KULT
A Rovatból

Marsalkó Dávid a Halott Pénz 15 évéről: „A közönség összeforrasztotta a sebeimet”

Sikeres versenysportoló volt, de inkább a tanulást választotta. Majd jött a zene, ami minden vitt. De mit élt meg mindeközben a „vörös hajú srác”, aki mára Magyarország egyik legismertebb zenésze lett? Interjú.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2019. június 22.


Link másolása

Idén 15 éves a Marsalkó Dávid által alapított Halott Pénz, mégis a legtöbben az elmúlt 5-6 évben ismerték meg őket, a siker ugyanis váratott magára, nem is keveset. Marsalkó Dáviddal most az elmúlt 15 évről beszélgettünk: honnan indult a Halott Pénz, milyen út vezetett a sikerig, és mi történt mindeközben a “vörös hajú sráccal”, aki Magyarország egyik legismertebb zenésze lett.

Az tiszta sor, hogy ma kevesebben vannak azok, akik nem ismerik Marsalkó Dávid és a Halott Pénz nevét. De ugorjunk egy nagyot vissza oda, ahol még nem volt Halott Pénz, amikor még teniszeztél, és úgy gondoltad, hogy versenysportoló leszel. Úgy tudom, hogy elég szép eredményeket értél el, miért hagytad abba, a zene miatt?

Ennek több oka volt. Az aktív időszakom 10-től 18 éves koromig volt, akkor elég komolyan vettem az egészet. Hazai szinten el tudtam evickélni azzal, hogy jó eredményeim voltak, a klubból jöttek a támogatások. Viszont 18 éves koromban beláttam, hogy ahhoz, hogy kilépjek a nemzetközi színtérre, és elinduljon a nemzetközi karrierem, rengeteg pénz kellett volna. Ez viszont nem állt rendelkezésre. Szóval alapvetően az, hogy abbahagytam, reális döntés volt, hiába számítottam elég jónak. 18 évesen például az országos bajnokságon játszottam döntőt, ami viszonylag jó, de ahhoz, hogy erre fel tudjam építeni az életemet, nem volt elég kimagasló eredményem, és nem is volt rá lehetőségem. Amikor az érettségi után átgondoltam a lehetőségeimet, akkor arra jutottam, hogy inkább a tanulást választom, így mentem végül közgázra. A teniszkarrierem így gyakorlatilag véget ért, de 2003-ban elkezdtem az egyetemet és 2004-ben már megcsináltam az első Halott Pénz-számot. Szóval a tenisz után maradt űrt betöltötte a zene.

Korábban, a Halott Pénz előtt, mennyire volt jelen az életedben a zene?

Már középiskolában írogattam verseket, szövegeket. Volt egy barátom, akivel összejártunk zenéket csinálni, voltak kísérletezgetéseink, de nem tudatosan, hanem egyszerűen poénból, meg mert jól éreztük magunkat benne. De emellett rengeteg zenét hallgattam mindig. Középiskolában úgy mentem suliba, hogy a buszon olyan hangosra tettem a fülhallgatót, hogy hallják, amit éppen hallgatok. Szóval a zene mindig is nagyon fontos volt az életemben.

Ha jól tudom, azért volt próbálkozás még gyerekkorodban arra, hogy komolyabban foglalkozz zenével.

Körülbelül hét éves lehettem, amikor anyu elvitt egy énektanárhoz, mert ő szerette volna, ha járok zeneiskolába.

A tanár kérte, hogy a Boci, boci tarkát énekeljem el, és az első fél sor után azt mondta, hogy na jó, nekem nincs semmi közöm ehhez, semmi esélyem nincs rá, hogy zenével foglalkozzak.

Szerintem viszont annak a lehetőségét, hogy bárki zenével foglalkozzon, elvenni, egy óriási bűn. Ott egy gyerek, hangszeren tanul, foglalkozik a zenével, de az tökmindegy, milyen tehetsége van hozzá, a zene szeretetét nem szabad elvenni senkitől. Nekem ez egy óriási tanulság, és azt gondolom, hogy pedagógiai szemmel az egy óriási blama, ha valaki így áll egy gyerekhez. Egyrészt nem lehet tudni, hogy kiből mi lesz, másrészt meg nem lehet leírni egy gyereket így hétévesen, de még húszévesen sem.

Nagyon élénk azért ez az emlék most is, az ott akkor neked egy törés volt?

Nem, mert egyrészt nem is vágytam abba a zeneiskolába, meg hétévesen nem nagyon fogtam fel ennek a súlyát. Azt gondoltam, hogy jó hát nem énekeltem szépen a Boci boci tarkát, na bumm. De egyébként összességében azért bennem maradt ez a történet. És az egész Halott Pénz-sztori erre jó példa: senkit nem lehet leírni, és senkitől sem szabad elvenni annak a lehetőségét, hogy azt csinálja, amit szeretne.

Azóta egyébként találkoztál ezzel a tanárnővel? Kíváncsi lennék, mit szólna most hozzád.

Nem, nem találkoztam vele azóta. De egyébként szerintem nem is emlékszik rám. Lehet, hogy rossz passzban volt, én meg ügyetlen voltam.

Visszatérve a Halott Pénzhez, 2004-ben elkészült az első dal, de a siker enyhén szólva, váratott magára. 15 éve kezdted el az egészet, akkor még egyedül.

Nagyon sokáig csináltam egyedül, de a Halott Pénznek több szakasza is van. Van egy korai 2004-től, amikor mindenféle próbálkozások, dalok, közreműködések készültek. Tulajdonképpen, ekkor még csak játszottam azzal a gondolattal, hogy zenélni szeretnék. Nagyon sokáig csinálgattam számokat, de ezek nem voltak sikeresek. 2009-től számítom a második ilyen szakaszt, amikor megjelent az első Halott Pénz-album, de ezt is még csak underground körökben hallgatták. Nem igazán volt lehetőségem arra, hogy azt bárhová eljuttassam, nehezen indult be, én is csak tapogatóztam a sötétben. Aztán 2010-ben jött a második album, és annak egy klipes száma indította be az egészet.

A klip előtt volt egy megingás, amikor majdnem feladtad és kimentél külföldre dolgozni. Miért akartál elmenni, és aztán mi tartott itt?

Az egyetem után, 2009-ben felköltöztem Budapestre és több munkahelyem is volt, de nem igazán voltam boldog, plusz ez a Halott Pénz dolog se nagyon akart elindulni. A második lemeznek azért már egész jó fogadtatása volt, de ez még mindig csak internetes hiphop-fórumokon, meg underground platformokon terjedt.

Egy nagyon jó barátom Zoli Bristolban dolgozott, nála tudtam volna lakni, lett volna melóm, és elindult volna legalább valami. De úgy voltam vele, hogy még mielőtt kimegyek, csinálok egy klipet legalább, mert azt még nem készítettem.

Az Angardra esett a választás. Igazából azt a klipet is egy zenész barátom próbaterme előtt forgattuk, csak a haverjaim voltak benne, gyakorlatilag két barátom csinálta a klipet, az egyik főszereplő is lett benne. Szóval teljesen random módon készült, de valamit mégis elindított.

Ahogy vizualitást kapott egy Halott Pénz-dal, nagyon sokat dobott rajta és azt éreztem, hogy lehet, ez hiányzott a sztoriból. Azt gondoltam, hogy még nem megyek ki, hanem csinálok még egy klipet, még egy számot, ez volt a Feneked a gyengém, ami meg annyira elindította a dolgokat, hogy úgy éreztem, lehet, hogy ezzel még próbálkozni kellene.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik
Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET: