hirdetés

KULT
A Rovatból
hirdetés

Mardoll a rap Oszvald Marikája – X-Faktor, 2. élő show

Eddig tudtam nevetni a mentorokon, de most már legtöbbször csak irritálnak. Kritika.

Link másolása

hirdetés

Igen, eljutottam arra a pontra, hogy egyszerűen idegesít, ahogy a mentorok egymás szavába vágva próbálják letolni a torkunkon magukat és a versenyzőiket. Néha tényleg úgy érzem magam, mint a piacon, ahol kofák veszekednek a vevőért. Ami sokszor akkor is elriaszthatja a "vevőt", ha amúgy az áru esetleg tetszik.

Csak akkor támogatom, hogy Miller Dávid minden adás elején énekeljen, ha utána a mentorok értékelik. A mostani produkciója szerintem nem ért széket. Szerencsére nem hagyták kibontakozni, de szerintem 20 másodpercig bőven elég azt hallgatni, hogy „süt a nap”.

Azért ide teszem nektek a klipjét, mert gonosz vagyok.

Miután az első élő show végén harmadolták a mezőnyt, mostanra a székek száma is csökkent, így immár csak három versenyzőt juttathattak tovább a mentorok, a maradék ötöt odadobták a mókusok elé.

Miller Dávid ezután alaposan rám ijesztett. Megtudhattuk, hogy anyukája ott van a stúdióban. Ha esetleg valaki nincs otthon annyira a celeb családfákban, Ullmann Mónikáról van szó, és hát egy ilyen bejelentés után az ember érthetően aggódni kezd, hogy netán anyuci is dalra fakad.

hirdetés
Szerencsére nem tette, bár már láttam lelki szemeim előtt, ahogy elénekli, hogy „Írtam a fiamnak egy dalt”.

Ehhez képest az RTL-nek még egy vágóképet sem ért meg, hogy „itt a műsorvezetőnk celeb anyukája”.

A mentorok egész visszafogottan öltöztek. (Az, hogy Alex haja sötétpiros, és egy kettétört, piros szívecskét rajzoltak a halántékára, nála teljesen normális és visszafogott.)

A múltkor Adél, Alex és Peti extravagáns volt, Laci visszafogott. Nyilvánvaló, hogy akkor ma Lacinak kellett vicces ruhát felvenni: kanárisárga zakót húzott. Alex el is nevezte kollégáját Dáridó Lacinak, és én el is képzeltem Csocseszt Laci gúnyájában. Jól állt neki.

Újítás: megmutatták a múlt hétről a mezőny hátsó traktusában hogyan alakultak a szavazatok százalékban. A 4 továbbjutóról ugyan nem árulták el, melyik fantomkép kit rejt, de az kiderült, és Dávid ki is hangsúlyozta, hogy Tóth Roland csupán fél százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint az utolsó bennmaradó versenyző.

A meszidzs az, hogy mindenki szavazzon, mert hát ugye fél százalék milyen kevés. Lehet, ha én is szavaztam volna (amit sosem tettem), akkor talán Roland nem esik ki.

Persze ez így, ebben a formában nem több parasztvakításnál. Akkor lehetne kezdeni valamit ezzel az információval, ha a szavazatszámokat látnánk. A fél százalék az lehet 5 szavazat és 5000 is, ami nem mindegy. Ne feledjük, az ember és a csimpánz DNS készlete csupán 2%-ban különbözik.

Sőt, épp tegnap olvastam egy cikket arról, hogy voltaképp 50%-ban banánok vagyunk.

Nagy Regina Martina kezdte a műsort, és nem aprózta el, a New York, New Yorkot énekelte, amit előtte ugyebár olyan „jelentéktelen” művészektől hallhattunk, mint Liza Minelli, Frank Sinatra vagy épp Cserháti Zsuzsa.

Az elején kicsit bizonytalannak tűnt, de aztán belejött, megjöttek az energiák, amik ehhez a dalhoz kellenek (legalábbis, amennyire egy 14 éves lánytól elvárható).

Még emlékezhettek, a Mentorháznál nem voltam Regina híve, de az utolsó két előadásával engem is levett a lábamról.

Mivel Regina produkciójáról sajnos nem elérhető hivatalos videó, hallgassátok Cserháti Zsuzsa verzióját.

Viszont bevallom, kicsit értetlenül hallgattam a mentorok értékelését. Adél arról beszélt, tetszik neki, hogy nem léptek ki abból a stílusból, amit Reginától megszoktunk. Peti és Alex is egyetértett vele, egyedül Laci mondta ki azt, ami szerintem is teljesen nyilvánvaló, hogy nagyon is kiléptek.

Nem is értem, hogy lehet azt mondani, hogy Szécsi Pál és Késmárky Marika ugyanaz a stílus, mint a New York, New York. A „Nem vagy te Néró”, amit az első élő show-ban énekelt Regina, tipikus szocpop. Balaton, Bambi és Antal Imre műsorvezetésével készült zenés műsorok jutnak az ember eszébe róla. A New York, New York ennek a világnak pontosan az ellentéte: New York, Broadway, csillogás, a nyugat ópiuma, és nem utolsó sorban Martin Scorsese.

Csak arra tudok gondolni, a mentorok annyival fiatalabbak nálam, hogy onnan nézve minden, ami 1990 előtt volt, az egy stílus.

(Aztán csodálkozunk, ha a Retro rádió Soho Partyt játszik.)

Regina előadásának pont az adja az értékét, hogy ezt az egészen más fílinget is hozni tudta. Mint kiderült, ez a kedvenc dala neki és a családjának is. Örülök, hogy elénekelte, hiszen – SPOILER – a következő adásban már nem lesz rá lehetősége.

Abban igaza lehet Lacinak, hogy Reginának még kell érnie, mert ha hiányzott talán mégis valami, az a fajta finom piszkosság, ami azoknak a sajátja, akiket párszor már megtaposott az élet.

Laci végül nem adott széket a kislánynak, így csak három igennel ülhetett le.

Mehringer Marci következett. Hozzá épp ellentétesen viszonyulok, mint Reginához. Az elején nagy rajongója voltam. Most is elismerem és nagy tehetségnek tartom, de ez a produkciója számomra kissé unalmasra sikeredett, olyannyira, hogy ha választhattam volna, inkább őt engedtem volna haza Regina helyett.

A mentorok is hasonlóan érezték, nem épült a produkció, Adél szerint Marci most nem csinált pillanatot. Így csak saját mentorától kapott igent, tehát a veszélyzónába került.

Bevallom nagy csodálója vagyok a természetnek, és mindig is lenyűgöztek a megmagyarázhatatlan természeti jelenségek. Hogy keletkezik a gömbvillám? Miként képesek a fák a gombafonalakon keresztül kommunikálni egymással?

Miért akar valaki Burai Krisztián dalt énekelni, ha senki nem kényszeríti erre?

Feltétlenül megkérdezem Tabatabai Nejad Flórát, ha találkozunk. Ő már az első élő show-ban is Burai dalt énekelt, és nagyon megörült, amikor a slágergyáros megkereste Puskás Petit, hogy szeretne Flórával dolgozni.

Készült is egy közös dal, amihez videoklip is van, ezért ezt meg tudom mutatni.

A mentorok nem repdestek a boldogságtól, Adél szerint még korai volt saját dalt énekelni. Alex szerint nem volt önazonos.

Szerintem pedig egészen egyszerűem ez egy rossz dal.

Csontig lerágott téma (a mocskos pénz mindent elront, pedig a gazdagságot nem vihetjük a sírba magunkkal, és egyébként is mennyivel jobb lenne boldognak lenni. Köszönjük Emese.)

Következett Paulina, és kiderült, hogy Laci miért öltözött sárgába. Versenyzője Kovács Kati Most kéne abbahagyni című slágerét énekelte – ami egy tehetségkutatóban akkora magaslabda, hogy méltóságon alulinak érzem lecsapni –, Laci pedig ehhez valamiért a Kill Billből merített ihletet, és Uma Thurmanre hajazó sárga ruhát tervezett a lánynak. (Igen, Laci tervezte a ruhát.)

Petinek nem tetszett, jól kezdődött, de hiányzott a vér, a dög. Alex szerint jó ötlet volt a fúzió. Végül a vegyes fogadtatás ellenére Paulina kapott széket, így zsinórban másodszor jutott tovább egyenes ágon.

Rögtön a reklám után megint Laci csapata következett, Mardoll – akit az SZMO Facebook oldalán a kommentelők valamiért Marvellnek hívnak.

Laci ezúttal arra kérte a versenyzőjét, hogy legyen visszafogott, úrinő. Megijedtem, mert ha Mardollban van valami, amit szeretni lehet, az az őrültsége. Mellesleg erről is szólt a dala: I’m Crazy. Ezúttal énekelt is, amit a mentorok szerint nem kellett volna.

Szerintem nem volt hallgathatatlanul szörnyű az énekes rész sem, ebben a produkcióban elment. Összeségében most volt először, hogy Mardoll teljesen magával tudott vinni, nagyon sok jó ötlet volt a produkcióban – állítólag mindent Laci talált ki.

Majd ha felkerülnek a videók az RTL felületeire, feltétlenül nézzétek vissza. Addig be kell érni egy lyric videoval:

Sokat gondolkoztam rajta, ki jut eszembe Mardollról, és ma rájöttem: Oszvald Marika. Tudom, ég és föld a két hölgy világa, de mégis, Mardollan valahogy ugyanaz a huncut energia dolgozik, mint mindenki kedvenc szubrettjében.

A The Harmonies ismét jött, látott és győzött. Kicsit csodálkozom is, hogyhogy ez a három lány nem jutott tovább saját jogon, miközben ők azok, akik folyamatosan hibátlanul teljesítenek.

Ők számomra azok a mezőnyben, akik eddig bármit énekelhettek, nagyon bejött. Pedig higgyék el, T. Danny munkássága legalább annyira távol áll tőlem, mint Burai Krisztiáné, és az Utoljára sírtam érted pontosan az a dal, amire alapból azt mondanám, kár volt megírni. De lám, mégsem, mert a The Harmonies valahogy értelmet adott a dal létezésének.

A lányoktól hitelesebben hangzott, talán azért, mert az ő hangjuk nem igényel autotune-t.

Peti szerint a The Harmonies tagjai voltak ma este a legjobb énekesek, és nehéz vitatkozni vele. Jelen pillanatban a múlt heti produkciójukat tudom megmutatni.

Aleeról megtudtuk, hogy tüszős mandulagyulladása volt ezért nem nagyon tudott készülni. A produkcióján nem látszott meg, hozta a kötelezőt. A fiatal rapper produkciójában nem találtam kivetnivalót, annál értetlenebbül szemléltem a körítést, amit kapott. Valamiféle pankrátor mérkőzésbe csöppnetünk, ami nem teljesen rétem, hogy jött a dalhoz, ráadásul zavaróan elvonta a figyelmet Aleeról.

Ferenci Kamilla zárta a műsort fantasztikusan, pedig az Egyedül ballagokat énekelte a Váradi Roma Cafétól. De Kamillára is igaz ami a The Harmoniesra: az egyéniségével a gyengébb, közhelyesebb dalokat is hitelesebbé tudja tenni.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, milyen sok múlik a műsor szerkesztésén. Azzal, hogy Kamilla lett az utolsó fellépő, gyakorlatilag eldőlt a továbbjutása. Hiszen tudni lehetett, nagyon-nagyon csapnivalóan kellene teljesítenie ahhoz, hogy ne kapjon széket, és utolsóként nem fordulhatott elő ami múltkor, hogy a közönség felállítja.

Ha például Nagy Regina lett volna az utolsó, akkor ő örülhetett volna a tálcán kínált továbbjutásnak, és lehet, hogy Kamilla esik ki. A műsorkészítők nyilván azt is látják, ki kap hétről-hétre rengeteg szavazatot, tehát a favoritjaik közül ki az, akit nyugodt szívvel felállíthatnak, ha úgy jön ki, mert akkor is továbbjutnak.

De hát ilyen ez a popszakma. Alee, Paulina és Kamilla jutott tovább székből, a veszélyzónából pedig a The Harmonies, Mardoll és Mehringer Marci menekült meg. Távozott Regina és Flóra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
Krúbi új klipjében Bödőcs Tibor Orbánként jelenik meg, Lovasi pedig combfixes angyalok között gitározik
A most megjelent 9 perces videóban egymást váltják a groteszk képek.

Link másolása

hirdetés

Krúbi tavaly novemberben adta ki Szív című dalát, amelyhez most egy igen hosszú – több mint kilenc perces – klipet is kiadott. A felvételeken van minden, amit a kormánykritikus, szókimondó rappertől csak elvárhat az ember. A dal alapvetően a zenész szívproblémáiról szól, ami miatt 2020-ban egy időre vissza is vonult, de azért nem mellőzi a politikai utalásokat és a tőle megszokott társadalomkritikát sem.

A klipben a hazai zenei élet több figurája is megjelenik, láthatjuk például Dzsúdlót és Beton Hofit, ahogyan Krúbi koporsóját viszik, a mennyben pedig a rapper együtt zenél Lovasi Andrással, miközben combfixes angyalok táncolnak mellettük. De feltűnik a felvételeken Bödőcs Tibor is, aki ráadásul Orbán Viktort alakítja. Bödőcs és Krúbi egyébként már korábban működtek együtt, a fiatal zenész írta a humorista legutóbbi könyvének (Mulat a Manézs) ajánlóját is.

Krúbi: Szív

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
„Amikor gyerekeket gyilkolnak, végtelen lehetőségeket pusztítanak el” – megnéztük az Anne Frank, párhuzamos történeteket
Túlélők és utódok egyaránt hordozzák a holokauszt terhét, de az emlékezés nem halványulhat el

Link másolása

hirdetés

Ki gondolná, hogy olasz rock-együttesek merték először az 1960-as években dalokban felidézni a holokausztot? Az Equipe 84 Auschwitz dala egy elgázosított kisfiút „szólaltatott meg” – egy ideig nem is merték a rádiók lejátszani - a Camaleonti pedig Anne Frankról énekelt. Máig bennem az a pillanat, amikor 40 évvel ezelőtt Párizsban először lementem a Notre-Dame katedrális háta mögötti emlékhelyre, ahol valósággal elvakítottak a krematóriumokat szimbolizáló fényes folyosók. És felrémlettek az órák is, amelyeket Párommal a derűs, befogadó Amszterdamban töltöttünk el, de amikor végig jártuk az Anne Frank emlékházat, elnémultunk, és nem is kerestük a szavakat.

Ezek a régi emlékek bukkantak fel bennem, amikor megnéztük az Anne Frank, párhuzamos történetek című dokumentumfilmet, Sabina Fedeli és Anna Migotto olasz rendezőnők alkotását, amelyet csütörtökön, a holokauszt nemzetközi emléknapján mutatnak be a magyar mozik a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

Sokan leírták már, én magam is, hogy a haláltáborok szörnyűségeit nem feltétlenül a hullahegyekről, a csontváz-szerű, de még elő emberekről készült filmfelvétek tudják a legmellbevágóbban érzékeltetni a mai kor emberével, egy halom szemüveg, cipő, vagy akár egy rabruhás emberek fotóival borított fal többet mondhat. A legtöbbet pedig azok a túlélők, akik örökre hordozzák magukban a holokauszt súlyát, még akkor is, ha életerejüknek vagy szerencséjüknek köszönhetően megérték a felszabadulást.

A filmet két szereplő fogja keretbe. Az egyik Dame Helen Mirren, aki Anne Frank naplójából olvas fel részleteket az egykori amszterdami rejtekhelyen, egyben ő a film narrátora is.

Csodálatos érzékenységgel mutatja egy intelligens, fantáziadús, a külvilág minden eseményére figyelő ugyanakkor ízig-vérig kamaszlány felnőtté, nővé válását, reményeit és rettegéseit, akinek az a legfőbb vágya, hogy olyasmit adjon az embereknek, amivel halála után is élni fog. A másik egy Katerina nevű lány, aki a Bergen-Belsen-i koncentrációs tábor emlékhelyéről, Anne és Margot Frank sírjától kiindulva egyedül bejárja a holokauszt helyszíneit Auschwitz-tól a csehországi Terezinig, ahol a nácik egyfajta „mintatábort” rendeztek be gaztetteik elrejtésére, Párizstól és a legnagyobb francia gyűjtőtábortól, Drancy-tól, a halálvonatok induló állomásától Amsterdamig. Közben az Instagramra feltett fotói mellett próbálja megfejteni Anne Frank lelkét, elképzelni utolsó napjait, azon töpreng, hogy lehettek-e volna barátnők. Kérdéseket tesz fel magának a túlélőkről, arról a traumáról, amelyet akarva-akaratlanul tovább adnak az utódoknak, az emlékezetet halványító időről.

hirdetés
A film legvégén Katerina, miközben megtanulja Anne leckéjét, hogy soha nem szabad feladni a reményt, megérkezik a „hátsó traktusba”, a színésznő ajtót nyit neki, majd észrevétlenül távozik, magára hagyva őt gondolataival, érzéseivel.

A történet igazi főszereplői azok a nők, akik Anne Frank kortársai voltak – egyikük még találkozott is vele – hasonló sorsot szántak nekik, mégis életben maradtak. A fiumei születésű, magyar származású írónő Arianna Szörényi még mindig elborzadva meséli, hogy kínozták és alázták meg a kápók a lágerben, és abból merített erőt, hogy néhányszor láthatta még a tőle elválasztott édesanyját. Lánya, aki 1961-ben, a jeruzsálemi Eichmann-per idején született már túlhordott magzatként, úgy véli, hogy anyja rettegett attól, hogy gyermeket hozzon a világra, és szerinte Arianna „még mindig nem hagyta el a tábort”. Fiú unokája pedig az alkarjára tetováltatta nagyanyja lágerszámát, a 89 219-et.

A Franciaországban élő lengyel Sarah Lichsztejn-Montard viszont azt állítja, hogy megtanulta szeretni az embereket, a náciknak azonban sosem bocsát meg, de bosszút állt rajtuk gyermekeivel, unokáival, dédunokáival. És szinte vidáman idézi fel, hogy a lágerben játék gyanánt egymás fejtetveit versenyeztették.

A prágai Helen Weisst először Terezinbe hurcolták, és ami Anne Franknak az írás volt, az neki a rajzolás. Túlélte Auschwitzot, és fennmaradt örök mementóként a rajzfüzete is. Ő is 14 évesen lett először szerelmes, mint Anne, még Terezinben, kedvese két ingét eldugta és ma is emlékként őrzi. A fiút Dachauba vitték, ott halt meg pár nappal a tábor felszabadítása után. Egy olasz testvérpár, Andra és Tatiana Bucci, annak köszönhette életben maradását, hogy ikreknek hitték őket, így potenciális kísérleti alanyai lehettek a „halál angyalának” nevezett Josef Mengelének, fiú unokatestvérük azonban óvatlanul „kilépett a sorból” és rögtön gázkamrába vitték.

Az utódokban tovább élő sebeket fogalmazza meg Francesca Dego olasz hegedűművész, akinek 40 rokona pusztult el, ezért zenéből épített falakat maga körül. Nem ért egyet Theodor Adorno híres mondásával, mely szerint Auschwitz után nem lehet verset írni, szerinte éppen az ellenkezője igaz, mert a művészet szépsége lehet az egyetlen válasz arra a borzalomra, amit történelemnek hívunk. De az is elhangzik, hogy a túlélők sokszor évtizedig hallgattak, még a gyermekeik előtt is az átéltekről. És nemcsak azért, mert nem bírtak beszélni róla, hanem azért is, mert attól féltek, hogy akik nem járták meg ezt a poklot, nem is hittek volna el nekik.

Michael Berenbaum amerikai történész sokadszor az emlékezetünkbe vési: a holokauszt azért más, mint a többi népirtás, mert egy nyugati civilizáció hajtotta végre, és a zsidók egy olyan tömeggyilkosság áldozatai lettek, amelynek minden mozzanatát előre kitervelték és pontosan dokumentálták. És azt se feledjük, hogy ebben nemcsak a németek, hanem további országok is részt vettek.

A leginkább megbocsáthatatlan bűn az, amit a gyermekek ellen követtek el: "Amikor gyermekeket gyilkolnak, végtelen lehetőségeket pusztítanak el" – mondja a történész. És iszonyú a számadat: az Auschwitz-ba deportált 230 ezer gyermek és kamasz közül csak 700-an maradtak életben.

Ronald Leopold, az Anne Frank-ház igazgatója, aki mellesleg Budapesten szerezte meg történészi mesterdiplomáját és itt ismerte meg feleségét is, az egyéni felelősségről elmélkedik, és arra a következtetésre jut, hogy az emberek többsége nem szeret dönteni, már pedig egy ilyen helyzetben ez elkerülhetetlen: valaki vagy segít az áldozatoknak, vagy kollaborál a gyilkosokkal, vagy maga is tettessé válik.

Soha többé! – hangzott el már vélhetően sok milliószor a második világháború befejezése óta. És mégis: „Oly könnyű a gyűlölet központjává válni, ha mások vagyunk. Ma is vannak emberek, akiket haszontalannak neveznek, deportálnak és meggyilkolnak, vagy kidobnak, mert nem értik őket” – mondja egy fiatalember a Bergen-Belsen-i kiállításon bolyongva. „Most már kötelességnek érzem, hogy elmeséljem a történetünket, mert túl sok ember van, akik nem fogadják el azokat, akik mások” – mondja Tatiana Bucci, és nem ő az egyetlen, aki a jobb életet kereső, a háború, az éhínség elől menekülő mai migránsokkal von párhuzamot.

Sarah Lichsztejn-Montard fia fél az erősödő rasszizmustól, antiszemitizmustól, az újraéledő neonáci mozgalmaktól, Michael Berenbaum az interneten, a közösségi médiában terjedő gyűlölethullámok veszélyére int. „

Azt mondom a fiataloknak, mi vagyunk az utolsó tanúk, és maguk az én tanúim: zárják be az ajtót a neonácik és a holokauszt-tagadók előtt” – figyelmeztet Sarah.

Amikor véget ért a film, újra azt a fojtogató némaságot éltük át, mint azon a hajdani amszterdami napon, a halál és az élet kereszttűzében. És arra gondoltunk, hogy milyen jó embernek lenni, és hogy soha, senkinek, semmiért ne kelljen szégyellnie, hogy az emberi fajhoz tartozik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
„Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani” - mondja Knausz Imre oktatáskutató
A szakember szerint az oktatási reform megvalósítása azért nehéz, mert „olyan csoportok kezében van a társadalom, akik nem akarják a változásokat”.

Link másolása

hirdetés

Az iskola működése egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni” az iskoláknak, a tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák.

Knausz Imre oktatáskutató a hvg.hu kérdéseire válaszolva beszélt arról, hogy valójában a közoktatás a műveletlen tömegeket ontja magából. Szerinte a felső tagozatban nem a tananyagra kellene koncentrálni, hanem a diákok érdeklődését kellene felkelteni a világ dolgai iránt.

Az iskolában töltött időről úgy vélekedik:

"Én azt gondolom, hogy rengeteg időt eltöltenek az iskolában az emberek (Vekerdy Tamás szerint ezzel elveszik a gyerekkorukat, miközben az iskola egyenesen megbetegíti őket), nem normális, hogy ennek alig van valamilyen kézzelfogható eredménye.

Nagyon alacsony százalékban tudunk bármit is abból, amit az iskolában tanultunk. Ez mégiscsak luxus!

Rendszeresen fel szoktam tenni tanártovábbképzésen azt a kérdést a résztvevőknek, hogy tudják-e, hány proton van egy hidrogénatomban". Általában a nem szaktanároknak fogalmuk sincs róla, pedig ők is tanulták - mondja. "Azt állítom, hogy ha ez így van, az rendszerszerű probléma. Tehát nem az van, hogy ügyetlenül csináljuk az iskolát, hanem lehet, hogy az az iskola funkciója, hogy a műveletlenséget újratermelje."

hirdetés

A szakember felveti, hogy "a pszichológia és a pedagógia ma már tudja, de nem vesszük komolyan, hogy akkor tanulunk sokat, ha motivál bennünket az érdeklődés". Ugyanakkor a mai oktatási rendszer azt várja el, hogy minden életkorban, minden diák ugyan azt tanulja. "De miért is kell ezt csinálnunk? Főleg, ha látjuk, mindez teljesen eredménytelen" - veti fel a problémát.

Szerinte:

"Meg kellene fordítani a dolgot, és azt mondani, hogy a felső tagozatnak az lenne a dolga, hogy érdekes dolgokat mutasson a gyerekeknek. Mutassa be, hogy amit műveltségnek nevezünk, az nem az a dögunalom, ami ma az iskolai tananyag.

Óriási hatása lehet egy-egy érdekes dologgal foglalkozni alaposan, ez sokkal fontosabb lenne, mint hogy végigmenjünk egy tudományos rendszeren."

A tananyagról az a véleménye: "Ha általános műveltségről beszélünk, akkor nem tudjuk és nem is kell megmondani, hogy a gyereknek mit kell tudni. Nincs olyan műveltségi elem, ami nélkülözhetetlen lenne".

Úgy véli, hogy a tanárra kéne bízni, hogy tág keretek között mit tanít. "És a döntő cél az lenne, hogy olyat tanítson, ami érdekes a gyerekeknek" - mondta a lapnak.

A reformhoz azonban jó pedagógusokra lenne szükség - vélekedett. "De higgyünk abban, hogy ma is vannak nagyon jó pedagógusok, másrészt hosszú távon lehet azért tenni, hogy legyenek. Egy ilyen tartervi reformhoz tartozik az, hogy vonzóvá kell tenni a pedagóguspályát."

Egy példát is elmondott:

"Szembesíteni kell a közvéleményt azzal, hogy a jelenlegi formában az iskola nem biztosít mindenkinek általános műveltséget.

Jókaival kapcsolatban pedig én már régen leírtam, hogy elsősorban magával Jókaival szemben merénylet a nagy regényeit hetedikeseknek tanítani. Mert így mit tanulnak meg? Azt, hogy Jókai egy rossz, unalmas író, akit nem érdemes olvasni. Ez a rejtett üzenet pedig nagyon erősen hat."

Knausz azt vallja, hogy "tévút a tantervek telezsúfolása". Olyat kell mutatni, oktatni, ami felkelti az érdeklődést.

Problémásnak látja a megvalósítást: "Persze van egy erős politikai ellenállás, hiszen ez pénzigényes elgondolás, drasztikus béremelés nélkül nem lesznek a pályán jó pedagógusok. Másrészt a politikai elitnek végül is nem rossz ez a helyzet, hiszen az elitek kezében van a világ, az ő életesélyeiket nem rontja le az oktatás.

Olyan csoportok kezében van a társadalom, akik nem akarják a változásokat"

- magyarázta.

Arról is beszélt, hogy vannak azért jó példák: "A fizetős magániskolák némelyikében elképesztően jó dolgok vannak. Az egy borzasztó ellentmondás, hogy ezek bebizonyítják, hogy igenis lehet jó, megfelelő légkörű, csodálatos iskolákat csinálni, de ez csak a fizetőképes rétegek kiváltsága, viszont így a működésükkel egyben fenn is tartják azt a borzasztó iskolarendszert, ami az országban van."

Összegzésként azt mondta:

"Ez az egész egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni” az iskoláknak. A tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák. De hiába jár mindenki 16 éves koráig iskolába, nem fogja hasznosítani azt a tudást, ami ott előkerült."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
KULT
Schilling Árpád a Petőfi-filmről: „Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el”
„Rákay Philip soha életében nem forgatott filmet, nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben” - írja a rendező.

Link másolása

hirdetés

Most vagy soha! címmel a márciusi ifjak sorsfordító napját bemutató film gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet - írja az MTI. A filmszakmai döntőbizottság

4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg, amelyből 2 milliárd forint egyedi kormányhatározat alapján nyújtott támogatás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolódva.

A bejelentésre reagált Schilling Árpád a közösségi oldalán.

Mint írja:

"A fasiszta pártok legfőbb követelménye a hűség. Ha bármire hajlandó vagy a pártodért, akkor a párt sem felejt el téged" - kezdi hosszú bejegyzését.

A posztjában ír Rákay Philip eddigi munkásságáról a szekszárdi városi tévétől a zenecsatornáig, majd a politikai karrierjéig, rendezvények házigazdai szerepéig.

hirdetés
"Philip tehát soha életében nem forgatott filmet, sőt egyáltalán nem hozott létre semmiféle művészeti produktumot, most mégis annyi pénze lett hirtelen vágyai kielégítésére, amennyit még soha egyetlen magyar filmes sem kapott az elmúlt 100 évben. (Így van se Fábri, se Szabó, se Sára, se Jancsó.)"

Megjegyzi:

"Ebből a pénzből legalább 10 normál költségvetésű magyar film készülhetne el. Tíz magyar rendező, író, operatőr, látványtervező, vágó (alkotói csapat) sokszínű munkája helyett készül el ez az egyetlen gigafilm, amely majd pontosan ott végzi majd, ahol hasonló indíttatású elődei - a Hídember vagy a Sorstalanság - a kultúrtörténet nagy süllyesztőjében."

A Jászai Mari-díjas rendező úgy véli: "Tíz évet sem érnek meg ezek a pénznyelő monstrumok. A magyar közönség létszámát még föl lehet pumpálni valahogy pár százezerig azzal, hogy iskolások kötelező programjává teszik a vetítéseken való részvételt, de sem a pénz nem jön vissza (magyar filmnél soha, de hogy ennyire nem az azért…), és külföldön is eladhatatlanná válik a portéka".

Schilling szerint

"Aminek nyoma marad az a hatalmas, szemérmetlenül hatalmas fizetés. Épülnek új házak, birtokok, istállók és medencék. Rákay Philip és legközelebbi barátai ebből a buliból több száz milliót fognak leakasztani,

és mit sem törődnek azzal, hogy maga a film egy-két éven belül egyszerűen eltűnik, senki nem fog rá emlékezni, még azok sem, akik részt vettek a létrehozásában".

A rendező úgy véli, hogy "200 szöveges szereppel számolnak, ebből a filmből tehát legalább ennyi éhes szájat fognak teletömni. Erre az ajánlatra nem fog nemet mondani senki. Se színész, se rendező, se tervező, se technikus, se senki".

"És tudjátok mi lesz utána az általános közérzet?" - kérdezi. Válasza szerint: "Hogy jó volna még ilyet... Még… Még több huszár, még több ágyúcső, még több bájos dekoltázs és modoros főhajtás. Még több semmitmondó pénzszivattyú, fényesre sikált történelmünk mákonyos lenyomatai, ügyetlen kardsuhogások, árokparti szalonnarágcsálás, buja hempergés a szalmabálán, meg a háromcsillagos vidéki panzióban, pipadohány vagy szivar, nemzetiszín kulacsokból kicsorduló drága whisky, ne szólj senkinek komám, állj közénk, sodródj te is az árral, van itt hely bőven, soha rosszabb ne legyen, mindig csak előre, sohase hátra, dalold te is, mert figyelnek!"

- írj posztjában a rendező.

A hivatalos közlemény így ír a filmről:

A magyar történelem egyik legdicsőbb napját, 1848. március 15. történéseit bemutató film

Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk forgatókönyvéből készül. Mint írják, Fülöp Péter, Csincsi Zoltán, Kriskó László és Rákay Philip producerek, Dobos Tamás operatőr és Lóth Balázs rendező arra vállalkozik, hogy

"minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjét készítsék el Petőfiről és a márciusi ifjakról."

"Arról a 24 óráról, mely megváltoztatta Magyarország történetét és mindmáig meghatározza a magyar kultúráról és függetlenségről való gondolkodásunkat.

A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal. A díszletkomplexum az NFI fóti filmgyártó bázisán fog felépülni, a forgatást követően pedig a filmintézet tulajdonába kerül. A multifunkciós, könnyen alakítható új díszletegyüttest - ahogy a 1980-as évek óta szinte folyamatos használatban lévő középkori város díszletet is - további produkciók is használhatják majd Fóton - áll a közleményben.

A 106 naposra tervezett, áprilisban kezdődő forgatáson több ezer statiszta és mintegy 200 megszólaló szereplő működik közre, a főszereplőket a produkció később fogja bemutatni.

A Most vagy soha! Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából 2023-ban lesz látható a mozikban."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: