Megjelent Fluor új klipje, az Ittalvós

Budapestre is megérkezett a legújabb látványos, technológiára épülő művészeti élmény: a Klimt: The Immersive Experience. Ha jártál már a Van Gogh vagy a Monet kiállításokon a BOK Csarnokban, akkor ismerős lehet a koncepció: 3D installációk, 360 fokos vetítés, VR-szoba, és ezúttal egy különleges aranyfolyosó is vár. Eredeti festményekre viszont itt se számíts!

Mi megnéztük, és összességében látványos élmény volt, de nem árt tudni, mire számíts.

A kiállítás elején informatív táblákon ismerheted meg Gustav Klimt életét, főbb korszakait, inspirációit. Ez a rész különösen hasznos, ha nem vagy otthon a szecesszió világában. Viszont olvasósabb, lassabb tempójú, mint amit egy látványra építő kiállítástól várnánk.

Őszintén szólva, mi végig is rohantunk rajta, mert egyrészt igazi kiállításokról ismerjük Klimt munkásságát, másrészt a két termen át sorakozó apró betűkkel írt sorok sokkal kevésbé vonzottak, mint a kiállítás érzékekre ható része.

A falakon megcsodálhattuk a művész leghíresebb festményeinek másolatait, és három érdekes installációt is kiállítottak.

A híres A csók festményt több különleges módon is bemutatták. Dombormű-változatára például Klimt más festményeit vetítették rá.

Illetve A csók és a Hölgy legyezővel alkotást is darabjaira bontva, térben is felfüggesztették: oldalról nézve csak lebegő elemek látszanak, a megfelelő pontra állva azonban optikai illúzióként összeáll a teljes kép.

Az aranyló, Klimt-motívumokkal teli, L-alakú folyosó a kiállítás egyik leglátványosabb része. Fotózásra, videózásra csábító, tipikus szelfispot, ahol elképesztő felvételeket készíthetsz magadról, mintha kifejezetten Instasztorik gyártására tervezték volna.

A kiállítás fő attrakciója ez alkalommal is a 360°-os multimédiás vetítés, ami húszezer négyzetméteren kelti életre Klimt legszebb szecessziós műveit.

A kellemes zenei aláfestéssel kísért vetítés ezúttal is beillett egy különleges moziélménynek. A vetítés körülbelül fél órás, és folyamatosan ismétlődik. Így bármikor lépsz be, végigkövetheted, ahogy Klimt ismert és kevésbé ismert festményrészletei életre kelnek körülötted.

A kiállításon plusz pénzért VR-szemüveggel a virtuális valóságban is megnézheted Klimt ikonikus festményeit. Természetesen mi is kipróbáltuk az élményt, de sajnos azt kell mondjam, a Van Gogh és Monet VR után a Klimt kimondottan sivárra sikerült.

A csók szerelmespárja, a fenséges Medicina, majd a méltóságteljes Judith nézett le ránk, miközben az aranykeretek széthulló darabjai, tekergőző szalagok és más Klimt-motívumok röpködtek körülöttünk.

A kiállítás végén ezúttal is volt színezősarok, ahol az elkészült alkotásokat most is kivetíthettük a falon lévő keretek egyikébe.

Innen nyílik a múzeumshop, ahol a Klimt-rajongók mindenféle túlárazott Klimt-festményes cuccot vehetnek: esernyőt, bögrét, poháralátétet, mágnest, képeslapot, sálat, puzzlet és sok minden mást is.

Összességében a kiállítás egy látványos, könnyen fogyasztható, inkább érzéki, mint intellektuális élmény. Ha szereted az immerzív kiállításokat, fogsz találni élvezetes pillanatokat.

A Klimt: The Immersive Experience azonban szinte teljesen ugyanazt a három élményt kínálja, mint a korábban itt rendezett kiállítások: szelfispot, félórás 360° „mozi” és VR-„utazás”.

A belépő továbbra sem olcsó, pláne, hogy a VR ára nincs benne, és a ruhatár is fizetős. A kedvezményektől és a napoktól függően 4500–7500 Ft között mozognak az árak.

A Klimt: The Immersive Experience kiállítást a BOK Csarnokban nézheted meg. Részletek a kiállítás honlapján.

Stevie Wonder 1950. május 13-án született Stevland Hardaway Judkins néven Michigan államban, a Detroittól körülbelül 160 kilométerre lévő Saginaw-ban. Nem érkezett meg könnyen erre a világra. A tervezettnél hat héttel korábban jött, a nem eléggé fejlett csecsemő ezért egy oxigéndús inkubátorba került, ami valószínűleg hozzájárult a szemproblémájához – a koraszülöttek retinopátiájához (retinaleválás) –, ami a vakságához vezetett. Ő egyébként mindig is könnyedén vette a dolgokat. „Tudja, ez vicces, de soha nem gondoltam, hogy a vakság hátrány, sőt, azt sem, hogy a fekete bőrszín hátrány. Az vagyok, aki vagyok. Szeretem magam! És ezt nem egoista értelemben mondom. Szeretem, hogy Isten megengedte, hogy azt, amim van, felhasználjam, és valamit alkossak belőle” – nyilatkozta Stevie a The Guardiannek.

Négyéves volt, amikor az édesanyja elvált az apjától, és három gyermekével Detroitba költözött.

Egy barátjával együtt utcákon, partikon és táncmulatságokon léptek fel Stevie és John néven.

Később egy iskolatársa, Gerald White elhozta a bátyját, Ronnie White-ot a The Miracles együttesből, hogy megnézze Stevland tehetségét, aki akkor még csupán 11 éves volt. White-ot azonnal lenyűgözte a kissrác, s el is vitte őt a lemezkiadó Berry Gordyhoz, aki rögvest leszerződtette a Motown Tamla nevű lemezcégéhez, és ő találta ki a művésznevét, a Little Stevie Wondert is. Az első albumát 1962-ben, 12 évesen adta ki The Jazz Soul of Little Stevie címmel, majd ezután a Michigani Vakok Iskolájában (Michigan School for the Blind) folytatta tanulmányait.

Élete legnagyobb teljesítménye

Tinédzserként Wonder az alabamai Motown Revue-ban lépett fel. Ez volt az első alkalom, hogy a szegregációval találkozott. Később visszaemlékezett arra, hogy valaki rálőtt a zenészek turnébuszára, és a golyó éppenhogy elkerülte a benzintartályt.

1968. április 4-én este Stevie a vakok iskolájából tartott épp hazafelé Detroitba, amikor a rádióban bejelentették, hogy Martin Luther Kinget Memphisben meggyilkolták. A sofőrje azonnal kikapcsolta a rádiót, a hazafelé vezető út hátralévő részét pedig sokkban és csendben tették meg. Öt nappal később Wonder Atlantába repült, hogy csatlakozzon a polgárjogi hős elvesztését gyászoló több ezer emberhez. A temetés után támogatta John Conyers afroamerikai kongresszusi képviselő törvényjavaslatát, miszerint King születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánítsák. Ezt nem volt egyszerű elérni. A konzervatív politikusok ellenállásának leküzdése érdekében Wonder szüneteltette a zenei karrierjét, és az ország egyik partjától a másikig tüntetéseket szervezett, milliókat mozgósítva és lobbizva a kongresszusnál a törvényjavaslat elfogadásáért.

A ténykedései végül (sok évvel később) sikerrel jártak, a Martin Luther King-napot 1983 novemberében fogadták el először, és 1986 óta minden év január harmadik hétfőjén ünneplik. 2000-re mind az 50 amerikai állam elismerte az MLK-napot. Wonder az MLK-nap létrehozásához való hozzájárulását tartja élete egyik legnagyobb eredményének, még a hihetetlen számú, 25 darab Grammy-díjánál is nagyobbnak.

Egy életen át tartó jótékonyság

De ez nem az egyetlen alkalom az amerikai történelemben, amikor Wonder hatása mindenki számára érezhető volt. 1985-ben ő is tagja volt az USA for Africa nevű szupercsapatnak, amely felvette a We Are the World című jótékonysági slágert (olyan társak mellett többek között, mint Michael Jackson, Bruce Springsteen, Lionel Richie, Paul Simon, Kenny Rogers, Cyndi Lauper, Tina Turner, Billy Joel, Diana Ross, Willie Nelson, Huey Lewis, Bob Dylan, Dan Aykroyd vagy Bette Midler), amely több mint 63 millió dollárt gyűjtött össze az afrikai éhínség enyhítésére, sőt, még ma, 40 évvel később is jelentős bevételt hoz a jogdíjakból. Ugyanebben az évben részt vett egy másik jótékonysági dal felvételében, a That's What Friends Are Forban, amelynek bevételét az AmFAR nevű AIDS-kutató alapítvány kapta.

Stevie az 1980-as években egyfajta politikai villámhárítóként működött.

(Később még közreműködött néhány filmben zene- vagy dalszerzőként, például az 1991-es Dzsungellázban, az 1996-os Pinokkióban vagy az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugatban.)

A következő évben Wondert letartóztatták egy csoport apartheidellenes tüntetővel együtt a dél-afrikai nagykövetség előtt, ahol azt állította, hogy ő „a világ egyenlőségéért küzdő lelkiismeretes bűnöző”. Emellett száműzött dél-afrikai zenészeket is felkért, hogy játsszanak az It's Wrong (Apartheid) című dalban, amely az In Square Circle című 1985-ös albumán jelent meg.

Kilenc kicsi Morris

Wonder háromszor nősült eddig. 1970-től 1972-ig a Motown-beli énekes-dalszerző és gyakori együttműködő partnere, Syreeta Wright volt a felesége, akivel a válásuk után is közeli barátok maradtak, és továbbra is együtt dolgoztak (Syreeta énekelt például jóval később, az 1995-ös Conversation Peace című albumán is). Stevie ezután 2001-ben vette el a divattervező Kai Millardot, akivel nyolc évig voltak férj és feleség, 2009 októberében szakítottak, de az énekes csak 2012 augusztusában adta be a válókeresetet, és csak 2015-ben mondták ki a válásukat.

Wondernek eddig összesen kilenc gyermeke született, összesen öt nőtől. Kettő édesanyja Yolanda Simmons, akivel a zenész akkor találkozott, amikor a nő titkárnői állásra jelentkezett a kiadójához. Simmons 1975. február 2-án szülte meg Wonder lányát, Aisha Morrist (az énekes ugyanis addigra hivatalosan is lecserélte a vezetéknevét Morrisra). Aisha ihlette Stevie slágerét, az Isn't She Lovely? című dalt. Ma már ő is énekesnő, aki sokat turnézott az apjával, és kísérte is őt különféle felvételein, többek között 2005-ös albumán, az A Time to Love-on. Wondernek és Simmonsnak 1977-ben egy Keita nevű fia is született.

1983-ban Melody McCulley hozta világra Mumtaz Morris nevű fiát, illetve van egy lánya, Sophia és egy fia, Kwame egy nőtől, akinek a kilétét sohasem hozták nyilvánosságra. Rajtuk kívül két fia született a második feleségétől, Kai Millardtól: az idősebbik, Kailand időnként dobosként lép fel az apjával, a fiatalabbik, Mandla pedig 2005. május 13-án látta meg a napvilágot, vagyis épp az apja 55. születésnapján).

Stevie egyébként már amerikai-ghánai állampolgár, 2024. május 13-án, vagyis épp egy évvel ezelőtt, a 74. születésnapján Ghána elnöke, Nana Akufo-Addo állampolgárságot adományozott neki. Az énekes hűségesküt tett, az állampolgársági okiratát pedig Ghána fővárosában, Accrában vette át.

Wonder saját elmondása szerint a mai napig a zenét használja a nagyobb célok érdekében és mások inspirálására: „Művészként az a célom, hogy olyan üzeneteket közvetítsek, amelyek mindannyiunk életét jobbá tehetik.”

A SkyShowtime-on mutatják be Jennifer Cacicio legújabb nyomozós sorozatát. Ez immáron a showrunner negyedik sorozata, de mégis olyan érzést kelt, mintha ez lenne az első projektje. Valahogy fura az egész ritmusa és hangulata. Nem azt mondom, hogy nem szórakoztató, mert a megszokott sémákat ügyesen követi, csak ezeket a mintákat távolról látni.

Ez egy-két alkalommal még elmegy, de ha az összes rész végét így fogják megoldani, hamar unalmassá válik. Három rész került fel a SkyShowtime streaming platformra, és a továbbiakban minden héten érkezik majd újabb.

Miért nézzük? Viszonylag egyszerű. Szórakoztató és egy ügyes felvetésen alapul. Főszereplőnk, Melissa (Annaleigh Ashford) profi sminkes egy valós bűnügyekkel foglalkozó TV műsornál. Amit senki nem tud, hogy Melissa valójában maga is áldozat. Apja Keith (Dennis Quaid) egy elítélt sorozatgyilkos, akit nyolc lány megölése miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek.

Testvérével és anyjával alig tartja a kapcsolatot és próbál túllépni saját traumáján. Közben Keith mindent megpróbált már, hogy felvegye a kapcsolatot lányával, ám ezek a kísérletek sikertelennek bizonyultak. Egészen eddig.

Keith ugyanis bevallott egy eltitkolt kilencedik áldozatot, de csak lányának és lánya főnökének, Dr. Greggnek (David Harewood) hajlandó elmondani a TV műsor keretein belül. Itt jön az első logikai buktató… a rendőrség ezt hogyan engedheti meg? Teljesen logikátlan, hogy egy TV műsor nyomoz egy olyan esetben, ami egy folyamatban lévő üggyel foglalkozik. Ugyanis a gyilkosságban, amit Keith bevallott, van gyanúsítottja, sőt el is ítéltek egy embert, és egy hónapon belül ki is végzik.

A színészek szódával elmennek, kivéve a főszereplőt. Sajnos nekem Annaleigh Ashford nagyon lapos. Semmit nem ad hozzá a szerepéhez, előbb tudnám elképzelni egy vígjátéksorozatban vagy egy éneklős déli drámában. Szegényke sokszor szinte szenved a karaktere súlya alatt. Dennis Quaid jól hozza a mentálisan instabil sorozatgyilkost, de rajtuk kívül szinte senkit sem tudok még ennyire sem kiemelni. A remek hangú David Harewood mint a főnök, voltaképpen csak egy Dr. Phil karikatúra, semmi több. Melissa családja is csak azért kell, hogy legyen valami tétje a történéseknek és kellett több B-szál, hogy menjen a játékidő.

Nem tudom jó szívvel ajánlani A mosolygós gyilkost. A hangulata jó és alapvetően szórakoztató, de valahogy nem áll össze az egész. Kicsit időpazarlónak érzem, nem biztos, hogy a harmadik rész után folytatni fogom. A főszereplőt sokan nem fogják szeretni, a történet pedig rettenetesen klisés.

A cliffhangerek fárasztóak, ha tényleg minden rész végére kitalálnak is valamit. Már sejtem mi lesz a nagy csavar, de nem akarom lelőni. Egy biztos, akarnak második évadot, szóval már most tudjuk, mi lesz Keith történetszálának vége: semmi, mert érkezik a folytatás.

Ez egy olyan nyomozós széria, amit olyan ember készített, aki imádja a valós bűncselekményeken alapuló doksikat. Érezni, hogy valami hasonlót próbálnak elérni itt is, csak sajnos sikertelenül. A forgatókönyv Melissa Moore 2018-as podcastjén alapul, ahol a saját élettörténetét mesélte el.

Valószínűleg a drámaibb hangvétel miatt. A mosolygós gyilkos sajnos nem sikerült úgy ahogyan elképzelték az alkotók, pedig volt benne potenciál. Ennek ellenére megtekinthető a SkyShowtime kínálatában.

Bámulatos látvány volt, ahogyan a IX. kerületi, kissé szocreál művház előtt ácsorgott Batman teljes harci díszben, miközben hatalmas fénykarddal hadonásztak mellette – de ez csak azt jelezte, hogy ismét a Ferencvárosi Művelődési Központban gyűltek össze a gamerek, sci-fi rajongók, képregényfüggők és cosplayesek, hogy a GeekConon kapcsolódhassanak egymással, és új kincsekre leljenek a vásártéren. A családias hangulatú eseményen volt szinkronszínész-dedikálás, kivesézős beszélgetések a DC Univerzumról, az animékról és a Jurassic Park-filmekről, valamint szamurájbemutató, illetve szinkron- és jelmezverseny egyaránt.

Utóbbihoz volt bőven alapanyag: nézd végig te is a cosplayesek kreatív kosztümjeit!