HÍREK
A Rovatból

Meghalt Bényi Ildikó televíziós műsorvezető

Az Önök kérték! kívánságműsor emblematikus műsorvezetőjét 55 éves korában érte a halál.


Elhunyt Bényi Ildikó, a köztévé műsorvezetője. A népszerű Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után kedden érte a halál. Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti – írja az MTI.

A népszerű tévés-rádiós műsorvezető néhány héttel 55. születésnapja után hunyt el.

Bényi Ildikó 1970-ben született Szikszón, magyar nyelv és irodalom terén végzett tanulmányait követően 1993-ban a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői, majd 1995-ben a Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamának elvégzésével párhuzamosan indult szakmai pályafutása.

1997-ben az ő műsorvezetésével tért vissza a képernyőre a megújult Önök kérték! című emblematikus kívánságműsor. Azóta teljesítette töretlen lelkesedéssel a kívánságokat, hogy az örökzöld és mai slágerekkel, ikonikus kabarérészletekkel, nótákkal vagy éppen prózai művekkel örömet szerezhessen a nézőknek.

A közönségkedvenc Bényi Ildikót több más műsorban láthatták, hallhatták. 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort vezette a Magyar Rádióban, de háziasszonya volt öt és fél éven át a mai SzerencseSzombat elődjének számító Lottóshow-nak.

Magas színvonalú szakmai munkáját több neves díjjal is elismerték, 2001-ben Aphelandra-díjat kapott szép magyar nyelvhasználatát és példaképül szolgáló humanizmusát elismerve. A közmédia által, a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként alapított szakmai díjak közül 2021-ben vehette át a szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerést, a Wacha Imre-díjat.

Méltatása szerint Bényi Ildikó életében fontos volt, hogy közéleti szerepvállalását jó ügy támogatására is fordítsa, 2006 óta volt a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért Arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte a közmédia véradó napjait, amelynek köszönhetően a vállalat 2015-ben a Véradóbarát Munkahely címet is elnyerte.

2010-ben az ’56-os Hűség a Hazához Érdemkereszt kitüntetést vehette át, az elismerést a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért kapta.

A műsorvezetőt születésnapján, február 26-án kollégái egy kedves és megható videóval köszöntötték. Az erről szóló bejegyzés lett élete utolsó Facebook-posztja.

Bényi Ildikóról a közmédia szerda délután, a 13.45-kor kezdődő Családi kör adásában, majd a március 13-ai 15.30-as, március 14-én 14.55-kor kezdődő Önök kérték! című műsoraiban emlékezik meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával
A politikus szerint azért éppen a Ferenciek terénél volt a látványos akció, mert az volt a cél, hogy minél többen lássák az ukrán férfi elfogását.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Pénteken este látványos akció keretében fogtak el a TEK kommandósai a rendőrökkel együtt egy állítólagos ukrán kémet a Ferenciek terénél. A forgalmas utcát hirtelen fekete autók és rendőrségi járművek lepték el, majd egy fehér autóból kiszedték az ukrán állampolgárságú Sz. A.-t, aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon, felesége pedig egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

A kormány szombaton videót és fotókat is posztolt a közösségi médiában a filmbe illő akcióról. Nem sokkal ezután Hadházy Ákos is reagált a felvételekre.

„Van annak bája, hogy pont a tüntetések helyszínén, Ferenciek terénél, az Erzsébet hídra vezető úton fogták el látványosnak szánt, de harmadrangú hollywoodi kémfilmre hajazó körítéssel az állítólagos ukrán kémet (akire a hírek szerint semmit nem tudtak rábizonyítani, már el is engedték, kitoloncolták a határon)” – írta a bejegyzés elején a független országgyűlési képviselő, utalva az általa épp az elfogás helyszínére szervezett tüntetéssorozatra.

„Azon már csak röhögni lehetne, hogy ÉPPEN A HELYSZÍNEN TARTÓZKODOTT a Magyar Nemzet nevét bitorló propagandalap hivatásos fotósa (a mellékelt képek egyike az ő műve, a többi a TEK-es művészek alkotása)” - tette hozzá a politikus.

„Érdekes, hogy itt nem volt szempont a közlekedés rendjének megzavarása. Persze megértem őket, én is azért nem valamelyik mellékutcába szervezem a tüntetést, mert az a célom, hogy minél többen lássák”

- folytatta Hadházy Ákos.

„Persze két okból sem kell nevetni a TEK-es kémkomédián. Az egyik, hogy tudjuk, milyen törvénytelen módon tiltotta be a pintérség az Erzsébet hídon a tüntetést. A másik ok: valami egészen ijesztően átlátszó, ahogyan Orbánék konfliktust akarnak kirobbantani Ukrajnával” - zárta a posztot a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter levelet kapott Erdélyből: „Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék”
A Tisza Párt vezetőjének Kárpátaljáról is küldtek egy levelet. Ebben egy fiatal férfi arról ír, hogy egy darabig élt Magyarországon a háború kezdetén, és azt tapasztalta, hogy egészen más a magyar valóság azzal szemben, amit a kormány kommunikál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Két olyan levelet kapott a külhoni magyaroktól Magyar Péter, amiket megkönnyezett, derül ki a Tisza Párt elnökének szombat esti posztjából. A politikus azt írja, hogy ugyan az elmúlt év történései megkeményítették, ám a sorokat olvasva mégis elérzékenyült.

Az első levelet Kárpátaljáról küldte neki a 28 éves Ferenc:

„Kedves Péter!

Mivel nem ismerjük egymást engedd meg hogy bemutatkozzam. Engem Ferencnek hívnak, 28 éves vagyok, Kárpátalján születtem és élek jelenleg egy kis faluban. A háború kitörése előtt nem sokkal szereztem meg a diplomámat itthon, majd ezután elkezdtem dolgozni. 2022 február elején már éreztük a kollégákkal, hogy valami készül, és ez bizony nem egy átlagos tanév lesz. Aztán azon a bizonyos február 24-i reggelen több ezer honfitársammal együtt, elhagyva szeretett szülőföldemet, én is átmentem Magyarországra a háború elől. Eleinte azt hittük, hogy néhány hét, maximum pár hónap lesz az egész, aztán lassacskán megláttuk, hogy mégsem.

Munkába álltam Magyarországon, új embereket ismertem meg, közben igyekeztünk összetartani, és segíteni egymást a kárpátaljai barátaimmal.

Lassacskán elkezdtük meglátni, hogy mennyivel másabb a magyar valóság attól, mint amit a kormány kommunikál.

Elkerültem két barátommal együtt a Balaton mellé, egy építőipari céghez, amely előszeretettel alkalmazott ukrán állampolgárokat. Itt, mivel közös szálláson voltunk velük, rendszeresen szem-, és fültanúi voltunk, hogyan tekintenek ők a magyarokra. Ezt a helyzetet általában fokozta a kormány ukrajnával szembeni politikája.

Ugyanakkor megjegyzem, hogy az összes anyaországi magyartól, akit ez idő alatt ismertem meg, elfogadást, segítséget, és bíztató szavakat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok mindannyiójuknak...

Sajnos nem bírtam sokáig szülőföldem nélkül, és 1 év és 10 hónap után hazatértem Kárpátaljára szüleimhez. Azóta itthon vagyok, a nap 24 órájában, mivel semmilyen felmentéssel nem rendelkezem a katonai szolgálat alól. Nem megyek le az utcára, és nem beszélek senkivel a családomon kívül. Mivel faluban élek, gyorsan terjednek a hírek, így nem kell a szomszédba menni, ha az ember kényszersorozásról, vagy emberrablásról akar hallani. Ebben az esetben is érezhető az hogy ezek az "embervadászok" mennyire lealacsonyítóan állnak a kárpátaljai emberekhez (mivel ők általában nem közülünk származnak).

Mióta hazajöttem, a családdal többször is beszéltünk róla, hogy Magyarországon sem megy minden úgy, mint ahogy azt az M1-en vagy a TV2-ben elmondják, ellenben mióta itthon vagyok egyre jobban látom, hogy a látszatkormányzás amit csinál a rendszer, hiába "kiáll" és "segíti" a határon túli magyarokat, az önös érdekből indított kémprogramjuknak köszönhetően mégis azt érezzük, mintha most tették volna a nyakunkba a kötelet.

Az itt élő stabil Fidesz szavazók nem veszik figyelembe azokat a botrányokat (pedofil botrány, MNB bank, stb), amikbe egy normális kormány már belebukott volna. De nem veszekszem velük, csak csendben várom a szebb jövőt. A mai ATV-s interjúdban említést tettél rólunk, kárpátaljaiakról (ugye nem ok nélkül sajnos) és valahogy ez nyugtatott ma meg az utóbbi napok szorongásai után.

Remélem hogy Te és a Tisza a miniszterelnökkel ellentétben nem fogtok magunkra minket, mert akkor nekünk végünk. Nagyot csalódtam Orbán Viktorban, hadd csalódjanak a családom fidesz szavazói benned pozitívan!

Baráti üdvözlettel a csodálatos Kárpátaljáról”

A második levelet Erdélyből küldték Magyarnak:

„Remélem nemsokára TISZA-kormány lesz Magyarországon és ti nem árultok el bennünket, ahogy Orbánék és nem hagytok minket magunkra.

Az erdélyi fiatalok veled vannak. Barátsággal, Marosvécsről, Wass Albert nyughelye mellől”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy elfogták a TEK-esek az ukrán kémet a Ferenciek terén
A kormány Facebook-oldalán ráadásul több fotót is közzétettek arról, ahogyan a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei a forgalmas úton kiszedik az autóból az ukrán férfit.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Lapunk is beszámolt róla, hogy tegnap este hét óra után nem sokkal rendőrök, kommandósok és fekete autók lepték el a Ferenciek tere környékét. A Magyar Hang munkatársa épp a helyszínen volt, amikor észrevette, hogy a hatóságok egy fehér autót megállítottak, majd kikaptak egy embert a kocsiból és elvitték.

A Telex információi szerint az elfogott férfi egy ukrán állampolgár, Sz. A., aki korábban diplomataként dolgozott Magyarországon. Felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa.

Akcióban a TEK Budapest belvárosában. Így fogták el az ukrán kémet.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A kormány Facebook-oldalán jelent meg, hogy az elfogott férfival szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el – számolt be róla az MTI.

A Terrorelhárítási Központ akciója

Tegnap késő délután a TEK emberei Budapest belvárosában elfogtak egy ukrán állampolgárt. Vele szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. A középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását. Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2025. május 10., szombat

A tájékoztatás szerint

a középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását.

Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás: Magyar Péter és egy külföldi titkosszolgálat közösen indított támadást Magyarország ellen, fellépünk ellene
A Fidesz kommunikációs igazgatója négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit. Leszögezte, hogy megvédik Magyarországot minden támadással szemben.


Egy videóban magyarázta el Menczer Tamás a Facebookon, hogy mi történik Magyarországon az utóbbi napokban. A Fidesz

„Nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisza Párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal” - mondta szombat délután megjelent videója elején Menczer Tamás, aki szerint „közösen indítottak lejárató akciót Magyarország ellen”.

A Fidesz kommunikációs igazgatója ezután négy pontban foglalta össze az utóbbi napok eseményeit.

„1.: Ruszin-Szendi Romulusz már korábban elárulta, hogy fontos ukrán kapcsolatai vannak, megvannak a telefonszámok az ukrán vezetőkhöz, és ha kell, akkor ezeket előveszi.

2.: Csütörtökön egy honvédségi jelentésből kiderült, hogy Ruszin-Szendi Romulusz a NATO ülésein Ukrajnát dicsőítette, Ukrajnát képviselte, nem Magyarországot. Orbán Viktor ezért rúgta ki.

3.: Szintén csütörtökön Magyar Péter megtámadta a hadsereg fejlesztését, megtámadta a magyar hadsereg erősítését, gyengíteni akarta Magyarországot.

És 4.: Pénteken mindezek után az ukrán titkosszolgálat lejárató akciót indított Magyarország ellen” - sorolja a videóban a fideszes politikus.

„Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter az ukrán titkosszolgálattal közösen támadja Magyarországot.

Ez példátlan, a rendszerváltás óta még soha nem fordult elő, hogy egy magyar pártvezető egy külföldi titkosszolgálattal közösen indítson támadást Magyarország ellen.

Látjuk mi történik, fellépünk ellene és megvédjük Magyarországot minden támadással szemben. Az ukrán kémeket a magyar hatóságok ma kihajították az országból” - mondja a videó végén Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: