News here

KULT
A Rovatból

LEGO Mona Lisát és 6 méteres LEGO dínót is láthatsz a legmenőbb budapesti kiállításon

A The Art Of The Brick kiállítás végre Budapestre érkezett. Nézd meg velünk a legmenőbb LEGO-szobrokat!
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2022. október 04.


Link másolása

Gyerekkorom óta imádok legózni. Sőt ami azt illeti, még mindig LEGO-t kérek karácsonyra, pedig már nekem is gyerekeim vannak. Mivel a másik szenvedélyem a művészet, így kíváncsian vártam e kettő tökéletes ötvözetét. A The Art Of The Brick kiállításon ugyanis a leghíresebb műalkotásokat láthattam LEGO-ból kirakva.

A The Art Of The Brick kiállítást a CNN TOP 10 kötelező utazó kiállításának egyikeként emlegetik, és eddig 42 világvárosban aratott sikert. A kiállításon Nathan Sawaya amerikai művész alkotásait láthatjuk, aki kizárólag LEGO kockákból épít szobrokat.

Nathan Sawaya évekig ügyvédként dolgozott New Yorkban, mielőtt ráébredt, hogy inkább művész szeretne lenni. Ügyvédi karrierjét feladta, és ma már szerző, előadó és napjaink egyik legnépszerűbb, díjnyertes kortárs művésze.

Sawaya azért választotta a LEGO-t szobraihoz, mert a LEGO-hoz mindenki tud kötődni. Mindenkinek ismerős a gyerekkorából, és sok felnőtt is szeret LEGO-t építeni. Műalkotásainak egyik célja, hogy közelebb vigye a művészettörténetet és a kézzel való alkotás élményét a fiatalabb generációkhoz - az online trendek ellenében. Illetve mindenki megértse, hogy nincs lehetetlen az alkotásban.

A kiállítótérbe lépve egyből elámultunk: gömbölyű(!) LEGO földgömb, életnagyságú LEGO-emberek, és ez még csak a kezdet. Természetesen rengeteg olyan LEGO-szobor van a kiállításon, amivel bárki szívesen pózolna. A kiállítás elején azonban egy kifejezetten ezt a célt szolgáló szelfiszobor is várt bennünket.

Nagyon személyes jelleget ad a kiállításnak, hogy a szobrok információs tábláin a művész érdekes részleteket árult el műveiről. A Cselló szoborhoz például azt írta: “...azért alkottam meg, hogy a zene felfedezésére ösztönözzem a gyerekeket.” A magas ceruzához pedig azt, hogy “Rendkívül jól jöhet, ha a mennyezetre akarsz írni. Én pedig mindig is vágytam erre.”

Több leírása is érezhetően gyerekeknek, gyermeklelkű felnőtteknek szól. De sok olyan alkotás is van, mint például a Létra, vagy az Író, ami mellett a művész bíztató jótanácsait olvashatjuk: “Néha, mikor feljebb akarunk lépni, csupán önmagunkra van szükségünk.” vagy “Hagyd kibontakozni az ötleteidet!”

A kiállítás legizgalmasabb része számomra egyértelműen a Múltbéli Mesterek szekció volt, ahol a leghíresebb műalkotások LEGO reprodukcióit nézhettük meg Gízai szfinxtől a Mona Lisa-n át a Duchamp piszoárjáig.

Az egyik kedvencem Van Gogh Csillagos éjének reprodukciója. Nagyon érdekes látni, hogyan oldotta meg Sawaya ezt a festményt. Különösen azért, mert a LEGO idén piacra dobott egy ilyen témájú - igaz jóval kisebb - bárki által megvásárolható készletet. (Zárójelben megjegyzem, hogy ezt kapom idén a karácsonyfa alá, szóval alig várom, hogy én is megépítsem Sawaya után a saját lego Van Gogh-omat!)

A reprodukciók közt láthattunk olyanokat, amiket a festményekhez hasonlóan 2D-ben alkotott meg a művész, például Hokusai Nagy hullámát. Minden alkotás mellett olvashattunk leírást az eredeti műről, emellett pedig arról is, hogy a LEGO verzióban mi jelentett kihívást Sawaya-nak, vagy miért választott bizonyos megoldásokat.

A gyöngy fülbevalós lány képén imádtam, hogy a fülbevalót egy LEGO jósgömbbel hangsúlyozta ki.

A híres festmények másik csoportját a művész nem síkban, hanem 3D-ben alkotta újra. Így szokatlan látószögből is megcsodálhattuk Whistler mamáját, az Arnolfini házaspárt és Klimt Csókját is.

A művész zsenialitását mutatja, hogy e szobrok még profilból is visszaadják az eredeti alkotásokon fellelhető érzelmeket, a Sikoly rémületét, vagy az Amerikai Gótika házaspárjának szigorú arckifejezését.

Sawaya nem csak festményeket, hanem híres szobrokat és épületeket is elkészített LEGO-ból. Az információs táblákról pedig megtudhattuk, milyen méretarányban készült el a Diszkoszvető, a Dávid szobor vagy a Parthenón.

Az egyik leglátványosabb mű egyértelműen az átlátszó LEGO kockákból készített chartres-i rózsaablak. A hátulról megvilágított alkotás alá gyönyörű színes árnyékot vetítenek, hogy igazi rózsaablak hatását keltse.

Az Emberi Kifejezések szekcióban főként érzéseket fejeznek ki a szobrok. Itt találjuk meg a művész önarcképét is.

Az itt fellelhető szobrok többségében egyébként szintén megtaláljuk Sawaya-t. Legalábbis az érzéseit. A Szürke című alkotás például azt a pillanatot ragadja meg, amikor a művész hátat fordítva az ügyvédi pályának eldöntötte, hogy szabadjára engedi a benne lakó művészt. A Kapaszkodás című szobrot pedig, mint írja, “válaszként készítettem mindazoknak, akik megpróbáltak visszatartani az életben.” Zseniális, ahogy a szobor saját árnyékából kinyúló karok kapaszkodnak a piros alakba.

Megnézhettük a kiállításon a művész leghíresebb szobrát is. A Sárga minden korosztály figyelmét felkelti. Sawaya szerint azért, mert a felnőtteket a saját lelkük feltárásának katartikus élményére emlékezteti. A gyerekek pedig valószínűleg “menőnek találják a földre kiömlő sárga belek látványát.” És tényleg! Mindenesetre jót mosolyogtam ezen a kettősségen.

A kiállítás legmenőbb, legnagyobb és legtöbb LEGO-kockából álló szobra viszont kétség kívül a Dinoszaurusz csontváz.

Ez az egyik legnagyobb szobor, amit Sawaya valaha készített: 80020 elemből áll, 180 cm magas és 597 cm hosszú.

Azért készült, mert a művész látta, milyen sok gyerek látogatja a kiállításait, és készíteni akart nekik egy szobrot, ami igazán tetszik nekik: “És mi jobb létezik erre, mint egy dinoszaurusz?”

A kiállítás külön szekcióban mutatja be a Darabokban című projektet, amit a művész Dean West fényképész multimédiással készített. Az önazonosságról szóló kompozíciókhoz Sawaya készített LEGO-szobrokat, amelyeket külön is kiállítottak az elkészült képek mellett.

A tárlat a szobrok megtekintésével korán sem ér véget. A kiállítás végén FunZone területet és interaktív sarkot is kialakítottak, ahol a gyerekek és felnőttek is szabadon alkothatnak nagy LEGO medencékben vagy asztaloknál. Illetve LEGO számítógépes játékokat is kipróbálhattunk.

Amikor a kiállítás felénél járhattam, elsüvített mellettem két kislány a nagypapával a nyomukban. Nagyokat nevettek a Sikolyon, majd hallottam, ahogy két teremmel odébb sikoltozva örülnek egy Miki Egér-portrénak. Ha a tempójukat nézem, háromszor olyan gyorsan haladtak a kiállításon, mint én, miközben a nagypapa kapkodva magyarázta nekik, mit is látnak. Az viszont tuti, hogy utánam jöttek ki, mert amikor én háromnegyed órával később végeztem, ők még nagyban legóztak.

A kiállítást tehát minden korosztálynak ajánlom, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki talál itt olyat, ami leköti. Nekünk felnőtteknek egy nem mindennapi kiállítás, hihetetlen LEGO építészeti megoldásokkal. A gyerekeknek pedig rendkívüli lehetőség arra, hogy a kedvenc játékukon keresztül ismerkedjenek meg a leghíresebb remekművekkel. Ahogy Sawaya is írja:

“Az első mellékneveket a School House Rock című műsorból tanultam. Egytől tízig számolni pedig a Szezám utcából. (…) Képzeld el, hogy egy gyermek a LEGO-n keresztül tanul a művészettörténetről.”

A The Art Of The Brick kiállítást 2023. január 31-ig nézheted meg a budapesti Komplexben, a Király utca 26. szám alatt. Részletek a kiállítás honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KULT
Premier: közös dallal idézi meg a nyarat Beck Zoli és Grecsó Krisztián
A [email protected]ó néven futó projekt első nagylemeze jövő héten érkezik, ezt harangozza be a Sárga nyár című szám és a hozzá forgatott videoklip.
Fotó: sinco - szmo.hu
2022. november 24.


Link másolása

Hoztunk valamit magunkból címmel jelenik meg december 1-én az első [email protected]ó lemez, a 30Y énekes-dalszerző Beck Zoli, és Grecsó Krisztián író-költő első közös albuma.

A páros már összeszokottnak mondható, még a Rájátszás produkció kapcsán kezdtek el közösen zenélni, azóta pedig [email protected]ó néven zenés-irodalmi pódiumelőadásukkal országszerte találkozhatott a közönség. Az előadás egyben alkotói folyamattá is vált, és a versekből dalok, a dalokból énekelt versek születtek.

A jövő csütörtökön debütáló első [email protected]ó lemezről ismerhetünk dalokat, most viszont egy újabb videóval köszöntik a lemez digitális premierjét. A Sárga nyár a hoztunk valamit magunkból lemezindító dala lesz, a videóját Bátori Gábor ’Jim’, azaz sinco készítette. A lemez producere Ligeti Gyuri volt.

„A Sárga nyár emblematikus dal a lemezen, egyszerre egy barátság allegóriája is – hiszen ez az első olyan dalunk, amelynek a zenéjét és a szövegét is közösen írtuk” – meséli Beck Zoli. „A videóban látszólag semmi nyári nincs, de mégis ott van: jó innen, a kabát melegéből belenézni a (részben közös) nyári emlékeinkbe.”

„Ez igazából egy kommuna-dal lett. Úgy született, hogy vittem a stúdióba egy dallam- és akkord-kezdeményt, és mellé egy vers vázlatát, aminek a szövegét elkezdtem dúdolni. Aztán a következő hajnalban felkeltünk, és a töredékből együtt raktuk össze a dalt – kiegészítve a hiányzó zenei és szöveges részeket” – emlékszik vissza Grecsó Krisztián.

„Azért is került a lemez elejére, mert már az első lemezen a második alkotói technikáját előlegezi meg. És persze integet a sárga nyár, miközben kint állunk az őszben, repülnek a falevelek, mi pedig megpróbáljuk a saját képzelt valóságunkat képre tenni”.

A [email protected]ó – hoztunk valamit magunkból lemezbemutató koncertje 2023. január 25-én lesz a MÜPA-ban, az eseményre pár óra alatt elfogytak a belépők. A duó tehát duplázik, a második esemény jegyei november 24-e 14:00-tól startolnak. Ezzel egy időben elindul a lemez előrendelése is, ami kizárólag bakeliten jelenik meg, az érdeklődők a ZAJZAJZAJ webshopjában találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Így áll bosszút fiain a halála után egy apa – kritika a Raymond & Ray című filmről
Annak, aki szereti a minőségi szórakozást és nem tud választani a streaming-szolgáltatók között, van egy jó hírem: az AppleTV+-on vannak legminőségibb sorozatok és filmek. Ezzel nem lehet vitatkozni.

Link másolása

A Raymond & Ray egy apró személyes történet két elidegenedett féltestvérről, akiket szörnyű apjuk még halála után is kínoz. Rodrigo García írta és rendezte a filmet, a két címszereplőt pedig Ewan McGregor és Ethan Hawk alakítja. Főszereplőink apja a történet elején meghal, Raymond pedig féltestvéréhez siet, hogy segítségét kérje a temetésre való eljutáshoz, ugyanis elvették a jogosítványát.

Ray hallani sem akar a temetésről, nem kér apja kegyetlenkedéseiből többet.

Végül Raymond ráveszi, hogy vigye el és vegyen részt az eseményen. Ekkor elkezdődik egy utazás, amely megváltoztatja a szereplők hozzáállását halott apjukhoz.

Hihetetlenül jó a film forgatókönyve. Apránként csepegteti a részleteket a testvérekről, az apjukról és annak életéről. Ahogy a két címszereplő betekint a kegyetlen és gonosz Harris mindennapjaiba, hogy jobban megismerjék, az tanítani való.

Apjuk még halála után is kísérti őket: azt kötötte ki végrendeletében, hogy fiai ássák ki a sírját és ők is temessék be saját kezűleg.

Ezzel egy bizarr és morbid csapatépítő program veszi kezdetét, ahol Harris fiai egymásra találnak és gyűlöletük tárgyát közösen elhantolják. Több csavart is tartalmaz a történet, nem nevezném fekete komédiának, ahogyan a zsánerleírásban látni a streaming-szolgáltatónál, inkább keserédes drámának, zseniális forgatókönyvvel.

Vicces az is, ahogy az információkat csepegteti a film: csak azokat tudja a néző, melyeket egy reális párbeszédnél hallana. A két fiú neve tűnik fel először, ugyanaz a keresztnevük, azért, hogy Harris direkt keverje őket és megfossza őket az identitásuktól, vagy attól, hogy Raymond és Ray miben és hogyan hasonlítanak elhunyt apjukra. Ezeket az információkat sokszor nem osztja meg a forgatókönyv, hanem

a nézőnek kell összeraknia a képet.

Hasonlóan jár el Harris halála utáni tervével, melyben sokan, köztük főszereplőink is a kegyetlenkedést vélik felfedezni, holott az egész inkább hasonlít egy poszthumusz bocsánatkérésre.

A rendezés is nagyon ügyes, de egy ennyire jó szövegkönyvből nehéz is lett volna rossz filmet készíteni.

A színészek elsőrangúak,

Ewan McGregor játssza a visszafogottabb, racionális testvért, aki persze érzékenyebbnek tűnik, mint az Ethan Hawk alakította szabadszájú nőcsábász. Ki szeretném emelni, a „tűnik” szót. Bár Raymond karaktere sokkal sebesültebbnek látszik első benyomásra, mint Ray, több váláson van túl, épp szétesőben van az élete, de Ray a kemény külső mögött ugyanolyan sebzett lélek, akivel kegyetlenül elbánt a sors. Folyamatosan ismerjük meg ezeket az elképesztően részletesen megírt, reális és fantasztikusan eljátszott karaktereket,

majd azon kapjuk magunkat, hogy a kezdeti status quo teljesen megváltozik.

Lehet, hogy mégsem úgy voltak a dolgok, ahogy azt mindenki gondolja? Nem félreértendő, a film nem bocsát meg a kegyetlen apának, nem ez az üzenete, hanem egy utazásról szól, ami megváltoztatja az emberek nézőpontját. Egy gonosz apáról, aki változni akar.

A zene melankolikus, lassú és atmoszférikus, sokszor használ jazz és blues elemeket, melyek aztán egy zenei koncertben csúcsosodnak.

Az alkotók ügyesen játszanak a képekkel, sokszor használnak hosszú snitteket, közelképeket,

van ideje a szereplőknek megmutatni, mit éreznek, ami nagyon fontos egy ilyen drámai filmben. Nem is értem a negatív nemzetközi kritikákat, mert engem nagyon megérintett az alkotás.

Nem nagyon lehet mást elmondani spoilerek nélkül a filmről. Viszont utána rengeteget lehet róla beszélgetni és úgy érzem, kell is. Tanítandó forgatókönyv, ügyes rendezés, zseniális színészekkel. Ethan Hawkot mindig is szerettem, és ebben a filmben megmutatja, miért. Apró arcmozdulatokkal, gesztusokkal képes leírni egy életre elegendő fájdalmat. Míg Ewan McGregor drámai múltja is visszaköszön, ugyanis jóval több van ebben az emberben, mint egy Obi Wan Kenobi.

A Raymond & Ray-t hosszú ideig nem fogom elfelejteni és tiszta szívből tudom ajánlani azoknak, akik egy kis drámára vágynak.

Tipikus „nem az úticél a fontos, hanem az utazás” típusú film, csak nem fizikailag utazunk, hanem a szereplőink látszólag mindennapi problémáiba, hogy aztán megismerjük azokat és rájöjjünk, hogy nem csak a mi családunkban lehetnek problémák. Emelem kalapom Rodrigo García előtt, elismerésre méltó munka. A Raymond & Ray megtekinthető magyar felirattal az AppleTV+ kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Olaszországban hullanak a gazdagok A Fehér Lótusz második évadában
Ha egy sorozat van, amit ne hagyj ki idén, az ez legyen. A festői Itáliába repítenek minket az alkotók, most még több lesz a halott, mint az első évadban.

Link másolása

A lezárt szériavégű sorozatokhoz készülő második évadok legtöbbször gyengébbek, ez most nem így van.  Gyakran készül egy minisorozat azzal a tervvel, hogy elmeséljenek az alkotók egy szuper történetet, aminek elég nehéz is lenne elképzelni egy folytatást. Aztán az alkotók rendszerint a nagy siker miatt kierőszakolnak egy újabb évadot magukból, kitalálnak valami nehezen megszült ötletet, amivel ugyanaz alatt a cím alatt tudnak tovább menni, akár ugyanazokkal a szereplőkkel. Ahogy tették ezt például a Hatalmas kis hazugságokkal is, aminél a második évad az első nyomába sem érhet.

A 10 Emmy-díjat elnyert első évad után nagy volt a kísértés A Fehér Lótusz alkotói számára is egy  második évad elkészítésére. Amikor meghallottam, hogy jön egy új szezon, nyilván arra gondoltam, hogy talán erőltetés, de annyira szerettem az első évadot, hogy kíváncsi is lettem rá azonnal, vajon hogyan oldják meg, mitől lesz más, új, ugyanakkor megfelelően unikális, mint az első.

Kézenfekvő volt az ötlet, hogy a Fehér Lótusz ne egy egyedülálló hotel legyen, hanem egy szállodalánc része, ami a világban mindenfelé üzemeltet luxushoteleket.

Az időkeret ismét az egy hetes nyaralás. És ismét meghal valaki.

Így már nem is hangzik olyan erőltetettnek az évadújrázás, majd amikor kiderült, hogy egy főszereplőt is visszahoznak (a zseniális Jennifer Coolidge-t), akkor máris egy érdekes hibrid állt össze.

Ezúttal Szicíliába érkeznek meg dúsgazdag amerikai vendégeink egy hét lazulásra. És azonnal jó érzés Jennifer Coolidge felejthetetlen karakterével újra találkozni (ő kapott az alakításáért Emmy-díjat az első évad után mint a depressziós, magányos, gyászoló kövér hölgy). A hangulatot azonnal megadja ez a pillanat. És máris húznak a sztorik befelé itt is.

Ugyanazzal a lassan kibontakozó, folyamatos feszültséggel operál a sorozat, mint először. Az alaposan kimunkált karakterek az egyik titka A Fehér Lótusznak. Az új karakterek pedig ismét jól megírtak, castingoltak, remek színészekkel, így feltűnik például egy ismert arc a Maffiózókból, de minden kevésbé ismert színész is csúcstalálat a szerepekre.

És nem aprózzák el a titokzatosságot és az információadagolást az alkotók: az első rész elején megtudjuk, valakik (nem csak egyvalaki, mint az elsőben, nyilván emelni kellett a téteket) a szálloda vendégei közül meghaltak, hatalmas a káosz. Majd felirat: egy héttel azelőtt. Ugyanaz a dramaturgia, mégis újdonság erejével hat sok szegmens. Itália, művészet, kulturális utalások itt-ott, csodás helyek, építészet, és egy brutálisan luxus igényeket kielégítő alapuló hotel.

Azt nem áruljuk el – mert még mi sem tudjuk, eddig négy rész került fel az HBO Maxra –, hogy hová fut ki a szexfüggő apa, a nagyapa, a fia, a két prostituált, a két, feszült viszonyban lévő fiatal pár és a többiek története, de már most tűkön ülünk. Minden afelé mutat, hogy lesz nemulass. Csak nekünk, nézőknek jár az öröm, a karakterek sorsa, A Fehér Lótusz ironikus, finom, intelligens humorba ágyazott forgatókönyveinek megfelelően az utolsó pillanatig kérdéses marad. A társadalomkritika pedig még nyelvöltögetősebb:

ezt teszi veletek a gazdagság, ha nem láttok ki belőle.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Visszatért az Addams Family, több Tim Burtonnel, több vérrel – Wednesday-kritika
A Netflix legújabb próbálkozása, hogy megfogja a tinédzser közönséget a több mint 50 éves múlttal rendelkező Addams Familyvel.

Link másolása

Egész jól sikerült. Leginkább a szintén Netflixes Sabrina hátborzongató kalandjaihoz tudnám hasonlítani, kevesebb költségvetéssel és több Tim Burtonnel. Hasonló stílus, kicsit felnőttesebb tartalom, több vér. Tim Burton csak négy rész rendezőjeként és producerként van jelen, így

nem láthatjuk igazán a kreativitását a képernyőn.

Ezt egy kihagyott ziccernek érzem, mert anno Burtonnek felajánlották az 1991-es film rendezését, és nagyon sajnálta, hogy nem tudta elvállalni. Mindenki azt gondolta, hogy az Addams Family és ő tökéletes párosítás lenne, ami igaz is, de sajnos ez a Wednesday-en nem látszik.

Kezdjük a rossz hírrel. Nem fogok köntörfalazni, a sorozat számítógépes effektjei egy 2013-as videojáték átvezető animációjának a szintjén vannak. Nem akartam elhinni, amit a képernyőn látok. Nem próbálták elég ügyesen rejtegetni a csúnya CGI-t és

többször, hosszan mutatják a rettenetes effekteket, mintha büszkék lennének rá.

Pedig nagyon kirántja a nézőt az amúgy remek atmoszférából. Azok a díszletek, trükkök, amiket praktikai úton értek el, hihetetlenül jól néznek ki, főleg párhuzamba állítva a számítógépes effektekkel. Nagyon nagy kár érte.

Miért nem Addams Family a sorozat címe? Aki arra számított, hogy a különc családdal sokat fogunk találkozni, csalódni fog, történetünk csupán Wednesday Addamsről szól. Harry Potterhez hasonlóan Wednesday-t beíratják egy varázslatos, kívülállókkal teli bentlakásos iskolába, csak itt nem varázslóházak, hanem vámpírok, gorgonok, vérfarkasok és szirének vannak jelen.

Nagyon kreatív a helyszín, jók a karakterek, szerethetők, mint young adult-történet teljesen működőképes, kellő mennyiségű horrorral és humorral.

Nagyon nehéz belőni a korosztályt, kinek is készült a Wednesday, mert elég véres, brutális, szókimondó és nagyon morbid, viszont néha röhejes. AZ teszi különlegessé, hogy eddig az Addams Family-történetek azért működtek, mert a galád család normális közegben volt, itt pedig Wednesday hozzá hasonló kívülállók közé kerül, ami kicsit tompítja a szokásos Addams Family-hangulatot.

Természetesen Wednesday az új iskolában rögtön egy kegyetlen gyilkossági ügybe keveredik, ami végigkíséri az egész sorozatot. Nem nagy rejtély, bár több csavar van benne, sok félrevezetéssel (szakszóval: red herring), de aki látott már pár filmet életében, körülbelül a negyedik rész környékén ki fogja találni, ki a gyilkos. Az alkotók próbálkoztak a szereplőket szerethetővé tenni, ami nem kis teljesítmény, mert első pillantásra sok karakter klisés, mégis működnek.

Nagyon sok szálon fut a cselekmény, amiből a legtöbb nem vezet sehova.

Van itt minden: titkos társaságok, gyilkosságok, szörnyek, szerelemi háromszög. Sajnos a végére leül a történet és az utolsó két epizód, amit a nagy finálénak szántak, bénázásba fullad. A várt nagy összecsapás közepesen sikerült, a már említett vizuális effekteteknek is köszönhetően. Néha azt hittem, hogy egy nagyobb költségvetésű YouTube-fanvideo-t nézek, amikor a szörnyeket mutatták.

Nem nevezném melléfogásnak a sorozatot. A szereplők és a hangulat elviszik a hátukon a gyengébb történetet és még gyengébb effekteket. A címszereplőt alakító Jenna Ortegát öröm nézni. Minden pillantása aranyat ér.

A további szereplők között megtaláljuk a 90’-es filmek Wednesdayét is, Christina Ricci-t egy kisebb szerepben,

csakúgy, mint Gwendoline Christie-t, Catherine Zeta-Jonest, Fred Armisent és Luis Guzmánt is. Nagyon jól hangzó szereplőgárda, de igazából Wednesday-en kívül mindenki maximum 1-2 részben szerepel.

Ez a Jenna Orgeta-show.

Mint már említettem Tim Burton hatását annyira nem lehet érezni, de azért ki lehet emelni, hogy azok a részek voltak a legjobbak, melyeket ő rendezett.

Meg lehet bocsájtani a Wednesday-nek a gyengeségeit? Egyértelműen igen. Tim Burton-rendezés, így még akkor is különlegességnek számít, ha kreatívan nem tudott beleszólni Miles Millar és Alfred Gough showrunnerek döntéseibe. A díszlet elsőrangú, a zene hihetetlen jó, a morbid fekete humor működik. A klasszikus instrumentális hangszerekkel nagyon sokat játszanak az alkotók, van itt Rolling Stones Paint it Black, Metallica Nothing else Matters és Vivaldi is csellón eljátszva.

Ez mondjuk magyarázható egy bizonyos Danny Elfman jelenlétével is, aki, minő meglepetés, a négy Tim Burton-rész zenéjéért felelt.

Ők ketten jól ismerik egymást, sok projekten dolgoztak már együtt és a két mester tökéletesen kiegészíti egymást.

Számos pozitívumot tudok elmondani a sorozat mellett, de valahogy a fránya vizuális effekt-kérdés mellett nem lehet elmenni.

Akit a külcsín zavar, az sajnos ki fog maradni egy jó ritmusú, kreatív, jópofa és nagyon morbid kalandból.

Az alkotók próbálták úgy befejezni az évadot, hogy ha siker lesz, tudják folytatni, remélem, így lesz és láthatjuk esetleg Wednesday másodévét a Nevermore akadémián.


Link másolása
KÖVESS MINKET: