KULT
A Rovatból

Csorba Lóci: Hiábavalónak érzed magad, ha olyan szakmád van, amit nem végezhetsz

A Lóci játszik frontembere az elmúlt egy év nehézségei mellett a zenekar új daláról is mesélt, amit a Hello Wooddal közös projektjük ihletett.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. március 05.


Link másolása

A határokon átnyúló összetartozásról szól a Lóci játszik legújabb dala, ami a Hello Wood online hangszerkészítő workshopjainak himnusza lett. Céljuk, hogy a zene erejével íveljék át a távolságokat, hozzák össze a közösséget és szólítsák meg az otthoni bezártságban unatkozó gyerekeket és tizenéveseket.

A Hiányzol, hiányzol, hiányzol című számot itt lehet először meghallgatni, ennek apropóján arról is kérdeztük a frontembert, hogyan élték meg a lezárásokat és változott-e a zenéléshez való hozzáállásuk az évek során.

Először is íme a dal, ami az interjúban kicsivel lejjebb kerül szóba:

– Négy éve beszélgettünk utoljára, miután megnyertétek a Nagy-Szín-Pad versenyt. Hogy foglalnád össze az azóta eltelt időszakot?

– 2017 elég erősre sikerült a Lóci játszik számára, hiszen a Fonogram gálán is mi lettünk az év felfedezettje. A Nagy-Szín-Padnak köszönhetően pedig a Sziget nagyszínpadára is eljutottunk, ez egy olyan különleges élmény volt, amiről tiniként álmodozik az ember, és sok olyan zenészkollégának sem adatik meg, akik talán még jobban megérdemelnék.

2018 is ebben a lendületben telt, rengeteg koncerttel, majd 2019-re éreztem azt, hogy normalizálódott a helyzet. Annyi fellépésünk volt, amennyit reálisan el is bírt a zenekar, de az anyagi fenntarthatóságot is biztosította. Mellette maradt elég időnk dalokat írni és a magánéletre is, tehát tényleg ideális állapot alakult ki. Ezután ütött be a 2020-as év, amit felesleges ragozni: márciusban adtuk az utolsó rendes koncertünket, azóta ülünk és várjuk, hogy végre történjen valami.

– Változott a hozzáállásotok a zenéléshez, rock n’ roll életformához az évek során?

– Ha csak azt nézzük, hogy négy évvel ezelőtt még egy gyerek se volt az együttes háza táján, most viszont már három is, magától értetődő, hogy már nem két kanállal faljuk az életet. A koncertjeink se a mértéktelen vadulásról szólnak, inkább kis iróniával a „visszafogott szórakoztatás” jelzővel illetném. Persze utána ugyanolyan buli van a backstage-ben, mint régebben, csak lehet, hogy már nem hajnalig maradunk, hanem 4-kor hazaindul mindenki. (nevet)

– Hogyan élitek meg a lezárásokat és ezt az egész időszakot?

– Lelkileg mindenképp nehéz, egyszerűen hiábavalónak érzed magad, ha olyan szakmád van, amit nem végezhetsz. A kreatív rész azért szerencsére megmaradt, épp a negyedik albumot rakjuk össze, szerintem nagyon szuper, kompromisszumoktól mentes anyag lesz. Amúgy viszont B tervek mennek nálunk is: futárkodás, pálmafa-pakolás, hangoskönyv-készítés, ilyesmi. Én ráfordultam a jogsi megszerzésére, hogy legalább valami hasznossal töltsem a felszabadult időt. Illetve annyiból szerencsém van, hogy valamivel több jogdíj jár nekem, mivel zeneszerző és szövegíró is vagyok minden dalban.

Volt egy reklámfelkésérem is, én lettem a Bosch háztartási gépek magyar hangja, szóval könnyen lehet, hogy hamarosan engem fog utálni mindenki, mert nem tudja átugrani a YouTube-on vagy a tévén a rapemet, amit századszorra hall... (nevet)

– Finomodott a zenekar stílusa a kezdetekhez képest, akár hangzásvilág, akár szövegek terén?

– Szerintem akkor hiteles egy előadó, ha olyan témákról beszél, amelyek személyesen érintik, vagy a barátaival, közvetlen környezetével történtek. Persze árnyalja a képet, hogy az első lemez dalai még egy tízéves periódust öleltek fel, a most készülő negyedik anyaga viszont az elmúlt másfél évben született. Ebből következően talán észrevehető, hogy ezúttal olyan témák kerültek terítékre, amelyek főként a 28-35 év közötti fiatal felnőttek életének nehézségeiről szólnak.

– Hatott a karantén az új dalok hangulatára?

– Szerintem bárki, bármilyen stílusban is írt dalokat az elmúlt évben, mindenképp jellemzőjük a befelé fordulás, hiszen nehéz másképp megélni ezt a szituációt. A mi esetünket árnyalja, hogy a lemez anyagának legalább fele még a járvány előtt íródott, de csak most jutott abba a fázisba, hogy kiadjuk. Onnantól, hogy megírom a hálószobámban egy szál gitáron, a közös kidolgozáson át a stúdiózásig, majd a keverésig hosszú folyamatról van szó.

– Ősszel te is átestél a koronavíruson. Mennyire betegedtél meg?

– Nálam szerencsére elég könnyű lefolyású volt, összesen három napot töltöttem ágyban.

Némi aggodalomra csak az ad okot, hogy a szaglásom azóta, tehát lassan öt hónap után se tért teljesen vissza. Az elmúlt két hétben annyi fejlemény történt, hogy állandóan könnyed fokhagymás pirítós szagot érzek, fogalmam sincs, hogy miért.

– A VAN Filmzenekarból miért szálltál ki?

– Amikor a VAN-t csináltuk, a Lóci játszik még épphogy csak megalakult, a premierrel nagyjából egy időben adtuk az első koncertünket, így bőven megfért egymás mellett a kettő. A Rossz versek munkálatai idején viszont már azt éreztem, hogy nem tudok annyi időt és energiát szánni rá, amennyit megkívánna. Nehéz szívvel hoztam meg ezt az áldozatot, mert nagyon szeretem őket, de muszáj volt annak érdekében, hogy a saját dalaimmal eleget foglalkozhassak. Azóta egyébként már jártam koncertjükön nézőként is, és kívülről is király. (nevet)

– Mesélj a Hello Woodal közös projektről, hogy jött a felkérés és milyen volt részt venni benne?

– Évekkel ezelőtt, amikor kijött a Nem táncolsz jobban, mint én című számunk, hirdettünk egy pályázatot, amire bárki beküldhette a saját koreográfiáját. A Hello Wood táborból is kaptunk egy videót, de akkor még nem tudtuk, mi ez pontosan, csak annyit, hogy hihetetlenül menő. Most azzal kerestek meg, hogy náluk még mindig tök nagy sláger a dal, és mit szólnánk hozzá, ha csinálnánk egy közös számot is, amiből kvázi az új táborhimnusz lehet.

A helyzetet bonyolította, hogy egy határon túli magyaroknak szóló hangszerkészítő táborról lett volna szó, ami az utazási korlátozások miatt nem valósulhat meg. Helyette online workshopok lesznek, amelyeken mi is részt veszünk. Úgy képzeld el, mint egy főzőműsort, csak nem bolognai spagettit készítünk, hanem mondjuk csörgőt meg ukulelét.

Ehhez írtunk egy dalt, ami lényegében a határokon átnyúló összetartozásról szól: azokról a közös élményekről, amiket minél hamarabb szeretnénk újra megélni erdélyi, felvidéki és vajdasági barátainkkal.

Klipet is készítünk majd hozzá, amihez szintén várjuk a saját kisvideókat, ahol mindenki megmutathatja, hogyan táncol, bulizik és zenél az elkészített hangszerekkel a dalra.

– Mennyire vagy bizakodó az idei évvel kapcsolatban, különös tekintettel a fesztiválszezonra?

– Erre csak szubjektív választ tudok adni, mivel nem vagyok járványügyi szakember. Igyekszem derűlátó lenni, az viszont biztos, hogy a 2019-es állapotok idén még nem fognak visszatérni. Persze mindenkit megvisel a bezártság, ennek ellenére megpróbáljuk kihozni a maximumot a lehetőségekből. Ráadásul elég valószínűnek tartom, hogy amennyire hiány van most vakcinából, egy idő után ugyanekkora túltengés lesz, hiszen egyre több gyártó kap engedélyt és a kapacitások is folyamatosan nőnek. Szerintem ha nyárra nem is, őszre már mindenki várólista nélkül be tudja majd oltatni magát, aki szeretné, így nem lesz akadálya a koncertek engedélyezésének.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk