KULT
A Rovatból

Lemészárolták a terhes feleségét, a nácik játékból lövöldöztek rá, és állítólag megrontott több kiskorú lányt – Roman Polanski 90 éves

Minden idők egyik legnagyobb hatású rendezője, egyben legmegosztóbb személyisége is, aki olyan filmeket készített, mint a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed vagy A zongorista, viszont túlságosan szerette a fiatal lányokat…

Link másolása

Roman Polanski talán a filmtörténet legbotrányosabb és legtragikusabb életű híres/hírhedt rendezője. A pályafutása során eddig összesen 5 Oscar-jelölést gyűjtött be, 2003-ban A zongorista című filmjéért a legjobb rendezőnek járó díj pedig nála is landolt. Emellett egy Golden Globe-ot, három BAFTA-t, a 2002-es cannes-i filmfesztiválon egy Arany Pálmát, valamint több Césart is kapott. A karrierjét és az életét viszont rengeteg tragédia, dráma, sőt sötét bűnügy is tarkította, ő azonban még most, 90 éves korában is dolgozik, megállíthatatlanul.

Na de milyen körülmények között kezdődött ez a hányatott életút? Rajmund Roman Liebling néven született Párizsban, 1933. augusztus 18-án, Bula Liebling, valamint a festő és szobrász Mojżesz Liebling fiaként, aki a 2. világháború után Ryszard Polanski néven vált ismertté. A zsidó származású Polanski-család 1937 elején visszatért Lengyelországba, Krakkó városába. Amikor Krakkót lerohanták a német erők, sokakkal együtt a Polanskikat is a helyi gettóba kényszerítették.

A hatéves Roman csupán néhány hétig járhatott általános iskolába, amíg hirtelen ki nem rakták az összes zsidó gyereket az intézményből.

A gyerek Polanskinak volt ideje megfigyelnie mind a krakkói zsidók gettósítását, mind pedig későbbi deportálásukat a német megsemmisítő táborokba. A nácik által elkövetett borzalmak az első emlékei közé tartoznak.

„Először nem értettem, mi történik. Csak láttam, hogy az emberek minden irányba szétszóródnak. Emlékszem, nőket gyűjtöttek össze a német katonák. Ahelyett, hogy elfutottam volna, mint a többiek, kényszert éreztem, hogy végignézzem az egészet” – emlékezett vissza egy vele készült interjúban. Miközben a németek elől bujkált, látta, amint az apja egy hosszú sornyi emberrel együtt elvonul. Megpróbált a közelébe férkőzni, hogy megkérdezze, mit csinálnak, amikor azonban Ryszard meglátta őt, aggódva, hogy a fiát esetleg a német katonák meglátják, lengyelül azt suttogta neki: "Tűnj el!" Ryszard a mauthauseni koncentrációs táborba került. Roman édesanyja, Bula pedig Auschwitzba, ahol sokakkal együtt őt is megölték.

Polanski végül 1943-ban elmenekült a krakkói gettóból, majd egy lengyel katolikus nő segített neki, aki megígérte Ryszardnak, hogy befogadja a fiút. Polanski templomba járt, megtanulta kívülről az imákat, és úgy viselkedett, mintha római katolikus lenne, bár soha nem volt megkeresztelve. Miközben a német katonák által megszállt lengyel vidéket járta, sok borzalmat látott, egy ízben például egy kegyetlen „játékra” kényszerítették, amelyben a német katonák úgy lőttek rá, mintha egy céltábla volna. Polanski folytatódó gyermekkori szorongásai és a fizikai erőszakkal szembeni rettegése jelentősen meghatározták a későbbi filmes munkásságát, főként A zongoristában érhetők tetten e korai élményei.

A filmőrült kiskölyök

A háború után Polanski és az apja egymásra találtak, és együtt visszaköltöztek Krakkóba. Ryszard 1946-ban újranősült, Wanda Zajączkowskát vette el (akit Polanski soha nem kedvelt), és majdnem 40 évvel később, 1984-ben halt meg rákban.

Polanski vonzódása a filmek iránt egyébként elég korán, 4-5 éves korában kezdődött. „Gyermekkorom óta mindig is szerettem a mozit, és nagyon izgatott voltam, amikor a szüleim elvittek egy vetítésre a háború előtt. Volt egy bizonyos sarok, ahol a szögesdróton keresztül lehetett látni a vásznat. Emlékszem, lenyűgözve néztem, pedig csak a német hadsereget és a német tankokat mutatták, időnként zsidóellenes jelszavakkal.”

A háború után is falta a filmeket, az iskolában vagy a helyi moziban, a zsebpénzéből vásárolt jegyet. „A filmek megszállottjává váltam. Minden lenyűgözött, ami a mozival kapcsolatos, nemcsak maguk a filmek, hanem a körülöttük lévő hangulat is. Élveztem a vászon fényes négyszögét, a sötétséget átvágó fénysugár látványát, a vetítőfülkét, a hang és a kép szinkronját, még az összecsukható ülések szagát is. Mindennél jobban lenyűgöztek azonban a folyamat technikai elemei” – emlékezett vissza.

Természetes volt tehát, hogy ilyen jellegű tanulmányokat folytasson, így a Lódzi Nemzeti Filmiskolába járt, a rendezői debütálása pedig 1955-ben történt a Rower című, félig önéletrajzi ihletésű rövidfilmmel, amiben ő volt a főszereplő is.

Hollywood, nők, tragédia

1959-ben, az akkor 26 éves Polanski feleségül vette Barbara Kwiatkowska-Lass színésznőt, aki szerepelt az Amikor az angyalok hullnak című rövidfilmjében, de három évvel később, Polanski Kés a vízben című első egész estés filmje után el is váltak. A Kés a vízben azonban annyira sikeres volt, hogy 1964-ben már Catherine Deneuve-vel forgatta az Iszonyatot, 1966-ban Donald Pleasance-szel a Zsákutcát, az 1967-es Vámpírok bálja című paródiája forgatása közben pedig megismerkedett Sharon Tate színésznővel, akivel egymásba szerettek. 1968. január 20-án Polanski és Tate Londonban össze is házasodtak. Ekkor Roman már épp túl volt első hollywoodi filmje, a Rosemary gyermeke forgatásán, a Paramount feje, Robert Evans hívta őt át Amerikába, hogy rendezze meg az Ira Levin regényéből készült horrort, ami hatalmas kasszasiker lett, és szupersztár rendezőt csinált Polanskiból. Ezután mégis három év telt el, mire újra előállt egy filmmel, nem véletlenül…

1969 februárjában Polanski és Tate házat béreltek Los Angelesben. Augusztusban, amíg Polanski Európában tartózkodott munkaügyben, Tate otthon maradt, nyolc és fél hónapos terhesen.

Augusztus 8-án késő este a hírhedt helyi szekta, a Manson család néhány tagja betört a házba, majd kivégezte a 26 éves Tate-et és még négy embert, akik a birtokon tartózkodtak.

Tate meg nem született gyermeke posztumusz a Paul Richard Polanski nevet kapta. Charles Mansont a szekta tagjaival együtt 1969 végén letartóztatták, bíróság elé állították, és 1971-ben bűnösnek találták elsőfokú gyilkosság vádjában.

Polanski azt nyilatkozta, hogy a gyilkosságok éjszakáján való távolléte élete legnagyobb bánata. "Sharon halála az egyetlen viszonyítási pont az életemben" – nyilatkozta, és hozzátette, hogy szerelmének erőszakos halála megváltoztatta a jellemét, "a pozitív hipotézisek és perspektívák korlátlan és derűs tengeréből” a „mélyen gyökerező pesszimizmusba, az élet iránti örökös frusztrációba" került.

A pedofil botrány

Polanski a Tate-gyilkosságok után próbált teljes mértékben a karrierjére koncentrálni, a hetvenes években sorra készített a filmjeit: Macbeth (1971), Micsoda? (1972), Kínai negyed (1974), amelyért megkapta az első rendezői Oscar-jelölését, A lakó (1976), Egy tiszta nő (1979)…

1977-ben azonban újra fenekestül felfordult az élete, és alaposan megváltozott a széles körű megítélése, amikor letartóztatták a Beverly Wilshire Hotelben azzal a váddal, hogy elkábította és megerőszakolta a 13 éves Samantha Gailey-t (Polanski 44 éves volt ekkor).

Gailey ügyvédje vádalkut kötött vele, amelyben a hat vádpontból ötöt ejtettek volna. Miután 42 nap után kiengedték a börtönből, Polanski elfogadta a vádalkut a próbaidővel együtt. Majd 1978-ban, miután megtudta, hogy a bíró el akarja utasítani a vádalkut, és a próbaidő helyett letöltendő börtönbüntetést szabna ki rá, elmenekült az Egyesült Államokból, és Párizsban telepedett le. Azóta nem is tért vissza soha az országba, hiszen azonnal letartóztatnák. Így nem is vehette át személyesen a 2003-ban A zongoristáért elnyert rendezői Oscar-díját, azt nem sokkal később Harrison Ford (ő jelentette be a gálán a győzelmét) vitte át neki személyesen Franciaországba, a Deauville-i Filmfesztiválra. Később egyébként több más nő is megvádolta Polanskit, hogy tinédzser korukban megerőszakolta őket. Ráadásul a Gailey-s sztori sem zárult még le…

2009. szeptember 26-án ugyanis Polanski éppen Svájcban tartózkodott, ahol az amerikai hatóságok kérésére letartóztatták és bebörtönözték. Az esemény újra a figyelem középpontjába helyezte a ’77-es esetet, Polanskit azonban ettől függetlenül számos prominens személyiség, köztük hollywoodi hírességek, valamint európai zenészek és politikusok is védelmükbe vették, és a szabadon bocsátását követelték. Az amerikai közvélemény ellene volt, a franciaországi és lengyelországi közvélemény-kutatások pedig azt mutatták, hogy a többség támogatta volna a kiadatását az Egyesült Államoknak. A direktor Zürich közelében két hónapig volt börtönben, majd házi őrizetbe helyezték gstaadi otthonában. Végül 2010. július 12-én a svájciak elutasították az amerikai kérelmet, Polanskit "szabad embernek" nyilvánították, és elengedték az őrizetből.

Jó nyolc évvel később, 2018. május 3-án aztán kizárták őt az Amerikai Filmakadémiából (Bill Cosbyval együtt), a döntésben a régi ügyére hivatkoztak.

Új szerelem, új élet

A Kínai negyed volt az utolsó film, amit rendezőnk Hollywoodban forgatott, hiszen már az 1976-os, tehát a pedofil botránya előtt készített A lakó munkálatai is Franciaországban zajlottak. Az 1979-es Egy tiszta nőtől kezdve pedig természetesen kizárásos alapon maradt számára az európai színtér.

A nyolcvanas években mindössze két egész estés filmet vezényelt le: az 1986-os Kalózokat és az 1988-as Őrületet. A Kalózok című nagyobb szabású kalandfilmje, bár óriásit bukott a kritikusok és a közönség körében is, mégis ennek köszönheti azt, hogy megismerte később feleségét, Emmanuelle Seignert.

Még 1985-ben, a Kalózok casting directorjával, Dominique Besneharddal együtt ugyanis azt tervezte, hogy elmegy egy párizsi transzvesztita kabaréba, hogy egy nőimitátort keressen a film egyik szerepére. Besnehard megkérdezte, hogy magával vihetne-e egy fiatal francia modellt, aki nemrégiben forgatott egy kisebb szerepet Jean-Luc Godard Détective című filmjében, bár azt állítja, nem érdekli a színészi karrier. Polanski azonnal azt válaszolta: "Hozd el őt!" A modell pedig az akkor 19 éves Emmanuelle Seigner volt. "Vicces, hogy a feleségemet egy casting directoron keresztül ismertem meg, de ennek semmi köze nem volt a filmhez, mert abban nem is volt neki szerepe” – mesélte utólag Polanski, aki következő filmjében, az Őrületben (amelynek kedvéért Harrison Fordot átutazott Párizsba) már adott neki szerepet, sőt, azóta számos rendezésében feltűnt (Keserű méz, A kilencedik kapu, Vénusz bundában, Igaz történet alapján, Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy).

Polanski 1989-ben vette feleségül Seignert, az előbbi 56, az utóbbi 23 éves volt ekkor. Azóta két gyermekük született: 1993-ban a szintén színésszé és rendezővé lett Morgane lányuk (Vikingek), 1998-ban pedig Elvis fiuk, s már 34 éve élnek boldog házasságban.

„Talán kertészkedjek?”

Roman Polanskit valóban nem lehet megállítani, akkor is készít filmet, ha pszichopaták megölik a terhes feleségét, akkor sem nyugszik, ha egy 13 éves lány megrontása miatt kvázi az egész világ ellene fordul, és az sem riasztja el az alkotástól, ha épp rácsok mögött van. A 2010-es Szellemíró című filmje utómunkálatait például az sem gátolta, amikor letartóztatták Svájcban. Továbbra is felügyelte a produkció minden folyamatát, és minden művészi döntést ő hozott. A film vágását a svájci börtönben fejezte be, a premierjét pedig házi őrizetből követte, és ugyanitt írta következő filmje, a 2011-es Az öldöklés istene forgatókönyvét is. Na meg persze a kor sem akadály, a nyolcvanas éveiben is 2-3-4 évente előrukkolt egy-egy új filmmel, utoljára a 2019-es Tiszt és kém: A Dreyfus-üggyel, amellyel többek között Ezüst Oroszlánt nyert Velencében.

S ugyanitt, a Biennálén debütál nemsokára a 90 éves mester legújabb, 23. egész estés darabja, a The Palace is, amely egy 1999 szilveszterén játszódó vígjáték-dráma, és egy svájci luxusszállodában játszódik, ahol a dolgozók és a különböző vendégek élete sajátos módokon fonódik össze.

De mi van a visszavonulással? "Sosem gondoltam volna, hogy nyugdíjba is lehet vonulni" - reagált Polanski a szó puszta említésére. "Mit csináljak, talán kertészkedjek? Nem, nem, akkor érzem magam igazán boldognak, ha dolgozom. Azt hiszem, életem legjobb pillanatai mind a munkámhoz köthetők. Ez volt a szenvedélyem, amikor fiatal voltam, és most is ennek élek. Valószínűleg úgy érzem magam, mint egy asztalos, amikor egy gyönyörű széket készít, és látja a munkája eredményét. Számomra maga a munka a kielégítő, a kívánt eredmény elérésének folyamata.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: