KULT
A Rovatból

Magyar Attila: A szabadúszás egyszerre lehetőség és kényszer

A Fekete Péter bemutatója után ültem le Attilával, hogy megtudjam, mennyire könnyű elénekelni a Bohemian Rhapsodyt, hogy került a Cápák között című műsorba, de mesélt az „Aki túsz, aki nem, jövök” című vígjátékról is, amiben Beleznay Endrével játszik.


A Centrál Színház a 20 éves jubileumára ismét színpadra állította a Fekete Péter című darabot, amivel 2003-ban megnyitotta kapuit. A címszerepet akkor is és most is Magyar Attila "Fater" barátom játszotta.

– Körülbelül 25 éve vagyok nagy rajongód. A bátyámmal négyszer is megnéztük Moldova György Ifjúgárda, avagy ugyan már, Ibolyka című darabját. Bárdy György, Zenthe Ferenc, Keres Emil, Miklósy György, Lehoczky Zsuzsa partnere voltál, mint ifjú titán. Hogy emlékszel erre az előadásra?

– Fájó nosztalgiával, hogy miért nem állt meg ott a világ egy kicsit. Miért nem tudtam még többet beszélni ezekkel a nagyszerű emberekkel, hogy minél több történetet elmondhassanak. Elvittek magukkal egy csomó sztorit. Akkor nem volt még okostelefon, de valahogy azért jó lett volna rögzíteni őket.

Nagyon nagy szeretettel fogadtak, pedig nagy sztároknak számítottak, nem volt bennük semmi távolságtartás. Csodálatos munka volt. Moldova György is sokszor bejött, hozzátette a saját sztorijait, hozta nekünk a könyveit... Tényleg csoda volt.

– Sokfelé játszol szabadúszóként. Nem hiányzik, hogy egy konkrét társulat tagja legyél?

– A szabadúszás egyszerre lehetőség és kényszer. Ha az ember szeretne itt is lenni meg ott is, azt társulati tagként nagyon nehezen teheti meg, vagy csak nagy engedélyeztetések árán.

Ugyanakkor olyan sokat játszom itt, a Centrál Színházban, hogy bizonyos értelemben mégiscsak tag vagyok. Lehet olyan társulati tag is, aki kevesebbet játszik, mint én. Akkor valahol mégis csak tag vagyok, nem?

Ma már a színészek is vállalkozók, több mindent el kell vállalniuk, hogy megéljenek, amit a színház is toleranciával kezel. Segítjük egymást.

Az, hogy milyen szerződéssel van valaki egy színháznál, az egy dolog, de a lényeg, hogy empátiával és bizalommal forduljunk egymáshoz.

– 20 éve is te játszottad itt a Fekete Péter címszerepét, és most is. Előjöttek a régi emlékek?

– Igen, és milyen érdekes, hogy mennyire más volt a 20 évvel ezelőtti világ. Olyan digitalizáció zajlott le azóta például, hogy csak nézek, és nagyon sok esetben nem is értem, hogy működnek ezek a kütyük.

Nem is beszélve arról, amikor a darab játszódik. A második világháború előtti világról szól, ami egy analóg világ volt. Ezt eljátszani egy digitális 2023-ban elképesztő dolog. De ami nem a technikai része az életnek, ahogy az emberek szeretik vagy gyűlölik egymást, sikerre vágynak, elismerésre, féltékenyek, pénzre van szükségük, és még sorolhatnám – ezek a fajta emberi interakciók ugyanolyanok maradtak.

– Kimondottan tetszett az előadásban, hogy nem próbáltátok meg modernizálni, ami pedig nagy divat manapság, hogy régi darabokban is előkerül a mobiltelefon, a laptop.

– Szerintem ezeket még erőszakkal se lehetett volna beletenni. A zenék sem engedik, hogy ezt farmerben, vagy rövidnadrágban játsszuk. Mert akkor nem gépírónő van, nem igazgató van és nem Fekete Péter. Nem tudunk belőle egy Baywatchot csinálni. Van, amiből lehet, de ez itt nem adja magát.

– Mennyivel más a mostani előadás, mint 20 évvel ezelőtt?

– Azt Puskás Tamás rendezte, ezt a fia, Puskás Samu. Annyiban visszanyúlt, hogy van egy szövegkönyve a darabnak, amit megírtak a szerzők, van egy dalszövegíró, van egy zeneszerző Eisemann Mihály személyében, és ezek nagymértékben meghatározzák a darabot.

Lehet egy dramaturgja a darabnak, aki kicsit átgyúrja, vagy kicsit meghúzza, hogy ne 11-kor végezzünk, hanem fél 10-kor. De akkor sem lehet nagyon máshonnan közelíteni a darabhoz. A mű ugyanaz, és ez meghatározza nagymértékben a rendezést is.

Ha ezt a világot akarjuk ábrázolni, akkor annak van egy viselkedésformája. Hogyan viselkedett a felső középosztály, a banktisztviselő a gépírónővel, a bankigazgató a kéményseprővel… Ezeket nagyon nem akartuk megváltoztatni.

Tehát ilyen szempontból hasonlít a régi előadásra. Olyan szempontból nem, hogy Puskás Samu egy mai fiatalember szemével nézett rá, és így változtatta meg a tempóját.

Bizonyos szövegeket kihagyott, másokat átírt, de nem durván, hanem csak finoman.

Nagyon jó hangulatú próbaidőszak van mögöttünk.

– Fix szöveg ide vagy oda, azért ahogy néztem az előadást az volt a benyomásom, hogy csúsztak bele „Faterizmusok”.

– (nevet) Teljesen véletlenül.

– Vagy már a száz éves poénokat is úgy tudod eladni, mintha saját lenne?

– Azért ez egy szakma. Azt gondolom, hogy aki profinak tartja magát, az a 100 éves poént is elő tudja adni úgy, mintha azt ott találná ki. Nyilván ilyen is volt benne. A mai nap valóban volt kettő-három, ami korábban nem szerepelt az előadásban. De azért nincs arról szó, hogy azt csinálok, amit akarok.

Ez egy közösségi munka, itt van díszlet, van jelmez, vannak szereplők, akiknek van végszava. Tehát nem úgy megy, hogy én bármit csinálok, akkor az adott kolléga tudja, mikor kell a fényt, hangot beadni. Vannak nagyon szigorú cölöpök leverve. Úgyhogy ha némelyiknél mégis van egy kis elhajlásom, az egyetlen egy esetben bocsátható meg: ha a néző nevet.

Tényleg az a jó, ha a néző azt látja, hogy ez könnyed, és ott jut eszünkbe.

Én is azt látom, hogy a Freddie Mercury a Bohemian Rhapsodyt olyan egyszerűen elénekli, és azt hiszem, hogy így én is tudom. Hát nem tudom.

Persze kockázatos dolog, mert mi van, ha mégsem nevetnek egy poénomon? De hát ez a tapasztalat. A sebészről tudom, hogy tapasztalt orvos, tehát azt merem mondani neki, hogy „nyugodtan vágjon bele, doktor úr”!

Mi pedig azt mondjuk a nézőknek, hogy bízzák rám magukat. De minden rögtönzést stílusban kell tartani.

Más kérdés, amikor valami váratlan történik. Volt már olyan, hogy kivágta valami a biztosítékot, sötét lett, és csak a zöld fények égtek, ami a menekülő útvonalat mutatta.

Akkor kapva kaptam az alkalmon, és „mindenki őrizze meg a nyugalmát” felkiáltással bementem a színpadra. Hisz nem tudhattuk, meddig tart majd az áramszünet. Volt olyan is, hogy a függöny, amit elektromosan eresztettek le, az nem ment fel. Akkor is valakinek fel kell áldoznia magát, ki kell menni, és elmondani a nézőnek, hogy mi van.

Ilyenkor nem hagyom magukra őket, hanem sorsközösséget vállalok, ott vagyok velük, és megpróbálom kitölteni a kényszerszünetet.

– Örülök, hogy az imént szóba hoztad Freddie Mercuryt. Sokat vívódtam ezen, illik ilyet csinálni vagy sem, de végül úgy gondoltam, ne tegyünk úgy, mintha ne lenne egy közös darabunk, aminek te vagy az egyik szereplője, és amiben megkíséreled elénekelni a már emlegetett Queen-slágert. Szóval mesélj egy kicsit a közös „gyermekünkről”.

– Beleznay Endrével, aki hasonló színészi tulajdonságokkal rendelkezik, mint én, játsszuk azt a darabot, amit Ürmös Zsolt és Te írtál. A címe, „Aki túsz, aki nem jövök”. idén augusztusban mutattuk be Szentendrén, a Fórum Színházzal közösen.

Ha már az előbb beszéltünk az improvizációkról, na, az ott az egész előadást végigviszi.

Nyilván az általatok leírt mezsgyén megyünk. Sokszor lekanyarodunk róla, de ha ti írtok valamit, és arról nekünk eszünkbe jut valami, az nektek is öröm, hiszen a gyújtózsinórt ti gyújtottátok be.

– Sokakat megleptél, amikor pároddal, Helyes Georginával megjelentél a Cápák közöttben. Hogy áll az OkosMese?

– Az OkosMese egy játékos fejlesztőprogram gyerekeknek. A Cápák közül Lakatos István mellénk állt, és bármiben számíthatunk rá. Sokat kell dolgozni a projekttel, de szépen halad, és újabb divíziót nyitottunk. Csináltunk egy interaktív előadást a felelős állattartásról.

Együtt játszunk, éneklünk a gyerekekkel, és roadshow szerűen visszük az országban, és az első videoklipünk is megjelent.

– Van-e tervben újabb projekt, előadás?

– Én egy jelenidejű embernek tartom magamat. Érezzük jól magunkat attól, ami van, ne pedig rosszul attól, ami volt, vagy ami lesz. Most nemrég a hóesésben én voltam az egyetlen autós, aki mosolygott, mert arra gondoltam, hogy ez gyönyörű.

Ami jön az jön, amin nem jön, az nem jön. Nincsenek vágyaim, ez a Fekete Péter most nagyszerű, és ha jön majd még valami, akkor az is nagyszerű lesz.

fotó: Nagy Boglárka/SZMO, Horváth Judit/Centrál Színház, Forgács Beáta/Fórum Színház


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Káosz, szerelem, olasz temperamentum - fergeteges Goldoni-vígjáték érkezik a Városmajor színpadára
Ha egy igazán lendületes, szórakoztató nyári estéhez keresel programot, ne menj messzire: a Miskolci Nemzeti Színház színészei igazi mediterrán életérzést varázsolnak a budai lombok alá. A Csetepaté Chioggiában friss szemlélettel, remek szereposztással és rengeteg humorral kel új életre.


A nyári színházi élmények egyik fénypontja lehet idén Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című darabja, amely a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójaként érkezik Budapestre. Az 50-es évek Olaszországát idéző, klasszikus komédia élénk karakterekkel, pergő párbeszédekkel és igazi mediterrán temperamentummal érkezik.

Chioggia egy kis halászfalu, ahol a tenger, a halászat és az emberek indulatai határozzák meg a mindennapokat. A férfiak a tengeren dolgoznak, míg a parton maradt asszonyok pletykákkal, féltékenységgel és kiszámíthatatlan érzelmi reakciókkal tartják mozgásban a közösséget. Egy apró félreértés elég, hogy a falu teljes lakossága egy nagy csetepaté kellős közepén találja magát.

Goldoni zsenialitása abban rejlik, hogy a konfliktusok sosem öncélúak: az egymásnak feszülő érdekek, érzések és szavak végül mégis a megértés, a közösség és a szeretet felé mutatnak.

Az előadás különlegességét nemcsak az alapanyag, hanem az alkotói szemlélet is meghatározza. Rusznyák Gábor rendező, aki a díszletet és a dramaturgiát is jegyzi, érzékenyen, mai szemmel közelít Goldoni világához, miközben tiszteletben tartja a klasszikus formaelemeket. Azon gondolata, miszerint „ahhoz, hogy a színház ne csak egy produkciógyárat jelentsen, bizalmi légkör kell,” végigkíséri az előadást: érződik a színészi játékban, a színpadi tér használatában, sőt, a karakterek viszonyainak alakulásában is.

Az olasz miliőt költői egyszerűséggel idézi meg a színpadkép: egyetlen tér, amely hol halászfaluként, hol hivatalos közegként, hol otthonként működik. Ebben a sűrített világban zajlanak a veszekedések, szerelmek, kibékülések – az élet minden színe. A Városmajori Szabadtéri Színpad természetes környezete pedig tökéletes hátteret biztosít ehhez a hangulathoz:

egy meleg szellős, nyári estén, lombkoronák alatt nézni egy mediterrán vígjátékot – ez már önmagában is a nyár legizgalmasabb élményének ígérkezik.

A szereplőgárda kiváló: Lajos András, Varga Andrea, Mészöly Anna, Tegyi Kornél és Farkas Sándor vezetésével a miskolci társulat nagy energiával kelti életre Goldoni karaktereit. Figuráik túlzóak, de mégis ismerősek: olyan emberek, akiket akár a saját utcánkban is láthatnánk – csak éppen most olaszul beszélnek, harsányabbak, és még a legkisebb sérelmet is képesek drámává felnagyítani.

A Csetepaté Chioggiában üdítően emlékeztet arra, hogy a legnagyobb zűrzavar mögött is emberi vágyak, félelmek, szeretet és megbocsátás rejtőzik. A darab könnyed, mégis rétegezett: a nevetés mögött mindig ott húzódik az emberi természet kiszámíthatatlansága, a kapcsolataink törékenysége – és az a lehetőség, hogy mégis lehet jól csinálni.

Az előadás bemutatóját 2025. július 3-án tartják, és július 4-én lesz még látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Aki a nyári kánikulában egy sodró lendületű vígjátékkal hűsítené magát, és egy kicsit Itáliára vágyik Budapest közepén – annak ez az este garantált feltöltődést kínál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nyugdíjba vonul Csuja Imre: Muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit
A legendás színészt az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatták megható pillanatok közepette. Csuja a régi szerepeiben még színpadra lép, de új kihívásokat már nem keres.


Csuja Imrét az Örkény Színház évadzáróján búcsúztatta a társulat. A Jászai Mari-díjas színész nyugdíjba vonul, de nem tűnik el teljesen a színpadról. Megtartja jelenlegi szerepeit, de újakat már nem vállal. Az Örkény Színház Facebook-oldalán számolt be a hírről.

A színész már tavaly bejelentette, hogy 2025-ben szeretne visszavonulni. Színházi szerepei mellett olyan filmekben és sorozatokban is játszott, mint az Üvegtigris, a Valami Amerika 2. vagy A mi kis falunk. Csuja az Örkény Színház alapító tagja.

„Játszom a meglévő szerepeimet, de egy pár évig nem akarok újat vállalni. Tényleg végigvágtáztam az életemet, és most nem akarok panaszkodni, mert szerettem, ez a hobbim, jólesett csinálni. Csak arra is gondolok, most így, vénségemre, nem lehet mindent odaadni, muszáj pihenni, kertet kapirgálni, unokázni egy kicsit”

– mondta Csuja Imre.

Idén tavasszal viszont arról beszélt, hogy talán mégis folytatná, amíg Kossuth-díjat nem kap.

„Számomra is talányos, ki mi alapján nyeri el. Nem tudom, még mit kellene tennem a Kossuth-díjhoz, de azt gondolom, mindent elkövettem, hogy én is megkaphassam. Előbb-utóbb csak összejön. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs hiányérzetem. Az a fakk még üres a szekrényemben” – fogalmazott akkor a színész.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megoldatlan ügyek osztálya – A Q ügyosztály Skóciában nyomoz, és sorozatként is ámulatba ejt
A vezércsel kreátora ezúttal a régi, kihűlt bűnesetek után küldi Morck nyomozót és csapatát: fordulatos sztori, borongós terep, kemény skót akcentus.


Minden bizonnyal a különválaszthatóség kedvéért kapta a magyar keresztségben a Netflix új brit sorozata a Megoldatlan ügyek osztálya címet, hiszen az eredeti már igen erősen utal a forrására: Dept. Q, azaz Department Q, azaz Q ügyosztály. Amely bizony Magyarországon is igen-igen ismert, mind a dán Jussi Adler-Olsen által írt regénysorozat, mind a kötetekből forgatott (eddig hat darab) dán film kapcsán. Carl Mørck nyomozó és hű segédei, Assad és Rose papíron immár 2007 óta próbálnak megoldani egy különálló rendőrségi részlegként régi, akár több éves, megoldatlan bűneseteket. Akkor jelent meg ugyanis Adler-Olsen első Q-könyve, a Nyomtalanul, amit aztán azóta további kilenc regény követett.

A nyomtatott siker pedig persze gyorsan magával hozta a nagyvászonra varázsolt feldolgozásokat is, természetesen a könyvek megjelenésének sorrendjében.

űEddig tehát hat Q-film került ki Dániából, a Nyomtalanul (2013), a Fácángyilkosok (2014), a Palackposta (2016), A 64-es betegnapló (2018), a Hajtóvadászat (2021) és a Határtalanul (2024). Az első négy filmben Nikolaj Lie Kaas alakította a főhőst, a Hajtóvadászat óta azonban átvette a szerepet Ulrich Thomsen, és a további négy regény filmváltozatát is vele tervezik leforgatni.

Aki azonban szeretné részletesebben beleásni magát az első sztoriba, annak tökéletes választás lesz a Megoldatlan ügyek osztálya, hiszen A vezércsel című kiváló sikerszéria alkotója, a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró Scott Frank (Meghalsz újra!, Más, mint a többiek, Szóljatok a köpcösnek!, Mint a kámfor, Különvélemény, A tolmács, A kulcsfigura, Farkas, Sírok között, Logan – Farkas) gondolta újra, csak ezúttal sorozatformátumban, és áthelyezve a sztorit Skóciába. Frank a Logan – Farkas megjelenése, vagyis 2017 óta teljes figyelmét a tévéipar felé fordította, s azóta olyan miniszériákért volt felelős, mint az Isten nélkül, A vezércsel (amelyért két Emmy-díjat kapott, valamint a Rendezők, Producerek és Forgatókönyvírók Szakszervezetének díjait is), a Spade nyomozó, illetve most a Megoldatlan ügyek osztálya. Ez utóbbit persze nem minisorozatnak tervezték, megfelelő nézőszám esetén jöhetnek a további évadok is, a könyvek alapján pedig már akár 10 szezont is le lehet hozzá forgatni.

Az első évad tehát a Nyomtalanul történetét foglalja magába, a 2013-as mozifilmhez képest nyilván sokkal részletesebben.

Carl Morckot (akinek kultikus nevét nem volt szívük megváltoztatni a skót miliő dacára sem) Matthew Goode alakítja (őt többek között olyan filmekből és sorozatokból ismerhetjük, mint a Match Point, a Watchmen: Az őrzők, a Szökőhév, a Kódjátszma, A férjem védelmében, a Downton Abbey, a Szövetségesek, A korona, a King’s Man: A kezdetek, Az ajánlat vagy legutóbb az Abigail), aki amúgy Scott Frank régi kedvenc színésze, mivel már A kulcsfigura című 2007-es rendezésében is főszerepet játszott Joseph Gordon-Levitt mellett.

Szóval Morck egy öntörvényű, és nem túl szabálykövető, illetve kedvesnek sem mondható, de zseniális nyomozó, aki egy balul elsült lövöldözés után fizikailag és pszichésen is padlóra került: a társa megbénult, egy rendőrtársa meg is halt, ő maga pedig súlyos bűntudattal küzd. Visszatérve a rendőrség kötelékébe, Morckot a főnöke, Moira (Kate Dickie) gy újonnan létrehozott, alulfinanszírozott, pincébe száműzött ’kihűlt ügyek” részleghez, a Q ügyosztályhoz rendeli, feladata pedig régi, lezáratlan ügyek felgöngyölítése. Morck megkapja maga mellé a Szíriából menekült Akram Salimot (Alexej Manvelovot többek között a Jack Ryan-sorozatban és a Csernobilban is láthattuk), a volt rendőrt, aki újra bizonyítani akar, illetve Rose Dicksont (Leah Byrne), a rendőrségi asszisztenst, aki valami fontosabb feladatra ácsingózik.

Az első nagy ügyük főszereplője egy Merritt Lingard nevű ügyésznő (Chloe Pirrie), aki négy évvel korábban rejtélyes körülmények között tűnt el.

Mi, nézők természetesen már az első részben megtudjuk, hogy Merritt él, de brutális körülmények között tartják fogva. Ám hogy ki és miért rabolta el, az persze előttünk is titok marad, egészen az évad végéig.

Természetesen mellékszálak is akadnak: az egyik a fent említett rendőrgyilkosság utáni nyomozás, amely komoly traumát okoz Morcknak (ő maga persze nem nyomozhat az ügyben, mégis próbál segíteni az illetékeseknek), illetve megismerhetjük a magánéletét is, pontosabban a vele egy fedél alatt élő mostohafiával, Jasperrel (Aaron McVeigh) való eléggé viharos kapcsolatát. Ráadásul Morcknak a sebesülése óta kötelező pszichológushoz is járnia, Rachel Irvingnek (Kelly McDonald talán a legismertebb név a színészgárdában Matthew Goode mellett) pedig meglepő módon képes megnyílni, és talán meg is tetszenek egymásnak…

Persze a fő szál maga a nyomozás, ami egy ízig-vérig skandináv krimi jegyeit viseli magán, a skót terep pedig tökéletes ehhez: kevés napsütés, sok felhő, borongós atmoszféra.

Sok-sok gyanús karakter (akár a legfelsőbb körökből is) szegélyezi a triónk útját, miközben Merritt szenvedéseit is láthatjuk, ahogy az évek során próbálja kitalálni, hogy miért rabolták el és zárták be egy dekompressziós kamrába (szóval a szökés sem egyszerű). A végén pedig természetesen ütős fordulatok, csavarok várnak ránk.

A Megoldatlan ügyek osztálya tehát egy kifejezetten izgalmas és szórakoztató, kilencepizódos első évadot kapott, amelynek legfőbb erényei a csodás karakterei. Főként Morck és Akram (Assad nevét megváltoztatták, de annyi baj legyen) kettőse emlékezetes, de ez már a dán filmekben és a könyvekben is így volt. Reméljük, nemsokára a második könyvből, a Fácángyilkosokból is elkészül nemsokára egy új évad, hiszen Skócia éppoly rejtélyes, izgalmas és akár nyomasztó, mint az eredeti skandináv terep.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sydney Sweeney drogfüggő, Julianne Moore pedig védelmező anya – Az Echo Valley az év legkeményebb streaming filmje?
Az Echo Valley egy sötét, érzelmileg fojtogató thriller, amelyben egy gyászoló anya (Julianne Moore) kénytelen morális határait átlépni, amikor drogfüggő lánya (Sydney Sweeney) bajba keveredik. Michael Pearce rendezése egy feszült, érzelmi mélységekkel teli dráma az anyai szeretetről és az önfeláldozás határairól. AppleTV+ megint megmutatta mit tud.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. június 17.



Az Echo Valley egy olyan film, amelyre nehéz nem odafigyelni. Michael Pearce rendezése kimért,

lassan építkező, mégis egy fokozatosan kibontakozó rémálom főszereplőinknek, mely az emberi kapcsolatok és a morális határok elmosódását mutatja be.

Klasszikus thriller formájában tálal elénk egy szívbemarkoló, súlyos drámát – olyat, amit nem egyszerűen csak megnézünk, hanem szereplőinkkel együtt „átéljük”.

A történet középpontjában Kate (Julianne Moore) áll, egy megtört nő, aki élete mélypontján van, próbál újra talpra állni az Echo Valley nevű, lepusztult lovardáját vezetve. A munkába temetné magát, hogy megfeledkezzen a múltjáról.

A sors ugyanis nem kímélte a nőt: kilenc hónappal korábban elvesztette élete szerelmét egy tragikus balesetben, ami nemcsak a szívét, hanem az egész életét kettétörte.

Még korábban elvált férjétől (Kyle MacLachlan), van egy közös 18 éves lányuk, Claire (Sydney Sweeney), aki egyre mélyebbre süllyed a drogfüggőség mocsarában. Kate szinte segítség nélkül küzd az anyaság terhével, az anyagi nehézségekkel és a gyásszal.

A film kezdetben szomorúan csendes, de hamar magával rántja a nézőt, amikor Claire egy este véresen bukkan fel, és elmondása szerint véletlenül megölte a barátját. Kate kérdés nélkül segít eltüntetni a holttestet és a lány nyomait. Ez sokat elmond arról, mennyire kétségbeesett és feltétel nélkül szereti a bajba jutott gyermekét. Innentől fogva a történet fokozatosan sötétedik: megjelenik Jackie (Domhnall Gleeson), Claire drog dílere, aki, ahogy az sejthető, pontosan tudja mi történt, majd elkezdi zsarolni Kate-et. A feszültség egy percre sem engedi el a nézőt.

Michael Pearce rendező mestere a feszültségteremtésnek. Nem csak a szokványos fordulatokra épít, hanem lassan, könyörtelenül nyomja rá a lelkünkre az események súlyát.

Térdre kényszeríti a nézőt az érzelmi konfliktusokkal és folyamatos drámával. Rám nem jellemző módon, de magam is kénytelen voltam pár percre kiszellőztetni a fejem. Nemcsak emberi sorsok, de az állatok élete is veszélybe kerül többször a történet folyamán, ami még nyomasztóbbá teszi az egész atmoszférát. Még szerencse, hogy nem moziba került ez a film és le tudtam állítani két percre.

A szereposztás parádés. Julianne Moore egyszerre törékeny és elképesztően erős. Kate figurája nem csupán egy gyászoló nő, de anya is, akinek minden idegszála megfeszül a túlélésért és a gyermeke megmentéséért.

Moore játéka a film egyik legnagyobb erőssége – hiteles, mély, emberi.

Sydney Sweeney-re nehéz szavakat találni. Claire karaktere kifejezetten kellemetlen, mégis ijesztően valóságos. A fiatal, lecsúszott drogos lány alakítása annyira életszagú, hogy néha fizikai kényelmetlenséget okoz nézni. A film legfájóbb jelenetei hozzá kapcsolódnak.

Domhnall Gleeson szinte felismerhetetlen. Soha nem láttam még ilyen ridegnek és fenyegetőnek. Jackie figurája alattomos, gennyes, könyörtelen bűnöző, és ezt Gleeson tökéletes érzékkel hozza ezt. Minden jelenete egyre nyomasztóbb – mintha egy lidérces álom újabb rétegébe süllyednénk. Kyle MacLachlan pedig, felveszi az AppleTV+-tól a csekket, egy egy rövid jelenet erejéig tűnik fel, ám ő is jól árnyalja a családi hátteret: mint a volt férj, már nem hisz lánya gyógyulásában, és inkább a saját életét próbálja újra építeni. Ad pénzt Katenek, ha kéri, de nem szívesen invesztál ebbe a kapcsolatba többet, lánya csak a gondot okozza neki.

Az Echo Valley egyik legnagyobb erénye, hogy nem ad egyszerű válaszokat.

Az anyaság és a feltétlen szeretet kérdését úgy boncolgatja, hogy közben sem a morált, sem a józan észt nem hagyja figyelmen kívül. Kate gyakorlatilag feláldozza önmagát, hogy megóvja lányát, bár Claire talán nem is akar megmenekülni. Középpontban ennek a két embernek az összeomlása van, anya és lánya közötti kapcsolat, még akkor is, amikor már semmi kapaszkodó nem marad számukra.

A cselekmény egyébként meglepően fordulatos. Nem lesz belőle egy Közönséges bűnözők, de a forgatókönyv jól építkezik, néhány csavar előre sejthető, a film utolsó harmada így is képes meglepni. A ritmusa lassú, szinte meditatív, de ettől csak még jobban működik, amikor odacsap. Technikailag is szinte hibátlan munka és Jed Kurzel aláfestő zenéje csontig hatoló néhány jelenetben.

Az Echo Valley nem egy könnyen fogyasztható darab, de nem is akar az lenni.

Nyomasztó és megrázó film, amihez azért kellenek idegek, de azoknak, akik értékelik az igazi, karakterközpontú drámákat, ez egy kihagyhatatlan élmény. Az AppleTV+ egyre erősebb kínálatában is kiemelkedő darab, az utóbbi idők egyik legemlékezetesebb streaming-thrillere, drámája.


Link másolása
KÖVESS MINKET: