KULT
A Rovatból

Megrázó, ahogy Ben Affleck a saját tragédiáját játssza el

A színész még életében nem volt ilyen jó, mint A visszaútban. Kritika.


A visszaút című film fontos állomás Ben Affleck karrierjében, ugyanis kíméletlen tükörbenézés - és ez is adja az legnagyobb erejét a filmnek. Amúgy jól összerakott mozi, kiváló operatőri teljesítménnyel, jó rendezéssel, első osztályú színészi teljesítményekkel, de nem lehet nem úgy tekinteni rá, mintha nem Ben Affleck saját személyes szenvedéstörténetét, önvallomását néznénk. Az HBO GO-n megtekinthető.

Sok a szenvedélybeteg Hollywoodban, sokan rá is mennek, mindig hallani róla, hogy valamelyik sztár éppen elvonóra vonul, vagy valami furcsa dolgot művelt betépve vagy begyógyszerezve. A zenészeket és sportolókat is érinti a probléma, de az egész szórakoztatóipart is. Ott van például Philip Seymour Hoffman, akinek halála sokakat ért sokkolóan, vagy Tiger Woods  begyógyszerezve elszenvedett balesetei és szexfüggősége (ez is szenvedélybetegség), vagy a túladagolt Heath Ledger tragédiája, vagy Prince szintén sokkoló halála.

Ez a közeg általában érzékenyebb emberekből áll, hiszen a művészethez egyfajta felerősített érzékenységre is szükség van, amit aztán az alkotás, a folyamatos önmarcangolás vagy akár a hírnév feldolgozása is még nehezebbé tesz.

Ben Affleck magánélete mindig is a szemünk előtt zajlott, a média már huszonéves kora óta imádja, és a paparazzóknak is az egyik kedvenc céltáblája. Persze elég izgalmas alapot is szolgáltat egyre fordulatosabb magánélete és élettörténete. A fiatalon forgatókönyvírói Oscar-díjat nyert színészre egyből ráirányult a figyelem, majd Gwyneth Paltrow-val járt, de  igazán a Jennifer Lopezzel való kapcsolata pörgette fel a média figyelmét, és a paparazzóknak is egyre több munkát adott.

Ők testesítették meg a Hollywoodi álompárt, majd pletykák kezdtek terjedni Affleck szerencsejáték-szenvedélyéről is. Aztán szakítottak, Affleck színészi karrierje pedig nagyon hullámzóvá vált: egy időben ő volt az egyik ügyeletes szépfiú, ami inkább közepes filmeket hozott neki és színészileg is elkönyvelték az unalmas kategóriába. Ebből aztán saját magát sikerült visszahoznia, amikor elkezdett rendezni és magára is osztott remek szerepeket. A szakma ismét komolyan vette, így lett belőle Batman. Időközben megnősült, Jennifer Garner oldalán úgy tűnt, lenyugodott, három gyermekük született.

De mindeközben sikerült szerencsejáték- és alkoholfüggővé válnia, ami a magánéletétre is komoly hatással volt: végül váláshoz is vezetett. Affleck családja is tele van önsorsrontó történetekkel: az apja és testvére is  alkoholproblémákkal küzdöttek és több öngyilkosság is volt a családban. Mára a színész túl van legalább három elvonókúrán, és egyedül él. A film olyan, mintha Affleck a saját történetét játszaná el, mivel ezt is teszi, egyfajta terápiaként mehetett bele. A sztori lecsupaszítva ugyanaz: egy férfiról szól, aki mindent elvesztett, és megpróbál ebből felállni.

Ez egy bátor és kemény döntés: a színészek nem gyakran mutatják meg ennyire a sebezhetőségüket, és nem mindennapi, hogy valaki a személyiségéhez ennyire közel álló figurát játszik el.

Pedig itt Affleck annyira felvállalja a saját életét előttünk, hogy szinte fáj nézni. Látjuk, ahogy otthon piál egyedül elkeseredettségében, és elképzeljük, hogy civilben is ezt csinálta, elképzeljük, ahogy küzd a szenvedélybetegséggel, ahogy próbál újra és újra nemet mondani az italnak, de végül elbukik. Ha valaki ismeri ezt az állapotot, az épp ő, és a szemünk előtt küzd ellene. Persze ez csak egy szerep, de valahol egyszerre mégsem az.

Ahogy a film címe is jelzi, ez Ben Affleck életében és karrierjében is egyfajta visszautat jelenthet. Ha végleg sikerül megküzdenie a démonaival, akkor azért, ugyanakkor színészileg is megmutatja, hogy képes nagyon mélyre menni és a kamerák előtt a legnehezebb pillanatokat hitelesen előadni.

A film erősségét az ő szuggesztív jelenléte adja, látjuk szenvedni, a dühtől szétfeszülni, és egyszerűen nem tudunk nem együttérezni vele. Amikor a feleségétől bocsánatot kér az elrontott dolgokért, akkor nehéz nem a saját életét beleképzelni. Régen nem láttam ilyen őszinte színészi könnyeket sem.

A visszaút egyfajta sportfilmként épül fel - Affleck egy gimis kosáredzőt játszik, aki visszatér egykori sulijába - , az ahhoz szükséges sablonokat is felvonultatja, de nem érezzük erőltetettnek a dolgot, hiszen nem B-filmes megoldásokat használ, hanem az eredetieket. Sosem tudjuk, mi a következő lépés a történetben, folyamatos feszültségben tartja a nézőt, hiszen nagyon szeretnénk, ha Affleck karakterének sikerülne kikeverednie elcseszett életéből.

A rendező pedig nagyon ért ehhez a műfajhoz, hiszen Gavin O’Connor már többször bizonyította, hogy a sporthoz is és a férfiérzelmek megmutatásához is ért, jó példa erre a Warrior – A végső menet című film. Ami sokkal karcosabb mozi volt, talán abból a fajta nyerseségből még egy nagy kanállal ennek a filmnek is jót tett volna. Erős alkotás ez mégis, ami magával ragadja a nézőjét, de a végére azért hiányolhatunk egy erőteljesebben katartikus pillanatot a filmből, ami folyamatosan ott lebeg, de mégsem következik be. Talán épp a rendező által kivágott jelenetrészlet volt az, melyben Affleck állítólag döbbenetesen megindító volt? Talán túlságosan lemeztelenedett érzelmileg? Még így is sok erős pillanat van a filmben és mélyre is hatol, Affleck pedig megérdemli, hogy maradhasson a Hollywoodi élvonalban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk