„Abszolút jól tud énekelni” – mondja ifjabb Schóbert Norbiról Lengyel Johanna, akivel A Nagy Duettben száll versenybe
A Megasztár győztese szerint Norbinak nagyon jó képességei vannak, amit A Nagy Duett című műsorban bizonyíthat. Azt is elárulta, szerinte min kell dolgoznia még duettparnerének, hogy jól szerepeljenek a versenyben.
A Sztárbox ringjéből A Nagy Duett színpadára lép ifjabb Schóbert Norbert, aki a Megasztár friss győztesével, Lengyel Johannával az oldalán bizonyíthat a TV2 február 15-én induló showműsorában. Duettpartnere a Mokka hétfői adásában elmondta, Norbi énektudásával nem lesz gond, a közös munka pedig gördülékenyen megy, de van egy terület, ahol a fiatal sportolónak még fejlődnie kell.
„Abszolút jól tud énekelni. Szerintem nagyon jól működünk együtt, és nagyon jó képességei vannak. Amiben most talán neki dolgoznia kell, az az, hogy jobban elengedje magát ilyen komfortzónán kívüli dolgokban, mert ezek azok a dolgok, amik visszahúzzák azokat az adottságait, amik vannak”
– magyarázta Lengyel Johanna.
Az énekesnő szerint a fiatalságukból előnyt kovácsolhatnak, mert ez teszi őket nyitottá és kíváncsivá. „Fiatalon még rengeteg kíváncsiság van bennünk, az a vágy, hogy minél többet tapasztaljunk. (…) Ezt veszem észre Norbiban is, hogy bármilyen félelme is van, ő nagyon is nyitott és szorgalmas” – fejtette ki a Megasztár tavalyi évadának győztese.
Míg Johanna elsősorban élvezni szeretné a műsort, addig Norbinak konkrét célja van a versennyel. „Nekem nincs, nem tudom, Norbinak pontosan mi. Azt tudom, hogy azt hiszem, tovább akar jutni, mint a szülei, mert, ugye, ők is szerepeltek ebben a műsorban.
Én mindig azért szeretnék továbbjutni, nem azért, hogy nyerjek, vagy úgymond sikert mérjek az egészben, hanem azért, mert akkor annál több lehetőség van ezzel az egésszel eljátszani” – árulta el az énekesnő.
A páros komoly háttérrel érkezik a versenybe: ifjabb Schóbert Norbert a Sztárbox tavalyi, férfi könnyűsúlyú bajnoka, míg Lengyel Johanna a Megasztár legutóbbi évadának győzteseként áll a színpadra. A nézők február 15-től, vasárnap esténként követhetik a páros produkcióit a TV2-n.
A Sztárbox ringjéből A Nagy Duett színpadára lép ifjabb Schóbert Norbert, aki a Megasztár friss győztesével, Lengyel Johannával az oldalán bizonyíthat a TV2 február 15-én induló showműsorában. Duettpartnere a Mokka hétfői adásában elmondta, Norbi énektudásával nem lesz gond, a közös munka pedig gördülékenyen megy, de van egy terület, ahol a fiatal sportolónak még fejlődnie kell.
„Abszolút jól tud énekelni. Szerintem nagyon jól működünk együtt, és nagyon jó képességei vannak. Amiben most talán neki dolgoznia kell, az az, hogy jobban elengedje magát ilyen komfortzónán kívüli dolgokban, mert ezek azok a dolgok, amik visszahúzzák azokat az adottságait, amik vannak”
– magyarázta Lengyel Johanna.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Talán nem lesz holnapja” – drámai hírek a kórházba került Christina Applegate-ről
A brit sajtónak névtelenül nyilatkozó barátok szerint aggasztó a színésznő állapota, akit március végén kezeltek kórházban. Christina Applegate 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
„Mindenki tudatában van, hogy talán nem lesz holnapja...” – fogalmaztak borúlátóan a színésznő környezetéből.
Az 54 éves színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt 2023-ban jelezte, hogy valószínűleg nem fog többé kamera előtt játszani, azóta csak ritkán, kiemelt eseményeken jelenik meg.
Idén januárban az Emmy-díjátadón a közönség állva tapsolt neki.
A mostani kórházi kezelés híre nem sokkal azután érkezett, hogy márciusban megjelent a memoárja, a You With The Sad Eyes, amely a bestsellerlisták élére került.
A hírre több híres barátja és kollégája is reagált. Ed O’Neill, aki az Egy rém rendes család című sorozatban Applegate apját alakította, a hírek szerint azonnal üzenetet írt neki.
Egy barátja szerint O'Neill arról biztosította, „hogy szereti, és hogy bármiben is van rá szüksége, ő ott lesz neki”.
Rajta kívül Katey Sagal, Linda Cardellini és Will Ferrell is támogatásáról biztosította a színésznőt.
Azt, hogy pontosan miért szorult kórházi kezelésre, és jelenleg milyen állapotban van, hivatalosan nem közölték.
„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.
A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér
Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt. Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.
„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”
Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.
A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”
Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.
Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.
A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.
A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.
Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.
„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.
Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.
A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.
Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.
A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.
T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Majka Magyar Péterről: Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról
Majka az RTL Házon kívül című műsorában értékelte a Fidesz helyzetét is a választási vereség után. A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.
„Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét” – mondta Majka a Fidesz elmúlt időszakáról az RTL Házon kívül című műsorának adott interjújában.
A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.
A vasárnap este sugárzott beszélgetésben, amiről a 24.hu is beszámolt, a rapper Magyar Péterről is beszélt, akit „karakán csávónak” tart.
„Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról” – tette hozzá.
Majka jelezte, hogy a jövőben sem fogja visszafogni magát, ha az új kormányról van szó. Kijelentette, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, ami nem tetszik neki.
Ugyanakkor feltételes ígéretet is tett: „Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni.”
Orbán Viktorról azt mondta, az egyik legnagyobb politikusnak indult, akinek megvolt a tehetsége, hogy az országot jobb irányba vigye, amihez képest a végeredményt nagy csalódásnak tartja.
A zenész továbbra is a dalait tartja a fő véleménynyilvánítási csatornájának, és hangsúlyozta, nem akar kampányolni senki mellett vagy ellen.
A közéletet erősen bíráló, 2025 elején megjelent Csurran, cseppen című száma korábban komoly vitákat váltott ki a zenei és közéleti színtéren egyaránt. Majka a tavalyi Strand Fesztiválon már szavazásra buzdította a közönségét az idei választásokra.
Az interjúban szóba kerültek a DPK-gyűléseken fellépő zenészek is, akik szerinte nem tudnak majd visszatérni a teltházas koncertekhez.
„Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük” – fogalmazott.
„Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él” – mondta.
Tóth Gabi korábban nyíltan vállalta a Fideszhez fűződő viszonyát.