Életének 86. évében elhunyt Turcsányi Erzsébet bábművész – jelentette be a Budapest Bábszínház a közösségi oldalán. A teátrum megható sorokkal búcsúzott a művésztől.
„Egy különleges művésztől búcsúzunk ma, akinek hangja és szeretetre méltó egyénisége emlékezetünkben él tovább. Turcsányi Erzsébet nem csupán bábokat keltett életre: teljes lényével volt jelen a színpadon – pontos, érzékeny és felejthetetlen alakításai révén a magyar bábjátszás meghatározó egyéniségévé vált”
– olvasható a bejegyzésben.
Turcsányi Erzsébet az első diplomáját a Felsőfokú Óvónőképzőben szerezte, majd 1964-ben elvégezte az Állami Bábszínház bábszínész stúdióját. Szilágyi Dezső már 1962-ben szerződtette a színházhoz, miután felismerte tehetségét.
Pályája során számos emlékezetes szerepben láthatta őt a közönség. Játszotta többek között a Rókát A fajankó kalandjaiban (1972), Puckot a Szentivánéji álomban (1973), Fricit a Diótörőben (1978), a gonosz nyugati boszorkányt az Óz, a nagy varázslóban (1972), valamint Übü mamát Alfred Jarry Übü királyában (1985).
1976-ban Balajthy Andor-vándorgyűrűvel, 1988-ban pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját. 1992-től a Budapest Bábszínház társulatának tagjaként dolgozott tovább, ahol olyan szerepeket formált meg, mint Anya-Banya A legkisebb boszorkányban (2000) vagy a Hétfejű tündér a Szegény Dzsoni és Árnikában (2005). Utolsó szerepét a Hamuban sült mese előadásában játszotta 2007-ben.
„Megrendüléssel búcsúzunk Turcsányi Erzsébettől, színházunk szeretett bábszínészétől, aki a mai napon az égi társulathoz csatlakozott. Emlékét mély szeretettel és tisztelettel őrizzük”
Életének 86. évében elhunyt Turcsányi Erzsébet bábművész – jelentette be a Budapest Bábszínház a közösségi oldalán. A teátrum megható sorokkal búcsúzott a művésztől.
„Egy különleges művésztől búcsúzunk ma, akinek hangja és szeretetre méltó egyénisége emlékezetünkben él tovább. Turcsányi Erzsébet nem csupán bábokat keltett életre: teljes lényével volt jelen a színpadon – pontos, érzékeny és felejthetetlen alakításai révén a magyar bábjátszás meghatározó egyéniségévé vált”
– olvasható a bejegyzésben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az augusztus 20-i tűzijátékról is írt Orbán Viktor pénteken a Harcosok Klubja Facebook-csoportban
„Még mindig a huszadikai tűzijáték hatása alatt vagyok. Fantasztikus ünnep, fantasztikus város, fantasztikus ország, fantasztikus történelem”
– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint külföldi vendégeknek leesett az álluk.
„Mindenki nyugodjon meg: jövőre is lesz tűzijáték. Csak egy ember volt boldogtalan, Péter testvér. Akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon még mi sem tudunk segíteni”
– jegyezte meg Orbán.
Mint arról mi is beszámoltunk: az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak. Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni.
A kormány később úgy reagált: történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről, és „akinek nem inge, nem veszi magára”.
Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:
„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”
Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:
„Nem rólam szól ez a történet, hanem sokkal inkább arról, hogy össze kellene végre fogni, mert ami ma Magyarországon van, az félelmetes, lassan orosz gyarmat leszünk.”
A képviselő azok közé az ellenzéki politikus közé tartozik, aki két egymást követő ciklusban is egyéni mandátumot szerzett. 2018-ban a Baranya 1-es választókerületben győzte le a fideszes Csizi Pétert, amikor 39,26 százalékot kapott, míg riválisa 36,97 százalékot ért el. Négy évvel később, 2022-ben is több mint ezer szavazattal előzte meg ellenfelét: ekkor 22.710 szavazattal, 44,01 százalékos eredménnyel nyert, míg a fideszes Kővári János 21.557 szavazatot kapott, 41,78 százalékkal.
Mellár nem az első ellenzéki politikus, aki a Tiszát segíti azzal, hogy visszalép. Hajnal Miklós márciusban közölte, hogy nem indul Budapest 3. számú választókerületében, majd párttársa, Tóth Endre is hasonló döntést hozott Budafokon. A Momentum később pártszinten is bejelentette, hogy nem indít jelölteket – írja a Telex.
A Szikra Mozgalom politikusa, Jámbor András szintén visszalépett (ő most üdvözölte is Mellár lépését), nem indul újra Józsefvárosban és Ferencvárosban (ő most üdvözölte is Mellár lépését). A Demokratikus Koalíció politikusa, Várkonyi Zoltán Kecskeméten jelentette be, hogy nem indul, pártja később közölte: teljesítménye miatt cserélik le.
Az ellenzéki összefogás korábban, a 2022-es választás előtt is hasonló logikára épült, hiszen a választási rendszerben egy nagy tömbnek nagyobb esélye van a kormánypártokkal szemben. A felmérések többsége szerint a Tisza Párt jelenleg stabilan vezet a kormánytól független intézetek kutatásaiban.
Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő bejelentette, hogy nem indul újra a 2026-os választásokon. A közgazdászprofesszor a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta:
„Eldöntöttem, hogy nem indulok a 2026-os országgyűlési választáson, és szavazóimat arra kérem, a Tisza Párt jelöltjét támogassák szavazataikkal a rendszerváltás érdekében.”
Szerinte az ellenzéki oldalon nem szabad megosztani a szavazatokat. Úgy látja, akkor lehet csak kormányt váltani, ha egyetlen nagy tömb áll szemben a Fidesz–KDNP-vel, és jelenleg erre a Tisza Pártnak van a legnagyobb esélye. Mellár így fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Reagáltak a boltok az árrésstop meghosszabbítására: A negatív hatásai egyre súlyosabbak
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.
Nem ért egyet az árrésstop hatályának meghosszabbításával a nagy magyar boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Orbán Viktor a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportban jelentette, hogy augusztus végén nem vezetik ki az intézkedést. „Árrésstop meghosszabbítva, harcolunk az indokolatlan áremelések ellen. Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel” – írta Orbán Viktor a csoport tagjainak.
Kozák Tamás, az OKSZ elnöke elmondta, hogy a szervezet többször felhívta a figyelmet az árrésszabályozás gazdaságot erodáló hatására. Hangsúlyozta, hogy az inflációt nem a kiskereskedelmi árrés okozza, a gondot inkább a beszállítói árak csökkentésével lehetne kezelni – írja a Portfolio.hu.
Álláspontja szerint:
„a kiskereskedelmi árrésstop egyszeri inflációcsökkentő hatása fokozatosan elhalványul, negatív hatásai azonban egyre súlyosabbak. Az intézkedés a lakosság elbizonytalanításával kedvezőtlenül hozzájárul a fogyasztás visszafogásához, egyéb negatív következményei pedig akkor is súlyos károkat okoznak, ha ezt a vásárlók közvetlenül még nem érzékelik”.
A részletek egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, hogy augusztus 31. után meddig hosszabbítja meg a kormány az intézkedést. A döntés minden árrésstopra vonatkozhat, vagyis nemcsak az élelmiszerboltokban, hanem a drogériákban is érvényben marad.
Elemzők szerint az árrésstop 1,5 százalékponttal csökkentette az inflációt, de az júliusban így is 4,3 százalék volt, ami meghaladja a jegybank célsávját. A szakértők szerint az intézkedés akár a 2026-os választásokig fennmaradhat.
Orbán Viktor februári évértékelőjében jelentette be a szabályozást. Ez előírja, hogy az érintett termékeknél a boltok legfeljebb akkora árrést alkalmazhatnak, mint 2025 januárjában átlagosan. Ez az érték legfeljebb 10 százalék lehet.
Az intézkedés (minden bizonnyal) továbbra is az alábbi élelmiszerekre érvényes: csirkemell, csirkecomb, csirke far-hát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamell, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, sertészsír, párizsi, UHT tehéntej 1,5%, UHT tehéntej 2,8%, ESL tehéntej 1,5%, ESL tehéntej 2,8%, vaj, tejföl, natúr joghurt, gyümölcsjoghurt, trappista sajt, tehéntúró, margarin, napraforgó- és repceolaj, finomliszt BL 55, rétesliszt BFF 55, kristálycukor, fokhagyma, étkezési burgonya (az újburgonya kivételével), friss tojás.
Májustól a kormány a drogériai termékekre is kiterjesztette az intézkedést, 15 százalékos árréskorláttal. Ezek közé tartozik a toalettpapír, papír zsebkendő, alufólia, papír kéztörlő henger, öblítő, folyékony mosószer, mosópor, mosogatószer, általános tisztítószer, folyékony súrolószer, gépi mosogató tabletta, tusfürdő, fogkrém, folyékony szappan, sampon, szappan, fogkefe, kézfertőtlenítő gél, borotvahab, borotvazselé, testápoló, golyós dezodor, izzadásgátló stift, dezodor, eldobható borotva, utántöltő borotvafej, egészségügyi betét, tampon, hintőpor és eldobható nadrágpelenka.
Nem ért egyet az árrésstop hatályának meghosszabbításával a nagy magyar boltláncokat képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Orbán Viktor a Harcosok Klubja zárt Facebook-csoportban jelentette, hogy augusztus végén nem vezetik ki az intézkedést. „Árrésstop meghosszabbítva, harcolunk az indokolatlan áremelések ellen. Nem hagyjuk, hogy a multik packázzanak az emberekkel” – írta Orbán Viktor a csoport tagjainak.
Donald Trump legújabb intézkedése nem kevesebb mint 55 millió embert érinthet
Trumpék többmillió vízumbirtokost vizsgálnak át folyamatosan – már kamionsofőröktől is megvonták a munkavállalási engedélyt, és a diákokat is szigorúbban ellenőrzik.
A Trump-kormány csütörtökön közölte, hogy több mint 55 millió érvényes amerikai vízummal rendelkező embert vizsgálnak át, és ha bárkinél szabályszegést találnak, akár ki is toloncolhatják őket az Egyesült Államokból. Ez része annak a szigorúbb fellépésnek, amely a külföldi vízumbirtokosokat érinti.
A külügyminisztérium az AP-nek írásban azt válaszolta, hogy
minden vízumbirtokos folyamatos ellenőrzés alatt áll, beleértve a turistákat is. Ha kiderül, hogy valaki megsérti a szabályokat, a vízumot visszavonják, és ha az illető az országban van, kitoloncolhatják.
Donald Trump elnökké választása óta kormánya különösen a jogellenesen az Egyesült Államokban tartózkodó migránsokra, valamint a diák- és csereprogram-vízumok birtokosaira összpontosít. A külügy új közleménye most arra utal, hogy a vizsgálatok sokkal szélesebb körre terjednek ki, és akár azok engedélyét is hirtelen visszavonhatják, akik jogszerűen vannak az országban.
A Belbiztonsági Minisztérium szerint tavaly 12,8 millió zöldkártyás és 3,6 millió ideiglenes vízummal rendelkező ember élt az Egyesült Államokban. Julia Gelatt, a Migration Policy Institute szakértője szerint
a vizsgálatban olyan turisták is érintettek lehetnek, akik most épp nincsenek az országban.
Ő megkérdőjelezte, van-e értelme energiát fordítani olyanokra, akik lehet, hogy sosem térnek vissza.
A külügyminisztérium közölte, hogy a vízum túltartózkodását, bűncselekményeket, közbiztonsági fenyegetéseket, terrorista tevékenységet vagy terrorszervezetek támogatását vizsgálják.
„Minden rendelkezésre álló információt átnézünk az ellenőrzés során, beleértve a bűnügyi vagy bevándorlási nyilvántartásokat, valamint azokat az adatokat is, amelyek a vízum kiadása után derülnek ki” – írták.
Csütörtökön Marco Rubio külügyminiszter az X-en jelentette be, hogy az Egyesült Államok leállítja a kamionsofőröknek szóló munkavízumok kiadását. A döntés azonnal életbe lépett.
„Az egyre több külföldi sofőr, aki hatalmas kamionokkal közlekedik az amerikai utakon, veszélyezteti az amerikaiak életét, és aláássa az amerikai kamionsofőrök megélhetését” – írta Rubio.
Az elmúlt hónapokban a kormány szigorította a szabályokat, például előírta, hogy a sofőröknek megfelelően kell tudniuk angolul beszélni és olvasni. A közlekedési minisztérium szerint a cél a közúti biztonság növelése.
A külügyminisztérium ugyanakkor jelezte: felfüggesztik a vízumkérelmek feldolgozását, amíg felülvizsgálják a szűrési protokollokat.
„Fontos, hogy minden sofőr megfeleljen a legszigorúbb követelményeknek, mert ez védi az amerikai kamionsofőrök munkáját és biztosítja az ellátási lánc biztonságát”
– tették hozzá.
Edward Alden, a Külügyi Tanács (Council on Foreign Relations) vezető munkatársa szerint a külföldi munkások eddig enyhítették a kamionsofőr-hiányt. „Ez a lépés része annak a tudatos törekvésnek, amellyel a kormány el akarja rettenteni az amerikai cégeket és intézményeket attól, hogy külföldi dolgozókat alkalmazzanak” – írta. Szerinte a döntés nemcsak néhány munkakörre lesz hatással, hanem szélesebb gazdasági következményekkel is járhat.
A külügyminisztérium a héten közölte, hogy Trump visszatérése óta több mint 6000 diákvízumot vontak vissza túltartózkodás és törvénysértések miatt. Ezek közül körülbelül 4000 esetben konkrét bűncselekmény történt, 200–300 esetben pedig terrorizmushoz kapcsolódó ügy miatt vonták vissza a vízumot.
A vízummentességi program jelenleg 40 ország állampolgárainak engedi meg, hogy vízum nélkül, legfeljebb 3 hónapig az Egyesült Államokban tartózkodjanak. A világ nagy részének azonban – köztük Kína, India, Oroszország és Afrika legtöbb országának – továbbra is vízumot kell igényelnie – írja az AP News.
A Trump-kormány csütörtökön közölte, hogy több mint 55 millió érvényes amerikai vízummal rendelkező embert vizsgálnak át, és ha bárkinél szabályszegést találnak, akár ki is toloncolhatják őket az Egyesült Államokból. Ez része annak a szigorúbb fellépésnek, amely a külföldi vízumbirtokosokat érinti.
A külügyminisztérium az AP-nek írásban azt válaszolta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!