KULT
A Rovatból

Master Chief visszatért, de biztos, hogy ez jó hír? – Már nézhető a Halo 2. évadja

A Halo első évadja jó pár kérdést vetett fel, amikre nem igazán adott választ. Vártuk, hogy a második szezon majd jól bepótolja a hiányosságokat és kijavítja a hibáit, de egyelőre minden ugyanolyan.

Link másolása

A Paramount+ vásárolta meg a Halo videojátékának megfilmesítési jogait, majd be is jelentették nem sokkal később a sorozatot, amit hozzánk a SkyShowtime hozott el. Amikor az első két részt bemutatták, mindenki pozitívan csalódott. Aztán kiderült, hogy nem véletlenül ezt a két részt mutogatták.

Mindenki reménykedett, hogy ilyen lesz az egész széria: egy kemény, véres, háborús akció sci-fi sorozat.

Bár gyanús volt, hogy mindenki kedvenc sisakos főhőse kicsit túl sokat veszi le azt a bizonyos páncélt, de az első két rész után még komolyan reménykedtünk. A játékban a főszereplő Master Chief ugyanis sosem vette le a SPARTAN páncélját. A sorozat ezt eléggé figyelmen kívül hagyta, és már az első részben szembe nézhettünk gyermekkorunk hősével. Az alapanyagról elég annyit tudni, hogy korának az egyik legnagyobb sikerű játéka volt, ennek köszönhette a Microsoft konzolja, az X-Box, hogy annyira sikeres lett, a mai napig jönnek ki hozzá a sikeres folytatások. Hatalmas rajongói bázisa van és rengeteg könyv és történet született erről a sci-fi világról.

Ez valószínűleg megnehezítette a Paramount dolgát, ugyanakkor önmaguknak köszönhetik, hogy az első évad kritikai és nézői bukás lett. Teljesen kiforgatták Master Chief karakterét, társaival és vezetőivel való kapcsolatát pedig túlhangsúlyozták. Több karakter is folyamatosan buta döntéseket hozott és teljesen irracionálisan viselkedett.

Ami talán megmentette az első évadot, az az akciójelenetek és a megvalósítás minősége.

A vizuális effektek, a helyszínek, a páncélok, mind-mind zseniálisan jól néztek ki. Áradt a sorozatból a Halo-atmoszféra, egészen addig, amíg meg nem szólaltak a szereplők, vagy meg nem jelent a negyvennegyedik felesleges karakter. Az első évad közepét kín és szenvedés volt végig nézni, gyakorlatilag az első kettő és az utolsó két rész értékelhető. Talán pont a jó lezárás miatt mertek belevágni a folytatásba.

Egy kevés háttérinfó azoknak, akik nem ismerik az alapanyagot: a 26. században járunk, az emberek háborúban állnak egy idegen fajjal – a Covenent-el – akik inkább egy fajilag diverzifikált vallási szektához hasonlítanak, mint egy egységes idegen fajhoz. A háborúban az emberek álltak vesztésre, egészen addig amíg meg nem jelentek a SPARTAN-ok.

Ezeknek a genetikailag módosított szuperkatonáknak köszönhetően az emberek oldalának is lett esélye.

Köztük az egyik leghíresebb a Silver Team SPARTAN kommandó vezetője, a legendás Master Chief. Az első évadban egy ősi ereklye körül forgott a cselekmény, ami megidézhet egy kegyetlen fegyvert (a Halo-t), amellyel a vallási szekta eltörölheti az emberiséget az univerzum színéről. Ezt nagy nehezen sikerült megakadályoznia a SPARTAN-oknak, de a kaland itt még nem ért véget!

Elérkeztünk a második szezonig, ami ugyan úgy kezdődik, mint az előző, talán csak egy kicsit kisebb költségvetéssel, ugyanis az első nagyobb összecsapás ködben zajlik, ami a legjobb eszköz a CGI rejtegetésére. Egy nagyszabású akciót követhetünk végig, ahol Master Chief (Pablo Schreiber) és egy csapat tengerészgyalogos próbál evakuálni egy bolygót. Persze ami elromolhat, az el is romlik, a szuperkatonánk majdnem otthagyja a fogát és gyanús lesz számára, hogy Covenant készül valamire. Miután az első évad rejtett, másodlagos főgonoszát, Dr. Catherine Halsey-t (Natascha McElhone) leváltották, gondolhattuk volna, hogy a katonaság valami normális embert ültet a helyére.

Hát nem így történt, a SPARTAN program új vezetője, James Ackerson (Joseph Morgan) még irritálóbb, mint Halsey volt.

Teljesen logikátlanul viselkedik és emellett erős Umbrige-utóíze van a karakternek, mintha a Harry Potter legundorítóbb szereplőjétől tanult volna. Tovább próbálják bonyolítani az amúgy unalmas főszálat, újabb B-történetekkel, amik már az első évadban is pocsékok voltak. Például visszatér Kwan Ha (Yerin Ha) teljesen a semmiből, valamint Soren-066 (Bokeem Woodbine) is bajba kerül. Ezek mind teljesen érdektelenek az amúgy is ingerszegény főszál mellett.

Nem sikerült javítani semmin, sőt a vizuális effektek minősége mintha rosszabb lenne az előző évadhoz képest. Sokszor vagyunk sötétben, ott próbálnak spórolni, ahol tudnak. Ez lehet az első évad fogadtatása miatt is, amire a stúdió azt mondta, hogy fogják vissza a lovakat, vagy a következő részekben lesz valami nagyon nagy dolog, amire spórolnak. A Halo egy nagyon látványos játék volt, igazi háborús akció-sci-fi hatással. A sorozatnak ezt még nem igazán sikerült eladnia. Mindkét évad első részei hoztak valamit a hangulatból, de azt az epikus szintet még nem sikerült megütni, amit a rajongók vártak. Abból, hogy kiforgatták a kedvenc karaktereket én nem sokat tapasztaltam, csak az első játékkal játszottam még 2001-ben, a későbbi részek bonyolították tovább csak a sztorit.

Nekem csak az tűnik fel, hogy milyen zavaróan buta az összes szereplő.

Senki sem gondolkodik logikusan, mindenki érzelmi alapon dönt, még az érzelmektől megfosztott szuperkatonák is, ami végképp felháborítóan ostobán hat. Magyar szemmel nézve találhatunk gyöngyszemeket, az első évadban láthattuk a négyes metró egyik megállóját és sokszor hallottuk Trokán Nórát és Nagypál Gábort magyarul beszélni a háttérben. Az új évadban Visegrád relé felé veszi útját Master Chief és csapata a második rész végén. Aki ismeri a háttérsztorikat, az tudja, hogy az eredeti történetben is van bőséggel magyar jelenlét.

Érzésre működik a sorozat, ránézésre is rendben van, de valahogy az egész szétesik, nem áll össze egy egésszé. Pablo Schreibert én például nagyon kedvelem, de nem áll neki jól Master Chief szerepe. A többi SPARTAN alapvetően működik, de például Cortana (Jen Taylor) – egy mesterséges intelligencia, aki a videojátékok egyik legfontosabb alakja – rettenetesen alul van használva. Érdekesség, hogy a játékokban is Jen Taylor adta Cortana hangját.

Nekem gyanús, hogy a második szezonnal is az lesz, mint az elsővel, bedobnak egy csontot a rajongóknak, akik jól ráizgulnak, hogy előszereplőkkel fogják látni kedvencüket. Majd kapnak hat rész szenvedést érdektelen karakterekkel a három jó mellé.

Az első két rész egyelőre bíztató, még úgy is, hogy a minőség rosszabbnak érződik és az új szereplők se javítanak a renomén. A forgatókönyv ugyan olyan gyenge, mint volt, az akció legalább eddig működik. A Halo legújabb szezonjának első két része megtekinthető a SkyShowtime streaming szolgáltató műsorán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: