Létay Dóra jobb színésznő, mint Gábor Zsazsa? - megnéztük az Én, Zsa Zsa című előadást
Furcsán vagyunk mi, magyarok a világsztárjainkkal. Odavagyunk a boldogságtól, ha egy magyar film Oscar-díjat nyer, arról álmodozunk, mikor hódítja már meg a popszakmát magyar énekes.
Ilyen például George Mikes, aki Siklóson született, és Nagy-Britanniában máig a legkedveltebb humoros szerzők közé tartozik, itthon viszont sok művét ki sem adták, és magyar ember jobbára csak akkor találkozik a nevével, ha jó fej az angoltanárja. És ilyen Gábor Zsazsa, akinek a nevét még talán ismerjük, de valljuk be, gyakorlatilag semmit nem tudunk róla.
Persze elég öreg vagyok, láttam annak idején Friderikusznál, de abban az időben, a rendszerváltás után nagy reneszánsza volt az emigrált magyar színésznők hazatérésének, ezért különösebben nem foglalkoztam vele.
Aztán persze hallottam olyan megjegyzéseket, hogy Gábor Zsazsa arról híres, hogy híres, és hogy Amerikában ugyan tényleg egyfajta celebnek számított, de nem volt különösebben tehetséges, és bevallom, sosem vettem a fáradtságot, hogy utánajárjak, ki ez a hölgy, és mi is az igazság róla.
Egyetlen egyszer kaptam fel a fejem, és sejtettem meg, hogy ő tényleg tényező lehetett: az 1974-es Földrengés című film egyik jelenetében egy rendőrautó beleszalad egy nagy kőkerítésbe. Az odaérkező főnök (George Kennedy játszotta) rémülten letorkollja a beosztottját:
„Tudja, ki lakik itt? Gábor Zsazsa!”
Szóval már ezért is nagyon hálás vagyok Létay Dórának és Czeizel Gábor rendezőnek, hogy létrehozta ezt az előadást a Spinozában. Az ötlet Czeizel fejéből pattant ki, és addig győzködte a művésznőt, amíg az beadta a derekát. Hogy igazán személyessé tegye, ő maga írta színpadra Sándor Anna életrajzi szövegét.
Nemcsak Zsazsa életéről tudunk meg sok mindent, hanem nővéreiről, Éváról és Magdolnáról is, akik szintén sikeres színészi karriert futottak be az USA-ban, és akikről itthon még annyit sem tudunk, mint húgukról.
Gábor Zsazsa élete maga is olyan, mint egy hollywoodi film. Még húszéves sem volt, amikor feleségül ment egy török attaséhoz, állítólag Kemal Atatürk szeretője volt, végül Ázsián keresztül érkezett Amerikába, ahol Éva nevű nővére már ünnepelt színésznő volt.
Kilenc férjet fogyasztott el, köztük volt Conrad Hilton, tőle született egyetlen lánya. A legnevesebb hollywoodi színészekkel és rendezőkkel dolgozott együtt, pályáját botrányok követték, aranyásónak bélyegezték, és az amerikai filmipar éppen ezért mostohán bánt vele.
Az előadás tele van nagyszerű gegekkel, ügyesen egyensúlyoz a komoly témák és a felhőtlen nevetés között. Már a darab elején felhangzó figyelmeztetés sem szokványos, amikor megkérik a nézőket, hogy némítsák le telefonjaikat. Még nem látjuk Zsazsát, azaz Létay Dórát, csak halljuk, de már megvan a karakter.
Az előadás alapállása szerint Gábor Zsazsa a túlvilágról szól hozzánk, eljött, hogy elmesélje élete igaz történetét. Egy rózsaszín, fodros-bodros budoárban látjuk, amit persze a túlvilági tematikában gondolhatunk felhőnek. Eleinte nem tetszett, hogy Létay tört angolsággal beszél a darabban, már csak azért sem, mert időnként azért ki-kiesett belőle. De aztán megértettem, miért van erre szükség: Zsazsának annyira védjegye volt a „darling” megszólítás, amit nem lehetett kihagyni – viszont sima, utcai magyar kiejtéssel egyszerűen nem működne.
Létay egyébként elragadóan játszik, folyamatosan fenntartja a figyelmet, még akkor sem zökken ki, amikor a korábbi felszólítás dacára egy idős hölgynek megszólalt a telefonja. Kétszer is.
Pedig a közönség soraiban ülő idősebb nézők másképp is próbára tették a türelmét: félhangosan kommentálták a történéseket, sőt, egy idő után dúdolni kezdték az áttünések alatt felcsendülő Diamonds Are a Girl’s Best Friend című slágert.
Létay flörtöl a közönséggel, főzi, ahogy régen mondták volna, nagyszerűen poentíroz, de képes egyik percről a másikra mély, érzelemteli pillanatokat megteremteni. Mondjuk ki: ahhoz, hogy ez az előadás így működjön, az is kell, hogy Létay Dóra jobb színésznő, mint akit megjelenít. Igaz, Gábor Zsazsa maga is tudatában volt, hogy elsősorban nem színészként tehetséges, hanem médiaszereplőként, ezért egy idő után hátat fordított Hollywoodnak. és inkább tévés műsorvezetőként aratott sikereket.
Hogy kötekedjek is, a sztori néhol nem volt kerek. Például Gábor Zsazsa és a lánya kapcsolata nagyon felületesen jelenik meg a darabban. A vége felé, egy felolvasott naplórészletben utalnak csak rá, hogy milyen ellentmondásosan alakult ez a viszony. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért itthon utánaolvastam. Francesca Hilton író-humorista hajléktalanként fejezte be az életét. 2015-ben, 68 évesen hunyt el sztrókban. Édesanyja majdnem két évvel élte őt túl, bár az akkor már súlyos demenciában szenvedő Zsazsa sosem értesült lánya haláláról. Az ugyan elhangzik, hogy lakókocsiban él a kutyájával, de Amerika melegebb éghajlatú részein sokan élnek lakókocsi parkokban, ez nem feltétlenül jelent egyet a hajléktalansággal. Arra pedig, hogy mi vezetett ide, szintén csak sejtelmesek utalások vannak.
Ezzel együtt az Én, Zsa Zsa szerethető előadás, amely visszaad nekünk egy igazi dívát, egy ikont, akit tipikus módon sokkal többre értékelnek választott hazájában, mint szülőföldjén.
Fotó: Véner Orsolya
