News here
hirdetés

KULT

Majdnem 1000 forint a legolcsóbb sör, 690 egy kis ásványvíz és 1200 egy szelet pizza a VOLT-on

Két év kihagyás után tért vissza a fesztivál, közben az árak is jócskán emelkedtek. Megnéztük, mi mennyibe kerül és hogyan lehet a legolcsóbban megúszni a bulizást.

Link másolása

hirdetés

Kedden startolt el Sopronban a VOLT Fesztivál, amit a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben sem tudtak megrendezni. Idén azonban végre újra birtokba vehették a bulizók a Lővér Kemping környékét. A nyitónapon a brit Muse volt a sztárfellépő, rajtuk kívül olyan zenekarok koncerteztek még, mint a Tankcsapda, a Carson Coma, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island és a hiperkarma.

Egyelőre nem volt kifejezetten nagy tömeg: bár a fesztiválterület (amelyet pár éve helyeztek át az eredetitől valamivel messzebbre) összességében kisebbnek tűnik, így is olyan benyomást keltett, mintha kevesebben lennének a bulizók.

Még az esti fő koncert kezdete előtt közvetlenül is oda lehetett férni az első 20 sor egyikébe a nagyszínpad előtt, a délutáni fellépőknél pedig ennél is szellősebb volt a nézőtér.

Az olcsó fesztiválozásnak végleg búcsút mondhatunk

A fellépőkön kívül természetesen minden bulizót az érdekel legjobban, mekkora lesz a "rezsi", tehát mennyit kell költeni a belépőjegyen túl ételre és italra.

Ezen a téren a VOLT sokáig mérsékeltebbnek számított a Szigetnél és a Balaton Soundnál, a két év kihagyás azonban itt is az árak ugrásszerű emelkedését hozta magával: pénztárcabarátnak most már semmiképp nem mondható, gyakorlatilag ugyanarra a szintre került, mint a másik kettő (bár az ottani részletes árakat még nem ismerjük).

hirdetés
A legolcsóbb korsó sör, a csapolt Soproni 950 forintba kerül, ugyanennek az IPA, meggyes és mangós verziója 1050, ahogy a Strongbow cidert is ennyiért mérik. Aki inkább kézműveset inna, Cecei szűretlen lagert választhat 1150 forintért.

A legolcsóbb borok decije 650 forint (ennyiért a fesztivál Poncichter Negyedében egész sokfélét lehet kapni, de persze vannak drágábbak is), egy nagyfröccs így 1440, egy hosszúlépés 930, egy házmester pedig 2230 forintba kerül a legtöbb helyen.

A fentiekhez ráadásul még hozzájön a műanyag repohár rekordmagas, 600 forintos betétdíja, amit pénzre szokás szerint nem váltanak vissza, csak egy tokent kapunk cserébe.

Talán ennél is szélsőségesebb példa, hogy egy fél literes, szénsavmentes ásványvízért nem kevesebb, mint 690 forintot kérnek. Mi ivókutat sem találtunk a fesztivál területén, ahol szabadon újra lehetne tölteni csapvízzel a kulacsunkat (lehet, hogy a kempingben van, oda viszont csak külön karszalaggal engednek be.)

A méregdrága ivóvíz főleg a napokban visszatérő kánikulát figyelembe véve aggályos: hétvégén már 32-33 fokos maximumokra van kilátás, így különösen fontos lenne a folyadékutánpótlás. A kint vásárolt vizet ugyan beengedik, de valószínűleg sokan nem akarnak cipekedni, vagy egyszerűen csak nem gondolnak erre időben.

A röviditalok közül az Unicum a legolcsóbb (1590 forint), az 1790 forintos következő kategóriába a Finlandia vodka és a Jack Daniel's whisky különböző ízesítései esnek, a rézangyal pálinkák 4 centjéért viszont majdnem 2000 forintot kérnek.

Az ételárak is hasonlóan alakulnak: egy szelet pizza 1200 forint, meleg főételeket 2000 alatt nemigen találni, a Zing bódéjában például 3000 forint felett kínálják a burgereket.

Vagyis ha valaki csak 3-4 sört iszik egy nap, és három étkezéssel számol, 10 ezer forint alatt biztosan nem ússza meg a napi költést. Ha viszont rövidezni is szeretne, adott esetben még meg is hívja pár barátját, ennek a duplájával is érdemes lehet számolnia. Nem véletlen, hogy sokan inkább a bejárathoz közeli borozókban alapoznak napközben, és csak estefelé kezdenek beszivárogni a fesztiválra.

Egyetlen mentsvára van azoknak, akik a lehető legolcsóbban szeretnék megúszni a fesztiválozást, de nem akarnak kintről ételt behozni: az immár jó pár éve rendszeresen kitelepülő Aldi, akik ismét egy majdnem teljes értékű áruházat húztak fel a Telekom Kraft színpad mellett.

Bár az italokat itt sem mérik olcsóbban (ugyanazok a rögzített árak vannak, mint a többi pultnál), minden mást kifejezetten nyomott áron, a rendes áruházaknál alig, vagy semennyivel sem drágábban kínálnak.

Az esti koncertekre például fel lehet tankolni legalább 8-10 féle péksüteménnyel darabonként akár 200-250 forintért, de az édességek és chipsek sem kerülnek ennél sokkal többe.

Ráadásul ezúttal is építettek egy grillteraszt, ahol a grill hűtőpultban található összes terméket ingyen elkészítik. Ez főleg napközben lehet jó opció, ha úgysincs épp semmi dolgunk, és ki tudjuk várni a sütést, illetve az ezért sorba álló kisebb tömeget. Egy csomag grillkolbász már 500 forintért miénk lehet, de a különlegesebb verziók, vagy épp a fűszeres lazacfilé is olcsóbb, mintha más benti árusoknál akarnánk megvenni az ebédünket.

Mi a tanulság? Egyrészt az alcímben is említett mondat: azok az idők valószínűleg örökre véget értek, amikor még egyes nagy fesztiválokon is teljes élményben lehetett részünk, ha közben szorosra akartuk húzni a nadrágszíjat.

Tetszik vagy nem, el kell fogadnunk, hogy a bulizás mára luxussá vált: ahogy a VII. kerületi bulinegyed árai is elképesztően elszálltak (a magyarok túlnyomó része ezért inkább a szabadba kiülve issza meg a dohányboltban vásárolt alkoholt), úgy egy fesztivál, vagy akár csak egy sima koncert meglátogatása is komoly kiadást jelent 2022-ben.

Ezáltal pedig nagyon sokan kiszorulnak a potenciális célközönségből, mivel egyszerűen nem engedhetik meg maguknak többé. De legyünk pozitívak: cserébe ideális esetben a fellépők színvonala is egyre inkább felzárkózik a tőlünk nyugatabbra megszokotthoz. A szervezők legalábbis előszeretettel hangoztatják, hogy az érdeklődés ennek köszönhetően a magasabb árak ellenére sem csökken. Hogy aztán valóban így van-e, az majd a tényleges látogatószámokból fog kiderülni a szezon végén.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Fishing on Orfű 2022: fellépők, programok, jegyvásárlás
A Fishing on Orfű, vagy rövidítve FOO az egyik legszerethetőbb rendezvény a hazai fesztiválok nagy családjában. Az orfűi tó partján rendezett esemény a magyar könnyűzene szerelmeseinek ajánlva ezúttal is rengeteg koncerttel és off programmal várja a látogatókat. Összeszedtük a legfontosabb infókat az ikonikus orfűi fesztivál kapcsán.

Link másolása

hirdetés

Fishing on Orfű 2022

A Fishing on Orfű helyszíne páratlan a Pécs közeli erdőben

Orfű feszivál nélkül? Idén is elképzelhetetlen! 2022-ben június 29. és július 2. rendezik meg a Fishing on Orfű fesztivált, amely évről évre fiatalítja a fellépők sorát.

Idén ennek szellemében fellép például Krúbi, a Carson Coma, az Esti Kornél, a Blahalouisiana, a Csaknekedkislány, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Platon Karataev, az Ivan & the Parazol, a Galaxisok és a Ricsárdgír is.

Fishing on Orfű programok, fellépők bővebben

A szervezők idén olyan különleges felállású produkcióknak is teret engednek, mint a Kispál-Bräutigam-Püspöki trió, vagy a zenészházaspár, Németh Juci és G. Szabó Hunor duója.

A legkedveltebb magyar koncertzenekarok közül színpadra áll a 30Y, a Hiperkarma, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a Bëlga, a Supernem, a Lóci játszik és a Parno Graszt. Először lép fel a Fishingen a Szűcs, azaz Szűcs Krisztián, a HS7 frontemberének zenekara.

Miczura Mónika, azaz Mitsoura sem járt még Orfűn, továbbá a KFT, a Muzsikás, a Víziszínpadon is játszó Balaton, továbbá a Kontroll Csoport is a Fishing új fellépői között található. A női fellépők sorát Deva, Saya Noé, LAIHO, FlorasFloras, Ajsa Luna, a Flanger Kids, valamint Szalai Anna erősíti.

De idén is lesz hiphop nap az Amondó színpadon, ott lesz többek között HOLI, Beton.Hofi, Kapitány Máté, Lil' Frakk, Mirror Glimpse, 6363 és De:Nash is. Az Amondó további napjai a kisebb underground bandák szabadtéri klubhelyszíneként működik majd, a Nagysátor pedig az eggyel nagyobb és ismertebb produkciók bázisa lesz.

hirdetés
Több kisebb eldugott helyszínnel is vár a Fishing on Orfű 2022- ben

A Nagysátorban az Erik Sumo Band , a Kaukázus, a Lázár tesók, Frenk, az Analog Balaton, a LAZARVS, a Colorstar, a Barabás Lőrinc Quartet vagy Ferenczi György és a Rackajam áll közönség elé.

2022-ben megújul a Fonó Borfalu is: a helyszín népzenei, folk és világzenei produkcióknak ad majd otthont, így a Kaláka, a Muzsikás, a Söndörgő és a Kerekes Band mellett itt lép fel az Aranyakkord, a P.A.S.O. és a Mörk is.

A Fishing on Orfű 2022 részletes programját és a fellépők névsorát színpadok szerint napi bontásban ITT BÖNGÉSZHETED.

Részletes térkép a helyszínekről ITT TALÁLHATÓ.

FOO off programok

Az idei Fishingen szokás szerint számos nem zenei, vagyis off program is várja a látogatókat.

A közönségkedvenc fröccstúrákat idén a Lázár tesók, a Csaknekedkislány és a Pannonia Allstars Ska Orchestra vezetik. Az utóbbi időben már hasonlóan népszerű sörtúrákat pedig Varga Livius, Szűcs Krisztián, valamint Leskovics Gábor és Dióssy Ákos viszi.

Lesz ezen kívül több kávé-, bor, sőt sajtkóstoló program, de a bevállalósabbak a rekeszépítést vagy az extrém barlangtúrát is kipróbálhatják. A játékosabb kedvűeket pedig a zsonglőr játszóház várja.

A kisebbeket már megszokott módon a FOO Gyermekbirodalom várja sárkány és lepkereptetéssel, kreatív kézműves foglalkozásokkal, halhorgászattal, színezőkkel, könyvsarokkal, társas- és kártyajátékokkal. Ugyanitt ringató foglalkozásokat is tartanak.

Ismét kitelepülnek a Fishingre civil szervezetek is, idén többek között a Társadalomklinikával, az Ifjúsági Lelki Elsősegéllyel, a Mensával, illetve a Bázis Addiktológiai Szolgálattal lehet majd találkozni.A FOO azaz Fishing on Orfű fesztivál jellemzője, hogy a hangulat mindig éjszaka hág a tetőfokára.

A Fishing on Orfű 2022 off programjait részletesen ITT TALÁLOD.

Fishing on Orfű jegyek

A fesztiválra első kézből már csak szerdai napijegyek kaphatók 9990 forintért. A többi nap már korábban telt házas lett, sajnos a bérletek is elfogytak.

Aki lemaradt, egyrészt a TicketSwap rendszerében bízhat, ahol hitelesített keretek között, biztonságosan cserélhetnek gazdát a korábban vásárolt belépők.

Bár a cikk írásának pillanatában itt sincs elérhető jegy, érdemes rendszeresen visszanézni, illetve feliratkozni a várólistára, mivel akár az utolsó pillanatban is könnyen meggondolhatja magát valaki.

Léteznek külön erre a célra létrehozott Facebook-csoportok is, például EZ ahol szintén felbukkanhatnak belépők.

Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a TicketSwappel ellentétben itt a rosszhiszeműek akár csalhatnak is a továbbadott belépőkkel, ezért mindig legyél körültekintő, mielőtt valakitől megveszed a jegyét.

Fishing on Orfű szállás

Ami a szállásokat illeti, Orfű a kemping tekintetében nem szűkölködik: a Panoráma kemping a fesztivál területén található. Más kérdés, hogy a sátorhelyek gyorsan elfogynak, ahogy a belépők is. Éppen azért, mert a szervezők - szándékosan - korlátozzák a látogatók számát, hogy ne legyen a FOO-ból is egy Szigethez hasonlító gigarendezvény, hanem megőrizze bensőséges, otthonos jellegét.

A Fishing on Orfű szállás kínálat tekintetében a fesztivál területén kívül sajnos szűkösnek mondható. Ráadásul ezek sokszor "kihalásos alapon" működnek, a fesztiválozók többsége már az adott évi Fishing végén úgy köszön el a szállásadójától, hogy "jövőre ugyanitt". Mégis lehetnek szerencsés véletlenek és visszamondások, ezekkel kapcsolatban is az alábbi csoportot érdemes nézegetni.

Aki pedig nem ragaszkodik Orfűhöz, hanem beéri a környező településekkel, sokkal nagyobb merítésből válogathat, például a szallas.hu vagy a booking.com oldalakon.

Végül egy kis FOO nosztalgia

Sokan helytelenül úgy írják, hogy Orrfű, pedig a település neve Orfű

Beszámolónk a tavalyi fesztiválról:

Minden fesztiválozónak jó szórakozást és feledhetetlen élményeket kívánunk!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
Új klip: megjelent Metzker Viki első dala feleségként
A dögös lemezlovas KKevinnel hozta el a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét Plázs címmel.

Link másolása

hirdetés

Épp, hogy kimondta a boldogító igent a Fonogram-díjas DJ/producer/rapper, Metzker Viki második nagy szerelmét a zenét sem hanyagolja és június 24-én elindítja a siófoki Plázson bulisorozatát Metzker Viki & Friends néven. Az apropóból

a dögös lemezlovas KKevinnel közösen pedig elhozta a Balaton idei legzúzósabb klubjelképét „Plázs” címmel.

Festői látképpel, fülig érő, ragyogó mosollyal házasodott meg június 2-án Metzker Viki, aki idén nyáron végre teljes erőbedobással élhet másik szenvedélyének, a zenélésnek:

„A június számomra felhőtlenül boldog pillanatokkal indult és a hátralévő része is legalább ennyire örömtelinek ígérkezik, hiszen rengeteg fellépésem van betervezve, és már nagyon vártam, hogy végre korlátozások nélkül, felszabadultan állhassak a lemezlejátszók mögé” – meséli Viki, aki hiánypótló szerepet tölt be a hazai elektronikus és popzene színterén.

Az előadó slágereit mind a szakma mind a közönség csodál: a „The Rhythm Of The Night” például Fonogram-díjas szerzemény lett, a Curtis-szel közös „Szívemen szárny” pedig platinastátuszt elérő, a több mint négy és fél milliós YouTube-nézettségével Viki egyik legnépszerűbb trackje lett, ahol egyébként Viki nemcsak producerként, hanem rapper/énekesként is lehengerlő, akárcsak a Miss Mooddal közös aranylemezes „21”. Nem mehetünk el a sztár fellépései mellett sem, hiszen DJ-szettjeivel szinte az összes földrészt bejárta már Koreától, Ibizán, Japánon, Ausztrálián át Amerikáig.

Viki nemzetközi színvonalú bangereit pedig maximálisan átélhetjük itthon, ugyanis június 24. péntektől egészen augusztus 19-éig forrósítja az Aranypart legnagyobb szórakozóhelye, a Plázs homokos színpadát több kiemelt fellépővel együtt. Most pénteken a tehetséges KKevin lesz Viki vendége, akivel közösen létrehozták a Plázs idei himnuszát mély zongoraakkordokkal és csontig hatoló beatekkel.

hirdetés

„Nagyon szeretem KKevin munkáit, úgy érzem, jól összeillik az általunk képviselt két stílus. A „Plázs” felvétele során flottul ment minden, egy stúdiózás alatt elkészült, aminek szövegét KKevin írta, én pedig a zenei alapot álmodtam meg” – mondta el Viki, aki azt is elárulta, hogy újdonsült férjével is egy színpadra lép majd az eseménysorozat keretein belül, aki egyben hazánk népszerű formációjának tagja.

A vérpezsdítő dal parádés, vízparti klippel debütál a Balaton partján.

VIDEÓ: Metzker Viktória feat. KKevin – Plázs


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni a Múzeumok éjszakája rendezvényeit vasárnap hajnalig
Országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik szombat délutántól vasárnap hajnalig a 20. Múzeumok éjszakája, amely idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül.

Link másolása

hirdetés

A rendezvénysorozat országos megnyitóján, a Néprajzi Múzeumban Csák János kulturális és innovációs miniszter emlékeztetett arra, hogy az intézmény nemrég költözhetett be világszínvonalú új otthonába.

Ez a múzeum egyfelől tárgyak gyűjteménye, hiszen Magyarország és a világ kulturális örökségéhez tartozó műalkotásokat őriz, de ennél több: egyben szórakozási lehetőség és kreatív hely is - jegyezte meg.

Csák János elmondta, a Múzeumok éjszakáján a látogatók együtt ünnepelhetik a kultúrát, csodálhatják meg a műalkotásokat és a technikai vívmányokat, továbbá a változatos programokon magukba szívhatják a régi korokkal való találkozás szellemiségét.

A Múzeumok éjszakája idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a klasszikus kultúra olyan képviselői, mint a múzeumok is, fel tudják venni a versenyt a könnyebben fogyasztható szórakozási lehetőségekkel - közölte a miniszter.

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: ezen a napon több száz magyarországi múzeum kora délutántól késő éjszakáig színes eseményekkel várja az érdeklődőket.

hirdetés

Részletes programajánlónkat itt olvashatjátok:

A Néprajzi Múzeum májusban megnyílt új otthona először szerepel a Múzeumok éjszakája helyszínei között. Az épületet és a tetőkertet a tervező vagy a főigazgató vezetésével is fel lehet fedezni, a tárlatokat pedig a kurátorok mellett Taraczky Dániel látványtervező is bemutatja.

Külön is bemutatkoznak a Kerámiatér amerikai és afrikai kerámiái, ugyanitt korhatáros tárlatvezetésen is részt vehetnek a "karikás tartalmak" iránt érdeklődők. Meglepetésprogrammal készül a Willany Leó improvizációs táncműhely, Sőregi Anna népdalénekes, Lajtha László fonográfos gyűjtéseinek feldolgozói, valamint a Mugunghwa táncegyüttes. Ezen az éjszakán látogathatóvá válik a készülő állandó kiállítás látványos része, egy hatméteres adatszobor is.

A gyerekeket már 15 órától várja a múzeum. A nekik szóló programok sorát dzsesszjátszótér nyitja Dés Andrással és zenekarával, majd lampionkészítés, vajangbábok, fényfestés, népi játékok, mesterségek, manganaptár-készítés, filmvetítés, emlékfotó, beszélgetések is lesznek.

A Múzeumok éjszakája idei kiemelt helyszíne Szolnok, ahol több mint harminc helyen készülnek különleges programokkal.

Budapesten a programban részt vevő helyszíneket egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely idén nem érvényes a tömegközlekedési eszközökön, csak a múzeumi körjáratokon.

A Múzeumok éjszakája teljes, országos programja a www.muzej.hu linken elérhető.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Új klip: „Ugyanaz a mámor jön az alkohollal, a droggal és a toxic lamour-ral” – vallja Marge új dalában
A Nélküled című dal mindenkinek a sztorija - Mindenkinek van az életében olyan toxikus ember aki elhitetni vele, hogy nem megy nélküle.

Link másolása

hirdetés
“Tudjuk jól, hogy pont az ilyen dolgok/emberek nélkül megy csak igazán. Ugyanaz a mámor jön az alkohollal, a droggal és a “toxic l’amour”-ral. Az a tapasztalatom"

- fogalmazott Marge. Az énekesnőnek nemrég jött ki új albuma, a Zsuzs, amelyben újraértelmezett önmagát mutatta meg, most pedig friss klipben mutatja meg, hogyan lépett tovább a mámoros éjszakákon és toxikus kapcsolatokon.

A klip rendezője így mesélt a képi anyagról: A videó abból indult ki, amit Zsuzsinak jelent a dal - mámoros éjszakák hátrahagyása és a továbblépés. Ezen a vonalon indultam el, viszont, ahogy a saját privát videóimat kezdtem el összevágni, (amiket az elmúlt évek alatt, különböző életszakaszokban vettem fel magamnak) ez kicsit metaforává formálódva egy új jelentést is szült.

Hátrahagyni azt, ami mérgező már számodra, majd igazán megismerni, megtalálni és szeretni önmagad és azt érezni, hogy egyedül is minden kerek, illetve hogy megtaláltad a helyed a világban.

Azt szeretem ebben a dalban, hogy ennyiféleképpen lehet értelmezni, és hogy ahogy én az érzéseimre találtam benne, hogy mások is fognak tudni. Ezért is szerettem volna arc nélkül hagyni a videót, mert nem az a lényeg, hogy hogy nézek ki, vagy hogy ki van mögötte, hanem az érzések, amiket éreztem, az élmények amiket megéltem, és hogy hová jutottam - és hogy ez innentől nem egy személyes sztori, bárki másra is igaz lehet, hisz sokan megyünk hasonló dolgokon keresztül."

VIDEÓ: MARGE - NÉLKÜLED


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: