KULT

Majdnem meghalt a születésekor, a felesége ápolása miatt vonult vissza, és elárulta a kedvenc Chuck Norris-vicceit – Chuck Norris 85 éves

Sok akciósztár csak mímeli a harci tudást, Chuck Norris azonban többszörös világbajnok harcművész. A színészi karrierjét pedig Steve McQueennek köszönheti.


Carlos Ray Norris az oklahomai Ryanben született 1940. március 10-én, Wilma Scarberry (aki 2024 decemberében hunyt el 103 évesen!) és a II. világháborús veterán, Ray Dee Norris gyermekeként. Édesanyja ír származású volt, apja pedig cseroki gyökerekkel rendelkezik. Wilma mindössze 18 éves volt a születésekor, s egyesek szerint nem meglepő módon hét napot töltött vajúdással, mire megszülte Carlost. A csecsemőnek a világrajövetelekor kék volt a bőre, mert a tüdeje nem pumpált rendesen. Az orvosoknak azonban sikerült beindítaniuk a légzését, az önéletrajza szerint utána már „úgy szívta a levegőt, mint egy profi”.

Talán ekkor volt a legközelebb a halálhoz, s ez volt az oka annak is, hogy az anyja annyira ragaszkodott ahhoz, hogy Carlos leérettségizzen. Hitt benne, hogy Istennek terve van vele.

Egyébként ő volt a legidősebb gyermek a családban, mivel két öccse született még, Wieland és Aaron. Wieland egyszer azt mondta a bátyjának, hogy nem éri meg a 27. születésnapját, s ez a jóslata 1970-ben valóra is vált, amikor életét vesztette a vietnami háborúban. Aaron azonban ma is él, és filmrendező-producer lett belőle, több közös projektje is volt Chuckkal (pl. Ütközetben eltűnt 3, Delta Kommandó 2, A bérgyilkos, A bajnok és a kölyök, Hellbound: Út a pokolba, Szuperhekus kutyabőrben, Az erdő harcosa és több epizód a Walker, a texasi kopóból is).  Amikor Carlos 16 éves volt, a szülei elváltak, így később a kansasi Prairie Village-be, majd a kaliforniai Torrance-be költözött az édesanyjával és a testvéreivel.

Norris egyébként lehangolónak írta le a gyermekkorát. Egyáltalán nem volt sportos, sőt félénkként jellemezte magát és középszerű tanulóként. Az apja időnként autószerelésből hozott haza némi pénzt, de volt, hogy hónapokon át csak piált. Ray viselkedése és a család anyagi helyzete miatt Carlosban bénító introvertáltság alakult ki, ami az egész gyermekkorán át elkísérte őt.

Még kisfiú volt, amikor hét hónapos terhes édesanyjával egyedül utazott vonattal Kaliforniába, hogy újra találkozzon az apjával, aki a munkája miatt költözött oda. Egy csapat tengerész a vonaton felfigyelt a fiatal anyára és a gyermekére, és a szárnyaik alá vették őket – írta Chuck az Against All Odds című önéletrajzi könyvében. „Rendes srácok voltak, és én csodáltam őket. Az amerikai hadsereg iránti tiszteletem akkor és ott kezdődött, azon a vonaton.”

Légierő és tangszudo

17 éves volt, amikor majdnem elszökött otthonról, hogy belépjen a haditengerészethez, de mivel az édesanyja azt akarta, hogy fejezze be a középiskolát, mielőtt bevonul, volt ideje átgondolni a katonai ág kiválasztását, így a suli után, 1958-ban inkább a légierőhöz csatlakozott. A texasi Lackland légibázison tartott kiképzésen elkezdte Chucknak hívatni magát, amit az egyik katonatársa aggatott rá.

Elvégezte az alapkiképzést, feleségül vette a középiskolai szerelmét, Dianne Holecheket, majd egy évre Arizonába küldték, onnan pedig a dél-koreai Osan légibázisra, ahol négy évet töltött. A koreai éveket Chuck élete „nagy fordulópontjának” nevezte, mivel ott kezdett el foglalkozni a harcművészetekkel.

Csatlakozott ugyanis a bázis dzsúdócsapatához, de hamar rájött, hogy ez nem neki való. Aztán egy nap, miközben egy sikátorban sétált, felfedezett egy dódzsót (edzőtermet), ahol tangszudót, az üres kézzel való koreai harcművészetet gyakorolták. Bár még sérült volt a válla, a többiek pedig már mind fekete övesek voltak az osztályban, ő teljes erőbedobással belevetette magát ebbe a harcművészetbe. Nyolc évvel később pedig világbajnok lett. Mélyrehatóan tanulmányozta a tangszudót és a taekwondót, és ő lett az első nyugati harcos, aki nyolcadik fokozatú fekete övet kapott taekwondóban. Később aztán dzsudót is tanult, amíg Kaliforniában állomásozott.

Egy rövid ideig a Northrop légitársaságnál dolgozott, de mellékállásban karateoktatóként is ténykedett, majd hamarosan főállásban tanított, és több harcművészeti iskolát vezetett. Hat éven át tartotta a középsúlyú karate világbajnoki címet, 1969-ben pedig a Black Belt magazin az Év harcosának választotta. Összesen 32 harcművészeti iskolát alapított. Olyan híres ügyfelek fordultak meg nála tanítványként, mint például Steve McQueen, Chad McQueen, Bob Barker, Priscilla Presley, Donny Osmond és Marie Osmond.

A viadalokon ismerte meg Bruce Lee-t is, aki akkoriban A Zöld Darázs című tévésorozatból volt ismert. Barátság alakult ki köztük, valamint edzés- és munkakapcsolat is.

Ekkoriban (1968-ban) debütált színészként a Bontóbrigád akciókomédiában Dean Martin, Elke Sommer és Sharon Tate oldalán.

A szőke Bruce Lee

A Bruce Lee-vel való barátsága később kifizetődőnek bizonyult, mivel Lee meghívta őt 1972-es filmjébe, A sárkány útjába, hogy játssza el benne a legfőbb nemezisét. A film végi összecsapásuk (Lee fekete nadrágban, Norris fehérben) bevonult a filmtörténet harcművészeti nagyjai közé, maga a film pedig az év legtöbb bevételt hozó mozgóképe lett Hongkongban s egyben Bruce Lee addigi legsikeresebbje is. Kétségtelenül A sárkány útja indította el Norrist a sztárság felé vezető úton.

1974-ben Steve McQueen, aki akkoriban Norris tanítványa és jó barátja volt, szintén meglátta benne a potenciált, és arra bátorította, hogy vegyen színészi órákat az MGM-nél. Chuck így is tett, majd 1977-ben már főszerepet játszott az Országúti bunyósban. Ezt a projektet választotta, miután több harcművészeti filmet is visszautasított, mivel elmondása szerint olyan filmeket akart csinálni, amelyeknek van története, és amikben akkor jön az akció, amikor az érzelmileg megalapozottá válik. Az alacsony költségvetésű (egyébként egyáltalán nem jó) Országúti bunyós pedig végül sikeresnek bizonyult.

A nyolcvanas években aztán Norris lett az egyik legkelendőbb „VHS-másolós” akciósztár olyan filmjeivel, mint a Néma düh (1982), a Magányos farkas (1983), az Ütközetben eltűnt-trilógia (1984, 1985, 1988), a Tomboló terror (1985) vagy a Delta Kommandó (1986).

S bár élhet egy olyan kép az emberekben, hogy Chuck Norris csak úgy ontotta magából az akciófilmeket, ez koránt sincs így.

1990-re egyébként a filmjei együttesen már több mint 500 millió dolláros bevételt hoztak világszerte. Ekkorra már Bruce Lee-hez és Clint Eastwoodhoz is hasonlították: néha „szőke Bruce Lee”-nek nevezték a harcművészeti filmjei miatt, míg az ún. „magányos farkas” személyiségét Eastwood Piszkos Harry karakterével emlegették egy napon. Chuck azonban ezután már inkább csak az öccsével, Aaronnal folytatta a filmezést, és csak módjával. A kilencvenes években összesen kilenc darab egész estés filmet forgatott, az ideje legnagyobb részét ugyanis élete fő műve, az 1993-ban indult Walker, a texasi kopó töltötte ki, amely 9 évadot és 193 részt élt meg a 2001-es befejezéséig.

Az utóbbi 25 évben pedig Norris mindössze nyolc filmben tűnt fel, amelyek közül az egyik egy zseniális cameo volt (2004: Kidobós: Sok flúg disznót győz), valamint volt egy menő felbukkanása A feláldozhatók 2-ben (2012). Tizenkét év után épp tavaly lehetett őt látni egy új akciófilmben (84 évesen), az Agent Reconban azonban nem volt sok köszönet. Hogy miért vonult vissza a filmezéstől 2013 után, annak pedig igazán megható oka volt…

Három nő, sok gyerek

Norris 1958 decemberében vette feleségül az osztálytársát, Dianne Kay Holecheket, amikor ő 18, Dianne pedig csak 17 éves volt. A kaliforniai Torrance-ben lévő középiskolában ismerkedtek meg 1956-ban. 1962-ben megszületett az első gyermekük, Mike, illetve Chucknak egy házasságon kívüli viszonyából világra jött egy lánya is, 1963-ban. A következő évben érkezett meg a második fia, Eric, ő már a feleségétől. Dianne-nel amúgy sokáig voltak együtt, 30 év házasság után váltak csak el 1989-ben, mialatt Norris éppen a Delta Kommandó 2-t forgatta.

Csak kilenc évvel később nősült újra: 1998. november 28-án vette feleségül a nála 23 évvel fiatalabb modellt, Gena O'Kelley-t, aki 2001. augusztus 30-án ikreket (Dakota és Danila) szült neki.

2004-ben egyébként Norris azt nyilatkozta, hogy nem találkozott a korábbi viszonyából származó törvénytelen lányával annak 26 éves koráig, bár csak tíz évvel korábban tudta meg, hogy ő a lány apja. Végül azután találkozott vele, hogy a lány 1990-ben, vagyis egy évvel azután, hogy Norris elvált az első feleségétől, levelet írt neki.

Norrisnak unokáinak összeszámolására nem is vállalkoznánk, annyit tudni csak, hogy 2017-ig bezárólag 13 volt belőlük.

Gena mindenek előtt

Norris többször is beszélt arról, hogy 2013-ban egyik napról a másikra felfordult a családja élete, amikor Gena rheumatoid arthritis (az ízületeket támadó súlyos autoimmun betegség) miatt kapott egy injekciót, mielőtt alávetette volna magát egy MRI-vizsgálatnak. Azt hitték, hogy egy rutin injekciót kap, Gena reakciója és az azt követő komplikációk azonban azt jelezték, hogy valami sokkal komolyabb dologról van szó, ami bizonyos esetekben maradandó következményekkel járhat.

„Néhány órával az injekció után úgy éreztem, mintha az egész testem égne, mintha sav ment volna át az ereimen. Ezután öt hónapig ágyhoz voltam kötve, és éjjel-nappal ápolásra szorultam. Chuck még a kórházi ágyban is mellettem aludt, és soha nem hagyott el. Imádkoztam, hogy életben maradjak, hogy ott lehessek a gyerekeimnek” – nyilatkozta anno O’Kelley. „Feladtam a filmes karrieremet, hogy Genának szentelhessem az egész életemet, pontosabban annak, hogy életben tartsam” – magyarázta a visszavonulását Norris, a család kasszájából pedig elmondása szerint több millió dollár ment el Gena kezelésére.

Sajnos az orvosi vizsgálatok sem tudták megállapítani, hogy pontosan mi okozhatta a heves reakciót, majd végül Gena maga jött rá, hogy mi történt. Meggyőződése, hogy az injekcióban használt kontrasztanyaggal, a gadolíniummal mérgezték őt meg, és még pert is indított az ilyen gyógyszereket gyártó cégek ellen, 10 millió dolláros kártérítést követelve. 2020-ban aztán Gena és Chuck elálltak a gadolíniumgyártókkal szemben indított pertől, de ennek okait azóta sem hozták nyilvánosságra.

20 éves mém

Ha Chuck Norrisról van szó, természetesen nem mehetünk el szó nélkül a „Chuck Norris-tények” mellett sem. Egy korai internetes mémről van szó, amelyek eredetileg 2005 elején jelentek meg, bár a Norris keménységét és erejét övező viccek állítólag már az 1980-as évek óta léteznek. Kezdetben a Something Awful fórumain terjesztették a „tényeket”, amelyek középpontjában eleinte Vin Diesel állt, válaszul a Gorilla bácsi című akkori filmjére. Néhány hónap elteltével azonban a fórumtagok Chuck Norrist választották új alanynak.

Ian Spector humoristát tartják a Chuck Norris-tények szerzőjének, mivel nagy szerepet játszott az online Chuck Norris-ténygenerátorok létrehozásában. Spector több, Chuck Norris-tényeket tartalmazó könyvet is írt. Természetesen maga Norris is reagált a viccekre, sőt, ő is megosztotta, hogy melyek a kedvenc „tényei”. Íme egy kis válogatás ezek közül: 1. Ha a Chuck Norrist betűzöd a Scrabble-ben, nyersz. Örökre. 2. A dinoszauruszok egyszer rosszul néztek Chuck Norrisra. Tudod, mi történt velük. 3. Chuck Norris pattogtatva tud cselezni… egy bowlinggolyóval. 4. Chuck Norris az egyetlen ember, aki be tud húzni egy küklopsznak… a szeme közé. 5. Egy táguló univerzumban élünk. Minden megpróbál elmenekülni Chuck Norris elől.

6. Mielőtt elfelejtett volna ajándékot adni Chuck Norrisnak, a Mikulás még létezett.

7. Chuck Norris Braille-írással is tud beszélni. 8. Chuck Norris a lábával is be tudja kötni a cipőjét. 9. Chuck Norris köldöke valójában egy konnektor. 10. Ha Chuck Norris beleesik egy folyóba, nem lesz vizes. A folyó lesz chucknorrisos. 11. Ha Chuck Norris fekvőtámaszozik, nem nyomja fel magát. A földet tolja le.

12. Chuck Norris már tíz évvel ezelőtt meghalt, csak a Kaszás még nem szedte össze a bátorságát, hogy megmondja neki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Szűcs Márta
A Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes 72 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. április 24.



Elhunyt Szűcs Márta Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje – írja a Papgeno.

Szűcs Márta 1952. szeptember 7-én született. 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián Révhegyi Olga növendékeként. Közvetlenül diplomaszerzése után a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Giuseppe Verdi Rigolettójának Gilda szerepével debütált.

1983-ban a Brüsszeli Belcanto Énekversenyen a legjobb női alakítás díját nyerte Donizetti Lammermoori Luciájával. 1984-ben Edinburgh-ban, Glasgowban, Liverpoolban és Newcastle-ben Gilda szerepét énekelte nagy sikerrel.

Szűcs Márta olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Renato Bruson, Piero Cappuccilli, Sherill Milnes, Jevgenyij Nyesztyerenko, Jennifer Larmoore vagy Peter Dvorsky.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Komoly bakival ért véget a Hunyadi sorozat záróepzódja
Nem valószínű, hogy a tévedés utólag elhomályosítaná a rendkívül népszerű széria sikerét, mindenesetre egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni.


Elképesztő sikere volt a Hunyadi sorozatnak, amibe tényleg apait-anyait beleadtak a készítők: mind látványvilágában, mind történetmesélésében, mind a színészek játékában új korszakot hozott a magyar mozgóképkészítés világába.

A hírekbe sokszor a fülledt erotika miatt bekerülő sorozat utolsó részének utolsó perceibe ugyanakkor egy komoly baki csúszott be, amit egy kis odafigyeléssel el lehetett volna kerülni – vette észre az ATV.hu.

A mű természetesen szabadon kezeli a történelmi eseményeket, de azért arra igyekeztek vigyázni a készítők, hogy tárgyi tévedések ne rontsanak az élvezeti élményen. Az utolsó rész utolsó perceiben azonban a záró feliratban azt lehet olvasni, hogy az V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”.

Azon túl, hogy a Duna jegén történt eseményeket a történészek ma már egységesen cáfolni szokták,

azt soha senki nem is állította, hogy maga a koronázás is Duna jegén történt volna – a legenda szerint csak Mátyás királlyá választása történt ott.

Történelmi tény, hogy Hunyadi János fiát csak évekkel később, 1464. március 29-én koronázták meg, ráadásul a Dunától jócskán messze, Székesfehérváron.

A sorozat népszerűségének azonban ez a tévedés valószínűleg mit sem fog ártani: a Hunyadi – A Holló felemelkedése húsvétvasárnaptól ráadásul már a Netflixen is elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Galkó Balázs
Fia közösségi oldalán jelentette be a hírt. A színész az utóbbi időszakban több egészségügyi problémával küzdött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 25.



75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színész. Halálhírét fia, Galkó Máté közölte a Facebookon.

„Apa-Balázs immár József Attila és Miki bácsi társaságában elmélkedik egy jobb világról. Búcsúztatásáról itt a facebookon értesítünk benneteket”

– írta a bejegyzésben, amit a Blikk vett észre.

Galkó Balázs az elmúlt évben több súlyos balesetet is elszenvedett: hat bordája eltört, és kétoldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála. Többször szorult sürgősségi ellátásra, január elején pedig hosszabb időre kórházba került.

Nemrég a lap munkatársai otthonában keresték fel, ahol arról beszélt, hogy anyagi nehézségekkel küzd, és nem tud megélni a nyugdíjából. Februárban adta hírül, hogy munkát talált: hivatalsegédként kezdett dolgozni egy könyvelőirodánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kifogyunk a szuperlatívuszokból… visszatért a legjobb Star Wars, amit valaha láttunk: az Andor!
Ha szereted a Star Warst azért nézd, ha pedig nem, azért! Nincs kérdés, az utóbbi idők legjobb sorozatát tette le elénk Tony Gilroy és kis csapata.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 24.



Nem véletlen, a háromrészes első pakk, amit az egeres cég megosztott velünk a Disney+-on. Az Andor eddig is történetfolyamokkal operált, volt egy bonyodalom, amibe Andor vagy egyéb fontos szereplő belekeveredett, majd több részen keresztül ügyesen szőtt sztorivezetéssel megoldották a problémákat. Majd jött a következő kalamajka, ami az előző etap közvetlen következménye volt, és egy pár részen keresztül ekörül forognak főszereplőink. Az első évadból példaként említhetjük a „bankrablást”, melynek eredménye a börtönből való megszökés fejezet.

A mostani három epizód Andor (Diego Luna) kis kalandjával kezdődik. Ellop egy kísérleti Tie Fightert (egy birodalmi űrhajó a Star Wars világában), majd leszállítja azt egy másik pilótának.

Ám nem a kollégáját találja az átadáskor, hanem tizenöt éhes, szedett-vedett, menekült lázadót, akik nem tudják ki Andor és csak el akarnak menekülni a bolygóról. Főszereplőnk megint rossz helyen volt, rossz időben, de jó szokásához híven itt is rabként folytatja a történetszállát. Ezalatt a galaxis többi szegletén is tevékenykednek az első évadból megismert karakterek.

Mon Mothma (Genevive O’Reilly) lánya esküvőjén próbálja a lázadás pénzügyi hátterét stabilizálni kapcsolatainak köszönhetően. Syril Karn (Kyle Soller) is visszatér, aki a birodalmi aktatologatóból kisfőnökké avanzsált – a két évad között eltelt egy év és ez idő alatt elkezdte élvezni új szerepkörét. A törtető birodalmi tiszt Dedra (Denise Gough) egyengeti karrierjét, akivel az előző szezon óta egy párt alkotnak.

Ennek a szálnak a legnagyobb konfliktus forrása egy zseniális ebéd Karn kegyetlen édesanyjával.

Emellett megkapjuk az előzetesekben beígért Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) cameo-t, reméljük nagyobb szerepe lesz az ausztrál színésznek. Luthen Rael (Stellan Skarsgård) pedig továbbra is elvégzi a szükséges piszkos munkát a lázadás sikeréért, amihez senkinek nincsen gyomra. Akár egy esküvőn is tevékenykedik az öreg.

Az emlegetett lázadás pedig szépen, lassan építkezik, ez a sok történetszál már az első három részben szépen összeáll, ismerjük célokat, a motivációkat, minden karakter tökéletesen átalakul az alkotó Tony Gilroy víziójának megfelelően. Látjuk, melyik szereplő, hogyan fog bekapcsolódni a galaktikus konfliktusba. Nem viccelek, amikor azt írom, az Andor továbbra is egy csiszolatlan gyémánt.

Akik nem szeretik a Star Wars-t, azok is bátran próbálkozzanak vele, mert nem a szokásos Csillagok háborúját kapjuk, mint amire számítunk.

Talán ez volt a legnagyobb probléma az első évaddal is. Akik szerették a Star Wars-t, azok számára lassúnak és vontatottnak tűnt, akik pedig nem kedvelték a franchise-t, azok hozzá se mertek nyúlni. Pedig ez egy bámulatosan csavaros összeesküvés és lázadás története, apró sztorimorzsákkal elmesélve a karaktereken keresztül. A kisember küzdelmét mutatja be egy elnyomó rendszer ellen. Legyen az egy galaktikus birodalom vagy egy kegyetlen anya karaktere. Elképesztően hatásos és akkor még csak a történetről beszéltünk.

A látványra nincsenek szavak. Mintha ott lennénk Mon Mothma esküvőjén, vagy Bixékkel az ellátmány bolygón. Ja igen. A fekete ló, ami az első évadot sokaknak megkeserítette, sajnos még mindig itt van. Bixnek (Adria Arjona) továbbra sincsen igazán funkciója vagy célja azon kívül, hogy megint jól bántalmazzák szegényt.

A hölgy tényleg csak azért van jelen, hogy Andor aggódjon valakiért és egy célt adjon neki, hogy meg lehessen menteni.

Még akkor is, ha Bix talán már nem annyira törékeny, mint az első évadban volt, de még mindig nem ér fel a többi részletesen megírt, árnyalt karakterhez. Pedig Adria Arjona jó színésznő, ezt már a tavalyi A bérgyilkos, aki nem is volt-ban is bizonyította. Akit eddig zavart Bix, nem kecsegtetem, ugyan olyan rossz. Ám a többiek továbbra is lélegzetelállítóan autentikusak. Stellan Skarsgård hihetetlenül gyorsan vált a lázadás verőembere és a jólelkű műkincskereskedő szerepe között.

Diego Luna, mint egy svájci óra hozza Cassian Andor szerepét, akit talán egy mocskos Han Solonak lehetne leírni.

Mon Mothmát alakító Genevieve O’Reilly már nem csak külsőleg hasonlít az eredeti trilógia híres szenátorára, hanem ténylegesen, aktívan vezeti a lázadást a háttérből.

Minden apró részlet, amit a képernyőn látunk, egy élő, lélegző világot mutat be nekünk. Látjuk a tárgyak funkcióját, nem csak a háttérben látványos díszletként vannak jelen. A vizuális effektek hibátlanok és az eltelt egy év alatt a birodalmi rohamosztagosok is megtanultak célozni!

Nem gondoltam volna, hogy látni fogok Star Warsban bárkit meghalni rohamosztagosok pontos lövései által, de ez a nap is eljött!

Tony Gilroy úgy szővi a forgatókönyvet, mint a Banyapók a hálóját J.R.R. Tolkien könyveiben. Becsalja a nézőt a képernyő elé, elragadja és ott tartja az első pillanattól az utolsóig és továbbra is nagyon működik. Alig várom a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET: