KULT
A Rovatból

Majdnem odaveszett egy tűzben, prérifarkasnak tartotta magát, és szemüveg nélkül gyakorlatilag vak – A Jake Gyllenhaal-portré

Sokak szerint neki van a legkifejezőbb szeme Hollywoodban, a színészi szerepekért pedig a testét a végletekig hajtotta. Most az elméje az, ami megviseli.


David Fincher 2007-es Zodiákus című filmjének egyik jelenetében Robert Graysmith, a Jake Gyllenhaal által alakított újságíróból lett amatőr nyomozó bemegy egy barkácsbotlba, ahol megpillantja azt a férfit, akiről úgy véli, hogy korának leghírhedtebb sorozatgyilkosa lehet. Próbál feltűnésmentes maradni, de nem tudja megállni, hogy ne bámulja őt, a tekintete pedig valósággal lyukat éget a képernyőn.

A bámulás Gyllenhaal egyik színészi specialitása. Bilge Ebiri, a Vulture írója szerint a 43 éves színésznek vannak „a legkifejezőbb szemei generációjának minden főszereplője közül”.

Ezt pedig rengeteg filmjében tudta kamatoztani, gondoljunk csak például az Éjjeli féregre (2014), amelynek kedvéért Jake sok kilótól szabadult meg, hogy az amúgy is nagy szemei még nagyobbnak tűnjenek.

Na de kezdjük az elején! Jacob Benjamin Gyllenhaal 1980. december 19-én született Los Angelesben Naomi Foner forgatókönyvíró és Stephen Gyllenhaal filmrendező gyermekeként, vagyis adott volt a filmes közeg, amit persze már egészen kiskorában ki is használt. Nővére, az 1977-ben született színésznő-rendező, Maggie Gyllenhaal szintén világszerte ismert és népszerű. Egyébként svéd és angol származásúak, utolsó, Svédországban született felmenőjük a dédapjuk, Anders Leonard Gyllenhaal volt. Az édesanyjuk, Naomi zsidó, New Yorkban született orosz-lengyelországi askenázi zsidó családban, így Jake is zsidónak tartja magát. Paul Newman és Jamie Lee Curtis a keresztszülei, Newmant egyben a legfőbb szakmai példaképének is tartja.

Már korán, gyermekként bekerült a filmes világba a családja iparághoz fűződő kapcsolatainak köszönhetően. Színészként Billy Crystal fiaként debütált az 1991-es Irány Colorado! című vígjátékban. A szülei viszont azt már nem engedték, hogy szerepeljen a Kerge kacsákban (1992) is, mert ehhez két hónapra el kellett volna hagynia az otthonát. A következő években azonban támogatták őt abban, hogy meghallgatásokra járjon, ám ha kiválasztották őt egy szerepre, azt már nem vállalhatta el. Kivételt képeztek az apja filmjei, így például feltűnt az 1993-as Veszélyes nő című filmben (a nővérével, Maggie-vel együtt), a Gyilkos utcák című sorozat egyik 1994-es epizódjában, vagy a Fű alatt című 1998-as vígjátékban. A középiskola utolsó évét megelőzően az egyetlen olyan projekt, amiben feltűnhetett, az 1993-as Josh és S.A.M. című, kevéssé ismert ifjúsági kalandfilm volt.

Buddhistából problémás tini

A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy Jake nyári munkákat vállaljon, hogy eltartsa magát, így aztán vízimentőként és pincérként dolgozott egy családi barát által üzemeltetett étteremben. Jake szerint a szülei bátorították a művészi önkifejezését is: „Folyamatosan támogattak bizonyos dolgokban, más tekintetben viszont hiányoztak. Határozottan a kifejezésben és a kreativitásban volt mindig is a legjobb a családom” – mesélte Gyllenhaal, aki 1998-ban érettségizett a Los Angeles-i Harvard-Westlake gimiben, majd felvették a Columbia Egyetemre, ahol a nővére már végzős volt, és ahol az édesanyja is diplomázott, itt Jake egyébként keleti vallásokat és buddhista filozófiát hallgatott. A buddhizmus iránti érdeklődése és a jelen pillanatra való nyitottsága pedig meghatározza a színészi munkásságát is. „Azzal szoktam kezdeni, hogy kihúzom a forgatókönyvből a színpadi utasításokat" – mondta – „Mindent, ami előre sugallja, hogyan kellene érezned vagy viselkedned. Van egy jelenet abban a Meryl Streep-filmben, a Veszélyes vizekenben. A családját elrabolják, és egy fickó fegyvert ránt, az első reakciója a fegyver láttán pedig az, hogy elneveti magát. Aztán megrémül. Imádom ezeket a mikrokozmikusan őszinte részleteket.” Két év után azonban Jake abbahagyta az egyetemet, hogy a színészetre koncentrálhasson, de kifejezte szándékát, hogy majd egyszer megszerzi a diplomát is.

A sikerre pedig nem is kellett sokat várni. Az első főszerepét az 1999-es Októberi égboltban játszotta, Joe Johnston (Drágám, a kölykök összementek, Rocketeer, A tűz óceánja, Amerika Kapitány – Az első bosszúálló) rendezésében, amely Homer Hickam Rocket Boys című önéletrajzát dolgozta fel, és amelyben egy nyugat-virginiai tinit alakított, aki egy tudományos ösztöndíjat igyekszik elnyerni, mert nem szeretne szénbányászként tevékenykedni a továbbiakban.

A film pozitív fogadtatásban részesült, és 32 millió dollárt hozott, sokan Gyllenhaal „áttörő alakításaként" jellemezték.

Pedig az igazi áttörés csak két évvel később érkezett. Ez volt a Donnie Darko, Jake második főszerepe, ami ugyan nem lett kasszasiker a 2001-es bemutatásakor, de óriási kultfilmmé vált. A Richard Kelly által rendezett film 1988-ban játszódik, Gyllenhaal pedig egy problémás tinédzsert alakít, akinek látomásai vannak egy 180 centi magas rémnyúlról, Frankről, aki azt mondja neki, hogy a világ a végéhez közeledik.

Siker, gyilkosság, tűzvész

Ezután pedig nem volt megállás, szerzői darabok és blockbusterek egyaránt tarkítják a filmográfiáját. Ő maga a nagy karrierváltást körülbelül 14 évvel ezelőttre teszi, közvetlenül azelőttre, hogy betöltötte volna a 30. életévét. Állítása szerint van az ezelőtt és az ezutáni időszaka. A korai sikereit követően ugyanis a kultikus Donnie Darko és a Heath Ledger mellett nyújtott Oscar-jelölt alakítása után a Brokeback Mountain: Túl a barátságonban, úgy tűnt, a pályája a hollywoodi pénz nyomában lohol. 2010-ben például főszerepet játszott a 200 millió dolláros Disney-videójáték-adaptációban, a Perzsia hercege: Az idő homokjában, illetve egy Viagra-ügynök szerepét is elvállalta a Szerelem és más drogok című romantikus vígjátékban Anne Hathaway oldalán. Gyllenhaal azonban nem volt meggyőződve arról, hogy ő csupán ilyen filmekre jó.

Vett egy nagy levegőt, majd belevetette magát a nagyobb kihívást jelentő, kevésbé nyilvánvalóan közönségbarát filmekbe, kezdve Az utolsó műszak (2012) című elismert, kis költségvetésű krimi-drámával.

A felkészüléshez öt hónapot töltött a Los Angeles-i rendőrség berkeiben, egy alkalommal pedig szemtanúja volt egy gyilkosságnak is egy drogfogás során. Azt mondja, hogy a látszattal kacérkodó élet után a valóság végül ekkor jutott el hozzá.

Az életveszéllyel azonban már korábban is farkasszemet nézett: 2006 decemberében Jake és a nővére, Maggie épp a kaliforniai Invernessben lévő Manka's Inverness Lodge nevű étteremben voltak, mivel ott vakációztak. Az épületre azonban hajnali 3 körül rádőlt egy fa, amely miatt tűz keletkezett. Körülbelül egy tucatnyian voltak az épületben, de szerencsére sikerült mindenkinek kimenekülnie, még mielőtt a nagy szél miatt a tűz mindent elpusztított. A társtulajdonos és sztárszakács Daniel DeLong utólag azt mondta, hogy Jake és Maggie nagyon bátrak és segítőkészek voltak. „Jake például segített kihúzni a dolgokat a tűzből" – tette hozzá.

Egyébként azt sem tudják sokan Gyllenhaalról, hogy nagyon rossz a szeme. Nemrég például bevallotta, hogy szemüveg nélkül gyakorlatilag semmit nem lát, de ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, elmondása szerint vannak pillanatok, amikor ez kifejezetten az előnyére válik. „Reggelente, mielőtt felhúzom a szemüvegem, és még nem látok semmit, végre egy kicsit magamban lehetek” – mesélte, a Telegraph-nak korábban pedig úgy nyilatkozott, hogy gyerekként „könnyű célpont volt" az osztálytársai számára, mivel korrekciós szemüveget kellett viselnie, amiért sokan csúfolták. Ugyanakkor rengeteg alakítása során tudott meríteni abból, hogy saját bevallása szerint eléggé érzékeny gyerek volt.

Jake, a prérifarkas

A Gyllenhaal által meghozott döntés/változás pedig egybeesett más változásokkal is az életében. „Sok minden újradefiniálta önmagát. Nem mindegyik volt jó” – mondta egy interjúban. Ott volt például a barátja, Heath Ledger 2008-as halála. Ráadásul a szülei is elváltak. Az azóta készült filmjeiben épp ezért folyamatosan próbára tette magát. A 2015-ös Everesthez három hónapon át forgatott az Alpokban, Izlandon és a Mount Everest alaptáborában, az ugyanebben az évben bemutatott Mélyütés című bokszeposz kedvéért fél évet töltött egy profi edzőteremben, s ahogy fentebb is áll, az Éjjel féreg főszerepéért durván lefogyott.

„Amikor elkezdtem megtanulni a párbeszédeket az Éjjeli féreghez, a szavak és az írásjelek annyira különlegesek voltak, hogy a testem elkezdett bizonyos módon reagálni rájuk. Volt ez az állatos elképzelésem, mintha egy prérifarkas lennék.

Dél-Kaliforniában nőttem fel, és éjszakánként néha hallani lehetett az üvöltésüket, ahogy széttépnek egy ártatlan állatot, ezért gondoltam, hogy a karakteremnek is ilyennek kell lennie. A prérifarkasok mindig betegesnek tűnnek: vékonyak, és őrült tekintetük van, na meg az árnyékban bolyonganak. Rájötten, hogy ez koncepcióként abszolút működik, így ehhez az elképzeléshez alakítottam magam” – mesélte. A változás pedig valóban páratlan lett, sokak szerint Gyllenhaal az Éjjeli féregben nyújtotta élete eddigi legjobb alakítását, és pofátlanság, hogy még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra.

Későn jött szerelem

Bár a pletykalapok az évek során keményen próbálták Gyllenhaalt lehetséges partnerekkel összehozni – pl. Natalie Portmannel, Minka Kellyvel, a Mélyütés-beli partnerével, Rachel McAdamsszel vagy Ruth Wilsonnal –, ezek nem voltak igazak, Jake maga pedig azt sugallta, hogy a kemény munka minden hosszabb távú románcának rovására ment. Egy korábbi állítása szerint kétszer-háromszor volt életében szerelmes. „Néha éltem együtt barátnőkkel. A házam pedig mindig nyitva áll a barátaim előtt" – mondta. És majdnem 40 éves koráig tényleg nem volt egy-két évnél hosszabb kapcsolata… 2002-ben kezdett randizni Kirsten Dunst színésznővel, miután a nővére, Maggie, aki Dunsttal együtt játszott a Mona Lisa mosolya című filmben, bemutatta őket egymásnak; végül 2004-ben barátságban szakítottak. 2007-től 2009-ig randevúzott a Kiadatás-beli partnerével, Reese Witherspoonnal, 2010 októberétől 2011 januárjáig, tehát mindössze három hónapig Taylor Swifttel, majd 2013 júliusától decemberéig a modell Alyssa Millerrel járt.

Végül 2018-ban jött a nagy szerelem az akkor 22 éves francia modell, Jeanne Cadieu személyében (Jake ekkor már a 38-hoz közelített), akivel immár hat éve egy alkotnak egy párt, meg nem nevezett források szerint pedig Jake családot is szeretne alapítani Jeanne-nal, merthogy eddig még nem született gyermeke.

Gyllenhaal emellett állítása szerint többet szeretne színházzal is foglalkozni, korábban ugyanis a fiatal brit író, Nick Payne több darabjában is szerepelt. Emellett elkerülhetetlen ambíciói vannak a rendezéssel kapcsolatban is:

„Szeretném nézni, ahogy nálam tehetségesebb emberek játszanak egy jelenetet, és nem kell bemocskolnom azt a saját tehetségtelenségemmel" – mondta egyszer nem kevés álszerénységgel.

És hogy mi a helyzet a munkán túl? „Apám, a svéd egyszer valami gyönyörű dolgot mondott: »Jake, ne felejtsd el, hogy szórakozni is kell!«. Erre én: »Ó, akkor most már rendben vagyok? Eleget tettem?« »Igen, miért ne engedhetnéd el magad?« - mondta nevetve, majd visszarohant a vágószobába, hogy a filmjén dolgozzzon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
14 évesen magán végzett abortuszt, halottakat sminkelt, és a pukipárnáról kapta a nevét – Whoopi Goldberg 70 éves
Szegénysorból küzdötte fel magát Hollywood legjobban fizetett színésznőjévé, avagy egy nem semmi életút krónikája.


Whoopi Goldberg 1955. november 13-án született Caryn Elaine Johnson néven New Yorkban. Munkáscsaládban, szegénysorban nőtt fel, egy gazdasági nehézségek és faji feszültségek sújtotta környéken. Egészen kicsi korától kezdve vonzódott a művészetekhez, különösen a színészethez, de a gyermekkora messze nem volt átlagos. A szülei, Robert James Johnson Jr. és Emma Harris fiatalon elváltak, Whoopinak pedig emiatt számos kihívással kellett szembenéznie már egészen fiatalon.

Egy interjúban később elmagyarázta, hogy a neveltetése nem feltétlenül ösztönözte a színészetre vagy a fellépésekre, abba inkább menekülésként és önkifejezésként próbált belevágni:

„Nem akartam sztár lenni, csak azt akartam csinálni, amit szeretek. A színészet egyfajta önkifejezési mód lett számomra, amikor úgy éreztem, hogy nem értenek meg. Hangot adott nekem.”

A középiskola után Goldberg nehezen találta meg a helyét a világban. Különféle alkalmi munkákat vállalt, többek között kőművesként, pincérnőként, banki pénztárosként, szépségszalonokban és halottkozmetikusként (akik kikészítik az elhunytat a nyitott koporsós temetésekre) is dolgozott, miközben a szabadidejében csiszolgatta a színészi tudását. A karrierje kezdetén számos kísérletet tett – fellépett közösségi színházakban, kipróbálta a stand-up comedyt, sőt szinkronszerepeket is vállalt –, mígnem megtalálta az igazi hivatását.

Végül a stand-upon keresztül tört be a szórakoztatóiparba, a humora megvolt hozzá. Az 1970-es évek végén San Franciscóba költözött, és helyi komédiaklubokban kezdett fellépni, ahol az egyedi stílusa hamar kiemelte őt a tömegből. Az előadásai éles eszéről és kiváló megfigyelőképességéről tanúskodtak, valamint a félelmet nem ismerő társadalmi kommentárjairól. Nem sokkal később már egyéni műsorával keltette fel a figyelmet, amit ő maga írt és adott elő az Off-Broadwayn.

Goldberg előadása minden addig látottól eltért, a humorát erőteljes történetmeséléssel ötvözte, és olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a rasszok vagy a nemi identitás. Előadásai végül felkeltették a neves rendező és producer, Mike Nichols (Diploma előtt, A 22-es csapdája, Silkwood, Dolgozó lány, Madárfészek, Közelebb stb.) figyelmét, aki meglátta benne a potenciált, és bátorította, hogy a tehetségét a színészetre is kiterjessze. Goldberg így emlékszik vissza erre a fordulópontra: „Mike Nichols volt az első, aki valóban meglátta, mire vagyok képes. Nem komikust vagy egy fekete nőt látott bennem, hanem művészt. És ez mindent megváltoztatott.”

A név kötelez?

1985-ben Caryn előadása, a The Spook Show sikeres lett, így meghívták, hogy vigye azt a Broadwayre, akkor vette fel a Whoopi Goldberg nevet. Elmondása szerint az akkor már népszerű fingpárnától (whoopee cushion) kölcsönözte új keresztnevét:

„Amikor fellépsz, soha nincs igazán időd kimenni a mosdóba, és becsukni az ajtót. Szóval, ha egy kicsit »gázos« vagy, akkor azt bizony ki kell engedned. Az emberek ezért azt mondogatták nekem: »Olyan vagy, mint egy fingpárna.« És igen, innen jött a név.”

A színpadi vezetéknevéről pedig 2011-ben azt állította: „Az anyám nyilvánvalóan nem Whoopinak nevezett el, de a Goldberg tényleg a nevem – a családom és az örökségem része, akárcsak az, hogy fekete vagyok. És azt is tudom, hogy emellett zsidó is vagyok.” Az anyja, Emma ajánlotta figyelmébe ezt a nevet, mert úgy gondolta, hogy a család eredeti vezetékneve, a Johnson „nem elég zsidó” ahhoz, hogy a lánya sztár lehessen. Később aztán a családfakutató Henry Louis Gates Jr. megállapította, hogy Goldberg összes nyomon követhető őse fekete volt, szóval nincs ismert zsidó felmenője, és hogy egyik őse sem viselte a Goldberg nevet. De hát mindegy is.

Whoopi Broadway-előadása viszont (már az új néven) óriási sikert aratott, annyira, hogy még egy speciális Tony-díjat is kapott. Innen pedig már egyenes út vezetett a színészkedéshez és a filmekhez.

Drámával nyitott

Nem is akármilyen volt az első filmes feltűnése: rögtön főszerep, méghozzá Steven Spielberg rendezésében, az 1985-ös Bíborszínben. Hoppá, nem vígjátékkal startolt, hanem egy nagyon is komoly drámával. Az Alice Walker Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmben Goldberg Celie-t játszotta, egy szegény afroamerikai nőt, aki a 20. század elején küzdött a túlélésért és azért, hogy hangot kapjon egy kegyetlen, elnyomó világban. Az első alakításáért pedig rögtön Oscar-díjra jelölték őt a legjobb színésznő kategóriában.

„Emlékszem, hogy Steven Spielberg felhívott, és azt mondta: »Szeretnénk, ha te játszanád Celie-t.« Megdöbbentem. Azt hittem, viccel! De aztán rájöttem, hogy ez a valóság, és hogy el kell vállalnom ezt a szerepet, és meg kell jelenítenem őt minden szeretettel és erővel, amit megérdemel” – emlékezett vissza Goldberg a színészi karrierje kezdetére. S bár abban az évben nem nyerte el az Oscart, a Bíborszín sikere megszilárdította a pozícióját Hollywoodban, ás egy csomó más szerephez vezetett.

Apácaként a csúcson

Például ott volt a Spiclik, sipirc (1986), a Betörő (1987), a Végzetes szépség (1987), a Clara szíve (1988) vagy az Országúti vagányok (1989), de egyikkel sem aratott sikert, úgy tűnt, a Bíborszínnel ígéretes kezdést mutató színésznő nem tud sztárrá válni. Ó, dehogynem tudott.

Goldberg karrierje ugyanis egy újabb hatalmas ugrást tett, amikor 1990-ben nagy szerepet kapott a Ghostban. Mae Brown, egy médium szerepét játszotta, aki segít egy halott férfinak (Patrick Swayze) kommunikálni az élő szerelmével (Demi Moore).

Goldberg vicces és szívből jövő alakításáért mindenki odáig volt, a Ghostért pedig már megkapta az Oscar-díjat is a legjobb női mellékszereplő kategóriában, így tagja lett az igen kevés embert számláló EGOT-klubnak, akik egyaránt elnyerték az Emmyt, a Grammyt, az Oscart és a Tonyt.

A Ghost sikere Goldberget a hollywoodi A-kategóriás sztárságba katapultálta, és továbbra is sokféle szerepet vállalt olyan filmekben, mint a szintén kasszasiker Apáca-show (1992) és annak 1993-as folytatása, valamint A játékos (1992), a Made in America (1993), a Corrina, Corrina (1994) vagy Az oroszlánkirály (1994), amelyben Shenzit, a hiénát szinkronizálta. Az Apáca-show második részéért egyébként 12 millió dolláros gázsit kapott, emiatt pedig egy rövid időre ő lett a legjobban fizetett színésznő Hollywoodban. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy négy alkalommal is ő volt az Oscar-gála házigazdája (1994-ben, 1996-ban, 1999-ben és 2002-ben).

Fontosabb témák

Whoopi később azt is bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges színésznő, hanem a társadalmi kérdések hangos szószólója, illetve elismert televíziós műsorvezető is lett. 2007-ben indult népszerű talkshow-ja, a The View, ezt a platformját pedig arra használta, hogy olyan témákat boncolgasson vendégeivel, mint a politika, az egyenlőség és a mentális egészség. „Felelősséget érzek azért, hogy olyan dolgokról beszéljek, amelyek fontosak. Ha van egy komoly felületed, és nem használod arra, hogy másokat emelj fel vele, vagy beszélgetéseket indíts, akkor mit is csinálsz valójában?” – magyarázta egy 2009-es interjúban.

Az ezredforduló után a színészi karrierjében már nem tudta hozni a korábbi sikereit, azóta olyan, említésre érdemes filmekben tűnt fel, mint az Észvesztő (1999), az Üldözési mánia (2001), a Star Trek: Nemezis (2002), a Toy Story 3 (2010), a Muppets (2011), a Tini nindzsa teknőcök (2014), Az öt kedvenc (2014) vagy a Till – Igazságot a fiamnak (2022). Gyakran játszotta önmagát filmekben, sorozatokban, sőt, feltűnt a Halálként (Talpig majom) és Istenként (Egy kis Mennyország) is.

A fókusz tehát máshova került, a tévézésre, és azóta is ott érvényesül a leginkább.

Férjek, pasik, abortuszok

Goldberg eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. 1973 és 1979 között Alvin Martin drogfüggőségi tanácsadóval volt házas; 1986 és 1988 között David Claessen operatőrrel; 1994 és 1995 között pedig Lyle Trachtenberg szakszervezeti szervezővel. Rajtuk kívül élettársi kapcsolatban élt a színész Frank Langelléval és a drámaíró David Scheinnel, illetve az exei között szerepel Michael Visbal üzletember, Jeffrey Cohen fogorvos, Edward Gold operatőr, valamint Timothy Dalton és Ted Danson színészek.

Whoopi kijelentette, nem akar többé az oltár elé állni: „Vannak, akiknek nem az a sorsuk, hogy megházasodjanak, és nekem sem az. Biztos vagyok benne, hogy sok ember számára csodálatos dolog.”

Egy 2011-es interjúban azt is elmagyarázta, hogy soha nem volt szerelmes a férfiakba, akikhez hozzáment. „

Tényleg elkötelezettnek kell lenned irántuk. Bennem azonban nincs meg ez. A családom iránt vagyok elkötelezett.”

1974. május 9-én Goldbergnek született egy lánya, Alexandrea Martin, aki szintén színésznő lett, mellette pedig producerkedig. A lányán keresztül Goldbergnek három unokája és egy dédunokája van.

Volt egy fiatalkori abortusza is, az 1991-ben megjelent The Choices We Made: Twenty-Five Women and Men Speak Out About Abortion című könyvben beszélt erről. Elmondása szerint 14 évesen egy fogas segítségével szakította meg a terhességét, illetve 25 éves korára hat vagy hét abortusza volt, és a fogamzásgátló tabletták sem tudták megakadályozni a teherbe eséseit.

Azt is bevallotta, hogy egykor aktív drogfüggő volt, illetve azelőtt is marihuánát szívott, mielőtt 1991-ben átvette a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Ghostért.

Szerencsére mindezt mega mögött tudta hagyni, azzal pedig soha senki nem vádolta a karrierje során, hogy ne lenne önazonos. Ahogy Goldberg maga is fogalmazott egyszer: „A legnagyobb dolog, amit megtanultam ebben az iparágban, az az, hogy soha ne add fel azt, aki vagy! Mindig mutasd meg magad, tanulj tovább, és bízz abban, hogy a befektetett munka meg fog térülni!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Megint senkiháziak kezében van a popszakma” – Visszatért a Sziget Prodidzsáj Petije
Janklovics Péter újra a fesztivál reklámarcaként szerepel. Új videójában beolvas Gerendai Károlynak, de később azért kér tőle 11 VIP hetijegyet.


Tizenhat év után egy zseniális marketingfogással tért vissza Prodidzsáj Peti: Janklovics Péter új videójában ismét a Szigetet reklámozza, és még a szállóigévé vált mondatát is újra elsütötte.

A közösségi oldalakon megjelent videóban a humorista éppen a "Kisnagyság" magazin címlapfotózásán vesz részt, amikor telefonon hívják. Nem is akárki keresi: Gerendai Károly, a Sziget alapítója, aki nemrég váratlanul újra a fesztivál élére került. Meghallva a nevét Janklovics azt suttogja:

„megint senkiháziak kezében van a popszakma”.

Gerendai vélhetően egy újabb reklámszerep miatt hívta fel a humoristát, aki azonban elutasítóan válaszol:

„Nem én lettem ismert a Sziget-reklámok Petijeként, hanem a Peti-reklámok Szigeteként lett ismert a kis fesztiválotok! Hát, ne üljünk már fordítva a pincsikutyán, Károly!”.

Janklovics ezután azzal viccelődik, hogy ő már „sokkal nagyobban” van, hiszen negyven-ötven fős művelődési házakat is megtölt, sőt, már a „Kossuth-díj várományosa”. Le is teszi a telefont, mondván neki nincs erre ideje. Végül kséőbb visszahívja Gerendait és kér tőle 11 VIP hetijegyet a fesztiválra.

A humoros jelenet egyértelműen a Sziget megújulását ünneplő kampány része, hiszen a fesztivál nemrég jelentette be, hogy ismét magyar irányítás alá került, és Gerendai Károly stratégiai vezetésével készülnek a 2026. augusztus 11-15. közötti rendezvényre.

Janklovics Péter 2009-ben volt a Sziget ikonikus reklámarca a „Prodidzsáj” és „Fátboy slim” féle kiejtéseivel. Ha már homályosan emlékszel arra a bizonyos reklámvideóra, íme:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nehéz megértőnek lenni az Észbontók szereplőivel, amikor abban sem biztosak, hogy az ember emlős
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a legvadabb képtelenségeket hordják össze.


12. évadához ért a népszerű műsor, ám két nagy változás is történt amióta utoljára láthattuk. Egyrészt a Viasatról átköltözött a TV2-re, másrészt új műsorvezetőt is kapott az RTL-től átigazolt Szépréthy Roland képében. Ha valakinek nem lenne meg, ő volt az a srác, akit minden látható indok nélkül beültettek a Sztárboxban Kokó mellé "szakértőnek", és állandóan pizsamában volt.

Mondjuk a hálóöltözetek iránti vonzódását itt is megtartotta.

A műsor elején egy teljesen indokolatlan kisfilmet láthatunk arról, hogy Szépréthy Roland botcsinálta Jack Sparrow-ként hajókázik a tengeren, de kap egy küldetést, aminek lényege, hogy némit csetlés-botlás árán eljut a stúdióba, ahol bekonferálja az Észbontókat.

A műsor különösebben nem bonyolult. Hétfőtől péntekig tart egy-egy etap, amiben adásról adásra sztárvendégek mérkőznek meg az egymillió forintos fődíjért. Az első héten Ördög Nóra Liptai Claudiával alkot párost, míg Till Atilla mellé Megyesi Balázst tették, a Kincsvadászok műtárgyszakértőjét. Mindkét celebpáros mellé jár egy "észbontó" páros. Nóráék Janit kapták – akinek erősége a csajozás, gyöngesége a tájékozódás – és Attilát – erőssége az autósport, gyengesége a történelem.

A fiúknak a celeb világban jártas, de a matematikával hadilábon álló Linda, és a főzésben erős, idegennyelvben gyönge Eperke jutott.

A játék lényege, ha valaki nem látta volna még, hogy a civil versenyzők mindig kapnak egy műveltségi kérdést, a celebeknek pedig azt kell megtippelni, hogy jó vagy rossz választ adnak-e. Ha bejön, akkor 100 pontot kapnak.

Később van egy olyan forduló, ahol a hírességeknek kel megválaszolni néhány nem különösebben nehéz kérdést, és a végén a "mindent vagy semmit" kört. A versenyzők itt az egész addig gyűjtött nyereményüket kockáztatják.

Alapvetően nem vagyok híve az olyan műsoroknak, amelyek mások nyomorából csinálnak műsort, még akkor sem, ha az lelki nyomor.

Mindenki tévedhet, bárki kaphat olyan kérdést, amire nem tudja a választ, sőt egyenesen butaságot mond rá.

Ehhez jön még a mesterséges helyzet, amikor stúdióban, kamerák előtt kéne okosnak lenned. Ilyen szituációban sokszor akkor sem jut eszébe az embernek a helyes válasz, ha amúgy tudja. De közben szeretné védeni az arcát, ezért próbál minden áron mondani valami okosat, ami persze kontraproduktív.

Sosem pártoltam az elefántcsonttorony-mentalitást. Nem állítom, hogy én nem kerülhetnék ilyen helyzetbe. Ha például a társadalmi szerződésekről kéne valamiféle kérdést megválaszolnom, simán el tudom képzelni, hogy összekeverném Hobbes és Locke tanait.

Na de hogy állja meg az ember kacaj nélkül, ha olyan egyszerű állítások is zavarba hozzá őket, hogy emlős az ember, vagy hogy Mózes kosaras volt?

És ami a legmegdöbbentőbb, hogy az ember emlőssége kérdésében végül eljutnak a helyes válaszig, de úgy, hogy az oda vezető út minden elemében rossz.

Elhangzik, hogy az ember nem lehet emlős, mert azok a víz alatt élnek, vagy nem is igaz, mert azok a kétéltűek, mint az anakonda és a teknős, az ember nem emlős, mert nem vagyunk kétéltűek, a víziló viszont nagyjából az.

Amikor mindeme okfejtések után arra jutnak, hogy az ember mégiscsak emlős, ők csodálkoznak a legjobban. A döntő érv: azért vagyunk emlősek, mert nekünk megadatott a szárazföldi légzés képessége.

Mosolyogtató volt, amikor Tilláék észbontói a következő állítást kapták:

"Nánási Pál lesifotókat készített Ördög Nóráról, mielőtt szerelmesek lettek egymásba." Nóra bevallotta, ő nem tud ilyentől, de ez nem zárja ki. Palit kéne megkérdezni.

Tilla és Balázs úgy ítélték meg, a "hamis" a jó válasz, és ezt tudni is fogják a versenyzők. Ehhez képest Linda és Eperke nagyon gyorsan és magabiztosan rávágták, hogy igaz. Linda olvasott is erről az újságban, maga Ördög Nóra beszélt róla több interjúban.

Szegény Nánási Pált mostantól egy ország fogja lesifotósnak tartani, de ez legyen az ő baja.

Ez így megy egy órán keresztül. A műsorvezető és a celebek jókat rötyögnek, és bármennyire is próbál az ember humánusan hozzáállni, ennyi emberi butaság láttán nehéz megőrizni a komolyságot.

Amit hiányolok a műsorból, hogy nem láthatjuk, miként reagálnak az észbontók maguk, amikor kiderül, hogy jó vagy rossz választ adtak. Az még hozhatna érdekes szituációkat.

Az Észbontók nem az a vetélkedő, amit napról napra követni szeretnék. A poénok nem túl erősek, a műsorvezető érezhetően még botladozik a szerepében, néha ki is zökken belőle, Liptai Claudia kicsit ironikusan meg is jegyezte egy ponton, amikor Roli épp azt hangsúlyozta, hogy ő a műsorvezető:

"Ezt nem mondani kell, csinálni."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Predator: Halálbolygóban ezúttal a csápos űrvadász a főhős, aki a filmtörténelem talán legkegyetlenebb bolygóján talál rá az üdvösségre
Szadista szörnyek, szószátyár szintetikusok, cuki majomszerű lények és rengeteg akció – a családbarát Predator-film mégis működik!


Nagy utat járt be a földönkívüli csáprágós, rasztás, techzseni vadász, mire eljutott odáig, hogy immár teljes szívvel neki drukkoljunk egy róla szóló egész estés mozfilmben.

1987-ben Arnold Schwarzenegger őserdőben harcoló zsoldoscsapatát filézte ki először, végül az Osztrák Tölgy küldte őt a másvilágra (Ragadozó). 1990-ben már Danny Glover gyűrte le nagy nehezen Los Angeles forrongó betondzsungelében (Ragadozó 2). 2004-ben és 2007-ben alien xenomorph-ok ellen küldték őket csatába, de bár ne tették volna, vagy legalább ne így (Alien vs. Predator: A Halál a Ragadozó ellen 1-2). 2010-ben Antal Nimród végre elhagyta a Földet, és egy vadászbolygón eresztette össze mindenféle humanoid gyilkossal az űrvadászokat (Ragadozók). 2018-ban az első rész Hawkinsa, Shane Black próbált laza, poénos és véres menetet kreálni (ismét a Földön) a yautják kontra emberek örök rangadóból, sajnos sikertelenül (Predator: A ragadozó). 2022-ben Dan Trachtenberg (Cloverfield Lane 10) végre egy remek frissítést eszközölve a 18. századi Észak-Amerika komancs őslakosai ellen küldte a láthatatlan hörgőt (Préda), majd idén egy kiváló animációs szkeccsfilmben gondolta tovább a lények múltbeli (viking-, szamuráj- és világháborús közeg) látogatásait (Predator: Gyilkosok gyilkosa).

Így érkezünk el végül a Predator: Halálbolygóhoz, Dan Trachtenberg második élőszereplős, de amúgy harmadik Predator-filmjéhez, amelynél lépett egy igen merészet.

A fent felsorolt eddigi darabokat látva érthető módon nem próbált ismét egy sima vadászatot rendezni, amelyben valamely kor embere küzd meg egy vagy több yautjával (így hívják a fajukat, a kiejtés pedig: jaucsa), hogy a fináléban végül hatalmas áldozatok árán, de leküzdjék őt. Erre már ott volt egy kigyúrt katona (Arnie), egy kemény zsaru (Glover), egy kiismerhetetlen zsoldos (Adrien Brody), egy csapat kattant katona, na meg egy ravasz és fürge komancslány (Amber Midthunder).

Trachtenberg, ahogy az eddigi Predator-filmjeiben, ezúttal is szerette volna megmutatni ezen univerzum egy újabb szegletét, így lett tehát először egy Dek nevű yautja a főhős, hogy kapjunk egy másik nézőpontot is végre. Dek ugyanis nem nőtt akkorára, mint fajtársai, apja is csenevésznek, gyengének tartja (Süsü, te vagy az?), ezért Dek „normális” bátyját, Kweit bízza meg a likvidálásával. Kwei azonban esélyt ad neki, s elküldi öccsét a beavató vadászatára, hogy bizonyíthassa rátermettségét. Ezzel viszont kivívja apja haragját, aki megöli Kweit. A dühtől fortyogó Dek így elindul a Genna bolygóra (amit a rendkívül agresszív flórája és faunája miatt „halálbolygónak” is hívnak), hogy elhozza a legádázabb, megölhetetlennek gondolt lény, a Kaliszk trófeáját, és bosszút álljon az apján a fivéréért. A Genna pedig nem hazudtolja meg magát, azonnal lények százai törnek Dek életére.

Majd talál egy félbevágott szintetikust, Thiát (Elle Fanning), aki a helyismeretével meggyőzi, hogy vigye magával az útjára. Így kapunk egy feledhetetlen filmes párost a yautjával és a hátán cipelt félrobottal.

A Predator: Halálbolygó azért merész, mivel Trachtenberg minden bizonnyal tisztában volt azzal, hogy magára haragítja majd a legádázabb Predator-őrülteket, akik azt várják sokadszora is, hogy egy yautja legyen kíméletlen, és öldösse az embereket, akik végül felülkerekednek rajta. Ő azonban egy kissé családbarátabbá varázsolta a hangulatot. Mivel emberek nincsenek a történetben (csak yautják, szintetikusok és mindenféle szörnyek/lények), ezzel elintézte, hogy ne legyen véres a film, amely így több korosztály számára is simán befogadható. Hozzá kell tenni, hogy John McTiernan az első rész készítésekor a tinédzserfiúkat lőtte be célközönségként a megnyúzott emberekkel, átlyuggatott katonákkal és gerinckitépéssel egyetemben, de hát azok más idők voltak.

A Halálbolygóban Trachtenberg inkább a nyolcvanas-kilencvenes évek sci-fi-kalandfilmjeit idézte meg egészen kiválóan, amelyhez elképesztő állatokat és növényeket álmodtak meg.

Talán még nem volt a filmtörténetben ilyen kegyetlen bolygó, mint a Genna (a Pandorát mindenesetre keresztbe lenyelné), ahol minden percben, mindenfelől érkezhetnek az egyre agresszívebb életformák.

Ilyen hely kell egy yautjának.

A forgatókönyv ugyanakkor nem szűkölködik a humorban sem, ami végülis nem idegen a franchise-tól (Predator: A ragadozó…, de már az első részben is ott voltak Hawkins szexviccei, vagy Schwarzenegger ütős egysorosai), de családbarát poénokkal még nem nagyon próbálkoztak korábban. Talán el is bírt volna ebből kevesebbet a sztori. A Picur nevű majomszerű lény például tartogat számunkra néhány cringe-pillanatot, ám szerencsére végül ő is megkapja a maga helyét a történetben.

Dek és Thia azonban mindenért kárpótolnak. Különösen jó volt látni egy yautja személyiségfejlődését, a más nézőpont üdítő újítás a franchise-ban.

Illetve az olyan kiváló ötletek is, amikor például Dek a technika híján a faunát használja fegyverként a gazok ellen.

A Predator: Halálbolygó kapcsán tehát ne az eddigi Predator-filmek atmoszféráját várjuk. Legyünk nyitottak, ezt pedig Trachtenbergék alaposan meghálálják, mivel a furcsaságai és időnkénti idétlenségei ellenére egy kifejezetten szórakoztató, pörgős és látványos darabról van szó. Trachtenberg pedig vigye csak tovább, tovább és még tovább ezt az univerzumot, mivel sosem lehet tudni, mivel áll elő legközelebb, és ez adja a franchise-építésének savát-borsát-izgalmát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk