KULT
A Rovatból

Kowalsky: Minden egyes reggelt és éjszakát azzal kezdek, hogy köszönetet mondok

Mit gondol a sztárságról, elégedett-e életével az ország egyik legnépszerűbb zenekarának frontembere? Interjú, egy héttel a budapesti arénakoncert előtt.


A Kowalsky meg a Vega hobbiprojektként alakult a 2000-es évek elején, azonban hamar túlnőtt a kezdeti kereteken. Ma már országszerte mindenhol telt ház előtt lépnek fel, dalaik pedig rendre hét számjegyű, vagy annál is nagyobb nézettséget érnek el a youtube-on.

Tizenötödik születésnapjukat a Papp László Sportarénában ünneplik egy minden eddiginél nagyobb szabású koncerttel, amire szintén elkelt az összes jegy.

Ennek apropóján beszélgettünk a csapat énekes-szövegírójával. Szóba került a 6 évvel ezelőtti nagy belső konfliktus, amit viharos szétválás, majd újbóli összeborulás követett, a vidéki élet és a turnézással járó pörgés közti egyensúly, valamint az is, van-e visszaút a klubkoncertek világába egy arénás buli után.

– Az Aréna az eddigi legnagyobb fedett hely, ahol felléphettek. Van benned izgalom?

– Ez nyilván egy nagyon nagy dolog, és az emberben megvan a drukk, de végső soron ugyanazt a műsort fogjuk játszani, amit már ezerszer gyakoroltunk. Más kérdés, hogy a helyszín tényleg új, a mi részünkről viszont maximálisan fel vagyunk készülve. Fogalmazzunk úgy, hogy nem lihegjük túl, azonban mindenképp egy különleges állomáshoz érkeztünk a zenekar történetében.

– Mikor gondoltatok először rá, hogy akár ott is telt házat tudtok csinálni? Magyarországon jó, ha tucatnyi előadó képes erre.

– Bármerre is jártunk az országban, az elmúlt 5 év már olyan tendenciát mutatott, ami azért indokolta ezt a gondolatot. Komolyabban talán 3 éve merült fel először bennünk, mint terv, de persze a kivitelezéshez azért jócskán kellett idő. Végül mostanra valósult meg.

– Látsz kiugrásokat abban, ahogy a népszerűségetek növekedett a kezdetektől fogva, vagy végig egyenletes volt a dolog?

– Maga az emelkedés folyamatos volt, de amikor nagyjából 5-6 évvel ezelőtt rendbe raktuk a zenekaron belül az emberi kapcsolatokat, az hatványozottan hatással volt a közönséghez való viszonyunkra is. Egész biztosan kellett ahhoz, hogy ma ott tarthassunk, ahol.

kowa3kowa6

– Utólag visszatekintve mennyire volt szükségszerű ez a szétválás, majd újra egymásra találás? A 15 évet egészében nézve nagy törést jelentett?

– Én nem törésnek nevezném, de mindenképpen sarkalatos és maximálisan szükségszerű momentuma volt a zenekar életének. A legfontosabb, hogy szembe tudtunk nézni a saját hibáinkkal, és rendeztük a nézeteltéréseket. Végig kellett mennünk rajta, ki mit látott a saját hibájának, és mit a másikénak. Ez nyilván borzalmasan nehéz volt, nem csak maga a beszélgetés, de már az is, hogy eljussunk addig.

Azért ez egy jó nagy felfordulás volt, és egy-másfél év kellett ahhoz is, hogy egyáltalán le tudjunk ülni egymással. De miután sikerült, rengeteget adott mindannyiunknak, hogy túl tudtunk lépni a sérelmeken.

– Azóta teljes az összhang?

– Apróbb nézeteltérések nyilván adódnak, de messze nem az a kategória egyik sem, amit ne lehetne nyugodtan megbeszélni. Rengeteget emelt mindannyiunk személyiségén, hogy azon a bizonyos ponton túl tudtunk lépni, ez az azóta felmerülő konfliktusok rendezését is megkönnyíti.

– Te személy szerint mennyire vagy vezéregyéniség? Általában te mondod meg, mi történjen?

– Jó kérdés. Fejlődnöm kell még azon a téren, hogy valódi vezéregyéniség tudjak lenni egy csapat működésében, mert egyébként erre szükség van. Azon túl, hogy mindenkinek megvan a saját szerepköre, amelyen belül szabad kezet kap, mindig kell valaki, aki véglegesíti a közösen összerakott ötleteket – gyakorlatilag irányt mutatva a többieknek. Ez a személy mi esetünkben én vagyok, de nyilván jó vezetővé válni időbe telik, és önismereti tréning is egyúttal.

– Az a fajta spiritualitást, ami téged elég erősen jellemez, a többiekre mennyire ragadt át?

– Ezen a tendencián is nagyot változtatott a már említett nagy beszélgetés 5 évvel ezelőtt. Azóta egyre inkább jellemző a csapat többi tagjára is az a fajta – mondjuk úgy – figyelem, ami szerintem a legfontosabb az életben. Ennek a hatékonysága természetesen mindenkinél más, egyénenként és időszakonként is különbözik. De mondhatom, hogy egy irányba fordítottuk az arcunkat és egy irányba húzzuk a szekeret.

kowa1kowa7

– Miből merítesz leginkább a mindennapok során, amikor szöveget írsz?

– Valójában a mindennapokból, tehát magából az életből. (mosolyog) Nyilvánvalóan vannak olyan súlypontok, amelyek meghatározták az én irányultságomat is, az egyik ilyen sorsfordító mindenképpen az volt, amikor találkoztam a Bhagavad-gítával, illetve úgy általánosságban a védákkal. A zenekar gyakorlatilag már ezzel a szemlélettel alakult meg, miután elmélyedtem bennük. Persze túlzás, hogy kizárólag innen merítenék, de az biztos, hogy életem egyik legkomolyabb fordulópontja ez volt.

– Amennyire tudom, a zenekar mindig távol tartotta magát a politikától. Tudatos döntés volt a részedről, hogy nem nyilvánítasz véleményt konkrét ügyekben?

– Igen. Az egy dolog, hogy az embernek van egy személyes irányultsága, de ez alatt sem feltétlenül egy konkrét párt támogatását kell érteni. Mi viszont csapatban dolgozunk, ami a Kowalsky meg a Vega esetében legalább 20 főt jelent – nyilván nem csak azokat, akik a színpadon állnak, hanem a háttérben maradókat is.

Ezen a csoporton belül sem mindenki egyféleképpen gondolkodik a világról, éppen ezért se hiteles, se helyénvaló nem lenne, ha a saját beállítottságomat vinném a közönség elé. A színpad nem pártpolitikai promócióra való.

– A Tizenötmillióból egy klip kapcsán nem volt olyan félelmed, hogy mégis ilyesmibe keveredhettek? A honvédség és a határvédelem témája azért erősen átpolitizálódott az utóbbi években.

– Ez kétségtelen, hosszasan beszéltünk is róla a zenekaron belül, és végül arra jutottunk, hogy a mi olvasatunkban ez még belefér, nem élesen politikai irányultságú projekt. Szerencsére a reakciók is visszaigazolták ezt a klip megjelenése után, gyakorlatilag egyáltalán nem érzékeltünk olyan felhangokat, amelyek rácáfoltak volna a meggyőződésünkre. Úgy tűnik, a közönségünk hozzánk hasonlóan gondolkodott erről, és vette a lapot. Így nem kapott gellert a dolog, az eredeti üzenet ment át.

– Mennyire tudsz egyensúlyozni a vidéki, nyugalmas élet és a turnézással járó pörgés, állandó utazás között?

– Ha úgy nézzük, végül is az a dolgom, hogy ezt megoldjam... Mindenkinek az életében vannak kihívások, amivel szembe kell nézni. Az általunk választott munka – avagy szolgálat – is tartogat nehézségeket, de eddig sikerült ügyesen lavíroznunk.

Persze négy gyerek mellett néha akarva-akaratlanul is hullámzóan teljesítek ezen a téren, de ezzel együtt úgy gondolom, hogy megvan a harmónia a családon és a zenekaron belül is.

A többiekre szerintem ugyancsak igaz ez.

– Milyen a viszonyod Budapesthez? Mikor és miért döntöttél úgy, hogy elköltözöl a fővárosból?

– Az első gyerekem érkezése volt ez a pont. Mielőtt Levente fiam megszületett, úgy döntöttünk, hogy jobb lesz neki, ha vidéken nő fel, ahogy annak idején a feleségem és én is. Nem állítom, hogy ez az egyetlen helyénvaló út, mindössze a saját tapasztalatainkból kiindulva jutottunk arra, hogy ezt választjuk. De nem vagyunk azért olyan messze a fővárostól, hogy teljesen el kellett volna szakadnunk tőle. Ha majd felnőnek, mindannyian eldönthetik, visszaköltöznek-e a városba, vagy maradnak a természet közelében.

– A Black-Out hol foglal most helyet az életedben? Továbbra is tartjátok magatokat az évi egy nagy koncert elvhez?

– Általában így van, de az Aréna miatt idén ez elmaradt. Vagyis a Black-Out koncertezett, csak nem én énekeltem, mivel egyáltalán nem vállaltam fellépéseket. Mindazonáltal már hagyománnyá vált az elmúlt 6-7 évben ez az évi egy „nosztalgiabuli”, bár talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés rá. Még nem beszéltünk róla a többiekkel, idén is megtartjuk-e, de nem kizárt – a közönség részéről azt látjuk, hogy van rá igény, rendszerint telt ház előtt szoktunk játszani a Barba Negrában.

kowa4

– Na és festésre van időd mostanában?

– Sajnos nemhogy mostanában nincs, legalább hat éve már biztosan nem ültem le, rendszeresen legalábbis semmiképp. Döntenem kellett, mi fér még bele az életembe a zene és a család mellett. Helyette elkezdtem jógázni, és szerencsére arra a fajta meditációra, amire nagyrészt a festést használtam, eközben is módom van. Aztán ha majd a kislányom is óvodáskorú lesz, a délelőttjeimet ismét rá tudom majd szánni.

– A népszerűséghez, sztársághoz milyen a viszonyod?

– Próbálom az elmémet úgy kondicionálni, hogy semmilyen szélsőségre ne harapjon rá. Minden egyes reggelt és éjszakát azzal kezdek, hogy köszönetet mondok azért a napért, ami jön, illetve véget ért. Meggyőződésem, hogy azért kell hálásnak lennünk, ami éppen abban a pillanatban a miénk.

Az élet folyamatos változás, a sikerhez való túlzott mértékű ragaszkodás is csak csalódáshoz vezetne, hiszen egyszer minden óhatatlanul véget ér. Én igyekszem a helyén kezelni: tudom, hogy ez egy olyan ajándék, amit nem vihetek magammal nagyon messzire.

– És ha szerinted ajándék, nem érdemelted ki?

– Dehogynem, különben nem kaptam volna... (mosolyog) Nem hiszek a véletlenekben, szerintem senki se érdemtelenül kerül ilyesfajta élethelyzetekbe. Más kérdés, ki hogyan viszonyul hozzá – hálával, avagy visszaél vele. Ennek gyümölcseit majd a jövőben aratja le.

– Milyen íve lesz az arénás koncertnek?

– Gyakorlatilag egyszerre lesz 15 éves jubileumi koncert, valamint az új lemez bemutatója. Utóbbiról mind a 9 dal megszólal majd, valamint természetesen az összes eddigi albumunkról is válogatunk, különböző arányokban. Hosszú műsorral készülünk, nettó 2 és negyed órát biztosan színpadon lesz a zenekar. Neves sztárvendége nem lesz az estének, ezzel együtt készülünk egy nagyon izgalmas vendégprodukcióval. Egy fiatal lányt hívtunk meg, aki egy feldolgozást fog előadni csodálatos hangon és atmoszférában.

– Hogy látod, ezzel a koncerttel most átléptetek egy szintet, és innentől csak hasonló méretű helyeken játszotok majd arányosan ritkábban, vagy azért kisebb befogadóképességű klubokban is felléptek még?

– Attól függ, mit értünk kisebb befogadóképesség alatt. Az elmúlt egy-két év igazat megvallva tálcán kínálta a mostani lehetőséget – lényegében akárhol léptünk fel, mindenhol telt ház előtt játszottunk. Nemcsak klubokban, szabadtéren is. Ilyen értelemben nem szokatlan a zenekarnak, hogy az Arénában lesz nagyjából 13 ezer ember a közönségben. A fesztiválszezon nyilván külön kategória, de ami az önálló szervezésű bulikat illeti, ezután is tágasabb művelődési házakban és sportcsarnokokban gondolkodunk.

– Elégedett vagy most az életeddel?

– Ezen a téren keveset nyomnak a latba a szakmai sikerek.

Szerintem az ember elégedettsége leginkább abban mérhető, mennyire van harmóniában saját magával és ezáltal a környezetével.

Ebben a viszonylatban az enyém nem túl könnyű szakma, mivel nagyon nagy benne a rendszertelenség. Ha ezt nézzük, nem lehetek elégedett: sokat kell még dolgoznom rajta a jövőben is, ugyanolyan szorgalommal, mint eddig. De boldogtalannak persze nem mondhatom magam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk