KULT
A Rovatból

Újra kinyit Budapest egyik kedvenc kerthelyisége – Ilyen lesz a KOBUCI Kert tizennegyedik évada

Már az első hét programja is változatos lesz, várják a világzene, az underground és a jazz rajongóit is. Megkérdeztük, milyen újdonságokkal készülnek még idén.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. április 20.


Link másolása

Az élő zene közösségteremtő ereje mellett elkötelezett KOBUCI Kert április 21-én nyitja a 2022-es évadot. A népzene, a világzene és az underground egyik legfontosabb fővárosi otthonaként emlegetett koncerthelyszín vezetőségének két tagjával, Kaszap Gábor ügyvezetővel és Nagy Krisztián kommunikációs vezetővel beszélgettünk a pandémia zenei szektort érintő tapasztalatairól, tervekről és az új évad várakozásairól.

– Mi az előző szezon mérlege a 2020-assal összehasonlítva?

K.G.: A mi mérlegünk alapvetően pozitív. Élni tudtunk a lehetőséggel, hogy tavaly már nem voltak nézőszám korlátozások, és a közönség szinte azonnal visszatalált hozzánk. A két év ugyanakkor, amit említesz, szerintem szorosan összefügg. A pandémia okozta válság legnehezebb időszakaiban, úgy vélem, sikerült megőriznünk a közönségünk bizalmát, adekvát módon reagálni helyzetekre, és hiteles kapcsolatban maradni velük és a kollégáinkkal. Ez hozta meg a gyümölcseit 2021-ben.

Mi lehettünk az elsők a fővárosban, akik teljes kapacitással kinyitottunk. Ha viszont a mérleget az egész zeneiparra vonatkozóan kérdezed, a helyzet korántsem ilyen pozitív. Már látható, hogy a leállás középtávon is mély nyomokat hagyott a szektoron, és ezekkel a következményekkel, kapacitáshiányokkal, mindenkinek meg kell küzdenie.

– Idén már nem lesz szükség védettségi igazolványra a koncertek látogatásához. Ez mekkora könnyebbség számotokra?

N.K.: Természetesen könnyebbség. A jegyértékesítéstől a beléptetésig nem volt könnyű a rendszereinket időről időre a változó jogszabályi környezethez igazítani, illetve a közönség felé is pontosan, a félreértéseket elkerülve közvetíteni mindezt. Nem fognak hiányozni a Magyar Közlöny szöveghelyeiről szóló végeláthatatlan beszélgetések sem. De a lényeg, hogy a közönség feltételek nélkül találkozhat a számára legfontosabb zenekarokkal. Vagyis fellélegzés, persze.

– Változott még valami a tavalyi évhez képest (akár az étel/italkínálatban, akár más téren), amit fontosnak tartotok kiemelni?

K.G.: Minden évben igyekszünk megújulni és alakítani a kínálatot. Nagy öröm például, hogy saját készítésű boraink jól szerepeltek a Nivegy-völgyi borversenyen: a KOBUCI Rizling „Nagy Arany”, a KOBUCI Rosé Cuvée pedig „Arany” minősítést kapott. Ami viszont nem változik, az azt remélem, hogy a hozzáállásunk.

Alapvető törekvés, hogy hűségesek maradjunk a kezdetekhez, és megőrizzük a családiasságát még a nagy buliknak is. Mert máig a közösség és a csapat az, ami azzá tesz minket, akik vagyunk.

A közönség akkor érzi jól magát, ha mi is felszabadultak vagyunk, valódi közösségként működünk, és ezt érzik meg a vendégek is, miközben kicsit a részei lesznek.

– Számítotok további járványhullámokra és emiatt szükséges korlátozásokra, vagy szerintetek nem lesz többé ilyen?

N.K.: Arról, hogy mi „nem lesz többé”, nem érdemes beszélni, mert a járvány megmutatta, hogy amit elképzelhetetlennek tartottunk, az nagyon is elképzelhető. A mögöttünk lévő időszakból mindenesetre vannak megerősítő tapasztalataink is. A járvány okozta bizonytalanság összerántotta a csapatot, élesebben felismertük, hogy mi fontos és mi nem, és lettek szolidaritási minták is a közös gondolkodásban, amik ma tartósan segítik a munkát. A közös múltnak, a közösen átélt nehézségeknek - szerencsés esetben - ereje van. Ne legyen több hullám, de ha lesz, erőt ad, hogy valahogy az előzőt is átvészeltük.

– Lesz-e bármiféle hatása a KOBUCI Kert működésére annak, hogy a Zichy-kastély egy kormányközeli alapítványhoz került?

K.G.: Én arról tudok beszámolni, amit mi képviselünk. A népzene felől jövünk, a peremműfajok szeretetét visszük tovább, és egy egyensúlyra törekszünk a nehezebben hozzáférhető zenei világok és az underground nagy fellépői között, immár tizennegyedik éve. Elkötelezettek vagyunk a zenei kultúra egy nagyon konkrét tartománya iránt, és a kultúra fogalmának számunkra a minőségi vendéglátás is a része. Ezt az identitást szeretnénk megőrizni és folytatni Óbudán. Amikor a Kert jövőjéről beszélgetünk, mi ezt tudjuk letenni az asztalra.

– A nyitóhét négy napján három különböző műfajt láthat a közönség. A szezon további részében mi lesz ezeknek a megoszlása?

N.K.: A Nyitó Héten valóban kicsit az egész szezonból szerettünk volna ízelítőt adni, de azért nem fedtük le a teljes zenei kínálatot.

Világzenei helyszín vagyunk, ezt a műfajt az első napokban a Kert legrégibb barátai, a Zuboly és a Parno Graszt képviselik majd. Az underground világából Péterfy Boriék mutathatják meg, hogy a „nagyzenekaroknak” is lehetséges egy személyes, intim hangulatú koncertet adni. A jazzmaraton alkalmával pedig három ikonikus zenekarral tisztelgünk a műfaj kortárs jelenideje előtt.

A szezon műsorkínálatában ezek az alapvető műfajok köszönnek majd vissza, a hazai szcéna legfontosabb szereplőinek közreműködésével. Ezen kívül lesz még egy blues koncertsorozatunk, ami a ritkábban hallható blues-zenekarokat és egy-egy világhírű előadót szólít színpadra. És persze nincs évad a táncházak nélkül. Kéthetente csütörtökön a főváros legrégebben működő szabadtéri táncháza várja vissza a szokásos, hajnalig tartó hangulatban a táncosokat.

– Az első hét zárónapján Jazzmaratonnal készültök. Miért érdemes ellátogatni erre, és lesznek-e hasonló tematikus estek idén?

N.K.: A tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg az első jazzmaratont, és azt hiszem nagyon különlegesre sikerült.

A Kertben ritka a majdnem teljes csend és a nagyon koncentrált figyelem. Számunkra az volt a legnagyobb újdonság, hogy a hosszú jazz estén át ez a fajta figyelem szinte végig kitartott.

Az idén is a szaxofon lesz a középpontban, de ezúttal a népzene és a jazz metszetei számítanak majd a hasonló figyelemre. A muzsikusokon biztos nem fog múlni, mert Tóth Viktor, Borbély Mihály, Dresch Mihály és zenekaraik lesznek a fellépő művészek! Az évadban is lesz még jazz, rögtön a májusi kínálatból Lukács Miklós nevét szeretném kiemelni a jazzt szerető közönségnek, illetve a hagyományos „Iskolateremtők” sorozatunkban Borbély Mihály, mint tanár és mester ezúttal a tanítványi körével is ellátogat hozzánk.

Nagy Krisztiánnal utoljára 3 éve, a KOBUCI Kert 10. születésnapja alkalmából beszélgettünk, azt az interjút itt lehet elolvasni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: