélben kvázi mellékszerepet játsszon egy Bruce Willis hangján beszélő baba mellett.

A vígjáték azonban nagy sikert aratott (Magyarországon például az 1990-es bemutatása után 1 millió 62 ezren nézték meg a mozikban, ezzel pedig az Avatar, a Star Wars: Az ébredő Erő, a Star Wars 1. rész: Baljós árnyak és a Titanic után jelenleg is az utóbbi 34 év ötödik legnézettebb filmje itthon), és két folytatást is megélt (1990: Nicsak, ki beszél még!, 1993: Nicsak, ki beszél most!). Travolta neve tehát megmaradt a köztudatban, de ennek meg kellett fizetnie az árát. Már nem a ’70-es évek menő John Travoltája volt, hanem az a színész, aki beszélő babás és beszélő kutyás filmekben szerepelt. Ráadásul ebben az időszakban lett a szcientológiai mozgalom követője, ami szerinte segített neki megbirkózni a nehéz időkkel, ám nem váltotta ki vele sokak szimpátiáját.

Egyszer fent…

John szerencséje azonban megváltozni látszott, amikor Quentin Tarantino felkérte, hogy játssza el a gengszter Vincent Vega szerepét az 1994-es Ponyvaregényben: Michael Madsen helyére ugrott be, aki a Wyatt Earp forgatása miatt szállt ki a projektből.

"A kultikus filmklasszikusban nyújtott alakításáért mindenki odáig volt, és meghozta neki a második Oscar-jelölését. Travolta hirtelen újra keresett lett, és özönlöttek hozzá a forgatókönyvek. Tarantino tanácsára elvállalta a Szóljatok a köpcösnek! főszerepét, amiért 1996-ban Golden Globe-díjat kapott.

Majd olyan, változatos műfajú, és többnyire sikerfilmekben tűnt fel, mint a Rés a pajzson (1996), A csodabogár (1996), a Michael (1997), az Ál/Arc (1997), az Őrült város (1997), A nemzet színe-java (1998), a Zavaros vizeken (1998) vagy A tábornok lánya (1999). Egyik sem tipizálta őt táncosnak vagy mondjuk bérgyilkosnak. Az akciósztártól kezdve az angyalig, a gonoszig, a kétségbeesett túszejtőig, a politikusig és az ügyvédig mindent eljátszott. Majd elkövetett egy hatalmas baklövést.

…egyszer lent

Bármennyire sikeres is volt színészünk az 1990-es évek második felében, az ezredforduló után drámaian visszaesett a népszerűsége a Háború a Földön (2000) című filmnek köszönhetően.

A szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard által írt regény alapján készült több mint bizarr sci-fiben Travolta egy emberiséget sanyargató földönkívüli vezért alakított borzalmas sminkben. A film irtózatos bukás volt, világszerte körberöhögték, emellett két Arany Málnát is hozott neki, ráadásul a szerelemprojektjét a valaha készült legrosszabb filmek közt tartják számon ma is.

Vagyis az a bizonyos második esély, amit Travolta joggal érdemelt ki a karizmájával és a színészi képességeivel, egy szempillantás alatt elszállt. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal eltűnt volna a süllyesztőben.

Próbálta menteni a menthetőt, például a Kardhal (2001) vagy A vér kötelez (2001) című filmekkel, az újjáépített csillogása azonban végérvényesen megkopott. Ráadásul azóta két brutális személyes tragédián is keresztülment…

A magánélet: örömök és tragédiák

Bár 1980-ban hírbe hozták Catherine Deneuve-vel, 1981-ben pedig Brooke Shieldsszel, a nagy ő-vel csak 1987-ben hozta össze Travoltát a sors: ebben az évben forgatta le a nem túl jól sikerült Zűrös páros című filmet Kelly Prestonnal, akivel három évvel később randevúzni kezdtek. 1991-ben összeházasodtak, a fiuk, Jett 1992 áprilisában érkezett, a lányuk, Ella Bleu pedig 1993-ban.

Majd sok évvel később jött a botrány, amikor egy Doug Gotterba nevű pilóta azt állította, hogy minimum fél éven át szexuális kapcsolata volt John Travoltával, amikor neki dolgozott. A színész tagadta a vádakat, amelyeket Gotterba később visszavont, ki tudja, mi okból…

Ez persze nem robbantotta szét a házasságát Kelly Prestonnal.

Az anyagi sikereivel mindenesetre együtt járt a lehetőség, hogy John gyermekkori szenvedélyének, a repülésnek hódolhasson, és a következő évek során folyamatosan gyarapította a legmodernebb repülőgépekből álló flottáját. Még 26 évesen szerezte meg a pilótaengedélyét, majd egy Boeing 747-es, 189 férőhelyes, négy hajtóműves utasszállító repülőgép vezetésére is képesítést szerzett.

2009-ben érte élete első nagy tragédiája szeretett fia, Jett halálával. A 16 éves, autista fiú egy rohamot követően hunyt el, miközben a család a Bahamákon nyaralt, őt azonban otthagyták a szálláson. Állítólag súlyosan beverte a fejét a fürdőkádba, és a szobalány talált rá. „Megszakad a szívünk, hogy ilyen rövid volt a vele töltött időnk, amit életünk végéig meg fogunk becsülni. Jett volt a legcsodálatosabb fiú, akit két szülő csak kívánhatott, és mindenki életét beragyogta, akivel találkozott” – olvasható a megrendült házaspár által akkor kiadott közleményben.

A gyászoló Travoltáék ezután egy zsarolási kísérlet középpontjában találták magukat, miután egy mentős, aki nem sokkal a halála előtt kezelte Jettet, állítólag azzal fenyegetőzött, hogy személyes információkat ad ki, hacsak John és Kelly nem fizetnek neki 25 millió dollárt. Sokak szerint a számukra kényelmetlen autizmusa miatt elhanyagolták Jettet, és az is fura, hogy egyedül hagyták a szállásukon. Az ügy bíróság elé került, de Travoltáék végül ejtették a vádakat. „A család számára ez az ügy hihetetlen stresszt és fájdalmat okozott, szeretnék már maguk mögött hagyni ezt az egészet” – mondta az ügyvédjük.

2010 májusában aztán ismét nagy volt az öröm John és Kelly számára, akik bejelentették, hogy gyermeket várnak.

„Lehetetlen titkot tartani... különösen egy ilyen csodálatosat, mint ez" – mondták akkor, egy barátjuk pedig hozzátette: „Ez egy gyógyító baba lesz.” A kis Benjamin 2010. november 23-án jött a világra.

Sajnos tíz évig sem élhetett azonban így együtt a család, mivel 2020. július 12-én a Christine, a Titkos imádó, az Ikrek, az Only You, a Meglesni és megszeretni, a Nekem 8 és a Gotti sztárja, Kelly Preston 57 évesen elveszítette a mellrákkal szembeni küzdelmet. 29 év együttlét után John Travolta megözvegyült.

Jöhet a harmadik menet?

Részben a színészt ért veszteségek miatt az utóbbi években megfigyelhető volt, hogy a vele kapcsolatos általános álláspont megenyhült. Már senki sem foglalkozik a Háború a Földönnel, ő azonban szívesen nosztalgiázik (reklámkampányokban, vicces videókban), és tud magán nevetni.

A színészi karrierje sajnos továbbra sem pörög úgy, ahogy kéne, de ha már három évtizeddel ezelőtt kapott egy második esélyt, talán van még benne egy harmadik felvonás. Az biztos, hogy senki sem nézne ki belőle 70 évet, hiszen frissebb és élettelibb, mint valaha. Az pedig könnyen előfordulhat, hogy valaki, mint ahogy anno Tarantino, ad neki egy esélyt a tökéletes szereppel. Persze Travoltának már semmit sem kell bizonyítania, hiszen akármit is csinál a karrierje további részében, már biztosan úgy fog emlékezni rá az utókor, mint minden idők egyik legkedveltebb színészére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk