KULT
A Rovatból

„Én legalább nem kamuzom tele az étert” – Little G Weevil az új lemezéről és életrajzi könyvéről

Az egyik leghíresebb magyar blueszenész két éve költözött haza Amerikából, azt is elmondta, bejöttek-e a számításai.

Link másolása

Little G Weevillel, azaz Szűcs Gáborral utoljára tavaly nyáron beszélgettünk a magyar könnyűzene megreformálási tervének kapcsán, aminek kidolgozásában ő is részt vett.

Közben saját karrierjét sem hanyagolta: bár koncertezni ő is csak korlátozottan tudott, év végén megjelent az új nagylemeze, valamint a nem mindennapi élettörténetét bemutató könyv is.

Ezekről mesél az alábbi interjúban, és persze arról is, hogyan élte meg a járványhelyzetet.

– Két éve költöztél vissza Magyarországra. Hogyan értékelnéd az azóta eltelt időszakot?

– Zenei szempontból mindenképpen rendkívül produktív volt az elmúlt két év. 2018 decemberében landoltam Atlantából, emlékszem, elég gyorsan kellett lakást találnom, mert februárban már egy spanyol, majd márciusban holland és belga turnékra kellett mennem. Az az év a helykeresésről, tervezgetésről szólt. Őszintén bevallom, még mindig fura itthon lenni, nem mindig találom a helyem, de biztos így kellett lennie, különben nem íródott volna 14 új, saját szerzemény, meg egy „szaftos” kis könyv.

– Hogy született a Play On lemez anyaga, mi inspirált a dalszerzésnél, szövegírásnál?

– Én valahogy állandóan tele vagyok ötletekkel, egyfolytában jár az agyam. Talán ezért sem unatkozom soha. Rengeteg dallamot, ritmust rögzítek jártamban-keltemben, amiket előszedek, mikor meló van. A gépemen aszerint csoportosítottam a zenei mappákat, milyen ötletet melyik formációnak szánnék. Mikor idő van, kinyitom a mappát, kiürítem a telefonom, végighallgatom, miket vettem fel az utolsó lemez óta. Majd elkezdek szelektálni. Magyarul, ha egy dallam vagy groove nem fog meg az első 20 másodpercben, az nem jó. Megy a kukába.

Két stílust viszek ugyebár, a tradicionális blues vonalat akusztikusan, az elektromos zenekarral pedig a kicsit modernebb, rhythm and blues, soul, funk vonalat. Mire a dalok zenei vázlatai elkészülnek, általában kiderül, miről szólnak majd a szövegek: ami foglalkoztat tudat alatt, illetve a direktebb hatások, az életemben zajló események, a világban történő szociális problémák, stb... Nálam mindig a muzsika inspirálja a szöveget és nem fordítva.

– Alig pár hónapja az akusztikus trióddal is kiadtál egy EP-t. Mi dönti el, melyik dalötletet melyik formációval valósítod meg?

– A zenei stílus és a hangszerelés. A tradicionális bluesdalok akkor igazán jók, ha már egyedül játszva is hatásosak. Akkor már a fejedben hallod a nagybőgőt, a harmonikát.

Így van ez a modernebb groove-oknál is: amikor az ember egyedül játszik, hozzáálmodja az orgonát, a dobot. Mint mikor a gyerek építi a legót. „Fúúúú, és akkor ide jön majd ez, oda majd az, jaj de jó lesz!”

Haha. Nagyjából ennyi.

– Mennyivel tette bonyolultabbá a felvételeket a járványhelyzet?

– Ne is kérdezd. A tízes skálán tizenkettővel.

– Hogyan éled meg a karantént, a koncertek elmaradását és az utazási korlátozásokat?

– Nézd, ha jól emlékszem, talán 1998 volt az utolsó év, amikor nem mentem külföldre. Mindig imádtam utazni, különböző kultúrákat megismerni, nekem ez lételemem, az emberi fejlődésem része. Otthon üldögélve eszembe jut, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent láttam. És még, amit tartogat Mother Earth! Vigyázni kéne rá!

Tegnap pont találtam pár képet Tunéziából. Az akkori barátnőmnek egy tengerparti nyaralást adtam karácsonyra még 2003-ban. Mondván, tenger máshol is van, Afrikában vagyunk, gyerünk! A megérkezésünk utáni nap béreltem egy Peugeot 205-öst és keresztülpöfögtük Tunéziát különösebb terv nélkül. Mikor lement a Nap, béreltünk valahol egy szobát. Lementünk egészen az algír határig, a Szahara lábáig. Megkérdeztem egy berber srácot, megnézhetjük-e, hol élnek. Ugyanis a berberek évszázadok óta lefelé építkeznek, hatalmas kör alakban ásnak egy „gödröt” és azt alakítják ki elképesztő kézi technikával.

Egész emeletekről beszélek, csak lefelé. Megvan az udvar, az állatok helye, több szoba, konyha, fürdő és olyan tiszta minden, mint egy hotelben. A Csillagok Háborúja egyes jeleneteit ilyen földbe vájt barlangszerű lakásokban forgatták, tudod, ezek az alacsony kis helyiségek a filmben. Egy éjszakát mi is eltöltöttünk az egyik ilyen, a filmből ismert, ma már hotelszerű építményben. Ezeken nosztalgiázom karantén alatt, próbálom fenntartani a motivációt, ami fontos, ha nem akar megmakkanni az ember.

De ahogy Ripoff Raskolnikov is mondta, everything is temporary, tehát ennek a rémálomnak is vége lesz egyszer és remélem, hogy a vírus után egy békésebb, egységesebb, szolidárisabb emberiség jellemzi majd a 21. századot. Hiszen mindannyiunké ez a bolygó.

A lemez a Spotify-on IDE KATTINTVA hallgatható meg.

– Az új lemezen majdnem minden dalban közreműködik vendégénekes is. Hogy jött ez a koncepció és miért pont őket választottad?

– Én tradicionális blues arc vagyok, azt tanultam énekileg, az áll jól. Egy csomó zenei ötlet évekig üldögélt a mappáimban, mert éreztem, hogy nem én vagyok a megfelelő énekes a feladatra. Már a Something Poppin lemezen is szerettem volna vendégeket. Ha jó a szám, nem szabad kidobni, de csak azért, mert én írom, nem jelenti azt, hogy nekem kell énekelni. Énekelje az, aki az üzenetet jobban, szebben, hitelesebben tudja közvetíteni. Én mindig szerettem egy főhős mögött kísérni. Mármint, ha jó a főhős! Haha.

A lényeg, hogy olyan embert találjak, aki már a személyiségével is hasonló értékeket hordoz. Röviden, valahogy kell érezzek egyfajta spirituális kapcsot köztem és az adott előadó között. Így lesz meg az az érzelmi töltet, amit keresünk, és életre kel a muzsika.

Dionne Bennett, Ian Siegal, Jónás Vera, CéAnne, Mohamed Fatima, Gál Boogie Csaba, Andelic Jonathan, Fóris Rita, Sena Dagadu. Kiváló zenészek, csodás emberek, nagyon hálás vagyok nekik, hogy velük dolgozhattam! Szeretném, ha az országban minél több helyen be tudnánk mutatni ezt az albumot, a lemezen szereplő összes vendéggel, hiszen ez egy olyan, műfajában egyedülálló lemez és show, amit nem minden nap láthat a kedves közönség.

– Nemrég az életrajzi könyved is megjelent, aminek a címe ugyanaz (csak magyarul), a borítója pedig nagyon hasonló a lemezéhez. Mi az oka ennek?

– Bármit is hozzon a jövő, ezzel a könyvvel és lemezzel tulajdonképpen keretbe foglaltam az eddigi munkásságom. Szépen, csendben, de mégis stílusosan. Az élet egy film. A könyv pedig az életemről szól, a sztorija a jelenben ér véget, tehát az új album kvázi egy filmzene is. Ezért a hasonló borító. Nem tudom, lesz-e következő Little G Weevil album, de ha ez az utolsó, ezt így, javarészt magyarokkal kellett elkövetni. Az album és a könyv is ugyanazt a dolgot próbálja elmondani. Maradjon ez az indirekt közlési mód, nem szeretek mindent az utolsó szögig megmagyarázni. Mindenesetre te vagy az első újságíró, aki egyáltalán ezt felhozta és köszönöm a kérdést. Örülök, hogy valaki még figyel. :)

– Milyen volt felidézni és a nyilvánosság elé tárni több évtizednyi, sokszor nagyon személyes emléket?

– Sokszor fájdalmas, sokszor baromira mulatságos a múltban vájkálni. Egyébként annyi sztori van, hogy még egy könyvet lehetne írni belőlük. Ki is maradt jó pár, amit kicsit sajnálok. A nyilvánosság nem érdekel, a valóságshow-k, szelfik és a közösségi média korát éljük, én legalább nem kamuzom tele az étert. Semmi olyat nem tettem, amit ne vállalnék fel. Az ember változik, ahogy telnek az évek, nyilván ma, 43 évesen nem ugrálnék az autók tetején Memphis belvárosában két abszinttal a szervezetben, de az is megvolt. Sajnos kimaradt a könyvből.

Az állatkertes LSD-s partyt is elfelejtettem megemlíteni, ahogy kergettek a nem létező törpék, és sajnos a lappföldi kalandot is, mikor egy félreszervezés miatt a zenész, énekes akkori dobosommal, Frenkkel aludtunk egy franciaágyban. 15 cider után nem zártuk be az ajtót és arra ébredtünk, hogy egy finn arc fekszik közöttünk alsógatyában, rénszarvas aganccsal a fején.

– Mennyire vagy bizakodó a 2021-es évvel kapcsolatban? Tudsz előre tervezni?

– Bízom benne, hogy az emberek megveszik az említett Játssz tovább című könyvem és a Play On című új albumot. Ha így tesznek, talán tudok tervezni is, hiszen más bevételünk koncert híján jelenleg nincsen. Előre is köszi a támogatást az összes zenész nevében! Legyen boldog éve mindenkinek! Blues Fesztiváááááál!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET: