News here

KULT

Liam Gallagher 50 éves – rekedten is nyomja és visszarobbant a csúcsra

Testvérháború, kokó, hang- és egóproblémák: összefoglaljuk a brit énekes karrierjét.

Link másolása

Szeptember 21-én lett ötvenéves az örökifjú zenész. Liam Gallaghert kommentelők gyakran az utolsó rock'n'roll sztárként emlegetik. Van is benne valami, ráadásul a velejéig antisztár. Kezdjük az alapoktól: gyakran problémák vannak a hangjával, de ő csak azért sem hajlandó képezni magát, szakemberekhez fordulni, hanem mérhetetlen önbizalommal - és egóval - kiáll akkor is a színpadra, és rekedten elénekli a dalait.

Gallaghernek sok gondja volt a hangjával egészen a kilencvenes évek végétől. Nemrég azt nyilatkozta, hogy anno 10 gramm kokaint szívott fel egy koncert előtt, de ma már „csak” 2 grammot fogyaszt el egy alkalomra (nála ez az öregedés jele, úgy tűnik). Mégis, a sok hangprobléma után az elmúlt évek performanszai alapján elmondható, hogy

gyakran a régi formáját hozza, például a két évvel ezelőtti MTV Unplugged-fellépése kiemelkedő volt. Ekkor egyértelművé vált a közönség számára, hogy Liam visszatért oda, ahonnan 2009-ben lepottyant.

Testvére, Noel ugyanis ekkor ott hagyta az Oasist. Aztán két éve Gallagher visszakapaszkodott: azt a szintet volt képes újra hozni, mint a kilencvenes években. Kisugárzása és a jelenléte is hasonlóan energikus volt.

Emlékezetes szólókoncertje volt az MTV Unplugged előadás:

Korábban a szakma és a közönség is úgy gondolta, hogy az Oasis lelke a két testvér közös kreatív és előadói energiája, és Noel nélkül Liam nem tud magasan repülni, hiszen ő írja neki a remek dalokat. Mára már sok rajongó (a kommentek olvasgatásából is kiderül) úgy gondolja, hogy Liam volt az Oasis igazi lelke, hiszen egyedül is nagyon jó dalokat hoz össze. A báty, Noel Gallagher tényleg sokszor éreztette, hogy ő az igazi király a bandában, ám közben evidencia volt, hogy a két fiú tényleg együtt tudott a legmagasabbra repülni. Az Oasis nem lett Oasis volna egyikük nélkül sem.

Mégis, ma elmenni egy Liam Gallagher-koncertre igazából Oasis-koncertélménynek számít,

hiszen a közös dalokat játssza a repertoár felében, és többnyire Binehead is ugyanúgy mellette áll a gitárjával, mint a korai Oasis koncerteken. Ebben a csatában - ha ez egy drámai shakespearei testvérharcként értelmezhető, márpedig dráma van benne bőven - úgy tűnik, ő nyert, inkább Liammel azonosítják az Oasist napjainkban, épp az említett koncertek miatt.

Liam és testvére Manchesterben nőttek fel, de Noel idősebb volt jó pár évvel az öccsénél, ezért először külön utakon jártak. Mindketten vonzódtak a zenéléshez, mégsem együtt kezdték. Noel roadként dolgozott, Liam pedig bekerült egy zenekarba énekesnek, mely a későbbi Oasis tagjaiból állt: Paul McGuigan állt a basszusgitárnál, Paul Arthurs (Bonehead) volt a gitáros, és Tony McCarroll a dobos (ez az alap Oasis-felállás). Liam adta a csapatnak az Oasis nevet is egy poszter alapján, ami a szobájában lógott.

A báty meghallgatta ugyan őket, de nem volt elájulva tőlük, aztán mégis beszállt azzal a feltétellel, hogy ő írja a számokat.

 

A többiek ebbe belementek, mert valóban a dalszerzés volt a gyenge pontjuk, hiába volt egy jó hangú énekes a csapatban, na meg tehetséges zenészek. Ettől indult aztán be a motor, hiszen az első slágerek hatottak a közönségre, egészen a világhírnévig repítve őket pár év alatt. A zenekar viszont folyton a testvérpár harcai miatt lett a sajtó egyik felkapott szereplője, ez a feszültség vezetett a 2009-es felbomlásukhoz is. Az egymásnak beszólogatást máig mesteri szinten művelik (ahelyett, hogy ezt az energiát abba fektetnék, hogy összehoznának pár koncertet együtt, amiért a rajongótábor 13 éve könyörög). Liam ezt valóban nagyon szeretné, többször is lenyilatkozta, ám Noel nem akar belemenni, inkább megy a saját, kevésbé sikeres útján. Megteheti, mert nem szorul rá, anyagilag.

Liam egyik új számát a Nirvana volt dobosa, a Foo Fighters énekese, Dave Grohl írta a számára:

A szétválás után először Noelnek sikerült egyedül sikeres szólóalbumokat kiadnia, ám mostanában ez éppen nem megy neki. Liam a Beady Eye nevű zenekarát alapította meg az akkori Oasis-tagokkal, de ez csekély sikert nem ért el, majd fel is oszlatta. Aztán jött a szerencsés fordulat, az énekes rájött, hogy azt kellene csinálnia újra, amit régen, azaz olyan dalokat énekelni, mint amilyenek az Oasis-songok voltak: keményebb rock'n'roll-alapú, vállaltan Beatles-behatású számokat.

És ezzel sikerült végre visszatérnie és megmutatnia, hogy az Oasis-dalok is az ő előadásában az igaziak 

– mert ezzel egyidőben Noel is előadja őket a koncertjein. 2017. október 6-án jelent meg első szólólemeze, ami nagyon jól sült el az Oasis rajongók körében. Azóta kiadott még két albumot, hasonló sikerekkel. Idén pedig sikerült megidéznie egy személyben az Oasist is azzal, hogy az együttes egyik ikonikus koncertjének a helyszínén hatalmas koncertet adott a Knebworth parkban. Ezzel üzente meg, hogy ő, Liam Gallagher képes magasan repülni egyedül is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
Megérkezett a Harry hercegről és Meghan Markle-ről szóló dokusorozat előzetese
Azt viszont még továbbra sem tudni, hogy pontosan mikortól láthatjuk majd a Harry és Meghan című szériát.

Link másolása

Megjelentette a Netflix annak a dokumentum-sorozatnak az előzetesét, amely Harry hercegről és Meghan Markle-ről fog szólni. Ebben bemutatják a hercegi pár szerelmét és a királyi családból való kiválásuk történetét is.

Bár továbbra sem tudni, mikor láthatjuk a Netflixen, az előzetes már csepegtet némi információt arról, mire számíthatunk. A kicsivel több mint 1 perces videó elején romantikus képeket vetítenek Harryről és Meghanról lírai zenei aláfestéssel. Közben a háttérben a herceg arra a kérdésre, hogy miért vállalta el ezt a dokusorozatot, így válaszol:

„Senki sem tudja, mi zajlik a zárt ajtók mögött.”

Majd azt is elmondta, hogy mindent meg kellett tennie, hogy megvédje a családját. De Meghan is megszólal az előzetesben:

„Ha ilyen nagy a tét, nem logikusabb, ha tőlünk hallják a sztorit?”

Harry és Meghan – előzetes

A sorozatnak továbbra sincs premierdátuma, az előzetesben is csak annyit ígérnek, hogy hamarosan látható lesz a Netflixen. Októberben az a hír terjedt el, hogy idén december helyett valamikor jövőre mutathatják be. A csúszásnak állítólag több oka is van: a streamingóriás el akarta kerülni a nagysikerű A korona című sorozat november 9-én érkező új évadával az ütközést, ráadásul a királynő szeptemberi halála miatt a hercegi pár újra akarta vágni az elkészült epizódokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Premier: 10 éves a Müller Péter Sziámi AndFriends – Jubileumi, egész estés koncertfilm a Kobuciból
A telt házas májusi bulin olyan vendégek is felléptek a zenekarral, mint Bárdos Deák Ágnes, Kamondy Ágnes és Másik János.

Link másolása

Az egyébként a "Sziámi" kifejezést a nevükben hordozó zenekarok történelme már vagy 38 éve zajlik, de ezen az időhorizonton a legutolsó lényeges változás akkor történt, amikor a névadó szövegíró-énekes Müller Péter és a más formaciókból ismert Kirschner Péter gitáros zeneszerző-producer úgy döntöttek, hogy közös munkába fognak, új dalokat írnak és a legjobb régieket is a programba emelik.

A Bródy János zenekarát is vezető Kirschner működése egyenletes minőséget, fegyelmezett munkát és modernebb szellemet hozott a zenekarba, a Sziámi Andfriends koncertek pedig szakmai szempontból is kérlelhetetlen színvonalat értek el, a zenekar minden méretű színpadon kiválóan meg tud szólalni és nagy erejű koncerteket ad. A szerzőpáros közösen írt dalai egy játékosabb, optimistább világot mutatnak a korábbi, depressziós hangvételű Sziámi darabokkal szemben, talán emiatt is lehet, hogy a zenekar közönsége jelentősen megfiatalodott.

A Sziámi AndFriends erős klubszezont valósított meg idén az NKA támogatásával, a Kobuciban 2022 májusában felvett koncertfilm is ennek segítségével valósult meg. Kirschner Péter szervezésében, irányításával és hang-utómunkájával készült a film, a képrögzítést Bikali Sándor (ex-Intim Torna Illegál) vezette, részt vett még benne Korom Dávid is, a vágó pedig szintén zenész, Zsoldos Dávid volt.

Müller Péter Sziámi így ír a filmről:

„A buli előtt mindig kell izgulni. Kicsit, nem túl. Ez most is megvolt, és pont jó, mondhatni (tízévente lehet érzelgősnek lenni, hogyha az időérzékkel párosul) boldog izgalomnak tűnik a koncertfilm elején a backstage-miniwerkben. Mindenki vidám és koncentrált, még az apukám meg a kórházból kicsalt Pistike főbarátom is feltűnik – és ez még csak az előzmény. A film szerintünk olyan lett, amilyennek lenni kell, jók a képek, feszes, de nem kapkodós a vágás, Kirschner Péter kiváló hang-utómunkát produkált.

Ritka, hogy jó egy koncertet visszanézni, pláne, hogy eltelt fél év, és volt azóta már egy halom jobbnál jobb, meg elég jó. Ezt most kivételesen jólesett. Húz az egész, és mind a telt háznyi barátunk nagyon velünk van elejétől a végéig.

Nem vagyok szövegcentrikus (bocs!), de kifejezetten meghatódtam, ahogy Marci dobost néztem, aki végig kívülről énekli a dalokat. Az állandó- és a vendéghölgyek (a két Ági = Kamondy és Bárdos Deák) lenyűgözőek, újraértelmeződik tőlük minden, Másik János barátunk nem kevésbé hatékonyan turbózza fel a Bétaville-t.

Külön öröm látni, hogy a neo-knak (lásd még: fiatalabb korosztály) tök mindegy, hogy a dal, amit velünk énekelnek 42 éves-e, vagy 4 napos. Mit számít? Nekik új. Nyugodt lelkem üzeni, hogy egy estét rádobhattok filmnézés gyanánt. Örülök, hogy megvagyunk vele. Örökítve. És mostantól így, s eképp tovább... Például december 27-én a Gödör Klubban.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Vérapó – Hogyan rúgja szét a Mikulás a gonosz rablók fenekét? Kegyetlenül!
Pat Cassey és Josh Miller írók, a norvég Tommy Wirkola rendező segítségével megálmodták a véres karácsonyi családi-akciófilm zsánerét. Ha elkap a karácsonyi stressz, nincs is jobb nézni, ahogy a Mikulás szétszed egy-két rablót, tolvajt.

Link másolása

Valószínűleg ez a film is azzal az ötlettel megtámogatva készült, hogy mi lenne, ha a Reszkessetek betörők egy 18+-os akciófilm lenne, hiszen a Macaulay Culkin nevével fémjelzett karácsonyi remeket is a Die Hard-nak köszönhetjük. Ezt a logikát követve az alkotók

összegyúrták a két filmet, vettek egy csipet karácsonyi varázslatot és megalkották a Vérapót.

Aki kíváncsi, mi történne, ha Kevin csapdái ténylegesen megesnének Marv-val és Harry-vel, azok imádni fogják a filmet.

Főszereplőnk a Mikulás. Mármint az igazi Télapó, akit David Harbour alakít egyszerre szerethetően és tekintélyt parancsolóan. Északi viking háttértörténetet kapott az öreg Mikulás, és ez nagyon jól áll neki. Nem gondoltam volna, hogy 2022-ben egy pirosruhás öregúrnak fogok drukkolni véres karácsonyi trancsír közepette.

David Harbour szerintem hozza John McClane átlagát, mind véres ruha, mind rosszfiúgyilkolászás szinten.

Az akció jól követhető, ügyesen fényképezték, néha kicsit sok a kézikamera, de megbocsájtható ez a kaszkadőrtrükkök elrejtése végett. A kivégzések nagyon 18+ -osak, azt ajánlom mindenkinek, hogy még az előzetest se nézze meg senki, legyen minden elhullott rabló karácsonyi meglepetés.

A többi szereplő eltörpül Miki mellett, de azért akadnak emlékezetes szereplők is a túszok között.

Akik egy szörnyen diszfunkcionális család, köztük van Leah Brady, a család egyetlen rendes tagja, Trudy, illetve az ő éppen válófélben lévő édesapja, a Boys-ból ismert Alex Hassell, valamint édesanyja Alexis Louder.

Ők a család legnormálisabb tagjai, a többiek büntetendően klisék: elkényeztetett, tenyérbe mászó tini unokatestvér, irritáló, alkoholista nagynéni és az aranyásó, idióta barátja, valamint család leggonoszabb tagja a Beverly D'Angelo által alakított nagymama. Az ő biztonságukért kellene izgulnunk, de

igazából csak Télapó és Trudy van a rendes karakterek listáján, mindenki más feláldozható a forgatókönyv oltárán és mennek az elhullathatók listájára.

Emelem a kalapom, mert ugyan kitalálható a legtöbb csavar és halál, az alkotók bátran nyúlnak az erőszakhoz – a mellékszereplők kárára.

A rendezés ügyes, Tommy Wirkola már a Náci zombikkal és a meglepően szórakoztató 2013-as Boszorkányvadászokkal bebizonyította, hogy viszonylag kis költségvetésből is tud ütős, véres és szerethető filmet készíteni. Itt sem teszi másként, nem gondolom, hogy nagy volt a film költségvetése,

az effektek közepesek, az akciójelenetek nem grandiózusok, de mégis összeállt egy komplex moziélménnyé.

Persze ha nagyon szeretnék kukacoskodni, a forgatókönyv több sebből is vérzik: a felénél kicsit leül a film, az amúgy elég jó ritmust megtörik nem kevés szenvedéssel, ami 5-10 felesleges perccet jelent a játékidőből.

Azonban később mindenért kárpótolnak egy olyan akciójelenettel, ami után minden John Wick- és John McClane-rajongó megnyalja mind a tíz ujját.

Talán a film legvégét is rövidíthették volna, egy stabil 90 perces játékidőben is bosszút állhatna a Mikulás.

John Leguizamo talán a Spawn, az Ivadék óta nem volt ennyire szórakoztatóan ripacs főgenyó, valamint az egész rabló kompániája imádnivaló.

Egy piti tolvaj karaktere emlékezetesebben van megírva, mint a túszok összesen.

A rablók közül mindig pontosan tudjuk, melyiket teszi épp el válogatott módszerekkel láb alól Miki. Ebből is látszik, hogy a film nem veszi túl komolyan magát és ez nagyon jól áll neki. Rengeteg az utalás, főleg Reszkessetek betörők és a Drágán add az életedre, illetve, ha már karácsonyi film: Beverly D'Angelo miatt akarva-akaratlanul is eszembe jutott a Karácsonyi vakáció is.

Nem mondanám gyermekbarát filmnek a Vérapót, mert kimondottan véres és szabadszájú, de mégis zsánereként a családi film jutott eszembe,

mert mindennek ellenére tele van szívvel, karácsonyi varázslattal és szeretettel. Ki szeretném emelni a magyar szinkront, és nem negatív aspketusból. Speier Dávid magyar szövege nagyon illik a filmhez, rengeteg kreatív szóviccet és jó pár apuviccet is hallunk a karakterek szájából, melyek nem izzadságszagúak, hanem vicceseken bénák.

A korhatár miatt nem tudom mindenkinek ajánlani a filmet, de ha a gyermek már látta a Die Hard, vagy Schwarzenegger-filmeket a 80’-as, 90’-es évekből, akkor bátran válthatunk jegyet eme műremekre is.

Szórakoztató karácsonyi vérfürdő az egész családnak.

David Harbour szuper és nagyon remélem, hogy megtalálja a közönségét Wirkola Vérapója. Boldog Ünnepeket mindenkinek! Ho-Ho-Ho...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Elton John a 2023-as Glastonbury-n lép fel utoljára az Egyesült Királyságban
A brit búcsúkoncert nem az utolsó lesz azonban. Júliusban több európai városban is fellép még a 75 éves dalszerző.

Link másolása

Elton John bejelentette, hogy a 2023-as Glastonbury Fesztiválon lép fel utoljára az Egyesült Királyságban, írja a The Guardian. A most 75 éves zenészt június 25-én láthatják majd a Piramis Színpadon a rajongók. Ez lesz pályafutása második fellépése egy brit zenei fesztiválon.

Nem ez lesz azonban a 2018-ban indult, majd a koronavírus-járvány miatt félbeszakított búcsúturné utolsó állomása. Az angol sztár az Egyesült Államoktól idén novemberben búcsúzott el a Los Angeles-i Dodger-stadionban, a jövő évi Glastonbury után azonban még júliusban is lesznek koncertjei Európában. A honlapja alapján a két utolsó, már lekötött fellépése Stockholmban lesz július 7-én és 8-án.

A június 25-i koncert egyúttal azt is jelenti, hogy Taylor Swift szinte biztosan kihagyja jövőre a Glastonburyt. A lap szerint a jelenleg talán legnépszerűbb énekesnő már fixált fellépései miatt csak ez a dátum jöhetett volna szóba, de Elton John pénteken koncertjével ez gyakorlatilag kizárható.

A brit fesztivált jövőre június 21-25. között rendezik. A Glastonburyre még november elején egy óra alatt elkapkodták az összes jegyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk