78 éves korában elhunyt Mohácsi Emil, a magyar szinkron egyik legendás rendezője – tudatta a család.
Mohácsi Emil az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDB) adatai szerint 1978-ban kezdett szinkronrendezéssel foglalkozni. Pályafutása során számos legendás szinkron fűződött a nevéhez: ő rendezte a Vissza a jövőbe második része, a Híd a Kwai folyón vagy a Kramer kontra Kramer magyar változatát is. Az adatbázis szerint legalább 715 filmen dolgozott, de a valós szám ennél magasabb is lehet.
Az 1990-es években neki köszönhettük a Jóbarátok kultikussá vált szinkronját, így ő osztotta ki a főbb szereplők szinkronhangjait is.
Az ISzDB szerint a szakember 2009-ben dolgozott utoljára, akkor az Újralátogatás című lengyel film szinkronját rendezte. Munkásságát 2019-ben Szinkron Életműdíjjal ismerték el.
Mohácsi Emil március 25-én töltötte be 78. életévét.
78 éves korában elhunyt Mohácsi Emil, a magyar szinkron egyik legendás rendezője – tudatta a család.
Mohácsi Emil az Internetes Szinkron Adatbázis (ISzDB) adatai szerint 1978-ban kezdett szinkronrendezéssel foglalkozni. Pályafutása során számos legendás szinkron fűződött a nevéhez: ő rendezte a Vissza a jövőbe második része, a Híd a Kwai folyón vagy a Kramer kontra Kramer magyar változatát is. Az adatbázis szerint legalább 715 filmen dolgozott, de a valós szám ennél magasabb is lehet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Keith Rupert Murdoch néven született 1931. március 11-én, az ausztráliai Melbourne-ben. Négy gyermek közül a második volt s egyben az egyetlen fiú. Apja, Sir Keith Murdoch újságíró, anyja, Elizabeth Greene (később Dame Elizabeth Murdoch) pedig jótékonysági tevékenységet folytató személyiség volt. Keith az I. világháborúról tudósítva tett szert újságíróként hírnévre, majd a Sydney Sun és a Melbourne Herald által működtetett londoni székhelyű távírószolgálat főszerkesztője lett. Az ausztrál miniszterelnöknek írt levelével vált híressé, amelyben elítélte a brit hadsereg hajlandóságát arra, hogy ausztrál katonákat áldozzon fel a gallipoli hadjárat során. A levél kiszivárgott a brit sajtóba is, a sajtómágnás Lord Northcliffe pedig felerősítette a hatását, így Murdochnak ott is és otthon is nagy befolyású barátai lettek.
Rupert születésekor a családja már Melbourne felső-középosztályához tartozott. A fiú a közeli Geelong Grammar bentlakásos iskolába járt, ahol a társai gúnyolódtak rajta, mivel a családja újgazdagnak számított.
Az apja nevelése alatt Rupert korán érdeklődni kezdett az újságok és a politikai viták iránt, Keith-szel ellentétben viszont – aki konzervatív volt – Rupertet eleinte a baloldali eszmék vonzották. Rövid gyakornoki idő után apja lapjánál, a Melbourne Heraldnál rendőrségi és bírósági ügyekről írt. 1950-ben, 19 évesen aztán beiratkozott az Oxfordi Egyetem Worcester College-ába, és az Egyesült Királyságba költözött.
22 évesen már újságot irányított
Az oxfordi tanulmányai alatt Murdoch nyíltan szocialista politikai nézetei miatt, és mert Lenin mellszobrát tette ki a kandallópolcra, a „Vörös Rupert” becenevet kapta. A kezdeti idealizmusa azonban az egyetemi évei alatt apja egészségi állapotának romlásával együtt megcsappant kissé. Keith Murdoch 1952-ben hunyt el rákban, ami után Rupert anyja, Elizabeth jótékonysági munkát végzett a melbourne-i Royal Women's Hospital élethosszig tartó vezetőjeként, és megalapította a Murdoch Children's Research Institute-ot; 102 éves korában hunyt el 2011-ben, és 74 leszármazottja volt. Egyértelmű, kitől örökölte Rupert a hosszú élet génjeit…
1953-ra, nem sokkal azután, hogy lediplomázott Oxfordban, rövid távú szerkesztői állást vállalt a londoni Daily Expressnél, ahol Lord Beaverbrook, egy konzervatív mentor mellett tanulta meg a „újságírás fekete művészetét”. Beaverbrook bulvárlapja nagy példányszámban jelent meg, és szenzációhajhász, pikáns riportokra specializálódott. Rupertnek anyagi gondjai már akkor sem nagyon voltak, mivel apja a családra hagyta az Adelaide News nevű újság többségi részesedését, így az örökös 22 évesen tért vissza Nagy-Britanniából Ausztráliába, hogy vezesse az újságot. Gyorsan kibővítette az üzletet: megvásárolta Ausztrália és Új-Zéland több más újságját, és a brit bulvársajtó technikáit alkalmazva növelte azok példányszámát. Ismert volt arról, hogy ő maga találta ki a cikkek címeit, sőt, az oldalakat is áttervezte, bár állítása szerint nagy szabadságot adott a szerkesztőknek.
A valódi Aranypolgár
Murdoch ambíciói azonban nem csak a kontinensre terjedtek ki, abszolút globálisak voltak. 1968-ban megvette a brit News of the Worldöt, és egy éven belül felvásárolta a gyengélkedő Sun nevű lapot is, amelyet szenzációhajhász bulvárlapként indított újra. A szexszel és celebbotrányokkal teli lap példányszáma az egekbe szökött, s hamarosan Nagy-Britannia legnagyobb napilapjává vált. Murdochot ekkor már gyakran vádolták politikai manipulációval, a kritikusai pedig cinikusnak nevezték, aki a szenzációra éhes közönségnek való behódolással rontotta az újságírás színvonalát.
1986-ban, amikor már ő volt a tulajdonosa a brit Times és Sunday Times újságoknak is, mind a négy nagy lapját egy hatalmas londoni nyomdába költöztette, és kirúgott 5000 alkalmazottat.
A régi munkamódszerek eltűntek az újságírásból miatta, ezt pedig nem sokkal később a televíziós forradalom követte, amikor Murdoch elindította a Sky nevű műholdas tévészolgáltatást Nagy-Britanniában. A benne lévő műsorok gyakori kritizálása ellenére a műholdvevő antennák hamarosan mindennapossá váltak a brit otthonokban, a Sky pedig felvásárolta a riválisát, a BSB-t, így hatalmas nyereségre tett szert. Többek között megszerezte az 1992-ben újonnan alakult angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League közvetítési jogait is.
Murdoch azonban még nagyobb célokra vágyott, és elkezdett az Egyesült Államokra koncentrálni, ahol 1976-ban a New York Post nevű bulvárlap révén már megvetette a lábát.
1985-ben a News Corp megvásárolta a 20th Century Foxot, létrehozva Amerika 4. legnagyobb televíziós hálózatát, a Foxot, Murdoch pedig ezzel megszerzett egy hollywoodi filmstúdiót is.
A Fox olyan műsorai, mint pl. A Simpson család, világszerte eladhatók voltak, míg a Fox News hálózat az amerikai tévés hírműsorokban egy populista, jobboldali szemlélet megjelenését hozta magával.
Túl nagy hatalom?
Az 1980-as évek végére Murdoch birodalma szinte végzetes adósságokat halmozott fel, de még ezt is túlélte. A HarperCollinst vezető könyvkiadóvá tette, valamint megvásárolta a Star TV-t Hongkongban, amely egész Ázsiában sugároz. Ezzel a sok felvásárlással azonban egyre nagyobb aggodalmak merültek fel a monopóliummal kapcsolatban. „ Az emberek azt mondják, hogy versenyellenesek vagyunk, amikor olyasmit teszünk, amit bárki más is megtehet a világon” – mondta egyszer Murdoch ezzel kapcsolatban.
Murdoch 2011-ben újabb kritikákkal szembesült, amikor kiderült, hogy brit újságja, a News of the World újságírói számtalan híresség telefonját feltörték. A botrány miatt kénytelen volt bezárni az újságot, és megalázó bocsánatkérésre kötelezték. Ez az eset egy rövid időre megakadályozta az üzleti terjeszkedési terveit, bár nem sokkal később már újabb üzleteket kötött, még a kilencvenes éveiben is.
93 évesen az oltár előtt
Murdoch összesen ötször nősült. Először 1956-ban vette el Patricia Bookert, egy melbourne-i eladót és stewardesst, akivel egy közös gyermekük született: Prudence. 1967-ben váltak el, Rupert pedig még abban az évben újranősült. Anna Torvtól viszont csak 32 év után vált el 1999-ben, három közös gyermek (1968: Elisabeth, 1971: Lachlan, 1972: James) világrajövetele után. A harmadik nejét, a televíziós vezetőt, Wendi Denget két héttel a Torvtól való válásának kimondása után vette el, vele egészen 2013-ig volt házas, ez idő alatt pedig két gyermekük született: Grace 2001-ben és Chloe 2003-ban (Murdoch ekkor már 72 éves volt).
A médiamogul ezt követően 2016-ban, 85 évesen vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb egykori modellt, Jerry Hallt, de öt éven belül el is váltak.
A szerelmi ügyeknek azonban korántsincs még vége… 2023-ban a 92 éves milliárdos hirtelen felbontotta az eljegyzését az akkor 67 éves rádiós műsorvezetővel, Ann Lesley Smith-szel, hogy aztán 2024-ben, 93 évesen ötödszörre is kimondhassa az igent, ezúttal a 67 éves nyugalmazott orosz biológusnak, Elena Zhukovának, akit az előző évben ismert meg.
Idén, június 1-én ünneplik a 2. házassági évfordulójukat.
Az Utódlás valóra vált
Rupert 2023-ban lemondott a Fox és a News Corp elnöki posztjáról, ami látszólag a világ egyik legbefolyásosabb médiamágnása karrierjének végét jelentette. Megpróbálta azonban ezután megváltoztatni a családi vagyonkezelői alapot, hogy a halála után a News Corp és a Fox News irányítását legidősebb fiára, Lachlanre ruházza át. S bár elvesztette a bírósági csatát három másik gyermeke – Prudence, Elisabeth és James – ellen, amit az Utódlás című sikersorozat való életbeli verziójának neveztek, ez is egy újabb példája volt Murdoch üzleti könyörtelenségének.
A mogul egyébként a bírósági perekig szoros kapcsolatban állt a gyermekeivel. A lánya, Elisabeth és a fia, James vezető pozíciókat töltöttek be apjuk birodalmában, bár James 2020-ban lemondott a News Corp igazgatói posztjáról a vállalat hírügynökségei által közzétett bizonyos szerkesztői tartalmak és egyéb stratégiai döntésekkel kapcsolatos nézeteltérések miatt. Lachlan nevű fia lett így a trónörökös, aki 2023-ban átvette a Fox és a News Corp üzleti tevékenységét. Murdoch a halála után neki akarja átadni a legtöbb szavazati jogot és a legnagyobb hatalmat. Lachlant konzervatívabbnak tartják a testvéreinél, így ő őrizné meg a Murdoch-médiamárkák örökségét.
Az elmúlt évek újságipari hanyatlása egyébként néhány Murdoch-kiadványt is súlyosan érintett. A 20th Century Foxot a Disney-nek adták el („csak” a filmes részleget, a hírműsorok maradtak), a Sky-t pedig a Comcastnek. Murdoch úgy érezte, ezzel a vállalat megszabadulhat azoktól az üzletágaktól, amelyek veszteségesek voltak.
E hónapban pedig ő maga is egy film főszereplője lett, március 13-án kerül fel ugyanis a Netflix kínálatába a Dinaszta: A Murdoch család című dokumentumfilm, amely főként az apa és a gyerekei örökösödési harcáról szól.
A Forbes magazin a Murdoch család nettó vagyonát jelenleg 22,5 milliárd dollárra (kb. 7,5 billió forintra) becsüli.
Keith Rupert Murdoch néven született 1931. március 11-én, az ausztráliai Melbourne-ben. Négy gyermek közül a második volt s egyben az egyetlen fiú. Apja, Sir Keith Murdoch újságíró, anyja, Elizabeth Greene (később Dame Elizabeth Murdoch) pedig jótékonysági tevékenységet folytató személyiség volt. Keith az I. világháborúról tudósítva tett szert újságíróként hírnévre, majd a Sydney Sun és a Melbourne Herald által működtetett londoni székhelyű távírószolgálat főszerkesztője lett. Az ausztrál miniszterelnöknek írt levelével vált híressé, amelyben elítélte a brit hadsereg hajlandóságát arra, hogy ausztrál katonákat áldozzon fel a gallipoli hadjárat során. A levél kiszivárgott a brit sajtóba is, a sajtómágnás Lord Northcliffe pedig felerősítette a hatását, így Murdochnak ott is és otthon is nagy befolyású barátai lettek.
Rupert születésekor a családja már Melbourne felső-középosztályához tartozott. A fiú a közeli Geelong Grammar bentlakásos iskolába járt, ahol a társai gúnyolódtak rajta, mivel a családja újgazdagnak számított.
Az apja nevelése alatt Rupert korán érdeklődni kezdett az újságok és a politikai viták iránt, Keith-szel ellentétben viszont – aki konzervatív volt – Rupertet eleinte a baloldali eszmék vonzották. Rövid gyakornoki idő után apja lapjánál, a Melbourne Heraldnál rendőrségi és bírósági ügyekről írt. 1950-ben, 19 évesen aztán beiratkozott az Oxfordi Egyetem Worcester College-ába, és az Egyesült Királyságba költözött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera a Magyar Péter-filmről: Végigsírtam, mert arra gondoltam, nem kell abban felnevelnünk a gyerekeinket, amiben eddig éltünk
A jogvédő aktivista a közösségi oldalán öntötte ki a szívét, miután megnézte a Tavaszi szél - az ébredés című dokumentumfilmet. Úgy véli, a remény helyét már egy szebb jövőbe vetett hit vette át az emberekben.
Mérő Vera jogvédő aktivista, publicista egy Facebook-posztban írta le, milyen hatással volt rá Topolánszky Tamás és Sümeghy Claudia „Tavaszi szél – az ébredés” című dokumentumfilmje, amely Magyar Péterről, a TISZA Párt elnökéről szól. Bejegyzését azzal kezdi, hogy nagyon nehéz szavakba öntenie a film által kiváltott érzéseket, hatásokat és felismeréseket, amelyek még egy éjszaka után is kavarognak benne.
Úgy véli, a film egyrészt megmutatja Magyar Pétert, az embert, „talán úgy, ahogy eddig még soha”, másrészt megerősített benne egy régi megérzést. Szerinte ez a megérzés mára bizonyossággá vált, és ki meri mondani, hogy „nemcsak hogy vége van, hanem valami visszafordíthatatlanul át is fordult”. Úgy fogalmaz: ezt a változást, ezt az „ébredést” már semmilyen titkosszolgálati mesterkedés vagy riogatás nem tudja felülírni.
„Tavaly nyáron éreztem ezt először hasonló, legalábbis alakuló bizonyossággal, a szigetemen, a zsákfalumban. Nem csak azt, hogy a korábban csontfideszes falu már egyáltalán nem volt az. Hanem azt, hogy
ez már nem csupán arról szól, hogy az emberekben a félelem helyét átvette a remény és bátran, a hangjukra találva elkezdtek beszélgetni egymással, kimondani, amit évek óta csak komoran, magukban gondoltak. Ekkor éreztem meg először, hogy a remény helyett elkezdett formálódni a hit egy lehetséges szebb jövőben. A hit azt jelenti, hogy az emberek már nem csak reménykednek a változásban. Fél lábbal már benne állnak.”
– írja. Hozzáteszi, ugyanezt érezte országszerte, a közösségi médiában, az utcán, boltokban és a tömegközlekedési eszközökön is.
Mérő Vera szerint a film nem Magyar Péter személyiségének megítéléséről szól, hanem a hitelességről. Párhuzamot von saját maga és a politikus között, mondván, mindkettejüket megosztó személyiségnek tartja, de a hitelességüket nem lehet megkérdőjelezni, mert van egy ügyük, amiben hisznek.
„És ugyanezt látom, ha úgy tetszik, felismerem a rokoni szálat Magyar Péterben is. Hogy bár nem biztos, hogy mi olyan nagyon kedvelnénk a másikat - sőt, jó eséllyel nem -, de ha egymás szemébe néznénk, nagy valószínűséggel meglátnánk a másik tekintetében, hogy van egy ügye. Hogy felismerte az ügye súlyát és jelentőségét. És hogy ez az ügy mennyivel nagyobb, mint ő maga” – fogalmaz. Úgy látja, ettől lesz egy ember megkérdőjelezhetetlenül hiteles.
Szerinte az országnak pontosan egy ilyen hiteles figurára volt szüksége, aki megmutatja, hogy a változás lehetséges.
„Hogy igenis ki lehet mondani: mi ezt meg tudjuk csinálni. Nem egyedül, hanem veletek. Mert hiteles vagyok, mert ugyanazt akarjuk, mert nagyon sokan akarjuk. És csak ki kell mondani, hogy meg fogjuk csinálni. Mert eldöntöttük. Így cserélte ez az ország a tanult tehetetlenség apátiáját a tanult optimizmus tettrekészségére. Mert felébredtünk”
– fogalmazott a jégvédő.
Azt is elárulta, hogy a filmet a tizedik perctől az utolsóig végigsírta.
„Egyszerűen azért, mert közben szorongattam a mellettem ülő kezét, és arra gondoltam: nem kell abban felnevelnünk a gyerekeinket, amiben eddig éltünk. Amiben az elmúlt tizenhat évben éltünk. És ahhoz, hogy ezt ne kelljen, nem az az egyetlen út, hogy elhagyjuk a hazánkat.”
Mérő Vera szerint Magyar Péter ehhez az érzéshez segített hozzá milliókat, egyfajta „vezetékként” működve, amely összeköti a pontokat, hogy az emberek ráébredjenek, mennyien vannak. Végül köszönetet mond az alkotóknak, akik szerinte áldozatokat hoztak és a szívüket-lelküket beletéve hoztak létre valami csodálatosat. Ezt állítja szembe a hatalommal, amelyet véleménye szerint a rettegés és a legalantasabb motivációk hajtanak, nem a hit, a remény vagy a szeretet.
„Ez a film emlékeztet minket arra, hogy történelmi pillanat előtt állunk. Hogy a szépségünket végre újra, teljes fényében mutathassuk meg”
– zárja bejegyzését.
A „Tavaszi szél – az ébredés” egy független, egész estés dokumentumfilm, amelyet Topolánszky Tamás Yvan rendezett, producerei pedig Topolánszky és Sümeghy Claudia. Az alkotók több mint egy éven át követték Magyar Pétert országjárásokon és otthoni beszélgetésekben is. A film saját forrásból, állami támogatás és szponzoráció nélkül készült, és 2026. március 12-én kerül a mozikba a JUNO11 Distribution forgalmazásában.
Magyar Péter mellett megszólal benne többek között Szabó Andrea politológus-szociológus, Dull Szabolcs, a Telex volt főszerkesztője, Lakner Zoltán politológus, valamint Ruff Bálint kommunikációs szakember. Emellett szerepelnek Magyar közeli munkatársai és támogatói is, mint Bódis Kriszta író, Radnai Márk, a Tisza alelnöke, Rost Andrea operaénekes és Nagy Ervin színész.
Mérő Vera jogvédő aktivista, publicista egy Facebook-posztban írta le, milyen hatással volt rá Topolánszky Tamás és Sümeghy Claudia „Tavaszi szél – az ébredés” című dokumentumfilmje, amely Magyar Péterről, a TISZA Párt elnökéről szól. Bejegyzését azzal kezdi, hogy nagyon nehéz szavakba öntenie a film által kiváltott érzéseket, hatásokat és felismeréseket, amelyek még egy éjszaka után is kavarognak benne.
Úgy véli, a film egyrészt megmutatja Magyar Pétert, az embert, „talán úgy, ahogy eddig még soha”, másrészt megerősített benne egy régi megérzést. Szerinte ez a megérzés mára bizonyossággá vált, és ki meri mondani, hogy „nemcsak hogy vége van, hanem valami visszafordíthatatlanul át is fordult”. Úgy fogalmaz: ezt a változást, ezt az „ébredést” már semmilyen titkosszolgálati mesterkedés vagy riogatás nem tudja felülírni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Távozik Nicola Coughlan a Bridgertonból? Ez várhat a sorozatban Penelope-ra a sokkoló fordulat után
Penelope Bridgerton a királynő előtt vallotta be, miért nem tudja tovább folytatni a pletykalap írását. Döntése után a rajongók attól félnek, hogy a színésznő kilép a sorozatból.
„Mivel már mindenki ismer, úgy kerülnek, mint a pestisest, ha valódi pletykáról van szó” – mondta a királynőnek.
„Mert a társaság számára Whistledown ugyanúgy működik, mint felségednek ez a palota. Csapdába ejti, figyeli és vizslatja őket.”
Később, Cressida bálján a társaság megkapta az utolsó, Penelope által írt kiadványt, az évad utolsó epizódjának végén azonban egy új, ismeretlen szerző vette át Lady Whistledown szerepét. A nagy kérdés tehát, hogy a színésznő távozik-e a sorozatból. Hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett a távozásáról, ugyanakkor a sorozatban már láthattunk mintát arra, hogy a főszereplő párok a saját évaduk után a háttérbe húzódnak. Az első évad főszereplői, Phoebe Dynevor és Regé-Jean Page is távoztak, a második évad központi párja, Jonathan Bailey és Simone Ashley pedig kevesebbet szerepeltek a harmadik és negyedik évadban.
A Netflix hivatalosan is berendelte az ötödik és hatodik évadot, a sorozat showrunnere, Jess Brownell pedig utalt rá, hogy
az új Lady Whistledown kilétének rejtélye központi szál lehet a folytatásban.
Az ötödik évad forgatását márciusra, vagyis tavaszra tervezik. Bár Penelope és Colin szerelme a harmadik évadban teljesedett ki, és a negyedikben a karakter letette a tollat, a sorozat jövője és az új rejtély bőven adhat okot arra, hogy Nicola Coughlan a további évadokban is a Bridgerton család történetének része maradjon.