A film- és sorozatiparral kapcsolatos hírek 2020-ban kimerültek abban, melyik film premierjét halasztják éppen el és mikorra, melyik színész koronavírusos, és melyik filmes díjátadót szervezik meg épp online. Ahogy mással sem, úgy a filmiparral sem bánt kesztyűs kézzel 2020.

Végeláthatatlan listát lehetne írni arról, hogy mi minden forgatása állt le – gyakorlatilag mindené – és milyen premiereket halasztottak – gyakorlatilag mindet (jóformán a "nagyok közül csak a Tenetet mutatták be, de azt is minek). A korlátozások jóformán az egész filmkalendáriumot kinyírták, és

Még mielőtt viszont mély zokogás törne fel belőlünk szegény filmipar miatt, érdemes közelebbről megvizsgálni a problémát. Míg a mozik nézők, bemutatandó filmek és főleg bevétel nélkül maradtak, addig a streamingszolgáltatóknak kapóra jön a sok-sok millió kanapéra zárt ember – egy ideig. Csak egyetlen példát nézzünk: a Netflixet. A cég által negyedévente publikált eredmények alapján az első fél évben rekordszinten ugrott meg az előfizetőik száma. Január és március közt 15,77 millió előfizetővel gazdagodtak. Csupán összehasonlításként: egy évvel korábban az első negyedévben „mindössze” 9,6 millió új felhasználót tudhatott magáénak a streamingszolgáltató.

A második negyedévben 10,1 millióval nőtt az előfizetők száma. A júniusban bejelentett számok után azonban a Netflix részvényei esni kezdtek, a harmadik negyedév számai az elmúlt négy év legalacsonyabbját, 2,2 millió új előfizetőt produkáltak (már ami a harmadik negyedéveket illeti). A cég többször is jelezte, hogy a remek számok és a járványhelyzet nyári javulása miatt számított a visszaesésre. Az utolsó negyedév aztán visszarajzolhatta a dollárjeleket a Netflixesek szemébe, a most nyilvánosságra hozott legfrissebb adatok szerint ugyanis az utolsó negyedévben túlszárnyalták az elvártat, 6 millió helyett 8,5 millió új előfizetőt gyűjtöttek, ezzel rekordot döntött: 36,6 millióval növekedett az előfizetőik száma (ez 8 millióval több, mint az eddigi legjobb év), összesen tehát már 203,7 millió előfizetője van a streamingszolgáltatónak. A Netflix tehát elég jól jött ki ebből a helyzetből.

Arra viszont nem képes, hogy a hamisítatlan, popcornszagú, szélesvásznú élményt átadja, ennek ellenére egyre komolyabb konkurenciája a mozinak – főleg, hogy az utóbbi jóformán március óta semmit nem tud tenni az ellen, hogy inkább mozizzanak az emberek. Bár nem kérdés, hogy amint kinyitnak a mozik, valószínűleg sokan megrohamozzák majd őket - hisz Netflix ide vagy oda, mindenkinek hiányoznak már a mozik az előzetesekkel, a telefonját lehalkítani képtelen mozizóval és minden szépségével együtt -, mindenesetre az biztos, hogy változóban a nézői és a felhasználói szokások, a kérdés már csak az, hogy mennyire.

Nemcsak a nézőknek, de a készítőknek is át kellett programozniuk magukat a megváltozott helyzet miatt. A legtöbb nagy produkció a kivárásra játszik, így halasztanak sorra egy csomó régóta várt filmet – a legújabb James Bond-filmet, a Hang nélkül 2-t, Az új mutánsokat vagy a Halálos iramban 9-et.

Itt azonban nem árt megjegyezni, hogy mindez szintén nincs ingyen – a 25. Bond film halasztgatása például havi 1 millió dollárjába kerül a Warnernek. Jelenleg két opciójuk van: kivárnak, vagy bemutatják valamelyik streamingcsatorna műsorában – ez utóbbi érdekes hibridjét mutatta be legutóbb a Wonder Woman 1984, amelyet néhány moziban és az itthon nem fogható HBO Maxon mutattak be.

A számok tekintetében mindez így néz ki: míg a Wonder Woman első része 822 millió dollárt hozott még a korona előtti időkben, addig a második rész mozis bemutatása ellenére eddig "csak" 142 milliót, azaz eddig még a 200 milliós költséget sem hozta vissza, ebben pedig még nincs benne a marketingköltség. Persze ehhez hozzátartozik, hogy Európában még például be sem mutatták, és nyilván a pandémia alatt keveseknek van lehetőségük moziba menni, mindenesetre ilyen számokat hozott egy hónap alatt 2020 egyik legjobban várt filmje a pandémia kellős közepén.

Míg márciusban szinte mindenhol leálltak a forgatások, a stábok hazatértek és bezárkóztak. Borítékolható volt, hogy amint lehet, a filmipar az elsők között lesz, amely még a szigorú járványügyi intézkedések mellett is amint tudja, újraindul. Így is lett, amint nyár elején enyhülni látszott a járványhelyzet, szépen lassan visszaszállingóztak a stúdiókba a stábok. Többek közt Magyarországra is.

A The Hollywood Reporter hosszú cikket szentelt annak, hogy Magyarországot a járvány alatti filmgyártás egyik európai úttörőjének állítsa be, már ami a bérgyártásokat illeti. Ez azonban nem újdonság, a korona előtti időkben is egyre fényesebben ragyogott az ország csillaga a filmes térképen a nagy stúdiók számára. Nem olyan véletlen ugyanis, hogy Budapesten ilyen gyakran lófrálnak különböző világsztárok, hiszen a külföldi produkciók egyik kedvelt helyszíne Magyarország – Európai viszonylatban a második helyen áll a legnépszerűbb célpontok közt, és csak Nagy-Britannia előzi meg.

Az elmúlt években egy sor A-listás film és sorozat készült Budapesten: elég csak a Terminator: Sötét Végzetre, a Szárnyas Fejvadász 2048-ra vagy a Witcherre gondolni. 2020 tavaszán szokás szerint ismét több nagy produkció is forgott az országban – ezek közt is a legnagyobb durranás Dennis Villeneuve Dűnéje, amely Budapestre hozta Jason Momoát, Josh Brolint, Zendayát és Timothée Chalemet-et is. A járvány kezdete azonban sorra húzta le a rolót a produkciók számára is, így nemcsak Magyarországon, de jóformán az egész világon leálltak a forgatások.

Júniusra, mire a számok mérséklődtek, és a világ elhitte, hogy vége a járványnak, szinte az összes stáb visszatért az országba. Sikeresen leforgott többek közt a Dűne, és az Amazon Primer Birds of Paradise című filmje is Sarah Adina Smith rendezésében, de leforgatták a Halo című népszerű videójáték sorozatváltozatát, a Mafilm Stúdióban készült német Netflix-sorozat is, és több független filmnek is otthont adtak a magyar stúdiók.

- mondta el Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, akit a lap szintén megkérdezett.

A legnagyobb hazai szervízcég, a Mid Atlantic Films vezetője, Adam Goodman szerint lenyűgöző, hogy egy ilyen pocsék évben is sikerült így teljesíteni, és panaszra továbbra sincs okuk, hiszen nyárig szinte minden kapacitásuk betelt – náluk forog Nicholas Cage egyik új vígjátéka, Cate Blanchet és Kevin Hart új filmje, több sorozat, sőt, egy Marvel-produkció munkálatai is zajlanak éppen az országban, ám erről Goodman nem árulhatott el bővebb információt.

A lap elsősorban arra kereste az okokat, hogyan tudott Magyarország ebben a rossz helyzetben is győzedelmeskedni,

A lap előnyként jellemzi, hogy az országban az alacsony esetszámok miatt viszonylag későn vezettek be szigorúbb korlátozásokat, és a filmipar itthoni szereplői is gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez. Az Origo Filmstúdió például az első volt Európában, amely bevezette azt a rendkívül hatékony Covid-biztos protokollt, amelyet azóta a legtöbb ország filmipara átvett – állítja Tóth Mihály, az Origo Film Group marketingvezetője. Ők konkrétan saját tesztlabort állítottak fel a hangárok mellett, illetve leszerződtek egy magánkórházzal, hogy az esetleges fertőzötteket ott lássák el. Bevezették a kötelező tesztelést a stábtagok közt, és úgynevezett buborékokban, nagyobb csoportokban izolálva dolgoztak – a lehető legnagyobb fokú biztonsági intézkedések pedig elegendőek voltak arra, hogy folytatódjon a munka.

Emellett a kormány is hozott pár olyan intézkedést, amely a filmeseknek kedvezett: mikor az EU beutazási tilalmat hirdetett az Unión kívüliek számára – egy sor kivétellel természetesen -, akkor a magyar kormány az Egyesült Államokból érkező filmkészítő stábokat is a saját kivételei közé sorolta, így továbbra is szabadon jöhettek az országba.

– mondta el Goodman.

2019-ben a közvetlen filmprodukciós beruházások értéke elérte a 164,4 milliárd forintot (565,6 millió dollárt), amely 50 százalékos növekedés volt az egy évvel azelőtti számokhoz képest. A külföldi produkciók fontosságát mi sem mutatja jobban, hogy ennek 94 százalékát adták a nemzetközi filmek és sorozatok.

A jövőbeli tervek azonban arról szólnak, hogy nemcsak a külföldi produkciók segítése lesz a feladat, hanem a belföldi filmgyártás és a koprodukciós filmgyártás fellendítése is. Az utóbbi kapcsán megemlíti a lap, hogy 2020-ban nyolc koprodukciós projektet támogatott a Magyar Nemzeti Filmalap, köztük a Mrs. Harris Goes to Paris című filmet, amely miatt Lesley Manville, Jason Isacs és Isabelle Huppert is Budapestre jött.

Káel Olaszországhoz szereti hasonlítani Magyarország helyzetét:

Nem meglepő, hogy az országban is igyekeznek ráfeküdni a streamingvonalra: novemberben Filmio néven magyar streamingszolgáltatás indul.

Még ha Magyarország jól is járt – ha lehet egyáltalán ilyet mondani – a járványhelyzet alatt a filmipar terén, addig van egy olyan ország, amely a lehető legtöbbet hozta ki a mostoha körülményekből: Új-Zéland. A szigetországot az egész világ irigyli a pandémia kezelése miatt, hisz kifejezetten hatékonyan tartották kezükben a járványhelyzetet. Közben még arra is ráértek, hogy a filmipart is felrázzák covidos álmából. Persze ehhez mondjuk kell az is, hogy az adott országban olyan helyszínek legyenek, amikért egyes blockbusterek rendezői az összes végtagjukat odaadnák. A pandémia alatt szépen csendben olyan filmek forogtak itt, mint James Cameron Avatarja, vagy az Amazon Gyűrűk Ura-sorozata, illetve a The Power of the Dog Kirsten Dunst és Benedict Cumberbatch főszereplésével.

A szigetország filmipara is teljes kapacitáson pörög: 7-12 projekt forog itt a következő évben.

A stábok munkáját egyébként a legtöbb ország igyekszik a sanyarú járványhelyzet mellett is biztosítani: Kanadában például a magyar helyzethez hasonlóan a legszigorúbb intézkedések hatálya alatt is kapnak felmentést a filmesek: január elején például egyhónapos teljes lockdownt rendeltek el az országban, ám a forgatások nagyon szigorú szabályok mentén tovább folytatódhatnak. Ilyen például, hogy egy jelenet forgatásán maximum 10 színész vehet részt, zárt buborékokban dolgoznak, és gyakran tesztelnek.

Jól látszik tehát, hogy hiába vannak zárva a mozik, a filmgyártás, ha halkabban is, de dübörög – főleg, hogy bebizonyosodott: az egyes országok által biztosított kiskapukkal és a szigorú intézkedésekkel kicsit macerásabban ugyan, de viszonylag zavartalanul működhetnek a forgatások. A kérdés már csak az, mikor és hogyan mutathatók be a filmek - illetve mennyiben lesz a pandémia alatt a nézői és produkciós oldalról is bekövetkező változásoknak tartós foganatja.

"Ma ért véget a nagy kaland. Viszlát Barátok!" – írta Instagram-oldalán Várkonyi András.

A Barátok köztben Vili bácsit alakító színész egy hatalmas pezsgős üveget is a kezében tart a fotón. Az a bejegyzésből nem derül ki, hogy a kép Várkonyi András, vagy a sorozat utolsó forgatási napján készült.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Várkonyi András Oldala (@varkonyiandrasofficial)

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, nyáron elbúcsúzik a Barátok közt az RTL Klub műsoráról. 23 év után ugyanis befejeződik a több generációt is végigkísérő magyar sorozat.

A visszaút című film fontos állomás Ben Affleck karrierjében, ugyanis kíméletlen tükörbenézés - és ez is adja az legnagyobb erejét a filmnek. Amúgy jól összerakott mozi, kiváló operatőri teljesítménnyel, jó rendezéssel, első osztályú színészi teljesítményekkel, de nem lehet nem úgy tekinteni rá, mintha nem Ben Affleck saját személyes szenvedéstörténetét, önvallomását néznénk. Az HBO GO-n megtekinthető.

Sok a szenvedélybeteg Hollywoodban, sokan rá is mennek, mindig hallani róla, hogy valamelyik sztár éppen elvonóra vonul, vagy valami furcsa dolgot művelt betépve vagy begyógyszerezve. A zenészeket és sportolókat is érinti a probléma, de az egész szórakoztatóipart is. Ott van például Philip Seymour Hoffman, akinek halála sokakat ért sokkolóan, vagy Tiger Woods  begyógyszerezve elszenvedett balesetei és szexfüggősége (ez is szenvedélybetegség), vagy a túladagolt Heath Ledger tragédiája, vagy Prince szintén sokkoló halála.

Ben Affleck magánélete mindig is a szemünk előtt zajlott, a média már huszonéves kora óta imádja, és a paparazzóknak is az egyik kedvenc céltáblája. Persze elég izgalmas alapot is szolgáltat egyre fordulatosabb magánélete és élettörténete. A fiatalon forgatókönyvírói Oscar-díjat nyert színészre egyből ráirányult a figyelem, majd Gwyneth Paltrow-val járt, de  igazán a Jennifer Lopezzel való kapcsolata pörgette fel a média figyelmét, és a paparazzóknak is egyre több munkát adott.

Ők testesítették meg a Hollywoodi álompárt, majd pletykák kezdtek terjedni Affleck szerencsejáték-szenvedélyéről is. Aztán szakítottak, Affleck színészi karrierje pedig nagyon hullámzóvá vált: egy időben ő volt az egyik ügyeletes szépfiú, ami inkább közepes filmeket hozott neki és színészileg is elkönyvelték az unalmas kategóriába. Ebből aztán saját magát sikerült visszahoznia, amikor elkezdett rendezni és magára is osztott remek szerepeket. A szakma ismét komolyan vette, így lett belőle Batman. Időközben megnősült, Jennifer Garner oldalán úgy tűnt, lenyugodott, három gyermekük született.

De mindeközben sikerült szerencsejáték- és alkoholfüggővé válnia, ami a magánéletétre is komoly hatással volt: végül váláshoz is vezetett. Affleck családja is tele van önsorsrontó történetekkel: az apja és testvére is  alkoholproblémákkal küzdöttek és több öngyilkosság is volt a családban. Mára a színész túl van legalább három elvonókúrán, és egyedül él. A film olyan, mintha Affleck a saját történetét játszaná el, mivel ezt is teszi, egyfajta terápiaként mehetett bele. A sztori lecsupaszítva ugyanaz: egy férfiról szól, aki mindent elvesztett, és megpróbál ebből felállni.

Ez egy bátor és kemény döntés: a színészek nem gyakran mutatják meg ennyire a sebezhetőségüket, és nem mindennapi, hogy valaki a személyiségéhez ennyire közel álló figurát játszik el.

Pedig itt Affleck annyira felvállalja a saját életét előttünk, hogy szinte fáj nézni. Látjuk, ahogy otthon piál egyedül elkeseredettségében, és elképzeljük, hogy civilben is ezt csinálta, elképzeljük, ahogy küzd a szenvedélybetegséggel, ahogy próbál újra és újra nemet mondani az italnak, de végül elbukik. Ha valaki ismeri ezt az állapotot, az épp ő, és a szemünk előtt küzd ellene. Persze ez csak egy szerep, de valahol egyszerre mégsem az.

A film erősségét az ő szuggesztív jelenléte adja, látjuk szenvedni, a dühtől szétfeszülni, és egyszerűen nem tudunk nem együttérezni vele. Amikor a feleségétől bocsánatot kér az elrontott dolgokért, akkor nehéz nem a saját életét beleképzelni. Régen nem láttam ilyen őszinte színészi könnyeket sem.

A visszaút egyfajta sportfilmként épül fel - Affleck egy gimis kosáredzőt játszik, aki visszatér egykori sulijába - , az ahhoz szükséges sablonokat is felvonultatja, de nem érezzük erőltetettnek a dolgot, hiszen nem B-filmes megoldásokat használ, hanem az eredetieket. Sosem tudjuk, mi a következő lépés a történetben, folyamatos feszültségben tartja a nézőt, hiszen nagyon szeretnénk, ha Affleck karakterének sikerülne kikeverednie elcseszett életéből.

A rendező pedig nagyon ért ehhez a műfajhoz, hiszen Gavin O’Connor már többször bizonyította, hogy a sporthoz is és a férfiérzelmek megmutatásához is ért, jó példa erre a Warrior – A végső menet című film. Ami sokkal karcosabb mozi volt, talán abból a fajta nyerseségből még egy nagy kanállal ennek a filmnek is jót tett volna. Erős alkotás ez mégis, ami magával ragadja a nézőjét, de a végére azért hiányolhatunk egy erőteljesebben katartikus pillanatot a filmből, ami folyamatosan ott lebeg, de mégsem következik be. Talán épp a rendező által kivágott jelenetrészlet volt az, melyben Affleck állítólag döbbenetesen megindító volt? Talán túlságosan lemeztelenedett érzelmileg? Még így is sok erős pillanat van a filmben és mélyre is hatol, Affleck pedig megérdemli, hogy maradhasson a Hollywoodi élvonalban.

Meghalt Earl Simmons, művésznevén DMX. A híres rapper 50 éves volt - írja a The New York Times.

Családja egy közleményt adott ki, amelyben azt írják:

A kórház előtt a családon kívül több százan gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a rapperről. Earl Simmons fiatalkorában többször került javítóintézetbe, mielőtt rátalált a zenére, ami a jó útra terelte.

Elvetélt zenészként minden érdekel, ami a muzsikával kapcsolatos. Éppen ezért kapva kaptam a lehetőségen, hogy feltehetem kérdéseimet egy olyan zeneszerzőnek, aki otthonosan mozog a filmek, reklámok, színpadi produkciók világában.

- Nagyon sok kitűnő muzsikus van, aki bármilyen virtuóz a hangszerén, mégsem lesz zeneszerző. Mi az a plusz, ami az előadó muzsikust elválasztja a komponistától?

- Szerintem az improvizációs képesség. Sok klasszikus zenész mondja magáról, hogy csak kottából tud játszani, nem tud rögtönözni. Ez egy készség, ami egyébként az emberek többségénél jelen van. Zenét írni picit olyan, mint a sakkozás: amikor játszol, lépsz egy hangot, ezáltal a fejedben felvázolódik több lehetséges út, több lehetséges lépés. Ha választasz egyet ezek közül és lejátszod a következő hangot az újabb lehetséges lépés variációkat hoz, megint megjelenik több lehetséges folytatás.

Az ritka, hogy az első hangnál pontosan tudja az ember, hogy mi lesz az összetett mondat, milyen szavakat, hangokat fog pontosan használni. Nekem általában közben áll össze a dallamív. Persze arra is van példa, hogy már az első hang lejátszásánál látom a dallamot és alatta a harmóniákat. Ez egy izgalmas játék, amihez az emberek jó részének megvan a képessége, csak ez nincs előásva, nincs ápolva, kigyakorolva.

- Egy zeneszerzőnek minden hangszert ismernie kell, hogy komponálhasson rá. Laikusként adja magát számomra a kérdés: milyen fontos, hogy egy zeneszerző mennyire jó hangszeres zenész, illetve kell-e egyáltalán, hogy tudjon bármilyen hangszeren játszani?

- Azt szokták mondani, hogy legalább egy hangszeren érdemes tudni rendesen játszani. Nekem ez a gitár, ezt tanulom gyerekkorom óta. Ugyanilyen mértékben használom a zongorát is a munkáimban, de mivel ezt már a húszas éveimben kezdtem tanulni sokkal kevésbé tudok rajta játszani. Ez olyan, mint a nyelvtanulás, most épp spanyolul tanulok, de tudom, hogy már nem fogok olyan szinten beszélni, mintha 9 évesen kezdtem volna. Az agyam és idegrendszerem már nem olyan rugalmas, már nem a tanulásra van kihegyezve. Jó, ha minél jobban tud egy hangszeren játszani a zeneszerző, de a tehetség akkor is kiütközik, ha valaki esetleg csak közepesen játszik a hangszerén.

Minél jobb valaki a hangszerén, annál nagyobb a szókincse, de elvileg 100 szóval is lehet jó verset írni, ha azt a 100 szót jól használják. És az is igaz, hogy lehet borzalmas verset is írni nagyobb, kimunkáltabb szókinccsel.

- Milyen út vezetett a kísérőzenék világába?

- Magyar reklámzenékkel kezdődött a kétezres évek közepén. Az első munkám az akkor futó Nagy Könyv kampány reklám és televízió műsor zenéje volt 2005-ben, innentől néhány évig magyar reklám és színházi munkáim voltak, 2011-től kezdtem külföld felé fordulni, azóta nagyjából 50-50% százalék a magyar és a külhoni munkák aránya. Én pont egy trend kibontakozásánál nyitottam külföld felé, ez a digitális szabadúszók megjelenése, akik otthonról dolgoznak, gyakorlatilag a világ bármely pontjára. Nekem pl. 20 országból voltak megrendeléseim ebben a 10 évben kelettől, nyugatig. Ez nagyon jól tud működni, normális internet kapcsolat kell hozzá, angol nyelvtudás és némi vállalkozói nyitottság. Cserébe nagyon sok élménnyel gazdagodom, sok érdekes emberrel és projekttel kerülök kapcsolatba.

- Egy pályafutást nehéz néhány szóban összegezni, de mégis, említsen néhány fontosabb állomást, munkát, megrendelőt!

- Nehéz kiemelnem megbízást, a nagy részük a szívemnek kedves. Minden munkára figyelek, ezért kialakul egy kötődés. Szerettem timelapse zenéket készíteni például, ezekből nagyjából 25-30 volt eddig, mindenféle nációjú megrendelőktől. Hétszer dolgoztam Enrique Pachecónak Madridba, ezek közül több olyan is volt, amit szerettem készíteni. Vagy az amerikai Mike Olbinskinek készített munkákon is jó volt dolgozni, ő egy viharvadász, őrült filmes. Egy nagy furgonnal és filmes felszereléssel megy a tornádó után és filmezi. Nagyon látványos dolgokat készít, az óceán azon partján elég ismert. Van olyan videónk, ami 3 milliós nézettségnél jár különböző videómegosztókon. Tavaly készítettem a Vári Berci által vezetett Varidance táncelőadásához zenét, az is érdekes kirándulás volt és a most befejeződő Sipos Imre által rendezett Kis Hercegre is igyekeztem figyelni.

De ezek mellett ki tudnék még emelni sokat, ami ezért vagy azért kedves, az interjú terjedelme ezt nem engedi.

- Ha az ember sok tévéműsort néz, külföldieket is, feltűnik, hogy adott műsor típusoknak igen hasonló stílusú mindenütt a főcímzenéje. Például a hírműsoroké általában feszes, feszültségkeltő. Ennek mi az oka? Valamikor a kísérőzenék történetében kikísérletezték, hogy adott műsortípushoz mi a legoptimálisabb?

- Ez a legtöbbször természetes módon alakul, a mai hírműsorok elődei a mozis hírek voltak a 30-as, 40-es években, és ha megnézzük a mostani hírek és az akkoriak közötti zenei hasonlóságot, akkor a közös vonás a harsányság. Emellett a hírműsorok zenéinek valamiféle fontosságot, jelentőséget kell sugároznia, azt kell a hallgatónak éreznie, hogy valami fontos dolgot fognak neki mondani.

Kell egy szignálszerű dallam, amiről mindenkinek az adott műsor jut eszébe, de ez a szignál nem lehet túl hosszú, nincs funkciója, ha hosszabb, mint néhány másodperc. Ezek olyan sajátosságok, amelyek a világ bármelyik hírműsorában elvárások lehetnek, ezek által kialakul egy adott kultúra, amelynek megvannak a maga jellemzői. Ezért van az, hogy ha hírműsor zenét hallunk, felismerjük, tudjuk, hogy jó eséllyel a hírek következnek.

Minden területnek megvannak az ilyen sajátosságai, egy sorozat főcímzenéje például adott, 1 perc körüli hosszúságú, jellemzően felfesti a történet hangulatát és zenei világának hangulatát is. Ezek olyan szabályok, amiket nem fektetett le senki, organikusan fejlődtek, de mégis általánosnak, jellemzőnek tekinthetjük őket. Ez a kulturális közeg is változik, amíg 30-40 éve természetes volt, hogy a Mézga Család 3 percig kezdődött, ma ez már elképzelhetetlen, a leghosszabb sorozat főcím sem több másfél percnél, és akkor már hosszúnak érezzük.

- Mennyi mozgástere marad a kreativitásnak, mennyire lehet elszakadni a zenei kliséktől?

- Általában reklám munkáknál jellemző, hogy jobban fogják a zenész kezét, nagyon sok fülön keresztül megy a zene, véleményt mond a rendező, a stáb, a reklámügynökségnél mindenki, majd a legvégén a megrendelő is, aki adott esetben egy gyár vagy bank menedzsmentje. Ez sokszor 20-30 ember. Bármelyik pontnál jöhet egy olyan visszajelzés, ami miatt az egész munka elölről kezdődik. Ebben a környezetben jobban szoktam érezni, hogy kisebb a mozgásterem, mint máshol.

- Lényeges különbség van, hogy mihez kell kísérő zene? Másképp kell hozzáállni egy film, egy reklám, egy tévéműsor vagy egy színházi produkció esetén?

- Minden munka más egy kicsit, egy 60 perces táncelőadás teljesen más, mint a egy 30 másodperces reklámzene. Máshol vannak benne a csúcspontok, máshogy kell eljutni oda, egy táncelőadásnál lehet több ilyen csúcsot, kilengést, feszültségkeltést beleépíteni a zenei narratívába, amíg egy reklámzene íve általában egy hullám, az aranymetszés szabályait követve a kétharmadnál a csúccsal. Emellett persze az alkotó elemek sokszor nagyon hasonlóak. Ez olyasmi, mint a regény és az egy oldalas novella viszonya, az egyikben rengeteg tér van mozogni alkotóként, a másik kötött. Az egyik lehet lassan építkező, a másik mindenképpen feszes.

- John Williams sokak nagy kedvence, az enyém is, és kétségtelenül az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző. Mégis, amikor elkezdtem komolyzenét hallgatni, óhatatlanul feltűnt, hogy Dvořak Új világ szimfóniája kísértetiesen olyan, mint a Hook egyik zenéje, mint ahogy a jellegzetes „Cápa” motívum előzménye is felfedezhető a IV. tétel intrójában. A Csillagok Háborúja bizonyos jellegzetes zenei motívumait is felfedeztem Holstnál vagy éppen Mahlernél. Azóta tudatosan figyelem, és bizony sok filmzene esetén érzem azt, hogy a komponisták egyszerűen csak újrahasznosítják a nagy elődök „találmányait”. Ön mit gondol erről?

- John Williams nagyon sok elemet használ a kései romantikusoktól és egyébként Bartóktól is. Ennek a korszaknak a komolyzenéje nagyívű, gazdag, érdekes, szép dallamokkal dolgozik, nem csoda, hogy Hollywood használja a paneleit. Ezen én is gondolkodtam, hogy vajon egy ilyen tehetségű zeneszerző miért idéz ilyen egyértelműen a munkáiban.

John Williams nekem is nagy kedvencem, nem hiszem, hogy nehezére esne tökéletesen egyedi zenéket készíteni egy adott filmhez, biztos vagyok benne, hogy ebben a módszerben van tudatosság.

Amikor filmzenét ír, mindig a késő romantikusokhoz nyúl, és ez nem kisebbíti a tudását vagy a tehetségét, dolgozik, megrendelésre. A dallamai ilyenkor is egyediek, fülbemászóak és általában nagyon szépek. Ha zenész szemmel kicsit ránézünk ezekre a zenékre, mindig nagyon leleményes megoldásokat találunk, élmény hallgatni.

Erről a jelenségről ő maga is beszél érintőlegesen. Az egyik interjújában említi, hogy amikor Spielberg megmutatta neki a Schindler listája nyers, zene nélküli verzióját, azt érezte, hogy nem tud majd zenét írni hozzá. Azt mondta a rendezőnek, hogy egy sokkal jobb zeneszerzőre lenne ennek a filmnek szüksége, mint amilyen ő. Spielberg azt válaszolta: „Tudom, de ők már mind halottak.”

- Jelenleg min dolgozik?

- Épp most fejezek be egy munkát. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínháznak írok zenét a Kis Herceg előadásukhoz. Matyi Ágota a látványtervező, Nagy Tibor az animátor, Garajszki Margit a dramaturg, az előadást Sipos Imre rendezte. Zenei oldalról 3 zenész segítette a munkámat, Ambrus Rita énekel, Rádli Ramóna csellózik és Simonics Viktória fagottozik a felvételen.

A jobban sikerült munkáimat általában elérhetővé teszem lemezként online felületeken, ez most is így lesz, ennek a borítóját Székely Petra grafikusművész készítette. Most mi is érezzük a járványt, március 26-án lett volna a bemutató, de a harmadik hullám miatt ez tolódik, a színházban jelenleg nem lehet próbálni. Szeretnénk bemutatni az előadást tavasszal, nagyon remélem, hogy lesz erre mód, nem kell eltolni a premiert őszig. Meglátjuk. Most nagyon gyorsan változnak az események országos szinten, az előadás 90%-ban kész, a zene gyakorlatilag 100%-ban. Ilyenkor, az utolsó simításoknál már nem egyszerű felfüggeszteni a munkát.

Ha szeretnél többet megtudni Péterről és a munkáiról, látogasd meg a honlapját.