Máriássy Félix filmrendező
Budapesti tavasz, Egy pikoló világos, Nem ér a nevem, Külvárosi legenda és még számos nagysikerű film köthető az 1919. június 3-án született Kossuth-díjas rendező, Máriássy Félix nevéhez.
Csomós Éva írása
Márkusfalván született, nemesi családban, a filmszakmába húszévesen került. Még tanoncként vett részt a Valahol Európában létrehozásában s a Talpalatnyi föld vágásában. Önállóan 1949-től, harmincéves korától dolgozott.
Saját hangját a Rokonokkal (1954) kezdte megtalálni, amihez az épp dúló Móricz-kultusz segítségére volt.
„A Rokonokban bizonyos aktualitást éreztem. Egy olyan emberről szól, aki bizonygatja magának, hogy hisz valamiben. Népmegváltó gondolatai vannak, de aztán bekerül az apparátusba, az egész bürokratikus világba, és ott alulmarad. Akkoriban ez nagyon érdekes téma volt” – mondta egy későbbi nyilatkozatban. „Itt kezdett saját véleményünk lenni a dolgokról”.
[caption id="attachment_15723" align="alignnone" width="466" caption="Budapesti tavasz"][/caption]
1955-ben forgatta a Karinthy Ferenc regénye ihlette Budapesti tavaszt és Az Egy pikoló világost, mi a Rákosi-korszak ifjúságának közérzetét, érzelmi kultúráját vizsgálja előírások és tézisek nélkül. Ez volt az első film a „szocialista táborban”, mely lényeglátó realizmussal és őszinte tárgyilagossággal mutatja be a fiatalok párkapcsolatát. Kedves, derűs, hangulatos életképek tanúskodnak a neorealizmus közvetlen érintéséről, pedig az eredeti elképzelést megtorpedózták és a befejező részt megszelídíttették. A film egy évvel később elnyerte a Karlovy Vary-i fesztivál nagydíját.
[caption id="attachment_15724" align="alignnone" width="466" caption="Egy pikoló világos"][/caption]
Az 1957-ben készült Külvárosi legenda történetét azonban - a hatalom nyomására - a harmincas évekbe kellett átültetnie feleségével, a több művének forgatókönyvét is jegyző Máriássy Judittal. Az akkori hatalom ugyanis életuntságot, beletörődést, pesszimizmust olvasott ki belőle, pedig több értő kritikus is felismerte, hogy a filmben szereplő munkásélet krónikásai számtalan apró mozzanatból gazdagon „építették fel azt a letűnt mocsárvilágot", melyben a fiatal villamoskalauz és a meggyötört asszony költői szerelme kivirágzott.
[caption id="attachment_15725" align="alignnone" width="466" caption="Külvárosi legenda"][/caption]
A sort csak erősítette az 1958-ban készített Csempészek, ami a kiszolgáltatottság szívszorongató tragédiája. Ezt az alkotást jelentősen csak külföldön értékelték, pedig szerkezete, eszmeisége, korrajza igazán eredeti volt. Nem véletlenül volt ez a film Máriássy pályájának egyik csúcsa.
A hazai színészek színe-java kapott szerepet tőle, egyesek többször is (Ruttkai Éva, Zenthe Ferenc, Krencsey Mariann, Tordy Géza, Makláry Zoltán, Törőcsik Mari, Sinkovits Imre), de nem volt rá jellemző, hogy állandó „holdudvar”-ral dolgozzon.
Pálya zárótételei a Fügefalevél (1966), a súlyos morális kérdéseket feszegető Kötelék (1967), s az Imposztorok (1969). Máriássy a televízióban is többször dolgozott (A pékinas lámpása (1961), Ezer és (1964), Mókus (1965) Kubikusok (1965) Kocs 1936-1970 (1970) Áradat (1971) Csak egy kutya (1972), Angyal a karddal (1972) Hazai történetek (1972), Próbafelvétel (1974), a Merzuch és a szamár, valamint a Nem az én ügyem című rövidfilmjeit 1964-ben készítette és dokumentációs esszéinek száma is szaporodott néhány tétellel (Bábolna, 1964 (1964), Ha hívnak… (1967).
1948-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a szakma mellett erkölcsi felelősségre és önérzetre is nevelt a rá jellemző nagy tapintattal egy új rendezőnemzedéket, többek között Szabó Istvánt, Huszárik Zoltánt, Elek Juditot, Kardos Ferencet, Kézdi-Kovács Zsoltot, Gábor Pált, Rózsa Jánost. Elnöke volt a Filmfőiskolák Nemzetközi Szervezetének, titkára a Magyar Film és Televízió Művészeti Szövetségnek. 1956-ban Kossuth-díjat, 1969-ben érdemes művész címet kapott.
A sokszor különc, hallgatag, gátlásosnak tűnő, de fél tucat nyelvet ismerő, romantikus alkatú rendezőt ismerősei „Báró”-nak nevezték, noha valójában a család másik ága viselte a címet. Folyton kérdéseket tett fel, sohasem nyilatkoztatott ki művészi igazságokat. Miért ezt vagy azt, miért így vagy úgy. Hirdette, hogy a rendezőnek minden miértre tudnia kell válaszolnia. És ha nem, utolsó kötelessége, hogy ő tegye fel a világnak: miért? miért? miért?
[caption id="attachment_15722" align="alignnone" width="466" caption="Vagyóczky Tibor, Langmár Béla, Illés György és Máriássy Félix 1962-ben"][/caption]
Örökké elégedetlen, kissé zárkózott, önmagával szemben is kritikus, visszafogottan érzelmes ember volt. Noha korán meghalt, hagyatéka mégsem tekinthető torzónak, mert nem pusztán az ötvenes évek stílusteremtő rendezője, hanem az értékrendjéhez következetesen ragaszkodó, a korszakváltásokban megújulni is képes, tudatosan életműben gondolkodó művész volt. Maradandó helyet foglal el a hazai filmtörténetben. Máriássy Félix ötvenhat éves korában, 1975. január 26-án halt meg Szőnyben.
Díjak
Kossuth-díj (1956)
Érdemes művész (1969)
SZOT-díj (1971)
Játékfilmek
1949 – Szabóné
1950 – Kis Katalin házassága
1951 – Teljes gőzzel
1954 – Rokonok (Móricz Zsigmond regénye)
1955 – Budapesti tavasz (Karinthy Ferenc regénye)
1955 – Egy pikoló világos
1957 – Külvárosi legenda
1958 – Csempészek
1958 – Álmatlan évek
1959 – Fapados szerelem
1960 – Hosszú az út hazáig
1960 – Próbaút
1962 – Pirosbetűs hétköznapok (magyar-csehszlovák)
1964 – Karambol
1966 – Fügefalevél
1967 – Kötelék
1968 – Imposztorok
Televíziós filmjei
1970 – Angyal a karddal
1971 – Áradat
Dokumentumfilmek
Arccal a vasút felé
A magyar proletárdiktatúra, (1919)
A rendezőről Fóton Fekete Tamás szobrot készített, ami 1983 óta a Keleti Márton út 16. szám alatt látható.