VÁLASZOL: Kapócs Zsóka
Kapócs Zsóka érzéki hangú, Karádyt megformáló díva. Ma este bohókás hajú, frivol, sikerre sóvárgó színésznő bőrébe bújva kabarézik majd a Tháliában Nini kamikáze című darabjában, s uralkodik mindkét nem táborán: humorával a nőkén, vonzerejével a férfiakén.
Csomós Éva interjúja
Kapócs Zsóka időutazásra visz bennünket a Thália kis színpadán, egészen a múlt századelőre, a francia sanzonok, német kuplék és magyar operettek kabaréra gyúrt világába, ahogy hatalmas parókában, elképesztő pillákkal, piros tűsarkúban állva esdeklőn kér: segítsük megmenteni az estjét.
Nagyszínpadra ígért show-ja díszletben-kellékben egyre kevesebbet remél, ám az elszánt színésznő mindent megtesz műsoráért, mi pedig mindent megteszünk érte. A siker nem is marad el: Nini boldog, Kapócs Zsóka derűje pedig mindent beragyog.
- Öreg, rutinos színészek szoktak évtizedek során összegyűjtött tapasztalattal monodrámára vállalkozni, akkor is hosszas gondolkodás után. Te pedig itt vagy, immár a másodikkal…
- Azt, hogy milyen nagy feladat ez a Nini-est, minél inkább megyek bele, annál jobban érzem. Mert ameddig csak a Karády-estem ment, nem volt vesztenivalóm. Ha buktam volna vele, az arra lett volna jó, hogy hagyjam az egész színészetet, és keressek más utat.
- Bukni is lehet úgy, hogy kifelé ne tűnjön fel…
- Azt azért észre veszed, ha buksz. Úgy voltam vele, hogy akkor viszont ne húzzuk vele tovább az időt, irány más utat keresni; de nem így csattant el. Mert eddig azt szoktam meg, hogy a Karády mellett játszottam az Egérfogóban, amik előtt szét izgulhattam magam, és amikor vége volt, baromi jó érzés töltött el. De most, hogy van a Hippolyt, a Cabiria éjszakái, vagy volt a Hajnali mellúszás, amik lelkileg nem igényelnek akkora felkészülést, jobban érzem a kis- és a nagy szerep közti különbségeket, s a nagynak a súlyát. És milyen furcsa, hogy a kiugrás, a nagy szerep volt előbb, és csak utána jöttek a kisebbek.
- Pedig a kis szerepek nehézsége abban rejlik, hogy kevesebb idő és lehetőség van a megmutatkozásra.
- Ez igaz, de a kis szerepnél csak a saját jelenetemre kell figyelni, a nagy előadásnál meg én építem fel az egészet. Nekem nagyon nagy megnyugvás, hogy a Cabiria éjszakái-ban amikor kimegyek a színpadra, úgy tudom maximálisan végezni a feladatom, hogy csak az én részemre enyém a felelősség, mert tudom, hogy ott Kecskés Karina feladata az, ami nekem a Niniben.
- A Nini egy fantasztikus erőpróba.
- Ahogy mondod! Kétszer játszom egy hónapban, de olyan komoly fizikai-lelki, és mindenféle felkészülést igényel, s annyira mozgat, hogy már napokkal előtte meg vagyok zavarodva. Borzasztóan kell figyelni, hogy végig tudjam énekelni, mert technikailag nagyon nehéz az, hogy hol éneklek, hol meg kiabálok. Hol mikrofonba, hol mikrofon nélkül. S egyáltalán nem mindegy, hogy hol képzem a hangom. Toldi Máriánál tanulok énekelni, és ezeket a váltásokat nagyon kell tudni, mert tényleg nagyon-nagy erőpróba.
- Ráadásul – úgy tűnik -, hogy a darab tele van improvizációval is, ami másféle összpontosítást igényel.
- Azzal, hogy minden alkalommal másféle közönség jön össze, tényleg olyan, mint egy halálugrás, mert soha nem tudod, hogy milyen lesz. Volt olyan, hogy a Karády-közönségem jött el, akik sok mindenre számítottak, de erre nem. S ilyenkor hiába érezném úgy, hogy meg kell őket győzni, s rátenni a játékra, több energiát beletenni – pedig így se kevés kell hozzá –, nem szabad megijedni, meg kell tanulni elfogadni, hogy ez most egy másféle közönség, akik így, a maguk módján szórakoznak jól.
- Csak nem kell minden alkalommal ennyire megküzdened…
- Van nagyon könnyű dolgom is. Amikor már az elején olyan tapsvihar fogad, ami fellazít. Mert nekem az nagyon nagy biztatás, ha érezhetem: nem harcba jöttem, hanem szeretnek, és rám kíváncsiak. S általában tényleg ezt érzem minden alkalommal. Pedig itt még magát a kabaré műfaját is meg kell szerettetni az emberekkel, vagyis dupla a kihívás.
- Nem is teketóriázol sokat, olyan eszközöket vetsz be, hogy nincs mese: a harmadik perctől imád a közönség.
- Az a lényeg, hogy elhitesd, a közönség nélkül nem megy a show. Mert nem is megy nélkülük. Ezt én nagyon emberi oldalról próbálom megközelíteni, és úgy, hogy mégis szórakoztassak vele. Hát így sikerült.
- Ninit úgy látom, hogy tényleg a színpad az élete, és ha most belebukik, akkor ő is belehal.
- Ez így is van, de ez nem csak Niniben, Zsókában is így van. A színházhoz való hozzáállásunk azonos. Ezért tudom olyan komolyan venni, miközben mégsem vehetem benne túl komolyan magam, mert akkor nem lesz jó az egész, viszont ha nem könnyed, az megint nem jó, mert… Látod? Amint elkezdek beszélni róla, egészen összegabalyodok. Ez a darab nagyon olyan, mint amilyen én is vagyok. Legbelül, titkon, ahol az ember már nem mutatja meg a dolgokat. Viszont nem szabad szégyellni azt, hogy neked ez az életed, hogy te ezért mindent-mindent megteszel.
- Már miért szégyellnéd?
- Mert sokszor jobban nézne ki, ha könnyedén, legyintve beszélnék arról, hogy „Á, csak egy önálló est, imádom, tök jó!” – mert így is lehetne. De én nem az vagyok, aki eljátszom magam: nekem tényleg ez az életem, és nem csak most. Én így is fogok megöregedni.
- Nini - Vági Bence rendezésében – teljesen a tied. Fel sem merül más.
- De ha a Karádyt megnézed, akkor is ezt gondolod, miközben a kettő teljesen különböző. Tudod, ez úgy van, hogy önálló estet akkor érdemes csinálni, ha valahol nagyon találkozik veled a feladat. Amúgy játszd el a rád osztott szerepeket, mert az is jó. De én ebben rengeteget tudok mondani, és nagyon sokat tudok adni.
- Ráadásul elég merészen.
- Legelőször magamat kellett leküzdenem. Amióta elkezdtem ezt a pályát, hatalmas gátat kellett átszakítanom, hogy színpadra merjek állni. Miután kiálltam, hogy csak magammal tudjak ott foglalkozni, hogy minél természetesebb tudjak lenni, és aztán felvállalni az önálló estet. Ráadásul annak a hatalmas gátnak az átszakítása és az önálló estem között összességében nyolc év telt el. A Nini pedig már a második önálló estem. S tudtam, hogy ha ezt akarom, akkor ezt a radikális lépést kell megtennem. Ha gyáva kiscsaj vagyok, akkor húzzam le magam a WC-n, ha viszont van itt keresnivalóm, akkor legyek határozott, vállaljak „halálugrásokat”, csak hogy a lelkem megnyugodjon, hogy nem vagyok lemaradva semmiről, hiába kerültem később erre a pályára. Én tanulni akarok. Tanulni viszont a leggyorsabb módon - azt gondolom -, így lehet. Hatalmas fába vágtam a fejszémet, de annyit tanultam a két önálló estemből, hogy azt elmondani nem tudom.
- És csakugyan úgy fest, hogy nem sikeres akarsz lenni, hanem valódi, szakmai kihívásokkal törődő színésznő. Sokan mindent megtesznek az országos ismertségért, te pedig könnyedén eldobva azt, vállaltad, hogy „csak” a színházjáró szűkebb közönség lásson.
- Tudatos volt ez a leépítés. Egy színésznő életében mindig nagy kérdés az, hogy hol vannak a szakmai határok. Én nem akarok a vízcsapból is folyni, főleg nem egy olyan kidurrantható lufival, amihez valójában semmi közöm sincs, mert megszabják, hogy mit kell mondani. Ha én nem mondhatom ki, amit gondolok - márpedig néha igen merész dolgokat gondolok -, az olyan, mintha egy zsákba akarnának beletuszkolni, képtelen vagyok benne jól működni. És erre a színészet által jöttem rá. Mert ott minden nap mindent újra kell kezdeni, soha nem pihenhetsz meg azzal, hogy „Ó, ezt már tudom!”. Dobd a kukába, amit tegnap csináltál, mert abból ma semmire nem tudsz támaszkodni, mindent újra kell kezdeni.
Csomós Éva: Nini álarca mögé bújva mutatod meg az igazi Zsókát a színpadon?
- Nagyon jól látod. Ott meg merem mutatni az igazi énemet, amit a civil életben már nem tennék meg. Mindig megpróbálnak úgy beállítani, mint egy „hideg szépség”-et, miközben fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen vagyok. Márpedig én egy csupa szív embernek tartom magam, és ha csak az lenne, amit beállítani próbálnak rólam, akkor nem mennék fel a színpadra, mert nem lenne mit mondanom. De nekem van mit mondanom, azt pedig ott szeretném elmondani, nem a különféle újságoknak, amikben nem hiszik el, hogy nekem erre, az ilyen típusú szereplésekre tényleg semmilyen szükségem nincs, sőt, nem is akarom. Én a színpadon mindent elmondok. Nevezhetjük Nininek vagy Karádynak, mindegy, mert csak nagyon kevesen látnak mögé. Pedig ez a lényeg.
Fotó: Vízkelety Márton, KNI, Nini Kabaréja a Facebook-oldalán
