KULT
A Rovatból

„11 éve írtuk Az Okosak Földjét, de ma is ott tartunk, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország”

Újra összeállt a Kozmosz, a 2010-es évek legnépszerűbb rendszerkritikus zenekara. A negyedik kétharmadra ők sem számítottak, de azt mondják, ettől csak még aktuálisabbak lesznek a dalaik. Interjú.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 20.



Öt év szünet után tért vissza a Kozmosz, a rendszerkritikus punkrock egyik zászlóshajója, melynek koncertjeire tömegek jártak kiereszteni a gőzt, miközben a NER egyre inkább bebetonozta magát. Bár a tagokat a feloszlás óta más, hasonló szellemiségű formációkban (pl. Bajnoq, WNTS) is láthatta a közönség, ekkora népszerűséget egyik sem ért el.

Most azt ígérik, onnan folytatják, ahonnan abbahagyták. Már kihoztak egy új dalt, élőben először a Dürer Kertben lehet megnézni őket május végén, mindkét estére rekordidő alatt elkelt minden jegy.

A zenekar két frontemberével, Beke Dániellel és Pál Zsomborral beszélgettünk.

– Számítottatok ilyen arányú Fidesz-győzelemre?

Dani: Nekem 2018 volt a mentális választóvonal, ahol tényleg nagyon csúnya részegségbe fordult az este, annyira rosszul érintett a dolog. Idén ehhez képest szinte már meg se lepődtem, bár azért reménykedtem benne, hogy nem lesz kétharmad.

Zsombor: Ha megnézed az aznap este 7-es nyilatkozatokat, még a Fidesz sem erre készült, pedig nekik valamivel több az adatuk. Ami bennünket illet, ha számítottunk volna rá, nem posztoltunk volna arról április 2-án, hogy ez egy régen látott szoros választás lehet, meg nem április 1-jén hoztunk volna ki az új dalunkat, ami ugyan jól öregszik a negyedik kétharmadban is, és egy sorát sem írnám át, de ha előre tudjuk az eredményt, biztos kivárunk a megjelenéssel, hogy akkor öntse a lelket, amikor nagyon kell. Mi klasszikusan naivak és vágyvezéreltek vagyunk, az összes ellenzéki szarsággal együtt, ezért egészen a háború kitöréséig úgy gondoltam, hogy akár szoros, netán nyílt is lehet a vége. Onnantól már egyértelmű volt, hogy nem.

– A koncertnek már a választási eredmény előtt a "Jó, akkor itt fogunk élni" mottót adtátok. Ezek szerint akkor se lett volna jobb, ha az ellenzék nyer?

Zsombor: Aki megnézi, mivel töltötte április 3. éjszakáját Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, nagyjából sejtheti, hogyan képzeltük el a hat párt, meg egy elszabadult miniszterelnök-jelölt közös kormányzását: az se lett volna fáklyásmenet, annyira különböző szereplők kényszerültek együttműködésre, ráadásul köréjük lett építve az árnyékállam. A két május végi koncertünk időpontjában épp egy sörfesztivál lesz a helyszínen, ami kellemes estét ígér, de nem volt az asztalon olyan forgatókönyv, amitől varázsütésre minden megváltozott volna addigra.

– Kinek az ötlete volt az összeállás és miért pont most került rá sor?

Zsombor: Az ellenzéké szerintem Gyurcsányé, de ha a Kozmoszra gondolsz, azt magamra vállalom. Amikor bárki azt kérdezte tőlem, miért nem állunk össze, mindig az volt a válaszom, hogy más, azóta megszűnt zenekarok kedvelőjeként értem az igényt, de közben mi sosem akartunk klasszikus nosztalgiakoncertet tartani. Ez ugyanaz a zseniális gondolatmenet, mint amely mentén sosem írtunk Kész 2-ket és Forradalom 2-ket sem, nehogy befutott zenekar legyünk, amely közben már rég unja saját magát.

A nosztalgia-szabály alól egyetlen kivétel volt, amikor egy Bajnoq-koncert keretében eljátszottunk öt Kozmosz-számot is, annak Attila (Veres Attila, az együttes dobosa) és az én 35. születésnapom volt az apropója, ami elég közel esett egymáshoz, és úgy gondoltuk, ennyit megengedhetünk magunknak.

De nem akartunk guruló pantheont csinálni a zenekarból, szóval mindig úgy álltunk hozzá, hogy majd akkor tartunk koncerteket, ha lesznek új dalaink. Három szám volt a határ, amennyinél már elhittem magunknak, hogy tényleg lesz egy új korszakunk, és annyit már fel is vettünk, de maradt is talonban, és a választások óta szól néhány félkész új is a fejemben.

A régi dalainkat persze nem fogjuk kidobni, csak úgy vagyunk velük, hogy egyszer már megírtuk őket.

– Ha mindkettőtöknek volt saját zenekara, amiben megvalósíthatta az ötleteit, hogy jött, hogy ezekből most mégis Kozmosz-dalok legyenek?

Dani: Rám ez kevésbé igaz, mert a Bajnoq valóban koncertezgetett, a WNTS viszont a Covid kitörésével egy időben (igaz, nem közvetlenül emiatt) lényegében feloszlott. Nekem így azóta nem volt zenekarom, bár írtam dalokat, de azokat az ötleteimet, amiből most majd Kozmosz-számok lesznek, semmilyen másik projektbe nem tudtam beilleszteni. A WNTS repertoárjába sem illettek és akusztikusan, szólóban előadva sem szóltak jól, így amikor Zsombor mutatott nekem két demót, egyértelmű volt, hogy ezeket is hozzácsapjuk.

Zsombor: A Bajnoq azért fontos, mert nekem nyilván azóta is volt ordítanivalóm, hogy a Kozmoszt 2017-ben abbahagytuk, de az nagyságrendekkel kevesebb embert ért el. Ezen utólag is próbálunk majd javítani, szóval aki most azt kéri számon rajtunk, hogyhogy kitoltunk egy rádiórock dalt, azoknak jó szívvel ajánlom az életműnek ezt a részét is: aki egy hosszú üvöltést hiányol, annak például a Vajon-t, hiszen én is hiányoltam egy ilyen üvöltést, de már elüvöltöttem.

Veres Attila, Pál Zsombor, Beke Dániel

– Hányan lehetnek a Kozmosz-rajongók közül, akikhez nem jutott el a Bajnoq híre?

Zsombor: Amíg létezett a Kozmosz, addig se tűnt úgy nekem, hogy bármit sikerült jól csinálnunk kommunikáció terén, annak ellenére, hogy a zenekar többségének világ életében ez volt a szakmája.

De mégis az látszott, amikor az utódzenekarok dalait posztolgattuk, hogy amíg nem az van a link elejére írva, hogy „Kozmosz:”, az emberek töredékét sem tudjuk elérni.

A kitartó balfaszság szellemében biztos vagyok benne, hogy most majd meg tudjuk képezni azt a Bajnoq-ról eddig nem értesülő, de azokra a számokra vágyó néhány száz fős közönséget is, akiknek meg Bajnoq-koncerttel nem tudunk szolgálni, mivel most épp az a zenekar van logisztikai megtorpanásban.

– Tehát nem fut tovább párhuzamosan a két együttes?

Zsombor: Ha megképződik ez az említett néhány száz fő, nyilván rezonálni fogunk rá, de ehhez egy országban kellene lennie olyan zenekartagoknak, akik jelenleg nincsenek egy országban, és ez csak a probléma egyik része. A Bajnoq legutóbbi anyaga a Covid közepén született, nem csináltunk neki különösebb promót, csak vártuk, hogy az a kevés ember, aki magától felfedezi, felfedezze. A már említett üvöltés mellett azzal az EP-vel erőteljesen a punkrock műfaj rock széle felé mozdultunk el, szóval a Bajnoq másra való, másmilyen csinálni és remélem, fogjuk még. Most viszont egyértelműen olyan atmoszférájú ötleteim születtek, amik inkább a Kozmosz világához állnak közel, és Danival volt érdemes összerakni őket.

– Mennyire változott meg a közhangulat a 2017-es feloszlásotok óta? Tudjátok onnan folytatni, ahol abbahagytátok?

Zsombor: Mi alighanem nagyon korán voltunk baromi idegesek, ugyebár a zenekar születése (amikor még nem is voltunk koncertképesek) is Schmitt Pálhoz köthető. Az első állandó dalainkat, mint Az Okosak Földjét és a Világszakadtságot 2011-12 környékén írtuk, aztán ezekhez fokozatosan idegesedett hozzá a közönségünk is. Ezek a számok pont ugyanannyira voltak érvényesek 2017-ben is, mint a születésükkor, és most is jönnek velünk, ebben az értelemben ugyanott folytatjuk. Hogy aztán május végén a koncerten pontosan mit fogunk mondani előttük, arról fogalmam sincs, de szerencsére az Összedől-t például nem is nekem, hanem Daninak kell felkonferálni.

Dani: (nevet) Végül is én tartom, hogy egyszer összedől, az meg szerencsére nincs benne a dalban, hogy pont 2022-ben fog összedőlni… Egyébként mostanában viszonylag sok Kozmoszt és Bajnoq-ot hallgattam, hogy masszírozzam kicsit a lelkemet a választási eredmény után, és tényleg hihetetlen, mennyire igaz bennük minden szó a mai napig. Azt nehéz lesz elmondani, hogy innen hogyan tovább, de talán nem is a mi feladatunk.

– A negyedik kétharmad után is lehet még motor az idegesség? Nem tartotok attól, hogy sokan inkább belefásulnak, mondván, lázadni is minek?

Dani: 2018-ban nekem pontosan ezek a gondolatok jártak a fejemben, de szerintem van egyfajta küldetésünk. Ha azt mondjuk, hogy francba az egésszel, azzal idézőjelesen ők nyernek.

Zsombor: Pontosan emlékszem arra, Az Okosak Földjét melyik kis ablaktalan albérleti szobában írtam, egy oda-vissza karrierváltással és egy gyerekkel ezelőtt.

Mégis, 11 évvel később még mindig ott tartunk, hogy valahogy ki kéne mászni abból a kelepcéből, hogy Orbán és Gyurcsány egójába van beszorulva a komplett ország. Azt a szívességet biztosan nem fogjuk megtenni, hogy ezen a ponton fáradunk bele, de azt megértem, ha valaki nyár végéig nem akar híradót nézni.

– Az első új számotok sokkal inkább középtempós, mint gyors, sőt meglepő módon zongora is van benne. Ez hogy jött?

Zsombor: Abból kiindulva, amiket hallgatunk, a német hiphop és a Kaláka-feldolgozás is benne volt a pakliban, úgyhogy aki azt várta, hogy nekifutásból mindenkinek lerúgjuk az arcát, tudjon róla, hogy ez a lehetséges világok legjobbika! A Kelni kell néhány taktusnyi zongorás része szerintem érdekes húzás az előtte lévő, refrén utáni bólogatós matekra. Még pátoszos mély énekkel is kipróbáltuk, de az már nagyon leesett rólunk, így viszont szerintem működő stíluseszköz. Koncerten amúgy gitár lesz ez a rész is, sima, klasszikus kiállás, és rengeteg torokkal tök jó és szükséges energiák fognak felszabadulni ennél a dalnál.

Dani: Meg ha valaki meghallgatja a Nyugalom, a helyzet változatlan album utolsó dalát, és azután berakja a Kelni kellt, az azért nem akkora ugrás. Pedig az Egy ócska hang is lassan hét éves lesz.

– A többi új dal mikor jelenik meg, és a két májusi alkalom után mikor lesztek még lathatóak?

Zsombor: A néhai Rockmaraton szervezői által összerakott Toxic Weekend zárónapján játszunk majd késő este, az orfűi Panoráma Campingben. A többi fesztiválról sajnos lecsúsztunk, mire biztos lett az újjáalakulás, már rég összeállt mindenhol a program, így külön jófejség, hogy ide mégis beszorítottak bennünket. Ami a dalokat illeti, azt a pillanatot várjuk, amikor látható mennyiségű ember megnyugszik annyira a választások után, hogy újra felborzolhassuk az idegeiket a Több kell című számunkkal.

Persze azok, akik beleraktak 70 ezer forintot és egy teljes hétvégét a szavazatszámlálásba, csak azért, hogy meglássák, vannak olyan falvak, ahol 105 százalékon áll a Fidesz, aligha erre a számra várnak.

A harmadik új dal pedig klímapánikolós tematikájú, zeneileg az lesz a klasszikusabb Kozmosz. Danival mindkettőnknek az aktuális kedvenc saját számunk is egyben, csak egyelőre a választási sebnyalogatás és a háborús horror sem segít abban, hogy visszatérhessünk a klímaszorongás témájához. Azért gyanús, hogy még tavasszal kijön, mert van olyan terv, hogy a düreres estéken forogjon rá videó, meg egyébként is király játszani.

Pál Zsomborral legutóbb 2018-ban, a Bajnoq megalakulása után beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: