KULT
A Rovatból

„Szerintem Amerika egyáltalán nem tutibb hely, mint Magyarország” – Little G Weevil 14 év után költözött haza

Az egyik legsikeresebb magyar blueszenésznek már a tengerentúlon is komoly rajongótábora van, most mégis a visszatérés mellett döntött. De miért? Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. január 25.


Link másolása

Szűcs Gábor – akit szinte mindenki művésznevén, Little G Weevilként ismer – a ’90-es évek közepén tűnt fel a hazai blues színtéren, majd jó tíz évvel később elhatározta, hogy a műfaj őshazájában is szerencsét próbál.

Itthon először azután kapott nagyobb hírverést, hogy 2013-ban első európaikent megnyerte a szólókategóriát a világ legrangosabb bluesversenyén Memphisben. Rá egy évre pedig az X-Faktor egyik mentorának választották, aminek köszönhetően az egész ország megismerte.

Ez azonban nem zökkentette őt ki: csak egy szériát vállalt, és a műsor után tovább egyengette kinti karrierjét, ami azóta is sínen van, de most mégis Magyarországon folytatja tovább. Az elmúlt másfél évtized tapasztalatairól és jelenlegi terveiről beszélgettünk.

– Mikor voltak benned nagyobb kétségek? Amikor 14 évvel ezelőtt nulla háttérrel kimentél Amerikába, vagy most, amikor egy jól felépített kinti karriert hátrahagyva úgy döntöttél, hogy hazatérsz?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 14 éve sem megélhetési kérdés volt számomra a kiköltözés: elég jól ment itthon is a szekér, szóval az anyagi megfontolás az utolsó szempont, ami szerepet játszott a döntésemben. A fő ok, amiért kimentem, az volt, hogy tanuljak és testközelből megismerjem a kultúrát. Szerintem ez elsődleges fontosságú ahhoz, hogy valaki hiteles blueszenész legyen, főleg akkor, ha Közép-Európában adja a fejét erre.

Az akkordokat és a stílusjegyeket ugyan meg lehet tanulni távolról is, az igazán autentikus tudást, interpretációt viszont nem. Ehhez az kell, hogy ott legyél.

Én az első perctől fogva nagyon keményen dolgoztam, kialakítottam a saját stílusomat, és hála Istennek ezt a szakma és a közönség is értékelte. Mindazonáltal most sem gondolom azt, hogy a tutit hagyom ott a hazaköltözéssel. Szerintem Amerika  egyáltalán nem tutibb hely, mint Magyarország.

Az International Blues Challenge 1. hely díjátadóján, 2013-ban

– A bluesnak azért mindenképp nagyobb kint a hagyománya...

– Az lehet, de ettől még periférián foglal helyet a műfaj szerte a világon. Én azt szoktam mondani a barátaimnak, akik mostanában szeretnének kimenni szerencsét próbálni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Az európaiak azt hiszik, hogy Amerikában megy jobban, az amerikaiak meg épp ellenkezőleg: azt, hogy Európában. Én 14 év ide-oda ingázás után elég nagy bizonyossággal állíthatom, hogy egy átlagos blueszenész mindennapi élete mindkét kontinensen pont ugyanolyan.

Fogalmazzunk úgy, hogy 2019-ben ez a műfaj nem igazán ott tart a saját hazájában, ahol tartania kéne, de nem az én dolgom kritizálni őket. Én elsősorban családi okok miatt jöttem most haza, emellett évek óta egyre erősödő honvágyam is volt. Három évvel ezelőtt elváltam, már akkor felmerült bennem a dolog, de a fiam – aki kint született – akkor még nagyon kicsi volt, így semmiképp nem szerettem volna ennyire távol kerülni tőle. Most viszont már nagyobb, ráadásul hozzá is szokott, hogy apu folyton utazik. Ezért végül eldöntöttem, hogy hazajövök, mert itt van a hazám.

Rettentően hiányoztak már az apró mindennapi dolgok, hogy olyan emberek között legyek, akik félszavakból is megértik, mire gondolok. Ezek kis semmiségeknek tűnhetnek, mégis rengeteget nyomnak a latban.

Hozzáteszem, én eleve úgy álltam hozzá, hogy egyszer majd hazajövök: ezért nem vettem például házat, és nem igényeltem állampolgárságot sem.

– Milyen gyakran látogattál ide, amíg kint éltél?

– Pontos számot nem tudok mondani, de évente minimum kétszer néhány hétre, az X-Faktor szereplésem évében pedig nyilván huzamosabb ideig is itt voltam. Persze blueszenészként az ember nem teheti meg, hogy kizárólag vakációzzon, ezért ezeket a látogatásokat mindig összekötöttem egy turnéval is. Így a családra, barátokra végső soron alig pár nap jutott, ami nem volt éppen szerencsés felállás.

Egy teljes koncert felvétele az A38 hajóról:

– Az X-Faktor mennyit adott neked így utólag visszatekintve?

– Nagyon élveztem az ottani munkát, izgalmas kihívásként fogtam fel, amiben korábban még nem volt részem. Sokat tanultam a tévészereplésekről, valamint emberileg is, annyira más volt az a közeg. Azóta is tök jól esik visszagondolni rá. Egyébként a mai napig tartom a mentoráltakkal a kapcsolatot, sőt ketten közülük, Zsófi és Jonathán nemrég vokáloztak is a Müpa-beli nagykoncertemen, és február 21-én, 22-én a Muzikum-beli dupla lemezbemutató bulin is ott lesznek.

– Követted azóta a műsor bármelyik szériáját?

– Bevallom őszintén, hogy nem igazán.

– Szólóban és zenekarral is gyakran fellépsz. Melyiknek mik az előnyei és a hátrányai?

– A hátrányát egyiknek sem látom, tudatosan viszek egyszerre két vonalat. Mindig is az volt a célom, hogy a műfajon belül a határaimat feszegessem. Nagyon széles palettája van a bluesnak, én pedig nem szeretném magam egyetlen szűk skatulyába szorítani.

A magyar közönség úgy ismert meg, hogy tradicionális bluest játszom, pedig az első 10 évben elektromos zenekart vittem. Több lemezt is készítettem ilyen felállásban, amelyek a rhytm n’ blueson át egészen az afrobeatig és a rockig elkalandoztak.

Azóta is igyekszem keverni az akusztikus és az elektromos megszólalást – van aki ezért szeret, mások azért, ideális esetben pedig mindkettőért. A műfaj afroamerikai gyökerekhez viszont mindig hű maradtam, körítéstől függetlenül.

– Hogy látod, mennyire cseng ismerősen ma a neved az amerikai blues színtéren?

– Erről nem engem kellene megkérdezni, de fellépésem mindig volt elég, ilyen téren semmi okom panaszra. Egy idő után inkább már az lebegett a szemem előtt, hogy minél színvonalasabb helyeken és körülmények között kapjunk lehetőséget. Ez alatt azt értem, hogy a kis klubok sarkaiból szerettem volna kivinni a zenekart nagyobb koncerttermekbe, mert szerintem ez is rengeteget hozzátesz az élményhez.

– A bluest szokták olyan vádak érni, hogy a zenei stílus eléggé behatárolja a mondanivalót. Veled előfordult már, hogy egy szövegötletedről azt érezted, nem passzol össze a zenével, amit játszol?

– Szerintem ez baromság. Úgy nem lehet szöveget írni, hogy ez most bluesos vagy nem bluesos, az ember egyszerűen arról ír, ami foglalkoztatja. témától függetlenül.

Az viszont biztos, hogy rengeteg olyan szöveg van, ami teljesen hiteltelen. Meghallom, és egyszerűen nem tudok azonosulni a mondanivalójával, annyira közhelyes, vagy mondvacsinált a sztori. Nekem innentől kezdve halott az egész.

Ez az igazán fontos kérdés, nem az, milyen fajta zenéhez milyen szöveg illik.

– Most, hogy hazaköltöztél, tervezel magyar nyelven is írni?

– Jó kérdés. Gondolkodom rajta, de az igazság az, hogy kicsit félek is tőle. Nem vagyok benne biztos, ugyanolyan jól működnének-e, mint az angol nyelvűek. A legvalószínűbb, hogy egy-két dallal megpróbálkozom, de teljes lemezt egyelőre biztos nem vállalnék be.

– Fogsz visszajárni Amerikába, mondjuk olyan gyakorisággal, ahogy eddig Magyarországra jöttél?

– Nem tartom kizártnak, annál is inkább, mivel a fiam ugyebár ott van. Igaz, ő nyilván majd jön ide hozzám is. Ami a turnézást illeti, szívesen visszamegyek, ha kapok egy jó ajánlatot, de önmagában ez már kevésbé motivál. Megtettem ezeket a köröket számtalan alkalommal a 14 év alatt, azt hiszem, most már nem lenne hiányérzetem nélkülük.

– Itthon mi lesz a menetrend a következő hónapokban?

– Amerika után Magyarországon is megjelent a Back in Alabama című új albumom, ennek a bemutatója lesz február 21-én és 22-én a Muzikumban, illetve 23-án Kiskunfélegyházán. Ezt az akusztikus zenekarral fogjuk előadni, a tavasz jórészt a promótálásáról szól majd országszerte és Európában, de ezzel párhuzamosan már az elektromos zenekarral is dolgozunk az új dalokon. A sokoldalúság jegyében ezután is szeretnék mindkettővel koncertezni.

Tervezem továbbá egy podcast-sorozat elindítását, amiben mindent érintenénk, aminek köze van a blueshoz, egyfajta fejtágító és ismeretterjesztő, ugyanakkor mindenképp pozitív hozzáállasú, szórakoztató jelleggel. Ez még csak most körvonalazódik, de szerintem nagyon izgalmas lesz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Michael Douglas eszik, iszik, csajozik, mégis megvan az AppleTV+ első igazi bukása?
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Timothy Van Patten neve nem ismeretlen sorozatos berkekben. Rengeteg híres klasszikuson dolgozott már, mint rendező, ráadásul nem is kis címekben.

Olyan ikonikus szériákat tudok említeni, mint a Drót, a Deadwood, a Róma, a Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat, a Trónok harca, a Fekete tükör, a Perry Mason, A levegő urai vagy a Gengszterkorzó.

Ilyen filmográfiával nem csoda, hogy az Apple TV+ rábízta a Franklin vezénylését. Nem tudom mennyire Van Patten hibája, de a Franklin nem lett túl jó.

Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi, diplomata, író, természettudós, filozófus, nyomdász és feltaláló életének 84 éve alatt több érdekes dolog történt vele, mint tíz férfivel történhet 200 év alatt.

A szegény családból származó 13. gyermek életrajza számtalan könyvet tölthetne meg.

Jópárat meg is töltött, a Franklin is egy ilyenen, Stacy Schiff, A Great Improvisation című könyvén alapszik. Nem olvastam az eredeti művet, de amit az AppleTV+-nak sikerült előadnia, az egy rettenetesen unalmas kis szelete ennek a hihetetlen élettörténetnek.

1776-ot írunk, az Amerikai függetlenségi háború alig egy éve zajlik, de a gyarmati erők sorra szenvednek súlyosabbnál súlyosabb vereségeket. A kongresszus helyzete egyre kilátástalanabb. Franklin fia is a britek háborús túsza lett.

Ezekből a harcokból meglepően nem látunk semmit, mert ezekben a sötét időkben Benjamin Franklin (Michael Douglas) átutazta az Atlanti-óceánt, hogy segítséget kérjen a francia nemzettől.

Unokája, Temple (Noah Jupe) kíséretében érkezik Passy kis falujába, amely viszonylag közel van Párizshoz. Itt szövi fondorlatos terveit, hogyan lehetne megnyernie magának a versailles-i támogatást Amerika britek elleni harcában. Igazi kémjátszma, sok-sok unalmas párbeszéd alá rejtve.

Nagyon hiteles az Apple-féle Franklin sorozat, már-már túl hiteles. Egy képkocka háborút kapunk ízelítőnek a harmadik részben, de ez a széria nem más, mint hosszú párbeszédek, partik, előadások és bálok sora, ahol úriemberek beszélgethetnek, miközben a kémek kihallgatják őket. Nem egyértelmű, ki kivel van valójában és mindenki csak a saját hasznát keresi. Van, aki pénzt, egyesek szerelmet, mások megbecsülést várnak Franklintől.

A megvalósítás elsőrangú, a kosztümök, a helyszínek, a tájkép és a díszletek elképesztően autentikusak.

A sorozat külön büszke lehet ezekre. Érezni, amikor szinte céltalanul mutogatják ezt a mozi-mágiát. Sokszor húzza a rendező az időnket egy-egy hosszúra hagyott nagytotállal. Természetesen hatalmas érdem és pirospont jár a történelmi hűségre, és az atmoszféra is páratlan, csupán annyi ezzel a probléma, hogy a tényleges tartalom, amit látunk, nagyon kevés.

Ahhoz képest, hogy Ben Franklinnek milyen érdekes élete volt, nagyon sokáig tartott, hogy egy ilyen nagy költségvetésű sorozatot készítsenek róla. Ez a szerep Michael Douglasnek szinte jutalomjáték. Látszik, hogy a nagy öreg élvezte a forgatást, hiszen jókat ehet, ihat és jól mulathat fiatal hölgyek társaságában, miközben csak beszélgetnie és néha színészkednie kell.

Nem érzem, hogy Douglas eltűnne a szerepben, inkább önmagát hozza, kicsit rájátszva Franklin szinte rocksztár szerepére, máskor meg aggódóan tűnődve.

Az unokáját alakító színész nekem kicsit túlságosan fiatal, de lehet pont ezért őt választották ki a szerepre, ő egy kis ártatlanság a megfáradt mester mellett. A többi színésszel sincs probléma, maximum annyi, hogy a teljes stábból ha öt karaktert fel tudok sorolni, azzal lehet, hogy sokat mondtam. Igazából alig van maradandó szereplő, de erről nem a színészek tehetnek, hanem a történészek… akarom mondani forgatókönyvírók.

Alig történik itt valami! Tényleg! Az egyik legnagyobb drámai csúcspont az első három részből az, amikor Franklin visszakapja a megjavított nyomdáját, miután azt ellenséges kémek összetörték. Értem, hogy így szimbolikusan visszakapta a hangját a feltaláló zseni, de ettől ez még gyenge tartalom, még streamingre is.

Egyáltalán nem szórakoztató, és nem érzem azt a „wow” faktort, amit az Apple álltalában képvisel.

Ez egy alapos történelemlecke, amely azt feltételezi, hogy van bőséggel háttértudásunk a korszakról, mert ha nem figyelünk eléggé, akkor bizony megkavarodunk a sok-sok francia név mellett. Mostanában sokadik sorozatnál látom, amelyben előszeretettel használják az eredeti nyelvet, tehát itt a franciák franciául beszélnek, nem francia akcentusos angollal – ez is a pozitívumok közé tartozik a szememben. Van rajta kellő mennyiségű pátosz, hab és csillámpor is az átlagamerikai nézőnek. Láthatunk hitelesnek érződő kémjátszmát, és három rész alatt azért megértjük, hogyan mozgatták a szálakat a háttérből a diplomaták, de attól még rém unalmas az egész.

Amikor egy függetlenségi háborús történetre gondolok, nem az van a fejemben, hogy a győzelmekről és vereségekről csak híreket hallok, miközben semmit nem látok.

Nem véletlenül vizuális médium a televízió. Sajnos az egész túl unalmas, metodikus és nem érdekes. A Franklin megtekinthető az Apple TV+ streaming szolgáltató műsortárában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: