KULT
A Rovatból

„Minden sora igazgyöngy, a hangok pedig a legmélyebbről jöttek” – Nagy László versét zenésítette meg a Lámpaláng

Hamarosan érkezik a zenekar új nagylemeze, ehhez kapcsolódóan rögzítettek nemrég egy minikoncertet, melynek egyik dala nálunk látható először.
L.D. - szmo.hu
2024. február 25.


Link másolása

A hazai könnyűzenei szcéna új, izgalmas színfoltja a Lámpaláng – a trióból hattagú zenekarrá bővült formáció saját dalokkal, megzenésített versekkel, balladákkal, ráolvasásokkal és mondókákkal teremt egyedi világot. Irodalmi igényességű szövegeiket (legyen az versmegzenésítés vagy saját írás) dallam- és énekcentrikus zenei környezetbe ágyazzák, melyben az akusztikus hangszerek is kiemelt szerepet kapnak.

A március elsején megjelenő új, Egyedül a magasban című nagylemezük beharangozójaként az albumról 3 dalt egy live session minikoncert keretében is rögzítettek.

„Ezekhez a felvételekhez egy olyan látványvilágot képzeltünk el, ami nem kimondottan színpadi tér, mégis visszaadja azt a kicsit elemeltebb, színházibb érzetet, ami a zenénkre is jellemző. Szerettünk volna természetes közegben forgatni mindamellett, hogy zárt, védettebb helyszínt álmodtunk meg az anyagnak, hogy a dalok intimitása is érvényesülni tudjon”

– meséli a zenekar két vezetője, Tóth Orsi és Kristóf Martin. Ezúttal Nagy László Táncbéli táncszók című költeményére épülő dalukat, az Ez a világot mutatják be, amely a lemez egyik legdrámaibb alkotása lett. „A vers minden sora igazgyöngy, a hangok pedig, amik köré rendeződtek, a legmélyebbről jöttek” – írja Tóth Orsi.

A képi anyagot Kocska Ádám és Csapó Vera rögzítette és vágta. A hangot Lee Olivér vette fel, keverte és masterelte. Velük dolgozott még Nádasdi Sándor sminkes, és Rikk Csaba asszisztensként. A zenekar március 22-én mutatja be az új albumot a Fonó Budai Zeneházban, jegyet vásárolni ide kattintva lehet, a Facebook-esemény pedig itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ő lenne az új Azahriah? A TikTokról indulva csinál teltházas koncertet Moriones, a bohócsminkes srác
Moriones buliján jártunk, akinek eddig háromból három koncertje volt telt házas. A TikTokról berobbant előadó közönségével beszélgettünk.
FM. Kép: szmo.hu - szmo.hu
2024. április 09.


Link másolása

Moriones buliján jártunk – a bohócsminkes előadó a TikTokról robbant be a magyar zenei életbe. Eddig összesen három koncertet adott, ebből mind telt házas volt.

Most ráadásul már az Akvárium nagytermét töltötte meg a közönsége.

Van, aki a szövegei, más a dallamvilága miatt szeretik. Morionest sokan hasonlítják Azahriah-hoz, ám a rajongói a védelmükbe vették: van, aki szerint nem is lehet egy napon említeni a két előadót.

@szeretlekmagyarorszag.hu @Moriones eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Kokainfüggő volt, Russell Crowe miatt vált el, az ikrei pedig majdnem meghaltak – Dennis Quaid 70 éves
Játszott baseballedzőt, kerékpárversenyzőt, alamói katonát, rock ’n’ roll sztárt, kémet, sárkányölőt és űrhajóst, meg még száz másik szerepet. Elmondása szerint pedig még legalább 50 évig fog élni.

Link másolása

Dennis Quaid 1954. április 9-én született Houstonban, és ott is nőtt fel. Édesanyja, Juanita ingatlanügynök volt, édesapja, William pedig villanyszerelő. Együtt nevelték fel bátyjával, a most 73 éves és szintén ismert színész Randy Quaiddel együtt. Dennist eleinte a sport, azon belül is a baseball érdekelte: hatéves korában kezdett el játszani, és Mickey Mantle volt a példaképe. Emlékszik arra is, hogy 12 évesen dobott egy meccslabdát, amivel kiejtette a másik csapat legjobb ütőjét.

Quaidre és a bátyjára a színészkedés szeretete az apjuktól ragadt rá, aki arra bátorította fiait, hogy nézzenek nagy színészeket, például William Holdent a Híd a Kwai folyónban, Marlon Brandót, vagy Stan és Pant, azaz Stan Laurelt és Oliver Hardyt. Először Randy kezdett el színészkedni, és nem is sikertelenül, neki például gyorsan összejött az, ami Dennisnek eddig sosem: Oscar-díjra jelölték az 1973-as Az utolsó szolgálat című filmért, amelyben Jack Nicholson játszotta a főszerepet (a legtöbben egyébként talán A függetlenség napja Russell Casse-eként vagy a Vakáció-filmek Eddie kuzinjaként ismerik). Dennis ekkor még középiskolás volt, de alig várta, hogy a bátyja nyomdokaiba lépjen.

Drogmámorban

Miután két és fél évig a Houstoni Egyetem drámatagozatos hallgatója volt, 20 évesen Los Angelesbe költözött. Kitartóan kereste a szerepeket, és ekkor ismerkedett meg első feleségével, P.J. Soles színésznővel (Carrie, Halloween), méghozzá az 1978-as Our Winning Season forgatása közben. Még abban az évben összeházasodtak, majd öt évvel később elváltak.

„Aztán megkaptam a Start két keréken című film főszerepét, és ez mindent megváltoztatott” – emlékezett vissza Quaid. Az 1979-es, áttörést hozó film – ami egy csapat srácról szól, akik Indiana államban nőnek fel, és beneveznek a Little 500 elnevezésű kerékpárversenyre – után (amely 5 Oscar-jelölést kapott) a castingigazgatók elkezdték keresni őt.

Ez vezetett el az 1983-as Az igazak című filmhez és Gordon Cooper űrhajós szerepéhez. „Ez a kedvenc filmem. Hiszen Houstonban nőttem fel, vagyis az »űrvárosban«!” – mondta.

Ötéves volt, amikor a NASA bejelentette az eredeti hét Mercury-űrhajóst, a legfiatalabb, Gordon Cooper pedig olyan volt számára, mint egy rock 'n' roll asztronauta.

Quaid karrierjének következő éveiben életének legmagasabb és legmélyebb pontjai következtek, Az álomküzdők (1984), a Kedves ellenségem (1985), A könnyed élet (1986) és a Vérbeli hajsza (1987) című filmekben játszott szerepeitől az évek óta tartó kokainfüggősége miatti elvonóig.

Dennis 2018-ban a Megyn Kelly Today című beszélgetős műsorban nyíltan beszélt arról, hogy milyen súlyos volt a problémája, mielőtt segítséget kért. Elmondta, hogy a '60-as és '70-es években teljesen más volt a hozzáállás a drogokhoz, a kokainhasználat mindennaposnak számított. „A ’80-as években már nagyjából napi szinten kokainoztam" – vallotta be, s akkor döntött úgy, hogy segítséget kér, amikor rádöbbent, milyen lesz az élete, ha így folytatja. „Volt egy úgynevezett fehérfény-élményem, amiben két állapotban láttam magam: halottnak, illetve olyannak, aki minden szerettét elveszítette" – mondta.

Szerelem és szakmai féltékenység

Szerelem és szakmai féltékenység

Quaid végül 1990-ben ment elvonókúrára, amikor még Meg Ryan vőlegénye volt. Ő és Hollywood korábbi üdvöskéje a Vérbeli hajsza 1986-os forgatásán találkoztak először, ám csak az 1988-as Holtan érkezett munkálatai közben kezdtek randizgatni. 1991-ben házasodtak össze, a következő évben pedig megszületett a fiuk, Jack Quaid, aki felnőve szintén ismert színész lett, ő alakítja például a nagy sikerű The Boys című Amazon-sorozat főszereplőjét, Hughie-t, de feltűnt Az éhezők viadalában (Marvelként), a Logan Luckyban (Fish Bangként), a Rampage: Tombolásban (Connorként), a 2022-es Sikolyban (Richie-ként) vagy az Oppenheimerben (Richard Feynmanként).

Szóval ekkoriban Quaid már tiszta volt, és újra nagy sikereket aratott. Eljátszotta például Jerry Lee Lewist A rock ’n’ roll ördöge (1989) című zenés életrajzi filmben, feltűnt Oscar-jelölt alkotásokban (pl. Képeslapok a szakadékból, Távol a mennyországtól), A két Lotti feldolgozása, az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! pedig kasszasiker lett.

Quaid is úgy gondolja, hogy ez a film megváltoztatta a pályáját, és életének egy új sikeres periódusát indította el. „Megcsináltam a filmet, majd, amikor kijött, hirtelen én lettem az anyukák kedvence” – viccelődött.

Az akkor 11 éves Lindsay Lohannel való közös munkáról pedig a következőket mondta: „Ő volt az egyik legtehetségesebb ember, akivel valaha találkoztam. Amikor a filmet forgattuk, elhitette velem, hogy két gyerek van, szóval hogy tényleg van egy ikertestvére.”

Quaid közel 100 filmben játszott eddigi majdnem öt évtizedes pályája alatt. „Talán közülük néhány forgatása helyett otthon kellett volna maradnom” – mondta nevetve. „Á, amúgy én mindegyiket szeretem. Mindet átéltem. Képzeld, A cápa 3-D például a gyerekeim kedvenc filmjévé vált!"

Dennis és Meg végül 2000-ben szakítottak, amiben minden bizonnyal nagy szerepet játszott az a botrány, amely azért robbant ki, mert kiderült, hogy Meg Ryan elkezdett kavarni Russell Crowe-val közös filmjük, a Túszharc forgatásán, vagyis megcsalta Quaidet.

És bár a házasságuknak már több mint két évtizede vége szakadt, Quaid elárulta, hogy a Meggel való kapcsolata eddigi élete legsikeresebbje volt.

„Amikor találkoztunk, én voltam a nagyágyú" – folytatta Quaid, hozzátéve, hogy az ő karrierje később megtorpant, míg Megé az egekbe szökött a '90-es években. „Kimentünk New York utcáira, és mindenki azt kiabálta: »Meg! Meg!« És be kell vallanom, tényleg úgy éreztem, hogy eltűntem. Nem gondoltam, hogy ilyen kicsi vagyok, de az voltam. Ez egy fejlődési lehetőség volt, sokat tanultam belőle” – emlékezett vissza szakmai féltékenységére a színész.

Majdnem végzetes műhiba

2007 novemberében Dennisnek és akkori harmadik feleségének, Kimberly Buffington ingatlanügynöknek béranya útján születtek meg a kétpetéjű ikrei, Thomas és Zoe. Napokkal a világra jövetelük után azonban a babáknál Staphylococcus-fertőzés alakult ki, és kórházba kerültek.

A kezelés során viszont véletlenül 10 000 egység Heparin vérhígítót kaptak az előírt 10 egység helyett. A durva túladagolás majdnem az életükbe került, Quaid pedig pert indított a gyógyszergyártó Baxter Healthcare ellen, azt állítva, hogy a kétféle heparin csomagolása nem különbözik eléggé.

Ez az eset ugyanakkor arra késztette a színészt, hogy a betegbiztonság szószólója legyen, és készített egy dokumentumfilmet is a megelőzhető orvosi hibákról (Chasing Zero: Winning the War on Healthcare Harm címmel), amit a Discovery Channel sugárzott 2010-ben.

Szerencsére a gyerekek végül felépültek, a velük töltött idő pedig Quaid elmondása szerint azóta is a legfontosabb a számára. „Az a kedvencem, amikor kocsival iskolába viszem őket. Reggeli közben ismered meg igazán őket, akkor ugyanis olyan frissek, amennyire csak lehet. Nem az este a megfelelő idő erre, amikor már ideje lefeküdni, és persze előkerül az összes kifogás ennek elkerülésére. Reggel azonban lehet beszélgetni az életről és minden másról, ilyenkor lehet a legkönnyebben kapcsolódni hozzájuk.”

Dennis és a cápák

A színészi karrierje mellett Quaid lelkes zenész, sőt, zenekara is van (Dennis Quaid & the Sharks).

Houstonban. A déli baptista szülei által nevelt gyerekként szeretett bele Elvis Presley, Hank Williams és a The Beatles zenéjébe.

„Egyszerűen elkezdtem dalokat írni, mert természetesnek tűnt” – mesélte még 2018-ban a People magazinnak – „Így vészeltem át a tinédzserkoromat.”

2000-ben kezdett el énekelni, gitározni és zongorázni a The Sharks nevű zenekarával, akikkel most, több mint két évtizeddel később is folyamatosan turnézik az USA különböző helyszínein. „Mi leszünk a legidősebb srácok, akik a zeneiparban érvényesülnek. Imádok filmeket forgatni és színészkedni, de a zenélés is nagyon jelen van az életemben. Megmozgatja az embereket.”

Az unokája lehetne

Bár Quaid és Kimberly Buffington 2018-ban elváltak 14 év házasság után, 2020 júniusában a színész negyedszer is megnősült: ezúttal a nála 39 évvel fiatalabb könyvelőt és ingatlanügynököt, Laura Savoie-t vette el. Ők ketten 2019 májusában kezdtek el randevúzni, miután egy üzleti rendezvényen bemutatták őket egymásnak. „Laura az életem szerelme! Fantasztikus a kapcsolatunk” – áradozott a színész a szíve hölgyéről egy interjúban.

Quaid pedig azóta sem tűnt el a mozikból, az utóbbi években olyan filmekben lehetett őt látni, mint az Egy kutya négy élete (2017), az Egy kutya négy útja (2019), a Midway (2019), vagy a Kivert kutyák (2023).

Illetve több projektje is van a láthatáron, például a 40. amerikai elnököt alakítja a Reagan című életrajzi filmben. Elmondása szerint Ronald Reagan emberi oldalának bemutatása tette ezt a szerepet karrierje „legérdekesebb szerepévé”: „Megpróbáltam megjeleníteni némi emberi gyarlóságot, hiszen egyikünk sem tökéletes. Megtiszteltetés volt őt játszani.” De láthatjuk majd emellett a Sovereign című akció-krimiben, a Littlemouth című sci-fiben, vagy a 2017-es Bosszú rendezőjének (Coraline Fargeat) új horrorjában, a The Substance-ben.

A 70 éves Dennis Quaid tehát megtalálta a boldogságát, ki tudott teljesedni a karrierjében és a szenvedélyeiben, elmondása szerint pedig még sokáig itt lesz velünk:

„Azt tervezem, hogy 130 éves koromig élek. Szeretnék majd eljátszani egy százéves embert úgy, hogy tényleg annyi vagyok.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
Köszönjük, Netflix, végre egy krimi-remekmű! A Ripley minden másodperce hihetetlen élményt kínál
Előre szólunk, ez hosszú lesz. Aki kicsit kényeztetni akarja a szemét a Godzilla x Kong, vagy Méhész filmek után, az keresse meg a Netflix kínálatában ezt a vizuális atombombát. Mi már most minden minisorozatos díjat neki adnánk 2024-ből. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 09.


Link másolása

A Ripley nevet rengeteg helyről hallhattuk már. Elsőre gondolhatunk a sci-fi királynőre Ellen Ripley-re, de néhányak emlékezhetnek az 1999-es Anthony Minghella rendezte A tehetséges Mr. Ripley-re. Elsőre én sem kapcsoltam össze a Minghella-filmet a sorozattal, csak ahogy néztem, folyamatosan egyre ismerősebbé vált a felütés. De míg a tragikus körülmények között, igencsak fiatalon elhunyt Anthony Minghellának 2 órája volt, hogy elmeséljen egy összetett, személyes, felháborító és kegyetlen történetet, addig a netflixes Ripleynek kényelmes 8 órája van erre. Illetve emiatt az időkülönbség miatt

Matt Damon és Andrew Scott játéka is összehasoníthatatlan, szegény Damonnak esélye sincs labdába rúgni Scott összetett karaktere mellett, akit sokkal jobban megismerünk itt.

Tom Ripley Patricia Highsmith Ripliad című regénysorozatából öt könyvének is a „főhőse”, és számtalan filmes feldolgozáson átesett 1955-ös megszületése óta. Nem ismertem sem az 1960-as Alain Delon-féle filmet, vagy az 1977-es Dennis Hopper nevével fémjelzettet sem. A 2005-ös Berry Pepperest félszemmel láttam, de nem fogott meg. A 2002-es John Malkovich-féléről anno jókat hallottam, de teljes egészében csak az 1999-es, Matt Damon, Jude Law, Gwineth Paltrow, Cate Blanchett és Philip Seymour Hoffman impozáns névsorával megáldott változatot láttam.

A Netflix feldolgozása nagyjából ugyanazt a történetet meséli el, amit a zseniális nevekkel teletűzdelt Minghella-féle film. Rögtön gondolhatnánk már csak a szereplők névsorán végig nézve, hogy minden tekintetben felsőbbrendűbb a sorozathoz viszonyítva A tehetséges Mr. Ripley. Nos, ez nagyon nem így van. Nemrég újra megnéztem a mozifilmet, és azt kell mondanom, hogy a netflixes Ripley-hez viszonyítva inkább tűnik egy olcsó tévéfilmnek.

Mind a megvalósítás, mind a színészi játék terén kenterbe ver minden feldolgozást a Ripley.

Nem egy megszokott Netflix-minőség . Mérföldekkel felette van, csak egy igazi megaprodukcióhoz tudnám hasonlítani. Ennek egészen egyszerű oka van: a Ripley nem a Netflix saját gyártású sorozata, hanem a Showtime kábelcsatorna által megrendelt vizuális bonbon a szemnek, ami valahogy az éterben keringett már egy pár éve. Leforgatták, de senki nem adta le – erre csapott le a Netflix, és milyen jól tette! Ezért érezzük a csúcsminőséget, nem sok pénzből forgatott sztárokkal teletűzdelt pénzmosoda, hanem egy jól átgondolt, az utolsó másodpercig megkomponált mű.

Kezdjük a legszembetűnőbbel: a megvalósítás szemet gyönyörködtető. Minden jelenetét le lehetne fényképezni, és kitenni egy múzeum falára. Nagybetűs művészi kompozíciókat nézhetünk nyolc órán keresztül, és nem hat öncélúnak egy másodpercig sem, minden okkal történik a képernyőn. Sőt aki ismeri az eredeti történetet/művet, rengeteg utalással találkozhat. Nemcsak azért szép, mert majdnem az egész sorozat fekete-fehér, hanem a lélegzetelállítóan kreatív módszerekkel fényképezett jelenetek váltogatják egymást.

Még egy egyszerű párbeszéd, vagy lépcsőzés is extra értelmet nyer az operatőri munkának és az ügyes rendezésnek köszönhetően.

Steven Zaillian rendező és a Vérző olaj Oscar-díjas operatőre Robert Elswit munkája előtt emelem a nem létező kalapom. A sorozat minden pillanata csemege volt a filmfanatikus szemeknek. Nem tudom eléggé dicsérni, annyira magával ragadóan szép minden képkocka.

Ennek persze van egy nagy hátulütője: a sorozat lassú. Nagyon lassú, melankolikus, gondolkodós, de mivel nagy része olaszul van, ezért nagyon odafigyelős is egyszerre. A sógunhoz tudnám hasonlítani, ahol is egy egyszerű párbeszéden emberek sorsa függhet. Csak itt nem az a kérdés, hogy egyik daimyo elfoglalja-e a másik területét, hanem az, hogy Ripley vajon megteszi-e azt, amire mindennél jobban vágyik.

Számomra működik a forgatókönyv, de sokaknak unalmas lehet majd a sok párbeszéd és viszonylag kevés történés.

Csak azt tudom minden kételkedőnek mondani: adjanak egy esélyt neki! Még, ha tudom is, hogy ez nem lesz mindenki kedvenc sorozata, ilyet ritkán látunk a streaming platformon. Történetünk szerint a ’60-as években járunk valamikor, Tom Ripley (Andrew Scott), a főszereplőnk egy kisstílű megélhetési bűnöző. Hazug csaló, hamisító, akit tud átver azért, mert ő is pénzből él, az amúgy is drága New York kegyetlen városában. Megkeresi Tomot egy gazdag üzletember, Herbert Greenleaf (Kenneth Lonergan), mert azt gondolja, hogy fia Dickie (Johnny Flynn) jóban volt régen Tommal. Ez persze nem igaz, de Ripley kapva kap a semmiből érkező lehetőségen, és vállalja, hogy hazahozza Dickie-t Olaszországból.

Ugyanis a tékozló fiú fogta magát és bejárta az európai kontinenst, majd letelepedett egy kis tengerparti olasz városkában. Egy családi vagyonkezelői alapból havonta kap „fizetést”, így nem érdekli a családi vállalkozás, de apja ezt már másként gondolja. A pénztől nem tudja jogilag megfosztani fiát, de felbérli Tomot, hogy győzze meg „barátját” a hazatérésről. Tom jó pszichopatához híven, mindenkit befolyásol és rögtön rárepül a lehetőségre, egyszerre élvezheti az olasz tengerpart gyönyöreit és kullancsként szívhatja a Greenleaf-vagyont.

Amikor megismeri Dickie-t, egy váratlan taktikával áll elő, amivel eléri, hogy ő és barátnője, Margot (Dakota Fanning) befogadják őt a bizalmukba, sőt oda is költözik ingyen hozzájuk, miközben a Greenleaf családi vagyont is zsebre teszi.

Persze ebből várható és váratlan következmények lesznek, nem írok le többet, mert aki látta A tehetséges Mr. Ripley-t az tudja mi fog következni, aki pedig nem tud semmit, az egy feszült, érdekfeszítő hullámvasútra vált jegyet az 1960-as évekbeli szupergazdagok gondtalan világába.

Nem csak a fényképezés miatt gyönyörű a sorozat, a díszlet, a jelmezek, az atmoszféra, mind sokkal autentikusabb, mint azt legvadabb álmainkban el tudnánk képzelni. A Minghella-film ehhez képest semmit nem mutatott a korszakból. A művészet itt is középpontban van, mint a ’99-es verzióban, csak ott a zene volt a központi eszköz.

Itt Dickie amatőr festő, akinek nagy kedvence Caravaggio művei, ami rányomja a billogot Tom ízlésére is.

Az egyetlen dolog, ami technikailag nem tűnt tökéletesnek, az a zene. Ez persze csak egy félrevezetés volt, mert Jeff Russo hangjegyei láthatatlan módon, de tökéletesen kiegészítették a képernyőn látható csodát.

A színészek elsőrangúak, főszereplőnk Andrew Scott gonosz karakternek született. Néha, egy félmosollyal nagyobb kárt tudott okozni egy másik szereplőnek, mint amit amúgy fizikailag tudna. Gyakorlatilag végig őt követi a néző, sokszor még a fejébe is belelátunk, nagyon kreatív megoldásokkal. Dakota Fenning, mint Marge Sherwood sokkal összetettebb és kifinomultabb karakter, mint a mozifilmes Gwyneth Paltrow. Dickie szerepében Johnny Flynn megnyerő, de nem az a tipikus szépfiú, amilyen Jude Law volt. Van egy „netflixes” LMBTQ casting döntésnek is látszódó érdekesség.

Freddie Miles szerepére Eliot Sumnert kérték fel, akiről két dolgot érdemes megjegyezni: Sting lányának született, de már elhagyta a nemiséget és ők/azok (They/Them) névelőket használja magára.

Ezen felül rettenetesen érdekes arcszerkezete van, nem tudja eldönteni a néző, hogy vonzódjon-e hozzá, vagy tartson a karaktertől. Pont, mint Ripley – ez is csillagos ötös. Vicces, hogy John Malkovichnek is jutott egy kisebb szerep a sorozatban, ő is Ripley bőrébe bújt már egyszer, a 2002-es verzióban, így mintha átadta volna a stafétabotot Scottnak.

Az alkotók könnyedén elérik, hogy egy gyilkos pszichopatának drukkoljunk. Tom Ripleynek ellenszenvesnek kellene lennie, ehelyett Andrew Scott és az írók megszerettetik velünk. Megértjük, mit-miért csinál, még ha szörnyű cselekedetek is azok, egyszerűen logikusak és minden döntése érthető. Nem akarom húzni tovább az emberek idejét: kifogytam a szuperlatívuszokból. Aki szereti egy kicsit a lassabb, átgondolt történeteket, ahol egy párbeszéd kompozíciója legalább olyan fontos, mint amit a szereplők mondanak, az imádni fogja a Ripley-t.

Ha ismered az alapművet, kötelező a Netflix-adaptáció, ha új neked még ez a történet, akkor csak rád vár a rejtélyes Mr. Ripley.

Mindenkinek csak kitartást kívánok a sorozat mellett, mert megérdemli a nézőket ez a celluloid-csoda. Nem gondoltam volna, hogy a legnagyobb meglepetést egy halkan érkező, 1955-ös könyvfeldolgozás fogja okozni 2024-ben, de nekem eddig egyértelműen az év felfedezése ez a 8 részes sorozat. Valahol be kell fejeznem ezt a cikket, mert még oldalakat tudnék róla írni: a Ripley megtekinthető fekete-fehérben, minden vizuális gyönyörűségével együtt a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év első nagy meglepetése: Az első ómen brutális, hangulatos és félelmetes
Ha valaki attól fél, hogy nem értené Az első óment, mivel nem látta a franchise korábbi darabjait, eláruljuk: a félelme alaptalan, ugyanis, ahogy a címe is utal rá, ez egy előzmény. Ráadásul nem is akármilyen!

Link másolása

Persze nagyobb az élmény, ha a néző látta legalább az 1976-os első filmet (annak érdemes is nekivágni), hiszen ismerni és érteni fogja a kapcsolódási pontokat, ám Az első ómen azok számára is teljes élmyént nyújt, akik semmit nem tudnak Damienről.

Az eredeti film Richard Donner (Superman, Kincsvadászok, Halálos fegyver-tetralógia, Maverick: Halálos póker) rendezésében nagyot ment a hetvenes évek közepén.

Az ördögűző (1973) által elindított horrorhullám egyik indulójaként sikerült megatalálnia a közönségét: friss volt, félelmetes (sokat köszönhetett Jerry Goldsmith Oscar-díjas zenéjének), és hatással volt a későbbi filmtörténetre is (az egyértelmű epigonok mellett a Végső állomás-franchise is ebből nőtt ki végül is).

És mivel a mozik kasszáinál is sikeres volt (kb. 61 millió dollárt keresett csak az Egyesült Államokban), nem tudta elkerülni a folytatásokat, amelyek mindegyike természetesen valamennyivel rosszabb lett, mint az előző. Az 1978-as második részben (Ómen 2: Damien) a sátán fia, Damien Thorn kisfiúból tinisráccá cseperedett, az 1981-es harmadikban (Ómen 3: Végső leszámolás) pedig már a fiatal Sam Neill alakította a felnőtt antikrisztust, aki a politikai pályára lépve próbálta elhozni a világvégét, és elpusztítani az új messisást.

Majd egy jókora, tízéves szünet után következett a negyedik epizód, az Ómen 4: Az ébredés, amelyben már egy Delia nevű kislány (Asia Vieira) képviselte a legfőbb gonoszt, és amely már annyira rossz volt (mármint a film is, nemcsak Delia), hogy ki is nyírta a franchise-t jó időre. Legközelebb 2006-ban, az eredeti 30 éves évfordulójára kaptunk egy szinte „szóról szóra” remake-et az 1976-os első részből Ómen címmel John Moore-tól (Ellenséges terület, A Főnix útja, Max Payne: Egyszemélyes háború), de nem volt benne sok köszönet.

Durva, hogy már a remake is 18 éves, és bár még két év van hátra a franchise kezdetének 50. jubileumáig, a jogtulajok nem várták ki az alkalmat, és összedobták nekünk Az első óment, amely egyben az első előzmény is a sorozaton belül.

A sztori középpontjában Margaret Daino (Nell Tiger Free főként a Trónok harca Myrcella Baratheonjaként lehet ismerős), egy Rómában frissen végzett amerikai novícius áll, aki a fogadalomtétele előtt egy árvaházban dolgozik. Ártatlanul és izgatottan érkezik a hetvenes évek elejének olasz fővárosába, ahol éppen politikai zavargások zajlanak, és az emberek hátat fordítanak az egyháznak. Mégis hagyja, hogy egy novíciustársa, Luz (a magával ragadó Maria Caballero) csábító ruhákba öltöztesse, és elvigye egy dögös táncklubba.

Az árvaházban pedig Margaret azonnal kapcsolatot alakít ki a kívülálló és problémás lánnyal, Carlitával (Nicole Sorace) aki önmagára emlékezteti. Carlita fokozatosan Margaret szeretetére és védelmére rendezkedik be, ami nem tetszik az árvaház idősebbjeinek, például a szigorú Silva nővérnek (Sonia Braga).

Aztán ott van még Bill Nighy magas rangú és nyájas Lawrence bíborosa, a Ralph Ineson által alakított aggodalmaskodó és sokak által őrültnek tartott Brennan atya (ez a név ismerős lehet az Ómen-rajongóknak), vagy a fiatal Gabriel atya (Tawfeek Barhom), akivel Margaret összebarátkozik. A fiatal lány nemsokára nyakig belemerül egy csontig hatoló összeesküvésbe, ahol senkiben sem lehet megbízni…

Az első ómen nagyjából úgy viszonyul az Ómenhez, ahogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet (2016) a Star Wars IV. rész: Egy új reményhez (1977). Közvetlen előzményről van szó tehát, amelyben megismerjük azt a római eseménysort, amelynek következményeként világra jön a Sátán fia. Persze ettől még abszolút tartogathat meglepetést az új film, és tartogat is.

Kapásból felettébb megkapó lett a hetvenes évek Rómájának megjelenítése. Sőt, az egész film olyan lett képeiben, zenéiben, stílusában, mintha tényleg 1971-ben forgatták volna, és nem 2022 őszén. Bizony, már lassan másfél éve rögzítették a jeleneteket, mégis csak most került mozikba a mű, köszönhetően a hosszadalmas utómunkának.

Az amerikai korhatár-besoroló bizottság eredetileg a lehető legdurvább, NC-17-es kategóriába (17 éven aluliak nem nézhetik meg) akarta rakni a filmet egy durva szülésjelenet miatt, az eddig csupán tévésorozatokban (Légió, A cseresznye vadiúj íze) utazó elsőfilmes Arkasha Stevensonnak és vágóinak pedig négyszer kellett újravágnia a jelenetet, hogy végre nagy nehezen rányomhassák az R-es besorolás bilogját.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy Az első ómen egyértelműen a franchise legvéresebb és legbrutálisabb darabja. Noha az Ómen-filmek nem a gyomorforgató jeleneteiről voltak híresek (bár ilyenből is akadt néhány emlékezetes), sokkal inkább a megfoghatatlan gonosz jelenlétéről.

Stevenson filmje azonban mindkettőre ráerősít. Sőt, egyszerre kapunk egy gore-ban bővelkedő véres borzalmat, egy giallo hangulatú horrort, amire ugye ráerősít az olasz terep és a korszak, illetve a Démonok között-féle jump scare-ek sem hiányozhatnak. Ráadásul mindegyik működik is. Ennélfogva Az első ómen 2024 egyik első nagy meglepetése, hiszen előzetesen nem sokat vártunk e filmtől. A korábbi horrorfranchise-ok új bőrlenyúzásai általában csalódást okoznak, és persze Stevenson darabja sem lesz valószínűleg a műfaj megkerülhetetlen klasszikusa, de abszolút tisztességes darab, amely gyorsan magába szív, elborzaszt és félelemmel tölt el. Egy horrortól pedig ennyi, mi elvárható. Amikor pedig a sztori végefele felcsendül Jerry Goldsmith Ave Satanija, minden Ómen-rajongó elmorzsol egy könnycseppet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: